A Baráti Kör kiadványa idén lesz 18 éves, ennek örömére megosztjuk veletek

Akik már lájkolták a blog Facebook-csoportját, azok tegnap találkozhattak vele az oldalunkon, de akik még nem, azok kedvéért itt is közzétesszük az anyagot. Ami anyag pedig nem más, mint a Kispest-Honvéd Baráti Kör ünnepi kiadványa 1994-ből. Vélhetően mindenkinek megvan, vagy legalább megvolt, ám ha mégis valami módon elkallódott otthon, akkor nálunk újra fel lehet lapozni, emlékezni a fényes közelmúltra.

 

A dokumentum kezelése: az alul található gombok közül az elsővel tudjátok teljes képernyősre kitenni, a harmadikkal pedig letölteni. A többiről feltételezzük, hogy értelemszerű, így nincs más hátra, mint jó böngészgetést és emlékezést kívánni. (Sajnos a minősége kicsit gyenge, ezen próbálunk majd még javítani.)

Próbázók: első eresztés

Ismét tél, ismét alapozás és mi ismét jelentkezünk az utánamegyünk a próbázóknak, vagy legalább próbálunk utánamenni című sorozatunkkal. Magyarország és az NB1 szerencsétlen történelmi fejlődésének következtében messze került a világfutball húsosfazékjától, így nekünk sokszor csak a kutyáknak odavetett koloncok mócsingjai maradnak, esetleg egy jó Florin Batrinu.

Néha azonban mázlink van, és sikerül megszerezni egy-egy olyan játékost, aki vagy már eleve jó, vagy benne van a lehetőség, hogy felépítsük. Warzychát anno kész és bizonyított futballistaként hoztuk el Pécsről, Abraham, Diego és Benjamin fiatalon érkezett, majd került tovább francia csapatokhoz, és az új kedvenc, Danilo is belelendült az elmúlt fél évben.

A klubhonlap, amely kínosan ügyel arra, hogy csak tényeket közöljön (így messze az egyik leghitelesebb hírforrás a liga csapatainak oldalai közül) ezúttal négy játékos nevét dobta be már napokkal ezelőtt, mint lehetséges próbázókat januárra. Posztunkban megpróbáljuk bemutatni, hogy mit érdemes tudni róluk.

Willam Jebor

A 21 éves libériai csatár jelenleg Egyiptomban, a legutóbbi bajnokságban 15. helyen záró gizai Tersana FC-ben játszik, bár erről a klub angol nyelvű Wikipedia-oldala mélyen hallgat. A klubhonlap szerint Egyiptom előtt Szíriában játszott, de erre nem találtunk sehol bizonyítékot, viszont az kiderült a Facebook-adatlapjáról, hogy a futball mellett üzleti tanulmányokat folytat az A.M.E. nevű egyetemen.

Az arab világon országain kívül eddig még nem szerepelt más, európai csapatban, így a fransfermarkt.de oldal is csak annyit tud mondani róla, hogy középcsatár és egyszeres libériai válogatott tavaly óta.

Szerencsénkre azonban aktív közösségi életet él az online térben, így egy általa feltöltött videóból kiderül, hogy gyors, jól fejel, és a labdát is nagyjából megtartja, valamint, hogy a gólöröme parádés.

Francis Doe

Szintén libériai és szintén csatár a 27 éves Francis Doe. Neki valamivel veretesebb játékosmúltja van, mint kollegájának, hiszen amellett, hogy nyolcszoros válogatott (két góllal), szerepelt még Amerikában az MLS-ben, valamint Görögországban, az Atromitosz csapatában is, mielőtt szintén Egyiptomba szerződött volna.

Ami viszont nála érdekesebb, hogy személyes, valamint a libériai válogatott Wikipedia-oldala szerint is Malajziába igazolt a közelmúltban. Sajnos a Terengganu FA néven futó egyesületnek nem találtuk meg a honlapját, de egy maláj nyelvű szurkoló oldal webes fordítását átbogarászva úgy tűnik: igazuk van.

Kíváncsian várjuk, megjelenik-e a beharangozott próbajátékán a Bozsik-stadionban.

Jami Petteri Puustinen

A 189 centi magas finn csatár 1987. január 9-én született, tehát épp a felkészülésünk kezdetekor fogja ünnepelni 25. születésnapját. Szülővárosa, Espoo csapatában nevelkedett, majd 2003-ban a Manchester Unitedhez került, igaz, az jelenleg nem egyértelmű, hogy az angol csapat akadémiájára, vagy csak simán az egyik ificsapatához. 2006-ban visszaigazolt Finnországba és azóta az FC Honka csapatában játszik, ahol 123 mérkőzésen 38 gólt lőtt. Innen került be hazája U21-es válogatottjába is.

Az FC Honka ugyan nem a finn labdarúgás zászlóshajója, Puustinen azonban mégis a 10-es mezszámot viselhette, ami azért még így sem rossz pedigré. Annak fényében pedig különösen nem, hogy az elmúlt években két bajnoki és három kupaezüstöt gyűjtöttek be.

Puustinenről amúgy található az egyik videómegosztón egy hosszabb összeállítás, amiből kiderül, inkább egy robosztus és darabos középcsatárról van szó, mintsem egy Danilóra hasonlító könnyed mozgású játékosról. Ha szerződtetnénk, alapjaiban kellene újragondolni a támadójátékunkat, még úgy is, hogy játéka leginkább Sanyika stílusához áll közelebb.

Stefan Pötzl

A 26 éves osztrák jobbszélsőről akár mondhatnánk is, hogy nem ismeretlen számunkra, hiszen tavaly júniusban már szerepelt nálunk próbajátékon, de mivel a meccset Ausztriában rendezték, így vélhetően kevesen láthattuk élőben. (Érdekesség, hogy a mérkőzést követően a szintén próbázó Tchamit és Kostolanit 3-3 évre leigazoltuk.)

Pötzl az elmúlt években az osztrák harmadosztályú SC Ostbahn XI-ben (Horváth Feri társaságában) és a vélhetően még alsóbb ligában szereplő FC Mistelbachban játszott. Korábban megfordult még az SV Horn és az SV Sweachat csapataiban is, de a harmadosztálynál egyszer sem jutott feljebb, hiába nevelkedett a valamivel azért ismertebb Austira Wiennél.

Róla ennyit találtunk, ami különösen annak fényében érdekes, hogy a Vietnámba kölcsönbe kerülő Abasst kellene pótolnia a jobbszélen.

Játék #2

Ahogy ígértük, hasítunk tovább a játékok terén is, rejtvénykedvelő olvasóink így izzíthatják Honvéd-emlékeken edzett agyukat, a második felvonás következik!

Ezúttal az alábbi fejtvény helyes kitöltését kérjük, s a szürke megfejtés kapcsán még ne örüljön senki, az igazi megoldás ezzel kapcsolatban kerül terítékre!

Kérdésünk tehát: a megfejtésként körvonalazódó játékos mikor játszotta egyetlen bajnoki találkozóját színeinkben, illetve ezt követően melyik magyar klubban futott be viszonylag hosszas karriert? A nevét, egy idényt és az ellenfelet, illetve a minket követő legfőbb klubját kérjük hát az arcnak- azaz most sem vádolhattok a kegyes kérdésfelvevő ódiumával.

Meghatározások:

Vízszintesek. 1) A valaha volt legnagyobb lengyel Honvéd-irányító. 2) A blogszerkesztőség kollektív kedvence a 2011-es naptári év Kispest-keretéből. 3) Korszakos középpályás a ’80-asokból, örökös bajnokunk. 4) 3.14. 5) 1994 nyarán hozott újvidéki magyar csatárunk vezetéknevének utolsó két betűje. 6) Gács ügyvezető keresztnevének első betűje. 7) Szeptemberben szerződtetett afróink közül a wannabe-Ronaldinho vezetékneve. 8) U21-es VB bronzos védőnk egyik beceneve. 9) Diego … Rodrigues, a “Büszkeségeink” táblánk egyik lakója.

Függőlegesek: 1) Klubtulajunk szurkolói körökben közszájon forgó, unofficial beceneve. 2) RobW blogger kedvenc brit sörtípusa (már említve volt egy posztban). 3) Bárányos alternatívájának igazolt délszláv származású irányítószerűség 2008 tavaszáról (Veledar). 4) 2009-es kupagyőzelmünk mezmárkája.

A győztes jutalma ezúttal az 1990-91-es bajnokságot gyakorlatilag eldöntő 1-1 az Üllőin, 90 perc, ezúttal is DVD-n, a végén a megposszanó zöld szurkolók “Meneküljetek” kórusával. Hát mi pedig menekültünk is, egészen a bajnoki címig!

Apropó megfejtés: Bocis kollega ha jól tudom még nem jelentkezett a múltkori győzelmi díjért, amennyiben érdekli a trófeája, dobjon e-mailt nekünk!

 

Újévek

Mielőtt tovább folytatjuk blogunk szürke hétköznapjait és a megszokott posztokat, mielőtt visszasüppedünk a Kárpát-medencei csapatok elleni edzőmeccs-dömpingről való beszámolók ismerős nyomvonalába, még egy utolsó extra poszt azért befigyel ma. Itt az új év, a régi már 2 napja elköszönt, mint Supkamester Zelenkától – azonban az évkezdő hangulat itt van, nem kicsit, nagyon is. Ma még a nap is úgy süt, olyan évkezdősen, kicsit reménykedőn a hátamra, ahogy ezt a posztot írom, hát nem lehet elmenni mellette szó nélkül, úgyhogy kicsit még révedezek, kicsit még felkészülök a 2012-es blogfeladatokra, most még csak melegítsünk. Mondhatni, Morales mester most küldte el Csábi Józsit hozzám a kapu mögötti füvesre, hogy RobW, pörgesd meg, 1-2 gyors sprint, mert mindjárt beállsz. Melegítsünk tehát 2012-re…

…és mi lehet jobb melegítés, mint az újévi hangulatok megidézése az elmúlt évtizedekből, persze vörös-fekete lencséjű 3D-s szemüvegen keresztül. Merthogy az olyanféle, kispestbe beleszédülő-zuhanó-szerető-forduló arcnak, mint amilyen én is vagyok, bizony a gondolatai nagy többsége e körül a téma körül forog, mármint a Honvéd körül, a csapat körül és legyen bármilyen ünnep, évforduló, jeles nap, az is valahogy ehhez kötődik. És ilyen újévi hangulatokból volt itt bőven gyerek- és ifjúkorom évei alatt.

1991. december 31.
A gombfocit már sokszor említettem e lapokon is, most is megkerülhetetlen, ha a gyerekkorról van szó. Boldogult süldőkorszakomban tesómmal és a baráti társasággal a gombláz tetőfokára hágott és szilveszter estéken rendre meg is rendeztük az évzáró “szuperválogatott” gálamérkőzéseinket is, amolyan “All Star” jelleggel. ’91 évzáró jeles eseményén is, mint mindig, 2 csapat állt fel, az én 10 és tesóm 10 csapatának egy-egy kezdőtizenegybe és cserejátékosokba sűrített krémje. Pár éve pakoltam otthon, akkor találtam meg egy irattartóban a régi gomb-annaleseink gyűjteményét, és ott a ’91-es All Star kezdőmet. Hát így festett: Szentmihályi (Ú. Dózsa)- Csábi, Cseh, Csepregi- Csehi, Szalma (Tatabánya), Illés (Haladás), Pisont, Kovács Ervin- Mosztovoj (Benfica), Juran (Benfica). És persze tudjuk, ez csak játék volt, messze a valódi élettől, na de akkor is 6 kispesti a kezdőben, + egy leendő játékosunk. Azért ez szép.

1995. január
Már olyan ütemben szivárogtak a baljós hírek sajna 1994 decemberének végén is, mint a Krémer korszakban a békéscsabai ántitálentumok a Bozsikba. Belga tulaj el, Komora vissza, kulcsjátékosok szerződése évvégén lejár, Imre bá nem akar ennyi delláért hosszabbítani velük, ők se velünk, inkább felhozunk egy adag ifit, Hungler, KovácsBéla, Kabát, ezek meg kik? Valahogy az egész tavasz olyan bizonytalannak tetszett, mit a tavasz, az egész jövő, utolsó évemet tapostam az általánosban, ami eleve egy nagy váltás, fél év és jön a gimi, erre a hátországom, a Kispest is a bizonytalanság felé fordul? Amikor a homályba vesző és számos ismeretlen tényezőt tartogató jövőt fürkészve pont a KHFC kéne hogy szállítsa nekem az optimizmust? Randa egy január volt ez, és a neheze még csak utána jött…minden téren.

1997. január
Hát itt már kezdtünk hozzászokni. Hogy nagycsapat, az csak voltunk, Hogy ide igazi sztár nem is nagyon igazol. Elment már Warzycha, elmenőben Piroska, Bárányost a Fradi üldözi, 1 éve nem igazoltunk normális játékost, az MK-győztes csapatba is csak egy kapust hoztunk Kabáról, meg az ősz közepén Plókai Misit. Vékony ez. Az első hét hírei is azok voltak, mire aztán 6.-a körül az egyik reggel az NS-ben olvasom, hogy jön 2 új arc valószínűleg, egy Farkas András az ESMTK-tól és egy jó Cipf Zoli Kabáról. És be kell valljam, örültem. Hogy legalább valakik jönnek. Aztán aznap megúsztam egy fizikafelelést, ami olyan tuti karó lett volna, hogy a 2009-es Siófok játékosállománya kötésben megtehetette volna több kilóval – valami elkezdődött a Honvédnál is, és nálam is, úgy éreztem.

Aztán lett egy szar tavaszunk, fizikából meg majdnem meghúztak.

 

2003. január
Újabb reményteljes január, újabb pofon. Én akkor már nagyon kivoltam – a 2002-es ősz kicsinált. Úgy éreztem, ideje felnőni, és hagyni ezt a meccsrejárást a francba – hiszen 1997 óta szívunk, mi a jó ebben, és idén még a kiesést sem ússzuk meg… aztán Kovács Attila elkezdett igazolni, jött egy kisebbfajta (Bohóc)Liga-válogatott, Hrutka, Zombori, Mracskó, én meg 6 héttel később csak kiindultam a Bozsikba, hogy Sasu bemaradonázott góljánál ugráljak a korzón.

2007 január
Néha, ha minden összejön, minden sötét és minden kilátástalan, akkor valahogy csak segít a Kispest. Amikor minden oké, akkor szinte csak a pofonokat kapom a klubomtól, de ha nagy a gáz, mindig megrázzák magukat. 2007 telén nem volt rózsás a helyzetem. Egyre nehezedő meló, mellette fősuli, az is egyre keményedve a célhoz közelítve, mindez megfejelve némi szerelmi bonyodalmakkal – undorító egy január volt. Ami tartotta a lelket bennem, az a szépen épülgető csapat volt, ahova jöttek az itthon elismert nevek, egy Szmicsó, egy Szabó Tibi, majd hosszú évek után először a rádió is bemondta egy igazolásunkat, jön Bogdanovics a Lokitól, és ahogy ezt a hírt ontotta magából az autórádió, ahogy a lélekre nehezedő latyakos január kinnmaradt az ablakokon túl, a kocsi fűtése mellett a hír is melengette a lelkem, hogy ez végre egy jó év lehet…

MOST…
…most meg nem tudom mi lesz. Elég sok téren nagy a bizonytalanság körülöttem, ezt nem szeretem, és tessék, ilyenkor valahogy nem jön a jó Kispest-hír, úgy látszik nem olyan nagy a gond az én jövőmmel, mert ha az lenne, hát leigazolnánk a Koman Volit, de nem, itt csak az van, hogy Zeli megy, Sanyi és Dani is lehet, hogy lépnek, se a saját tavaszom, se a csapaté nem tudom milyen lesz, fogalmam sincs… A szilvesztert idén a főnökömnél töltöttem, főnök, ezt fura kimondani, mert fél éve a főnök csak ő, azelőtt 5 évig egy szobában toltuk, igazából többek is vagyunk mint mezei kollégák, már-már barátok. Szóval buli a “főnöknél”, elmentem, hát senkit nem ismertem, csak őt, jön az éjfél, Himnusz, majd kitalálják a vendégek, hogy értékeljünk mi is évet és mondjuk el a várakozásainkat 2012 felé. Gázul hangzik a dolog, de valahogy itt működött, szórakoztató volt hallgatni ezeket az arcokat, és akkor végül rám került a sor, hát nem is ismernek, mi a frászt mondjak, no majd valami általánosságot, csak rövid legyen, az is lett, aztán kérdik hogy mik az elvárásaim, és megint lózungolok, aztán pár másodperc csönd és valahogy azt mondtam, hogy jó lenne egy bronz a Honvéddal. És erre mindenki nevetett de valahogy nem kiröhögtek, hanem ebben valami kedves elismerés is volt mert a “főnöktől” tudják hogy én ilyen bekispestült figura vagyok, sőt az egyik vendég még tapsolt is, hát ez furcsa egy élmény volt.

* * *

Szóval ha vadidegen és antifutball emberek erre elismerően bólintottak, hát itt is felvállallom, hogy legyen egy jó bronz az idei fő célkitűzésem – a többit meg megtartom magamnak. És józan ésszel persze tudom, hogy e bronzra korlátos az esély, most úgy döntöttem, optimista leszek legalább egy pár napig. Úgyis olyan szépen süti a nap a monitort ahogy írom a posztot. Egy jó újévi napsütés. Legjobb.

Képforrás: tuz1.blog.nlcafe.hu

 

Meztörténet #2 – A tényleges sztori

A napokkal ezelőtti kis bevezetőnket követően a privát oldal után jöjjön a közösségi rész: némi áttekintés következik mezeink soráról. A poszt elsődlegesen az 1990 utáni állománnyal foglalkozik, a régebbi korszakokra inkább csak visszapillantunk, az elemezgetés a frissebb emlékekre korlátozódik.

Természetesen a kommentekben kíváncsian várjuk a véleményeiteket, hogy ki melyiket tartja máig ‘A MEZNEK“.

 

Mezeket vizsgálni, értékelgetni igazándiból a ’80-as évek óta érdemes hazai szinten – azt megelőzően az öltözék inkább kötelező elem, infrastrukturális háttér szerepkörben tündökölt csupán. A KAC időkben, gondolom, annak is örvendett a szegény agglomerációs kiscsapat vezetősége, ha össze tudta szedni a keretnek a 11+cserék számú piros-fekete kombinációjú öltözéket, design-olásról akkoriban max a hazai pesti nagycsapatok álmodhattak. Aztán az ’50-es években, Honvéddá avanzsálva ha nem is Real Madrid-mértékekkel, de megjelent a pénzmag az együttes mögött és mindez első igényes, jellegadó mezünket eredményezte, a máig legendás keresztcsíkos fehér szerkót, közepén a futó Honvéd rajzolatával terhelt címerrel. A’60-as, ’70-es években aztán a változatosság is megjelent, 1-2 idényenként került más és más kombinációjú, ám jobbára piros-fehér csíkos dressz a játékosokra. Sőt, az MK-sikert jegyző, Kispéter edző alatti alakulat piros-fekete csíkosban is gyakran futott ki a pályára…

A ’80as évek aranykorát a Puma tisztapiros hazai és tisztafehér vendég-, SKÁLA hirdetéssel díszített meze is máig emlékezetessé teszi. Ha a nemzetközi vintage-mezboltok kínálatában ez is megjelenne, gyanítom sok drukkertársunk robbanna rá az egérre és klikkolna a “kosárba” feliratra, kerül amibe kerül. Posztunk fókusza azonban mégis inkább recens témára irányul: én, aki a ’90-eseken focializálódtam, inkább tudok vekengeni az azóta a játékosainkon feszülő cuccokról, mint a korábbi kreációkról. A következőkben így is teszek.

Már többször említettem, hogy jómagam 1990 tavaszától váltam névleges szimpatizánsból igazi szurkolóvá Kispest téren, és 1990 őszétől már gondolataim nagy része a KLUB körül mozgott. Mez-ügyileg ebben a szezonban az egy évvel korábbi piros-fehér kombinációjú, szögletes számokkal operáló Hummel egy továbbfejlesztett változata volt a hivatalos dressz és mint az lenni szokott, az első könnyűzenei albummal/autóval/nővel stb. örök kedvenc maradt. Egyszerűségében rejlett a varázsa és persze a hozzá társított bajnoki menetelésben – azóta sem éltem át sajnos olyan magabiztos bajnokság-nyerést, az NB2-t leszámítva. Piros hazai, fehér vendég szerelés, obligát ‘KISPESTI ÁRUHÁZ’ így, ‘capsLock-kal’ hirdetés, finom, nem hivalkodó Hummel márkadíszítés a karon. Imádtam.

A következő szezon új klubnevet (KHFC) és új, profi vezetési stlust hozott a klub kormányánál. Jöttek Bálinték/De Vriesék, és velük az Adidas, aki bizony főmezként nem tucatdresszel szúrta ki a szemünket (mint pl. akkoriban a Vácnak, a Fradinak vagy a Békéscsabának, Lokinak). Nem a sima három nagy csíkos fölső és gatya kombó jött tehát, hanem egy remekbeszabott dressz (sajna a színárnyalatban ettől kissé elütő piros nadrág némileg rontott az összképen, de nem sokat). A váltómez már inkább átlagos volt, de amikor a fehér fölsőt a piros nadrággal kevertük, az a ritkasága és a Samp megcsapása miatt nálam szintén nagy etalon. Mindehhez remek mezreklám, kék FIAT felirat, szóval azt kell mondani, ez egy profi kollekció volt. Év végén mégis ment Adi Dasler egykori cége, és jött az angol Matchwinner.

Hát róluk én se azelőtt, se azóta nem hallottam, valaki egyszer mondta nekem hogy a Szigetországban azért ez egy respektált cég, mit mondjak, biztos. Nálunk 1 idényen át futott a vékonycsíkos, valahol a Milan ’60-as évekbeli, Gianni Riverás klasszikusára hajazó dressz, rajta a csöppnyi gyártó-logóval és az aranycsillagokkal körbeszórt, így giccsparádéba hajló KHFC címerrel. Hiába nyertünk vele nyögvenyelősen bajnoki címet, nekem valahogy ez sose volt nagy favorit.

Úgy fest a klubeveztésnek sem, hisz Diadorára váltottunk rövidesen, melynek első, 1993-94-es garintúrája már bőven vállalható volt. Mondjuk a fehér kontúrral kirajzolt, emberfejnyi címer kissé tán túl ütősre sikerült, de a gyártói embléma rendben van, jó a csík-vastagság is, és az év elején AXE, tavasszal pedig Gösser mezreklám is bíztatóan festett. A fekete csíkok mellé végre jól eltalált vörös árnyalat társult, szemben a messziről nagyon egybefolyó Matchwinnerrel, szóval ez egy profi szerkó volt a maga nemében. Hát még ami utána jött…

1994-95-re maradt a Diadora, ám új kollekcióval rukkolt ki a sportszergyártó és Kispest-szurkolásom legkirályabb mezét szállította le nekünk. A csíkokat megvastagították, és a vörös és fekete sávok közé vékony fehér választóvonalak kerültek. Mindehhez fehér gallér, rajta kis Gösseres badge-ek, a karon kis Diadora logócskák a piros sávban, továbbá fekete nadrág és zokni. És az akkoriban itthon egyáltalán nem bevett, klubszínidegen váltómez, a remek sárga megoldás! És egy Brocki-Hahn, Bánfi, Mátyus-Milinkovics,Forrai, Csehi T., Pisont, Illés-Sallói, Kovács Kálmán megjósolható kezdő az év elején.

Amikor a nyitányon rommá vertük a a bajnok Vácot a Bozsikban, úgy, hogy Csankék kb 20 perc elteltével kegyelemért könyörögtek a két fekete, hosszú hajú szűrőnk által dinamizált és Illés-Pisont kettőse által mozgatott középpályánk előtt esdekelve, ehhez a remek performanszhoz a csodás, erőt sugárzó, egyedi és gyönyörű kivitelezésű mez olyan szimfóniát varázsolt, hogy a meccs után mondtam is Öcsémnek, hogy ez a legjobb Honvéd amit valaha láttam. Annak a szezonnak bajnoki címmel kellett volna végződnie egy logikus világban, de a világ minden, csak nem logikus, félévkor megindult a sokéves lejtőn a klub, és nyáron szétszéledt a sikercsapat. A megújított, Piroskásított, Ghindásított, Wazychásított alakulatnak viszont maradt a Diadora, azzal a különbséggel, hogy az 1996 tavaszi kupagyőztes menetelésünkre a fekete gatyók és sportszárak mellé beérkezett a piros váltás. A frissítés jót tett a garnitúrának és a csapatot is felpörgethette, mert hiába ment el a kupadöntő előtt a lengyel agy Colombusba, a srácok behúzták a kupát a BVSC ellen. Az ünneplés, az eső és a rommáázott Diadora kollekció örök emlék, mint Plókai rémisztő piros textil bicajgatyája, miközben dobálja a levegőbe Török Petit.

Az MK-sikerrel megnövekvő ázsiónk és a Szendrei exDózsa-kapussal való kapcsolata a vezetésnek új mezszponzort hozott a ’96-’97-es idényre, a spanyol Jomá-t. A cég első hazai próbálkozása mi voltunk az NB1-ben, bár később Újpesten is feltűntek. A design maradt a vastag piros-fekete csíkos, ám a fehér válaszvonalak eltűntek. Jött helyette viszont a tipice Joma pikkelyes textúra, és a vastag fehér, Joma logókkal bőven meglocsolt díszsáv a karon. A nadrág-zokni kombó fekete volt, a váltómez fehér, piros díszfoszlányokkal. A mezen továbbra is Gösser, a csapat meg hozott egy halovány 7. helyes, és egy még haloványabb majdnem kiesős idényt. Utóbbi tavaszán már fehér fölső-fekete nadrág kombinációban toltuk leggyakrabban, a borzalmas “Mystery – Michael Jackson is ezt issza” energiaitallal mezreklámként.

Az ezt követő évek az amúgy jobb sorsra érdemes és alapvetően jó mezeket szállító UMBRO jegyében teltek. A cégtől sokat vártam és a koncepció (piros felső, fekete nadrág) nem is volt rossz, csak hát a megvalósítás… Mindezt a helyzetet az igénytelenül a mezekre kasserolt IBUSZ reklám sem segítette. Ugyan Komora érájának végén még volt egy elvetélt kísérlet az UMBRO-kalandon belül, a keresztcsíkos megoldással (jó igényesen üresen hagyva a mezreklámnak fenntartott fekete téglát a mez frontján), ám ez Váczi Zoli kispesti pályafutásához hasonlóan csak pár fordulót élt meg, pedig mindkettőben több volt.

Az igénytelenség korszakát aztán Konczék kispesti feltűnése, a stadion kifestése, a 10-es dressz visszavonultatása (Hail to Öcsi bácsi!) és a JAKO bedöcögése zárta. Jako…-morfondíroztam magamban- az meg mi? Újabb “igénykirály” névtelen mezgyártó? Nos nem lett igazam, max a névtelenséget tekintve. Hiába volt itthon ismeretlen focikörökben a cég, a Wilkinson mezreklámmal megtámogatott dresszkészletük, mind a 2 vendég (1-1 totál fekete és fehér), mind a hazai piros-fekete variáció, mely végre nem csíkos, de ennek ellenére ütős verzió lett, hát odacsapott. Az idény is, hisz nyögvenyelős kezdést egy szép tavaszi menetelés követett, melyhez a remek fölsők igényes körítést adtak. S bár a következő évekre a teljesítmény alászállt, a mezek színvonala nem. Ugyan a 2001-02-ben bejövő félcsíkos away mez megoldás és a tavaszi klasszik piros-fekete csíkos haza felső nem annyira jöttek be, a 2002-03-mas piros-fölső, fehér alsó, fekete zokni már nagyon is. Ki is estünk vele, de ahogy a múltkori bevezetőmben írtam, ez a mez már akkor is tetszett, és mivel ebből lett az első saját példány, máig nagy-nagy-nagy-nagy kedvenc!

A kiesést követő időszakban a főnixként feltámadó Kispestünk kb 2 hónap alatt építette újra magát hamvaiból, új címer, új keret, új mez. Az új, egyben a múltat tiszteletben tartó kezdethez a Diadora ideális megoldásnak tűnt, hisz egyrészt visszautalt a ’90-esek közepének sikerkorszakára, másrészt igen retróra vették a figurát. Az újra felvett Bp.Honvéd névhez az ’50-es éveket idéző hazai és a ’60-asok-’70-esek fordulóját idéző idegenbeli mez társult. Bár egyik se volt az az atomigényes megoldás (különösen a piros-fekete pizsamafelső), a címer is nyomtatva volt rájuk, nem pedig varrva, az anyag is pállós, semmint jól szellőző, funkcióját mégis betöltötte: megadta azt a külcsín-körítést, ami keretet teremtett, mégpedig méltó vizuális keretet a nagy Nb1B-s menetelésnek. A sztori folytatása aztán már felejtős. A mezekre is keveset szánó Pini még 1 évig játszatta az agyonmosott, már inkább rózsaszín-fekete keresztcsíkos fehér dresszben a csapatot, 2005 tavaszán már a Diadora leányvállalatát is behozva a képbe egy vállalhatatlan piros mezkreáció erejéig. (Meg kell említeni itt a Kanyar által a csapatnak a 2004-es MK-döntőre összedobott fekete, testhezállós ajándékmezt is, ami szép gesztus volt). Aztán jött a Macron.

Az itthon szintén viszonylag kevéssé kipróbált (ebből is látszik, mekkora mez-úttörők vagyunk) Macron összefonódott a Dolcetti-féle olasz focisuli emlékezetes őszével és felejthetőbb tavaszával. A se íze se bűze kerettel és játékkal terhelt 2006-os őszt követően pedig (hiába készült derék új mezekkel is a talján üzem) pár hónappal Aldo maestro távozása után a Macron is vette a kalapját és ádadta helyét a Diadora után egy újabb nagy visszatérőnek.

A dán Hummel ha lehet még nagyon comeback-er, mint az olasz cég, hisz utoljára bajnoki címet ünnepelhetünk dresszeikben 1991-ben. Nos, 2007 tavaszán fél év alatt szállították is az újabb trófeát, az MK-serleg képében. Remekül eltalált színárnyalatú csíkos hazai mezünk a fényes fehér nadrággal és az ezüst számokkal, a vendég fekete (Hemyngway trademarkos ötlete volt a fekete seregként az ellenfelet lelkileg is büntető öltözet), illetve az eleinte csak edzőpóló anyagban érkező, ám az MK-döntőre már mezként is elkészülő fehér változat mind-mind igényesek voltak és egy új korszak szellemével lengedeztették be a Bozsikot. Új tulaj, aki ad a külsőségekre is a stadion rendbetétele mellett, profi klubhoz profi díszletek és jelmezek dukálnak – örvendezhettünk. Aztán jött 2008 nyarán a Nike (előbb persze még a Hummel is megjátszotta a pirosgatyás mezvariálást), a bordósabb vörösével és vastagabb csíkozásával, no meg a jellegtelen fehér vendégszerkókkal. Némi felüdülést előbb a centenáriumi osztott mez, majd a Morales-év tiszta piros cucca hozott, ám megvételkor szembesültem vele, hogy “élőben” milyen tré is az a mez, mindenestere a téli focikra azért remek, mert bő mint Kris Bright melltérfogata és hosszú az ujja. Nike téren egyedül az idei ősz csíkosa hozott évek óta először elfogadató megoldást, kíváncsian várom, meddig marad ez a mez rajtunk.

Összegezve: voltak itt remek, jó és felejthető mezek is, vegyes az összkép. A nagy sikerekhez társult remekbeszabott jelmez (1990-91, 1994-1996, 2006-2008), vállalható megoldás (1994, 2003-04) és gyengébb eresztés is (1992-93, 2008-09). Máskor pedig 1-1 jól sikerült mez “mentett meg” idényeket, mint a ’96-os Joma vagy a Jako-ink 2000 és 2003 között, megint más esetekben a klub körüli nihil a dresszekben is manifesztálódott (1998-2000, 2004-2005). Kérdés mit hoz a jövő, de alapvető tanulság lehet a fenti eszmefuttatásból az: bár nem ez a döntő tényező egy klub életében, a profi működéshez elegáns tartozéknak minősül, ha a külsőségek is magas színvonalat sugároznak. Ez már nem egyszer nálunk is sikerült, legyen így még sokszor a jövőben is, hadd hordják olyan büszkén a drukkerek a mezeinket, mint ahogy én is teszem a mai napig is a kupagyőztes Hummel feketével, ami ráadásul kabalamezem volt éveken át. Most már elárulhatom, hogy én ezzel járultam hozzá a 2009-es Ábrahámos kupagyőzelemhez – ez volt rajtam ugyanis Győrben és ezért tudtam már indulás előtt is, hogy az esélytelenségünk ellenre megnyerjük majd a serleget.  

 Címkép:mommo.hu

Boldog Karácsonyt…

…kívánunk minden kedves olvasónknak, kommentelőnknek, Honvédosoknak és Kispestereknek, korzó-lakóknak és Kanyar-tagoknak, tribün-arcoknak és fotelszurkolóknak, egyszóval mindenkinek, akiket valaha is megérintett a főváros XIX. kerületének legendás klubja.

Az ünnepi szezon alatt mindenki pihenje ki magát, hogy kellően feltöltődve a bejgli- és töltöttkáposzta fejadagokból szerzett energiával veselkedjünk neki a hosszú január-február átvészelésének, hogy március másodikán erejünk teljében támogathassunk a csapatot a Fáy utcában. Halászlére tehát fel, s hogy ne unatkozzon senki a pihenőnapokon sem, hamarosan jelentkezünk ilyen és olyan posztokkal – szóval tartsatok velünk a szaloncukorfalatozás közepette is.

A csakblog szerkesztősége

Meztörténet #1 – A privát oldal.

Igen, ne szépítsük, az van, hogy a mezek mindig is érdekeltek, a jobbak elvarázsoltak, a gyengébbek elkeserítettek, de egyet nem tett egyik sem: hidegen sosem hagytak. A mez egy olyan körítés, mint az zenei albumoknál a borítók, a bookletek: nem a leglényegesebb alkotóelem, de ha egy jó műhöz szép külcsín dukál, az sokat dob az alapanyagon is, és bár fércműből nem csinál atom-alapművet, azért mégiscsak turbósítja az added value-t.

No hát, egy nagyobb lélegzetvételű poszttal is készülnék,a tárgykörben, ez még csak a bevezető, hogy aztán a napokban belecsapjunk a vörös paradicsomból és fekete paprikából (van ilyen, kérdezzék csak a paprikatermesztésre posszant chili- és jabanero-fan Doki barátomat) készülő lecsóba… de előtte egy kis bevezető arról, miért is fontos nekem a mez.

Mezekről már sokan írtak és sokat, a népsporton is van ennek a témának saját blogja. Akkor most hogy, miért, minek…? CSAK. Mert szeretem a témát, érdekel, és személyes nézőponttal átitatva a kérdést azért csak kijön egy poszt. Sőt, kettő.

Sokáig pedig nem volt mezem. Toltam a klasszik 1994 körüli kötött Kispest-sálban, és kész. Ennyi. Aztán 2003, kiesés, összeomlás (erről bővebben majd a visszaemlékező sorozat közelgő részében), és Öcsémtől megkaptam a saját nevemmel feliratozva a Wilkinsonos kiesőmezt… kétszeresen is azt hittem, hogy besírok az átadáskor… Igen, azt a mezt, csoda, hogy ezért az máig nagy kedvenc? Igen, csoda, és igen, érthető is. Ez a mezem amúgy már inkább rózsaszín, mint piros, megjárt velem sok-sok meccset és sok-sok pályát is, át lett izzadva ezerszer is, lőttem benne nagy gólt  is és bakot is.

Gigerli egy hombár vagyok, ezt mondogatják a barátok gyakran, amire én mindig felháborodok pedig igaz. Focipályán ez nagyon is kijön: szeretem ha peckes a dressz amiben nagy délcegen kivonulok a műfüvesre hétfőnként, az óbudai linóleumra szerdánként és az őrmezői műanyagra vasárnaponként. Aki emiatt egy paradicsommadárnak bélyegez, sajnos el kell ismerjem, van némi igaza, aki pedig vigyorogva azzal vádol hogy a speckó szerelésekkel a focitudás hiányát fedném el sajna az sem jár távol az igazságtól. De hát helyiérdekű Bojtorlaciként is lehet jókat játszani és az említett napokon ezzel nincs is gond.

Baráti foci, mez, oké. Mióta elhagytam az egyetemet és van saját kereset is, nyilván sűrűsödött azon alkalmak száma, mikor is új dzsörzé kerül a fogyasztói  kosárba. Szóval már van egy jó széles garnitúra – de a klubszíneit tekintve e mezeknek bizony kicsi a változatosság. Van egy, a 30 éves szülinapra kapott eredeti vintage Juve away 1995-ből még Danone hirdetéssel, ezt a  jóbarátoktól kaptam, a saját beszerzések viszont csak Kispesti fölsők. Kizárólag.

Hogy mi van e mögött azt nagyon nem kell részletezni, aki olvas minket, az úgyis tudja és látja a posztjaimból hogy végletesen bele vagyok makkanva a kispesti sorompó túloldalán lokalizálódó klubba – ez egy örök szerelem. Örök, mert megélt már kríziseket, nehéz éveket de megcsalás sosem történt és a külföldön tartott barátnők felé is egyre ritkábban kacsintgatok az évek során, a legjobb mégiscsak a vörös-fekete ara által összedobott nagy mocskos wekerlei pincepörkölt!

No és persze ott van az az indokocska is, hogyha már gigerliskedünk, peckeskedünk a pályán, beöltözünk abba a remek mezkollekcióba, ha már egy fekete, márkában is stimmelő gatyát is megreszkírozunk a 2009-es kupagyőztes mez mellé, … és aztán a pályán vagy a jorky-ketrecben az első luft után esik le az ellenfélnek, hogy na, ez is edzések és gyakorlás helyett csak a tükör előtt álldogált otthon, na de itt a lényeg, hogy egy Bayern, vagy Juve mezben azért ez valódi égés, viszont az elmúlt évek alapján sajnos a Honvéd dresszemben ez már nem vált ki akkora közröhejt, játsszak akár egy panellakótelepi betonoson vagy a haverokkal valamelyik jorkykupán.

Szóval mez. Nem a dolgok veleje, de a sava-borsa mindenképp. Hamarosan jövünk a privát után a tényleges mezsztorival, elsődlegesen – szokásom szerint – az 1990 óta datálódó RW-időszakra koncentrálva de igyekszünk visszanézni a régebbi korokra is – a pontos napot még nem ígérem, mert zárás a melóban, ajándékvásárlás, miazmás, de igyekszünk.

Addig is mindenki porolja le a fogason lógó Gösseres/EPSON-os/AXE-os trikóját…

Fotók: comparestoreprices.co.uk és u-szeged.hu.

Ma van 85 éve, hogy elkezdtük halmozni a címeket

1926 telét írjuk, a korona nevű fizetőeszköz végnapjait, az új pénz, a pengő eljövetelét. Alig fél éve, hogy az osztrákok és a csehek után Magyarországon is bevezették a labdarúgásban a professzionalizmus intézményét, így próbálva megállítani a mind komolyabb méreteket öltő játékoskivándorlást.  A korábban amúgy is jelentősen főváros-centrikus magyar futballra az első komolyabb csapást az első világháborút lezáró békék mérték, aminek következtében egyrészt túlkinálat alakult ki a játákospiacon, másrészt egyre többen hallgattak a külföld hívószavára, és mentek el pénzért, nagyobb pénzért játszani. Az amatőrizmusnak, az álamatőr világnak leáldozóban volt, ha lépést akartunk tartani a többi nemzettel, akkor bizony nem maradt más út, mint a nyílt profizmus, a fizetett játékosok alkalmazása.

A döntés megszületett, az 1926/27-es bajnokságra már a korábbi amatőr liga tagjai által gründolt proficsapatok neveztek, először kiegészülve a vidéki városokkal. A profi első- és másodosztállyal párhuzamosan tisztán amatőr ligák is alakultak, valamint megváltoztatták a Magyar Kupa kírását, úgy, hogy oda csak amatőr egyesületek nevezhettek. A Kispesti AC is ekkor alapítja meg proficsapatát a Kispesti FC-t, hogy az jogfolytonosan, továbbra is tagja maradjon a mindenkori magyar bajnoki rendszer legfelsőbb osztályának, egészen 2003 nyaráig!

Korabeli csapatkép.
Balról jobbra: Weisz, Gulyás, Hungler III., Dudás, Ölvedy, Saguly, Fürstner, Szabó, Burger; (állók) Praszkó és Raix (ülők) [forrás: huszadikszázad.hu]

Az MLSZ – és ebben a vonatkozásban azóta is őrzi a hagyományait – már akkor sem állt a helyzet magaslatán, ugyanis a Magyar Kupa szabályzatát menet közben írta át. Az első mérkőzéseken még a Kispest profijai is szerepelhettek, és győzték le a kiváló játékerőt képviselő Szolnokot (4-1), Törekvést (2-1) és a Debrecent (2-1). Aztán jött a módosítás, és a Fradit, valamint a III. kerületet immár az amatőrök küldik haza egy-egy jól irányzott 4-2-es eredménnyel, hogy a döntőben a BEAC-cal, a Budapesti Egyetemi Athletikai Clubbal találják szemben magukat.

A döntőt 1926. december 8-ára írták ki, semleges helyszínre, az MTK Hungária körúti pályájára. Csekély érdeklődés mellett a találkozó 1-1-es eldöntetlennel zárult, ami után megismételt mérkőzésre kötelezték a csapatokat, immár a Postás pályáján, a Tattersaalon (Lóverseny tér, a mai Népstadiontól északra fekvő terület). Az első meccs számunkra sajnos egy igen kellemetlen meglepetést is tartogatott, ugyanis Raix II. Károly, a csapat jobbfedezete (és a kétszeres válogatott Raix Gusztáv testvére) már az első félidő közepén lábát törte, és mivel ekkoriban még nem lehetett cserélni, tíz emberrel kellett folytatnunk a játékot. A BEAC-nak így is csak a 82. percben sikerült egyenlítenie, vagyis közel voltunk, nagyon közel.

1926.12.08. Kispest – BEAC 1-1

Kispest: Balla – Csesznák, Grolmusz (máshol: Grollmusz) – Raix II, Gregor, Marton – Balogh, Juhász, Jurácska (gól), Heckl, Mátéfi (máshol: Mátéffy)

A második találkozóra is maradtak izgalmak szép számmal. Mai szemmel talán egészen elképesztő lehet, hogy az – újfent – döntetlennel záruló 90 perc után nem a jól megszokott megismételt mérkőzés következett valahol egy újabb pályán, hanem háromszori hosszabbítás, egész addig, amíg valaki nem nyer. (A büntetőpárbajként ismert istenítélet ekkoriban még ismeretlen volt, de érdekességként megemlítjük, hogy a hetvenes évekbeli bevezetésekor épp a Honvéd játszotta az egyik első olyan nemzetközi kupamérkőzést, ahol élni kellett vele.)

Hamar vezetést szerzünk, de a 10. percre már 1-1 az állás, és ez is marad a rendes játékidő végéig. Következik az első, ekkor még 2×15 perces hosszabbítás. A 100. percben újra vezetünk, de a BEAC megint egyenlít. Újabb hosszabbítás, ezúttal 2×10 percben, viszont ezúttal gól nélkül. Figyelem, már 90+30+20, azaz 140 percnél járunk!

És akkor elérkezik a 156., amikoris – idézem a korabeli tudósítást -: “Az utolsó 10 perc első fele a BEAC-é, a 6. percben azonban Szántó megsérül, leáll, a KAC ekkor felnyomul, Hidassy a kapu előtt megállítja a labdát, Heckl rástartol és berúgja a győztes gólt (3:2). A hátralevő négy percet elszánt védekezéssel tölti el a KAC holtfáradt legénysége és közben igyekszik megőrizni az eredményt.” (A hivatkozott forrás ugyan Heckl-t jelöli meg gólszerzőnek, mi mégis azt a Gregort tekintjük annak, akit a klubhonlap is említ. – szerk.)

Heroikus küzdelemben győztünk valószínűleg minden idők leghosszabbra nyúlt magyarországi tétmérkőzésén, először hódítva el országos jelentőségű serleget, hogy a későbbiekben ezt még további hattal, valamint 13 bajnoki címmel toldjuk meg – máig.

1926.12.19. Kispest – BEAC 3-2

Kispest: Balla – Csesznák, Grolmusz – Mádi, Gregor (gól, 156.p.), Marton – Borsos, Juhász (gól, 5.p.), Jurácska, Heckl, Mátéfi (gól, 100.p.)

~o~

Személyes megjegyzés. A kilencvenes évek elején, talán Esterházy Marci búcsúmérkőzésén lehetett, amikor az akkori klubvezetés mindenféle díjakat adott át a korábbi klublegendáknak, köztük az első kupagyőzelemből oroszlánrészt vállaló, és ekkor még élő Mádinak és Hektl Gyulának. Máig sajnálom, hogy gyerekként, hiába mutatott be nekik nagyapám, nem érthettem, nem foghattam fel mekkora legendák társaságában vagyok én, az aranyos, tejfölszőke kisgyerek. Amire viszont emlékszem, az a pillanat, amikor vonulnak le a kezdőkörből, miközben néhányezer szurkoló meghatódottan és szűnni nem akaróan tapsolja őket.

Ha valakinek véletlenül meglenne az a Kispest-Honvéd képes füzet (borítón Hamar Pilu az egyik arc), ami ezután jelent meg, és abból beszkennelné a képet, amin Mádiék vannak, azt mindenképp kitennénk. Sajnos hirtelen nem tudom az én példányom merre lehet. (Közben megtaláltam. Klikk a nagyobb képért. – szerk.)

(A teljes kiadványt hamarosan elérhetővé tesszük a Facebook-csoportunkban.)

Az épületasztalos zsenialitása – És azt tudtátok, hogy… II.

Az a baj, hogy Béla bizony nagyon népszerű,
Sok barátja van és ez nekem kínos, keserű.

GM49 – Bélát itt ne keressék (bővített verzió)

Béláról beszélni kell, mert Béla csak egy van, és Béla egy jelenség. A fürtök, amik csintalanul lebegtek a szélben, mikor Bélánk elfutott a szélen; az a finom, és a kapusokat őrületbe kergető stukkolás, amivel éppen csak alányúlt, hogy a labda pontosan, menetrendszerűen alakuljon át egy bődületes GÓÓÓL kiáltássá a részünkről. Béla mindenkié, de volt idő, amikor Béla a mi koronánk legszebb ékköve volt, pedig Durcik, Pisontok, Halmaik szegélyezték gyémántok formájában. Bokréta Kispest koronáján.

Nekünk Béla volt a Manchester Cantonája, az Arsenal Bergkampja, a Zágráb Proszinecskije, a Stuttgart Balakovja, a Siófok Olajosa. Nekünk Béla kellett, mert abba a csapatba illett Bélának játszania. Béla lábain nőttünk fel, tizenévesként úgy bambulva, ahogy manapság a női megfelelőit a körúton. Bééééla, Béééla, Bééééla – mantráztuk, majd felfedeztük, szótagra kijön a korábbi nóta, így hamarosan Illés Béla lett a legnagyobb király arra a néhány szép és boldog esztendőre, amit együtt tölthettünk el. (Gyermekkorom egyik legnagyobb kedvence, aki miatt képes voltam kihagyni a Honvéd-Újpestet Csepelen, mert éppen akkor játszotta búcsúmérkőzését a Hungárián.)

Béla később meghallott valami más hangot, elhagyott minket, újrakezdte, de bármit csinált, megmarad Bélakirálynak. Bár néha fújjoltuk, mert mesterhármast lőtt nekünk, hovatovább talán durvábbakat is mondtunk, de szívünk mélyén mindig megbocsátottunk neki, mert emlékeztünk rá, egy csodálatos Kispest köthető az itteni korszakához. Glória neked, Béla.

Néhány nappal ezelőtt kitettünk egy igazi hiánypótló videót, amin Béla is fel-feltűnik, miközben a Manchester szenved meg ellenünk. A videó elérte a célját, többen is ekkor láthattátok először a gólokat, és ugyan hang nélkül, de talán kicsit érezhettétek a stadion felejthetetlen hangulatát. Szerencsére a poszt másokat is megindított, és a remek Dortmund-blogger kollegát egyenesen újságarchívumának feltúrására, majd a kiválasztott darab beszkennelésére serkentette. Ezt fogjuk most megmutatni nektek.

Amit mindenképp tudni kell, mielőtt belevágnánk az anyagba:

  • Az 1993-94-es bajnokság végén járunk, ahol Davidovic mester vezetésével csak másodikak lettünk a Vác mögött, miközben Béla elhódította a gólkirályi címet.
  • Akkor még létezett a Labdarúgás c. lap, ami futott talán még Sport7 és Sport10 címekkel is, a Nemzeti Sport viszonylag rendszeres mellékleteként. (Ez a cikk is ott jelent meg.)
  • Béla eredeti szakmája épületasztalos!
  • Béla ekkor még úgy érezte, itthon már mindent elért, így egy igazi külföldi szerződésre vágyott.
  • Bélának állítása szerint nincs különösebb hobbija, ezzel szemben a képeken bowlingozik, billiárdozik és flipperezik.
  • Béla még sok sikert szeretne ekkor elérni a Kispesttel, de ebből csak a siker jön össze, már az MTK színeiben.

A bajnokság végén a sportlap megkérdezte az NB1-es csapatok öltözőit, hogy a játékosok nevezzék meg azt a három másik játékost, aki szerintük abban az évben a legjobb volt. Béla elképesztő fölénnyel, 603 pontot gyűjtve előzte meg a ferencvárosi Lipcsei Pétert (156) és a csabai (csoda)Szarvast (143).

Nem is húzzuk tovább, íme az anyag. (Nagyobb mérethez klikk a képekre.)

Bónuszba pedig egy igazi rajongói videó:

Fókuszban a szurkolók véleménye – 2011 ősze, ahogy Ti láttátok

80 nap. 80 nap van még hátra március másodikáig, hogy végre újra győzni lássuk a Honvédot. 80 nap múlva megyünk a Fáyba, pénteken, hatra. 80 nap alatt Willi Fog basszus körbeutazza a Földet, míg mi itthon ülünk, meresztjük a valagunkat és várunk. Magyarfutballban ezt hívják téli szünetnek. Még 80 nap!

Néhány hatalmas adósságot azonban addig lesz időnk ledolgozni. Kezdve mindjárt a két hete kitett szurkolói játékosértékelő ívek feldolgozásával, hogy végre elmeséljük nektek, ti hogyan láttátok az őszi szezonunkat.

A tovább után mondatok, elemzések, találgatások, grafikonok, miegymás; kicsit keverve a Ti válaszaitokból kiolvasottakat a saját gondolataimmal.

333 válasz. Ennyi érkezett a kijelölt határidőig, így elmondhatjuk, elég nagy merítésből sikerült kikalkulálnunk a mindjárt bemutatandó eredményeket. Tudjuk, ha lenne közöttünk egy echte módszertanász, akkor a kérdések áttanulmányozása után bizton jelezné felénk, több kontrollkérdést elfelejtettünk volt feltenni benne, így az értékelések validálhatósága, valamint valóságtartalma bizony necces is lehet akár. Szerencsére azonban ilyen problémánk nincs, mert egyfelől módszertanásznak jó leszek én is, másrészt tojunk a tudományos maszlagra, ez futball, és a futball lényegét az érzelmek adják, tehát bármi amit mondunk úgyis helyes lesz. Kezdjük inkább.

Az egyéni osztályzatok

Kérdőívünkön felsoroltuk az ősszel ilyen-olyan mértékben szerepet kapó összes játékosunkat, valamint a mestert, és azt kértük tőletek, hogy az általános iskolából is ismert 1-től 5-ig tartó skálán osztályozzátok a teljesítményüket.

Az első grafikonon ennek az eredményei láthatók, külön-külön bontásban Supka mester, az alapcsapat, valamint a perememberek. Jól látható, hogy ez utóbbi körbe tartozó öt játékos bizony-bizony mind alatta maradt még az általatok is leggyengébbnek tartott olyantól, akivel stabil(abb)an számolt az edzői stáb. Ötükből hárman, Harmony, Sekulic és Kostolani mára sikeresen fel is iratkozott a távozók listájára. Diaby hosszú ideje sérült, de tőle sokat várnak tavasszal a klubházból, Bjelkanovic pedig van, később majd elválik, hogy minek.

Az ősz kispesti játékosa – minő meglepetés – Torghelle Sándor lett, aki ugyan csak 6 mérkőzésen szerepelt, és bár a gólokat lőtte, a gólpasszokat osztotta, 4,79-es osztályzatátlaga mégis kicsit a személyének, vagy netán a kultuszának is szól. Ettől még Sanyika, Sanyika, úgy szeretjük, ahogy van, és ha ezt számokba kell önteni, akkor ötöst kap, ha pedig a realitásokba, akkor négyest. Így ki is jön a végeredmény.

Második helyen gólkirály-jelöltünk, Danilo (4,65) végzett. Danipaci néha képes elérni, hogy fejünket a tribün falába verjük, mikor egy-az-egyben megy rá az ellen kapusára, majd valami igazán dühítő módon hagyja kihasználatlanul aktuális helyzetét, de közben meg párosával kis képes rúgni a gólokat, és a másoknak oly’ komoly problémát okozó tiziket is üzembiztosan értékesíti. Téged is szertünk, Danika.

A harmadik helyezett személye sem meglepetés, évek óta először mondhatjuk el, hogy nem csak szerethető és jó, hanem igazi bravúrkapusunk is van Kemenes (4,47) személyében. Szabi renoméja különösen gyorsan ívelt fel mifelénk, tavaly, a siófoki idényzárón elsőként jött ki megköszönni hozzánk az egész éves szurkolást, majd az a pillanat, amikor egy vörös-fekete zászlót lengetve ünnepelte a tábor előtt a Fradi elpicsázását, azzal végképp elnyerte maximális tiszteletünket. Mondom, mindamellett még egy remek kapusról is van szó. (Akit kiegészít a nyári igazolás, Sánta (4,01), és nem is akárhogy, épp mögötte, a negyedik helyen végezve az osztályzataitok szerint. Jó tudni, hogy ezen a poszton bizony el vagyunk látva komoly játékerővel.)

A két csatár és a két kapus után három védő következik a listában, Botis, Debreceni és Lovric tevékeny részese volt az őszi menetelésnek, és bár mindhárman hibáztak néha-néha, a szurkoló nem felejt, amikor kell, felpontoz. Ők meg is érdemlik.

Még mindig a csapatátlag (3,61) felett találjuk a fél évre Vietnámba távozó Abasst, a védelem állandó negyedik tagját, Novákot és Ivancsics Gegét, aki egyre méltóbb módon veszi át – az épp mögötte végző – Zelenka (3,5) által leadott irányítói szerepkört.

Németh Norbi hazatért, hozott egy átlagot, ami se nem kimagaslóan jó, se nem megalázóan rossz hozzá képest, tőle nagyon várunk majd egy jó tavaszt.

A lista további része azonban talán jól mutatja be, hogy kik azok, akikben talán kicsit csalódtak a szurkolók az előzetes elvárások fényében. Hidi saját nevelés, javul, javulgat, de még valahogy nem az igazi; Hajdú Norbi meg sem közelítette a tavaly őszi formáját; Akassou a pirosainak és a butaságának köszönheti a helyezését; Délczeg felé megvan a bizalom, talán nála a másik előtagú, az ön- hiányzik kicsit; Tchamitól bevallom nem vártunk sokat (a szolnoki pedigré nem túl erős errefelé), azonban gyors, ámbár nagy a hibaszázaléka, de ha ebben feljavul, hatalmas értéke lesz csapatunknak. Horváth Adrián viszont nagy talány. Szeretjük mert küzd, hajt, alázatos, bármikor bevethető, de átkozzuk, mert rendszeresen képes hajmeresztő butaságokra, amiket bizony nem mindig lehet a szerencsétlenség számlájára írni, annál inkább a vélt, vagy valós képességhiányéra. Marshal jött, látott, és nem győzött meg minket.

És akkor Supka mester. 3,98-as osztályzatával Botissal lenne párban az ötödik helyen, ha besorolnánk a játékosok közé, ami valljuk be nem rossz egy edzőtől. Az edzőt illik mindig szidni, legfeljebb akkor dobáljuk magasba, ha előtte néhány perccel kupát nyer – mondjuk Újpesten, hogy egy hétre rá újra lehessen átkozni. Az edző mindig hülye, az edzőnél mindenki okosabb, ez a régi törvény. Attila azonban az ősszel bizonyította, hogy egy előzetesen nem túl sokra tartott kerettel is ott tud lenni az élbolyban, érti annyira a szakmát, hogy tényleg csak a hihetetlen pechszériánknak (Pécs, Kaposvár, Haladás) legyen köszönhető a – remélhetőleg átmeneti – negyedik helyünk. Ebben akár több is lehet, ha sikerül egy legalább hasonló minőségű, és a minőségnek megfelelő játékrendszerű állományt összerakni tavaszra.

Az látható, hogy a támadójátékunkat nagyon megcsinálta (4,05), a bajnokságban mi lőttük az egyik legtöbb gólt. Gyors és látványos, mindezt úgy, hogy a helyzeteinknek csak egy igazán kis hányadát sikerült gólra váltani, de a lényeg az, hogy folyamatosan sikerült eljutni az ellenfelek kapujáig, és ha már ott vagyunk, egy kivétellel mindig be is találni. A védekezés (3,33) ezzel szemben kicsit dadogósabbra sikeredett, és mivel láthattuk, ott az egyes játékosokat legalább jóra értékeltétek, a potenciál meg lenne benne, talán majd a téli alapozáson ez a kérdéskör is megnyugtatóan elrendeződik.

3,45 a szép játékra, gondoltátok volna? Szemre tetszetős Honvédról beszélhetünk! Messze-messze a legtöbben azok voltak, aki négyest adtak rá, vagyis kezd átjönni felénk is valami abból amit a mester játszatni akar, mindez úgy, hogy egyezik az ízlésünkkel. Csak így tovább!

Az eredményességre (3,81) nem lehet panasz, és az edzői húzások (3,51) osztályzata is elfogadható, bár hozzá kell tennünk, itt kicsit értetlenül állunk, hiszen az ősszel a legtöbb panasz a második félidőre való visszaállásunkra, és a védekezőbb felfogású játékosok becserélésre vonatkozott.

A távozók

Rázós téma, mert itt azért mégis olyan ítéletet kellett mondani, hogy kit nem látnál szívesen a tavaszi csapatunkban. Nem kenyerünk mások kenyere fölött kenyeret törni, mégis bátorkodtunk feltenni ezt a kérdést is, hiszen kíváncsiak voltunk az átigazolási politikánkra vonatkozó közvetett véleményetekre.

A nyáron érkezett három légiós mindegyikére lesújtó vélemény érkezett. (Fontos hozzátenni, hogy ők ki is voltak emelve, így rájuk könnyebben lehetett szavazni.) Kostolaninak nehezen felejtjük a Győr elleni meccset, ami után egyértelműen bűnbaknak lett kikiáltva a lelátón, és hiába egy jószándékú és kedves gyerek, ezen később már nem tudott változtatni. Sekulic többször jutott szóhoz, a helyzetkihagyások terén felvette a versenyt bárkivel, de közben annyiszor tűnt el a játékból, annyiszor szállt vissza dühítő hibával, hogy az azóta realitássá érett távozása elé nem gördítenénk akadályt. (Ha hozta volna stabilan azt, amit az Újpest ellen nyújtott, vélhetően más lenne a vélemény.) Bjelkanovic egyszer volt kezdő, Kecskeméten, és bizony vaskosan benne is volt a vereségben. Marshalt Kaposvárott csodálhattuk meg először, hogy utána éppen én írjam le: ez valami rettenet. Később sem győzött meg minket igazán, hiába az a csodálatos labdája Sanyikának a Pécs elleni meccs első félidejében.

A szabadszavas válaszlehetőségnél a legtöbben (5% körüli arányba) Horváth Adriánt és Tchamit említettétek, valamint Hajdú neve is többször előkerült. Ezek az eredmények egybevágnak a kérdéses játékosok osztályzataival, szóval nekik nagyon kell majd kaparniuk tavasszal, hogy meg-, esetleg visszaszerezzék a korábbi elismertségüket.

A félév játékosa, a félév csalódása

Ennek a két kérdésnek a kiértékelésekor előzetesen szeretnénk megköszönni, hogy – és mint az a szöveges válaszaitokból is kiderült – helyesen értelmeztétek céljainkat, vagyis úgy válaszoltatok, hogy a játékosok magukhoz képesti, illetve a tőlük elvárt teljesítményhez képest hogyan teljesítettek.

Ha pedig Ti is és mi is ugyanarra gondoltunk ebben a témában, akkor nem lehetett kérdés, hogy a félév játékosa egyértelműen Danilo lett, aki az összes szavazat 41%-át gyűjtötte be! Második helyen természetesen Sanyika zárt (38%), míg a harmadik messze-messze lemaradva Kemenes Szabi (7%) lett.

A félév csalódása, vagyis az a játékos, akitől a mutatottnál jóval többet vártunk Délczeg Geri lett (24%), ami nem túl nagy meglepetés, hiszen ő valóban egy igazi értéke ennek a csapatnak, csak valahogy nagyon nem ment neki az ősz második felében, és az elején is jóformán csak az alázata és a védőmunkája emelte ki az átlagból. Sebaj, Geri, tavasszal itt a lehetőség, lehet egy komolyabbat villantani! Másik apróbb csalódásunk az amúgy remek képességekkel megáldott Akassou (12%) néven futó védekező középpályásunk lett, jórészt a hülyemód begyűjtött lapjainak hála. Aka, easy, kis higgadtsággal hamar bizonyíthatod, jóval többre vagy hivatva a magyar bajnokságnál. És akkor Hajdú Norbi (11%), a cséká, a tavalyi elsőszámú kedvenc, aki saját magának is annyira magasra helyzete a lécet, hogy azt azóta sem sikerült megugrania. Hiszünk benne pedig, hiszen tudjuk mire képes. (Érdekesség, hogy csaknem 10% volt azoknak a válaszoknak az aránya, akik nem tudtak, vagy nem akartak megnevezni olyan játékost, akiben csalódtak volna.)

Mit várunk tavasszal?

Érmet! Igen, nem tévedés, 51%-ban, vagyis a válaszok több mint felében érmet vártok, várunk a csapattól! 2007 ősze óta nem volt ilyen bizakodó a hangulat, akkor a második helyen fordultunk, és igen, az volt az a bajnokság, ami nagyon, de nagyon csúfos véget ért utólag. Reméljük idén (jövőre) máshogy lesz.

Néhány vélemény

A kérdőívünk végén lehetőségetek volt rá, hogy néhány szóban, esetleg mondatban saját szavaitokkal értékeljétek a csapat őszét. Zárásként ezekből szemezgetnénk néhányat, főleg olyanokat, amelyek lényege rendszeresen vissza-visszatér a válaszokban.

Sok olyan pontot hullattunk el, amivel stabilan a 2-3. helyen lehetnénk. Pápa, Paks, Haladás.
A csapat jó, szerethető, Sanyit meg kellene tartani, a helyzetkihasználás és az előny megtartása, amiben fejlődni kellene.
Supkát és Danilót eddig nem szerettem, de ezen az őszön bizony kivívták a tiszteletemet.
Délczegnek és Vólentnek kellene egy jó pszichológus, pár hét alatt NAGYON jó játékost csinálna belőlük egy szakember.

Nem várt jó szereplés a rangadókon, a játékosállományhoz képest előkelő helyezés. A nálunk gyengébb csapatok elleni gyenge teljesítmények, és az igazán fontos lélektani pillanatokban történő “besülés” van a negatív oldalon.
Összességében a Hemi-éra legjobb szereplése, ami az összeszokott, több éve együtt játszó magnak köszönhető.
A sok idegenbeli rangadó (nehéz sorsolás) miatt visszaesést várok, de évtizede az első tél, amikor nem kell aggódni a kiesés miatt.
CSAK!

A Nagy meccseket rendre hoztuk, ami nagyon jó,de a kis illetve közép csapatok elleni produkciók csapnivalóak voltak sajnos.

Csak címszavakban:
-a védelem, és a kőzéppálya vezetés bírtokában leül, figyelmük lankad:
-támadóink teljesítményére nem lehet panasz(Torghelle,Danilo):
-Supka mester remekülm keverte a lapokat, mind a taktikát, mind a cseréket figyelembe véve

További sok sikert kívánok a csapatnak és remélem valahogy mégis megtarthatóak a húzó embereink. Észrevételem maximum csak annyi lenne,hogy Sanyit én is kedvencként kezelem,húzó embernek tartom,de nehogy abba haljunk bele,hogy minden labdát csak neki játszunk. A Pécs elleni meccsen láttam leginkább,hogy egyszerűen más játékos alig kapott labdát,Sanyit meg őrizték rendesen,így nem nagyon tudott vele mit kezdeni,miközben Danilo vagy Abass is üresen volt. Ellenben az idegenbeli Győr meccs előtt erre vagy felhívta Supka Úr a csapat figyelmét vagy a játékosok is érezték maguktól,hogy ez egy csapat és egy játékos nem oldhat meg mindent. A kapusokat én személy szerint külön is dicsérném,Kemenes és Sánta is remek teljesítményt nyújtott. Sánta Andrisban pedig végre egy olyan kapust vélek felfedezni aki ki mer,és ki is tud jönni a kapujából megfelelő határozottsággal és kellő keménységgel akár több méterre is. Sajnos a legutolsó kimozdulás nem volt elég határozott és kemény,de ez sajnos benne van néha.

Eddig meglepetés számomra a csapat teljesítménye,de nem tökéletes. Ennyi pontot nem szabad elveszteni, ha nemzetközi porondra készül a csapat. Két gólos vezetésekből nem szabad pontot, pontokat veszteni ez nem megengedhető, főleg úgy hogy a többi nagy csapat minden pontot hoz és vesztes helyzetből nyerni tud, ezt kellene megvalósítani a tavaszi szezon során, ha ez sikerül akkor biztos az első három hely valamelyike.Még egy valami amit nem értek, miért nem játszik még mindig Hercegfalvi holott már felépült sérüléséből? Szerintem a csapatnak nagy szüksége lenne az ő játékára, mentalitására.Hogy miért? Azért ,mert ő a Honvédban nevelkedett és a szíve a Honvédért dobog és mindent elkövet a Honvédért, mindent megtesz a csapat sikeréért.Ezt támasztja alá Torghelle ő is megtesz mindent nevelőegyesületéért. Amióta hazatért mindent elkövet a Honvéd sikeréért ezért van szükség Hercegfalvira.Ő és Torghelle kiegészülve Daniloval az NB1 legerősebb csatársora lenne.A Honvédnak ilyen játékosokra van szüksége nem pedig olyanokra akik nem tiszta szívből játszanak a Honvédért ezt nem engedheti ily nagy múltú klub.Ezért kellene nekik játszani és nem olyanoknak, mint Délczeg, Ivancsics .

Szép ősz volt, köszönet a csapatnak érte!

rapszódikus

A csapat teljesítménye véleményem szerint jobb volt, mint amire az idény elején számítani lehetett. A játékot illetően, tavasszal már biztosnak nevezhető védelmünk továbbra sem vallott kudarcot, 1-2 megingástól eltekintve. Sanyi érkezésével csatárjátékunk is markánsabb lett, megosztva ezzel az ellenfél védőinek figyelmét közte és Danilo között. A hiba a gépezetben a középpálya, ahol sajnos Németh Norbi formahanyatlásával és Zelenka kiesésével teljesen spíler nélkül maradtunk. Dicséretes, hogy az eredmények ennek ellenére is jöttek. A védekező középpályások Hore, Aka, Johnson hozták a minimumot, azaz a védekezést többé-kevésbé, de az látszik, hogy előre játékban a kreativitás minimumával sem nagyon rendelkeznek.Ivancsics posztja tényleg nem az irányító ahogyan ti is írtátok, de hát szükség törvényt bont… Hidi egyértelmű csalódás, kissé olyan mint egy félénk “kölyök oroszlán”, pedig az ő posztján elkélne a Sanyi által mutatott mentalitás. Valamint talán benne lehet még perspektíva, hogy előre tud lépni valamit, remélem ezt a tavasszal végre bizonyítja is, temetni még véletlenül sem akarom. A középpályára egyébként kollektíve elmondható a labdabiztosság hiánya, amiben Zelenkának igaza volt, hogy “azért a labdáért harcolunk amit felelőtlenül elszórunk”… Ezt azért elég fájó volt látni például a Hali ellen a 2. félidőben. Remélem még, hogy ahogyan Supka mester mondta a feleslegtől megszabadulunk és ha kell minőségi embereket tudunk igazolni, a korábbiakból okulva azért nem árt ha Don Emilió is résen van, nehogy megint találjunk egy jó Patriciót… Bízom abban is, hogy az eddigi kiegészítő feladatokat (vagy sokkal többet is), az akadémisták meg tudják majd oldani, fő a pozitív szemlélet.

Összességében jó fél évet zártunk, de Supka idióta húzásai nélkül lehetett volna még jobb is. Felfoghatatlan, hogy miért kell minden alkalommal, amikor vezetünk egyből visszaállnunk.

Végre szerethetővé kezd válni a csapat. Amióta Zelenka megsérült, nincs agyunk középen. Gege ügyes, szurkolok neki de 5 meccsből egyszer megy úgy neki, ahogy mindig kéne. Kell nekünk a Zeli!!!

Sziasztok.Szerintem a csapat jobban szerepelt mint vártam .Ennek nagyon örülök.Jó lenne egyben tartani a társaságot valamint a középső védelmet kicsit felgyorsitani.CS.A.K.

(Ezt a támadósort még tovább gyorsítani? Hova? Talán az Nb1 messze leggyorsabb hármasa játszik nálunk. – szerk.)

A kérdőív adatbázisa letölthető innen.