„Mik a várakozásaid, Ati?” – kérdezte az orkánkabátjába burkolózó Elnök úr, amint kikászálódtam a kocsiból a vendégparkolóban, sikertelenül próbálva alkalmazkodni a harapós hőmérséklethez. „Azt hiszem, inkább nem mondom” – feleltem kényszeredett mosollyal. Normál esetben ilyenkor az aktuális beszélgetőpartnereim korholva kárhoztatnak az örök pesszimizmusom miatt, ám most a nagy nehezen bevallott „kapunk egy hármast” jóslatomra csak csöndes bólogatások voltak a válaszok a derék KLTE arcok részéről. A lelátóra felmászva aztán Old Babarral folytattam le szinte mondatra ugyanezt a párbeszédet, és bár a kispesti ajándékbolt-pápa sem nagy rajongója a kishitű kiszólásaimnak, ezúttal ő is csak csöndesen azt súgta vissza: „Atikám, sajnos én sem várok mást”. Ehhez képest, azt hiszem, nem is lehetek elégedetlen most, ahogy a Góóóóól műsor alatt gépelem be a posztot.
„Annyira rosszat vártunk, hogy most meg az egy pontot keveselljük: ilyen a kispesti szurkolói lét (szívecske)” bővebben