Mastodon

Komoly kiárusítás Kispesten

ideges

Czuczi – Botka, Lovric, PolyákDiarra, Csábi, Lőrinczy, ZivanovicDaru, Bonazzoli, Lupoli
csere: Kovács János, Délczeg, Vólent

(dőlt betűvel azok, akik csak próbajátékon vannak valahol; félkövérrel a végleg távozók)

Itt tartunk az átigazolási szezon nagyjából felénél. Összefoglalom a lényeget.

„Komoly kiárusítás Kispesten” bővebben

Poszt a posztokról 3: a középpálya

kartya2Harmadik epizódjához ért a kis szezonértékelő minisorozatunk, így a középpálya boncolgatásával folytatjuk szezonösszegzésünket és -előretekintésünket.

Szóval középpálya. – Hogy mi? – kérdezhet vissza a nem nagyothalló, ám pikírt Honvédos. És valóban, ha az a kijelentés, hogy nincs középpályánk, erősen sommás is, maga a problémafelvetés korántsem az: ezzel a szekcióval volt a legtöbb gondja Rossinak, majd Simon Mikinek és en bloc nekünk az elmúlt egy év során. „Poszt a posztokról 3: a középpálya” bővebben

Duplikálok, de nem bánom

Kép2[a következő poszt erősen duplikátumnak minősülhetne, ha egy oldalról (objektíve) nézzük, ha meg másikról (a blog arról szól amit érzünk és amikor érzünk), akkor nem annyira. Magister hanta már írt a Futballházról, én viszont csupán tegnap jutottam el először, és ez a poszt meg kijött belőlem. Sok újdonság nem lesz benne, de akit még érdekel a téma, erősen szubjektív verzióban, az lapozzon] „Duplikálok, de nem bánom” bővebben

Vb-klub az Europarkban

Kispest-drukkerek visznek sörözős vb-klubot az Europarkban. Meccsek, játékok, finom és zsírgőzös ételek. Programajánló.

Jó, tudjuk, hogy végre elkezdtük a felkészülési meccseket, tehát beköszöntött végre a Nagybetűs Futball időszaka, de azért még megy valami világbajnokság-féle a távol Brazíliában, ami lehet, hogy többeket érdekel.

Aztán az is van, hogy ott is játszanak meccseket, amit szintén lehet nézni, ráadásul már igencsak a végefelé járnak, tehát könnyen lehet, hogy még mindenféle izgalmakat is tartogatnak számunkra.

Így aztán adja magát, és ha nincs jobb dolgod, akkor el lehet menni közösségileg nézni, hozzá sört inni (ajánlott irodalom: Fenyő Miklós), akár Kispesten is, az Europark előtti térre. Fontos megjegyezni, hogy a hivatkozott helyszínt honvédosok üzemeltetik, tehát a tavalyi bérletet ne tessék otthon hagyni, mert kedvezményt ér.

„Vb-klub az Europarkban” bővebben

Első

10380000_10204126458220349_3002932044736568351_oTegnap délután megvolt az első edzőmeccs. Túl sok okosat most ne várjatok – olyan tipikus első nyári edzőmeccs volt. Játék nem sok, elképzelés nem sok, igaz, most új játékos se sok, ellentétben a megszokottakkal. Nyeretlen kétéves próbázók legalábbis semmiképpen sem, volt viszont a 3 új veterán afróból kettő a kezdőben, meg bejött később Ihrig-Farkas és Pantovics is, szóval akár infókban is dúskálhatnátok a beszámolónk által – de mivel a meccsen sem történt semmi izgalmas, ez most valamelyest elmarad. „Első” bővebben

Bérlet- és jegyárak 2014/15-re

Kijöttek a következő idényre érvényes jegy- és bérletáraink. A klub hatalmas árcsökkenésként harangozta be a dolgot, mi pedig nem voltunk restek, és utánamentünk.

olcsbobb_jegyKijöttek a következő idényre érvényes jegy- és bérletáraink. A klub hatalmas árcsökkenésként harangozta be a dolgot, mi pedig nem voltunk restek, és utánamentünk.

Neked mennyivel marad több pénz sörre a tárcádban? Nekem például nagyjából egy korttyal.

„Bérlet- és jegyárak 2014/15-re” bővebben

Poszt a posztokról 2.: a védelem

védPosztértékelő sorozatunk – mint az már látszik – átnyúlik a felkészülésbe, ami nem is baj, hiszen úgyis szeretünk ezen retrospektíviáinkban előre is tekingetni. Ma a védelem boncolgatása kerül sorra, és addig jó, amíg ezt mi tesszük itt, papíron (online felületen) és nem a Loki/Győr/Vidi/Fradi kvartett támadószekciói élesben az ősszel. Mert az elmúlt idény teljesítményei és a már-már csúcsformás Napoleon Bulevard-os busongásokat idézően kopár kilátások nem sok jóval kecsegtetnek. „Poszt a posztokról 2.: a védelem” bővebben

És ahhoz mit szóltok, hogy az MTK nálunk játszik a következő évben?

Sőt, lehet, még az azt követőben is, mivel két évig tervezik építeni az új Hungária körúti katlant.

Sőt, lehet, még az azt követőben is, mivel két évig tervezik építeni az új Hungária körúti katlant.

„És ahhoz mit szóltok, hogy az MTK nálunk játszik a következő évben?” bővebben