Mastodon

Szégyenteljes vendégjáték. Újpest-Kispest osztályozókönyv.

ÖLTÖZHETÜNK LILÁBA ÉS MEHETÜNK A P***ÁBA“.

(A jól ismert Újpest-cinkelő rigmusunk ma estére alkalmazható verziója.)

A kevés lila drukker miatt félelmetesnek finoman sem nevezhető Megyeri út, eredménykényszer miatt stresszes lilák, nyugodtan készülő Kispest… mi kell még egy győzelemhez? -kérdeztük magunktól a meccs előtt.

Aztán jött a menetrend szerinti lila-fehér leoktatás, úgyhogy most szakítok visszafogottságommal és csak annyit mondok: szégyellhetjük magunkat.

KEMENES: Az első félidőt egy rossz kifutással kezdte, majd az ezt követően középre rúgott felszabadítását és Vasziljevics ívelését követően Botissal együtt töketlenkedték össze a lilák vezető gólját. Bizonytalansága úgy a 25. percig meg is maradt, akkortól kezdett helyrerázódni, igaz, a félidő második felében nem is nagyon veszélyeztettek a lilák. A második félidőben helyén volt a szíve, Kabát löketénél pedig megjött a régvárt Szabibravúr is. 5.

LOVRICS: Utóbbi hetekben látott gyengébb produktumával rukkolt elő az első félidőben – kisebb bizonytalankodásokkal hátul, előrefele pedig haszontalanul. A második félidő elején aztán lement vállalhatatlanba, egymást követő támadáscsírák múltak ki rossz körömpasszai, szerencsétlenkedései nyomán. Egyszer kerülhetett volna lövőhelyzetbe – ám míg ‘egerszegen, augusztusban az ilyet elvállalta, most átpasszolta egy lilának. Balázs Fecó nyomán: “Változnak az évszakok…” 4.
DEBRECENI: Ma ő volt a magabiztosabb a belső védőkettősből, de ő is bőven mutatott be gyengébb helyezkedéseket és csatárokról való lemaradásokat. Szürke átlag… 5.
BOTIS: Múlt heti bénázásaikor kisiklásban reménykedtem, erre a mai első félidőben lehozta idei legrosszabb 45 percét. A gólban is vastagon benne volt, felmentő fejeseikor pedig egy bizonyos Marito neve ugrott be, ami a kispesti álmoskönyvek szerint nem sok jót ígér! A második félidőben aztán végre jöttek a jobb mentések, pl.  17. minutumban, illetve pár perccel ezt követően. Ezekkel valamit javított a sanyarú összképen. 4.
HAJDÚ: Mint a múlt héten: semmi extra. Nagy hibákat nem mutatott hátul, elöl pedig sokkal jobb lenne, mint a posztidegen helyen sínylődő Vidovics, de hát ide tolta őt Supka, itt kell teljesíteni. 5.

VIDOVICS: Sokat dolgozott, elfutásai azonban max szabadrúgásban végződtek, beadásokig ritkán jutott el a délszláv harcos. Lassan észrevehetjük, hogy elöl haszontalan – az ő kegyelmet nem ismerő védekezőfelfogása hátul kamatozik igazán! 5. Cseréje, Faggyas ismét igazolta, hogy miért nem fért be eddig tartósan egy NB1-es csapat keretébe sem: gyorsaságán kívül mása semmije sincs (ész? kreativitás? Áhh.). 3.
IVANCSICS: Eddig azon sírtam, hogy nem nő föl a cseh posztelődhöz, majd azon, hogy már őszi önmagához sem. Hát ezek után a mai 30 perc, amit a pályán töltött, mindent alulmúlt, szégyenteljes volt, amit láttunk. Inkább Piroska Attila kispesti életpályáját kéne lemásolni, nem pedig Hercegfalviét, Gege. 2. Cseréje, Porcari az első félidőben mondjuk, hogy bemelegedett, a másodikban aztán előbb a szemöldökszőreink kihullásában, később tapsolóizmaink bemelegítésében játszott szerepet, a kezdeti hajmeresztéseket követően ugyanis ő legalább mozgott, kérte a labdát, lőtt, ha kellett (ezen megoldások minőségét most fedje jótékony homály).4.
MARSHAL: Meglepő, de ma is a jobbak közé tartozott. Előrefele abszolút haszontalan, de szűrni egyre sallangmentesebben szűr, és egy megfelelő középső támadóember mellett akár hosszabb távon sem elvetendő megoldás lehet. 5.
VÉCSEI: Az első félidőben haloványabban kezdett, mint a múlt héten, de aztán beindult, a tizikiharcolás elsőrangú produkció volt. Utána az önmaga által sikerrel kiásott gödörbe zuhanó csapattal együtt csúszott le a verem oldalán…4.5.
TCHAMI: Elfutások, gyorsaság megint oké, passzjátékba való negatív bevonhatóságának hozadéka: hajtépés. Mindent elmond a csapat mai játékáról, hogy ezúttal is a leghasznosabb embereink között volt. Ha még focizni is tudna… eljönne a Kánaán. 4.5.

DÉLCZEG: Hozta szokásos iparosmunka csatárjátékát, amit szeretünk, maksziriszpekt és hasonlók, de gólok is kellenének. Ami működött a múlt héten Vécseivel párban a gólnál, az echte ékjáték, az most megint ködbe veszett, és jött az impotens küzdelem. 4.

* * *

Mit lehet írni még ezek után?

Ezt a meccset gyorsan felejtsük el, mondanám alapesetben, de nem mondom, mert ne felejtsük el, inkább elrettentő példaként égjen bele a tudatunkba: így NEM lehet “játszani”, ha komolyan gondolunk bármit is Kispesten.


Kérdés, komolyan gondolunk-e itt bármit egyáltalán.

Címkép:reiki.timba.biz.

Újpest-Kispest múltidéző: Die-GÓL

Bizony, már két éve annak a kellemes márciusi délutánnak, amikor mélynövésű brászilérónk, a dallamos nevű és gepárdsebességű Diego Rigonato Rodrigues dugójával diadalmaskodtunk a Megyerin, a moralesi tavaszi hadjárat egyik ékköveként.

Némi perszonálinfó: magán a meccsen pont nem voltam jelen – ritka kivétel, erre persze hogy nyerünk. Most épp egy csúf megfázással küszködök már napok óta, a felkelés is gondot okoz, szóval kérdéses még a vasárnap – ha a párhuzamokat nézzük, ez jót jelenthet.

Még 2 nap.

Mikor, ha nem most?! Újpest-Kispest beharangozó.

Ugye azzal fejeztük be egy hete a sztorit, hogy Újpesten bizony jó lenne nyerni, mert de régen is volt már, hogy oda-vissza elkentük az orcájukat, satöbbi, satöbbi. Hát a heti történések azóta mindezt az érzést csak erősíthették bennünk: Újpesten kisebbfajta káosz van eluralkodóban, a lila köd már nem csak a kemény mag szektorából szálló füstbombákból gomolyog, de a vezetőség szemeit is kezdi megülni, legalábbis a 4 órával az MK -elődöntő előtti edzőváltás kapkodása erre utal. Nálunk viszont csend honol, ki-ki nyugalomba’ és szelíden bólogat az eperfa lombja- bólogatna, ha eperfa, és nem egy sor jegenye szegélyezné a centerpályát. Szóval most, vagy soha.

Pedig nálunk sem minden fenékig yankee hotdog tejfel, ezt tudjuk. A tavasz visszásságairól írtunk már éppen eleget, ezeken (csatárínség, távozott kulcsemberek, besülő igazolások, sérülések, elveszített arc) fölösleges most részleteiben ismét végigmenni. A lényeg, hogy kisebb sebekből vérezve, de állunk, és eddig tartjuk az elmúlt évtizedek helyezéseihez képest olümposzi magasságot jelentő 4. helyet – igaz, ez nagyban köszönhető a botladozó üldözőknek (Pécs, DVTK) is. No, de pont a Kecsó tavaszi rájdját nézve, most már alólunk is indul az ostrom, jó lesz figyelni.

Újpesten viszont gáz van, ezen nincs mit szépíteni.
A szerkesztőségünk által (is) elismert munkát végző, a fiatalok beépítésével remekül haladó kisMészölyt hamar kipenderítették (4 forduló), hogy jöjjön a Herczeg András eszeként beharangozott Szpisljak. Szegény Zorannal aztán többször úgy festett, beindul a lila szekér, aztán mégsem, lehet, hogy a jó öreg főcívis Herczeg Bandi volt mégis az igazi ász a Loki kispadon? (Persze hogy.) Ettől még szerintem Szpisljak nem rossz edző, de ez a szezonja amolyan máléPölős lett a Megyeri úton: se íze se bűze. Na de hogy 4 órával az MK-elődöntő előtt kapja meg a selyemzsinórt… ezt nem csak, hogy nem érdemelte, de nagy öngól is a vezetés részéről. A hírek persze arról szóltak: a délvidéki tréner maga kérte a szerződésbontást – gondolom úgy, mint Dolcetti 2006 őszén, vagy Sisa 2009 októberében – még jó, hogy mindkét esetben már kanyarban állt az utód.

Ami nekünk jó lehet e káoszban, az a hangulat: az most nagyon karcos Újpesten. A korábban elirigyelt, tehetséges fiatalok sorát felvonultató, szurkolói által tenyerükön hordozott keretet már ősszel ki-kikezdegették, pl. az ősújpesti Havas Henrik is nagy erőkkel cinkelte az övéit egy őszi Harmadik Félidőben. Aztán a fiatalok egy része a Vasashoz került kölcsönbe erre a tavaszra, de játékukban ott sem volt sok köszönet, Urbán Floresz egyenesen a lila kölcsönklikk Vasas-sorsrontó aknamunkájáról beszélt. A maradó srácokkal sem volt jobb a helyzet Újpesten: bukdácsol a csapat, a korábban még éltetett aranylábúak a szurkolói fórumokon “belőtthajú zselématyikká“, “öntelt sztárocskákká nulla tudással” aposztrofáltattak. S ha a közönség nincs a csapat mögött…

Tévedés ne essék, ellenünk ott lesznek mögöttük, hisz mi vagyunk az ősellenség. De ha a meccs elejét okosan hozzuk le, előbb-utóbb elfogy a lila türelem, ha nem jön az eredmény. Főleg, ha rúgnánk egy gólt (vagy kettőt – ez úgyis megy nekünk tavasszal az első félidők közepén…). Ilyenkor sokat számít a közönség-csapat kohézió, ez Újpesten mindig igen jó, mostanság tán repedezik, elő hát a vörös-fekete vésőkkel, és feszegessük tovább ügyesen a lassan feltáruló hasadásokat.

Amit a csapattól és Supkától várunk, az tehát egy egyszerű, ám okos játék, ahol a kulcsszó a nem beszariság. Nem a Fradi pályás sündisznózás megismétlése kell hát, (max a meccs első harmadában), időben kell felismerni, hogy ez az Újpest csak nevében “a félelmetes” Újpest, ha az igazán veszélyes arcok (Vasziljevics és a két nyugger csatár) kikapcsolására figyelünk, akkor azért nem kell a nadrágba csokizni a maradéktól. Kabát, Rajczi elöl nagy nevek, de ők egyre inkább itteni múltjukból élnek, s bár 1-1 villanás mindig bennük van, főleg a harkovi bódéborogatóban, ha kérhetjük: ne tiszteljük-féljük annyira a lilákat, mint a Fradit. Ennél az Újpestnél, kritizált fiataljaival, csúcsról lefele tartó öregeivel, tapasztalatlan ideiglenes edzőjével  (aki az eredmény kedvezőtlen alakulása esetén bizton számíthat egy jó kis vé-ber-gyuri, vé-ber-gyuri kórusra) és megposszanó közönségével együtt, tehát ennél a lila-fehér klubnál most még mi is jobb passzban vagyunk, használjuk ki. Nem lesz könnyű. Semmi sem az, sosem az. Mégis, csináljuk meg.

 

Összeállításunk? Ki tudja. Supkát lassan kiismerve, gyanítjuk, marad az utóbbi két meccs 4-5-1-e, elöl a konstans sérült Hadzics helyett továbbra is Déllel. Vécsei ismét ott lehet a kezdőben szerintünk, és a padon a hírek szerint Németh Norbi, akit akár egy félidőre is bedobnék, ha Gege ismét az utóbbi hetek nihiljét hozza a középpályán.

 

Szóval vasárnap este, fordulózáró pesti rangadó. Rég nem látott lehetőséggel előttünk.

 

Éljünk vele!

 

Fotóalapok: ujpestfc.hu és cybergame.hu

Fakó tavasz. Kispest-Pápa beszámoló.

Napsütéses délután, otthon váró húsvéti kajaözön, ilyenkormindignyerünk effektus, és tényleg, 2:0, hm, sima ez, mint Hornyák Vendel koponyája, összegezhet az, aki csak a hírekből értesül a végkifejletről. S bár győzelem után oktalan, aki sír, mi sem ezt tesszük, csak csöndben megjegyezzük: a tegnapi délután napfénye azért bizony kissé fakónak tetszett, ez a 2:0 lehetett volna 2:2 is, igaz, 5:2 is ide, szóval csak az eredmény sima, fordulatok azért voltak. No és, az igazság az, hogy maga a meccs minden volt, csak korzókorlát mellől nyugodtan végignézhető valami nem, bizony szorultak a markok azon a piros korláton, szorult a hantai kéz a borsodis műanyagpoháron, és szorult a hurok többször is Kemi kapuja körül. De nyertünk, pont úgy, ahogy egy éve ilyenkor nyertük a meccseinket áprilisban: szenvedve, nyökögve, de azért csak.

Már aktuális osztályozókönyvünk végén is pedzegettük, hogy fura időutazást hozott a tegnap: mintha nem is ennek az idénynek az egyik fordulóját néznénk, hanem a tavaly tavaszi osonkodást a kiesési zóna felől a középmezőnybe. Van egy szűk keret, a kezdő épp kijön, a padon nem nagyon ül olyan csere, aki tudna új impulzust hozni, csak épp most Bright, Fieber vagy az akkor még gólszegény Danilo helyett Délczegnek, Vidovicsnak és Tchaminak szorítunk, Nagy Gergő helyett pedig Vécsei az ügyeletes akadémiker a pályán. A játék viszont ismét esetleges, helyzeteink sokszor a semmiből jönnek, ha jönnek, és egyszerű de (akkor) nagyszerű őszi alaptaktikánk helyett inkább az “ad hoc”-izmus uralkodik.

Kevesen vagyunk a keretben, de a lelátón is: foghíjas a tribün, szűkös a létszám a kanyarban, lyukacsos a korzó, mint egy ementáli sajt. A hideg és a fékezett habzású tavasz sokakat otthon tartott. Csak hát nem jó ez így: mennyivel jobban pörgött a csapat is az őszi rangadókon, amikor itthonról is megtámogatta őket a 10-20 évvel ezelőttitől persze elmaradó számú, de azért 4-5000-ren csak összeverődő kispesti publikum. Most e tekintetben is visszaköszöntek a csöndesebb Pölő-, Sisa- és Morales korszakbeli meccsemlékek.

Arról már említést tenni is szinte kár, hogy a tervezett tavaszi kulcsemberek terén milyen a helyzet. Milyen? Hát sanyarú. Gege az irányítóposztba belemelegedés helyett egyre katasztrofálisabb, és bár tegnap Supka már kissé újabb poszton, Vécseihez képest picivel hátrább tette be, de legalábbis egyenrangú “irányítóként” a fiatal Bálinttal, hát, ez továbbra is nagyon szerény. És ezúttal a tiziértékesítés sem feledtette a gyengébb játékot. Ceolin és Hadzics, azaz az Abass- és Danilo-pótlékok közül az egyik már az NB2 levegőjét szagolja, Hadzics meg többet ül a kispesti SZTK-ban, mint a Bozsik gyepén, vagy kispadján. Ilyenkor vetődik fel a kérdés: nem kellene picit bátrabban fiatalítani? A vezetőedző maga is elindult ezen az úton, Czár, Vernes, Erdélyi és Vécsei is kapott már epizódszerepet, utóbbi nem is csak statisztaként, hanem már másodszor kezdve, de róla mindjárt részletesebben is értekezünk. A másik 3 ifjonc közül Erdélyi és Czár nálam mindenképp még kapna esélyt, folyamatosan, hiszen biztatóan mozognak, Vernessel pedig egy kiadósabb elbeszélgetés után indíthatnánk új lapot. Sok kommentelőnk is leírta már és mi, posztolók is: ez a szezon gyakorlatilag kész, nagyon már nem csúszunk le, a jövőre tekintettel kissé nyúljunk bátrabban a hátország felé, ki tudja hogy sül el majd a hazai nyári “mercato”, hogy alakul az igazolási kör… 4-5 tapasztalattal felvértezettebb ifjonc nem ártana szeptemberre!

A sok homlokráncolás után viszont pozitívumokról is essen szó. Vécsei Bálint személyében Nagy Geri és Czár után végre ismét egy figyelemreméltó akadémiai debütöt láthattunk. Mikor tavaly májusban Győrött először vetette be Supka az akkor pihentetni kívánt Zelenka helyén az ifjoncot, csak fájó darabossága miatt szomorkodtam. A Vidi ellen a múlt héten kapott ismét esélyt szűk egy év után a fiú, s Hanta dicsérte is a srácot. Most nekem sem marad más hátra! Voltak persze hibák, bátortalanabb megoldások, gyengébb fordulékonyság, de a 2 nagy passz és a remek kapuralövés, valamint az, hogy nem bújt el, nem alibizett, az mindenképp örvendetes. Olyan jó lenne Bárányos után egy jó másfél évtizeddel ismét egy saját nevelésű középső embernek, egy kvázi karmesternek örülni… és még valami: nagyon nem jó, hogy Nagy Geri, vagy Czár, mire belelendülhettek volna, rögvest kidőltek. Bízzunk benne, hogy Bálintot elkerüli a sérülés és bátran fejlődik tovább. Szurkolunk neki!

A már fentebb említett osztkönyvünk kapcsán még gyorsan utaljunk vissza Debi és Muflon Marshall örömteli teljesítményére, és arra az örvendetes tényre, hogy góliszonyos Délczegünk végre bevert egyet az aktuális ellenfélnek. Más kérdés, hogy a tavaly őszi Vasas elleni derbit követően ezúttal is kapott egy arcost, aminek orrcsonttörés lett a vége, ezúton kívánunk jobbulást és gyors felépülést – emberileg amúgy is, csapatérdek szempontjából pedig e csatárínséges hónapjainkban különösen.

A korzó hangulata ma -a létszámnak megfelelően- elég halovány volt. Kisebb mosolyra csak akkor húzódott orcánk, mikor a kezdőrúgást elvégző helyiérdekű lelátólegenda “Jani” egy szép íveléssel szakított azzal a hagyománnyal, hogy a kezdőrúgás csak kis csökött gurítás lehet (ezúton amúgy boldog születésnapot kívánunk a szurkerkollegának). Haverjai közül be is kiáltott neki valaki: “Ne csináld ezt, Jani, mert a Bozovics sírva fakad!“. Nos, Bozsó nem könnyezte meg a szitut, nem úgy, mint mi az ő pályára lépését bő egy óra múlva.

Újpesten viszont még ennyire sem akarunk könnyezni. Úgyhogy hajrá, srácok, keményen készülni a héten és legyen meg a hosszú évek óta első oda-vissza lila-verés. Emlékezzünk valamire e tavaszról is jó szívvel.

 

És akkor már a napfény sem lesz olyan fakó.

Fotók: Lovi – 1909foto.hu.

Kispesti Húsvét nyúl helyett Muflonnal. Kispest-Pápa osztályozókönyv.

Számítottunk a nyúltól a 3 pontra és a füles ezt meg is hozta nekünk, de ezúttal egy másik jószág is tevékeny szerepet vállalt a sikerben: az ősszel oly sokszor cinkelt Marshal Mfon (barátoknak csak Muflon) ugyanis Fehérvár után most itthon is ügyeskedett. Persze be kell vallani, nem ő volt a vasárnap késődélután elsődleges ásza, de valahogy címet is kell adni a posztnak, azt pedig most muflonisztikus tematikára húzzuk fel. Jöjjenek az osztályzatok, egy fontos győzelem behúzása után!

KEMENES: Ezek a nehéz meccsek a kapusok számára, amikor egész meccsen altat az ellenfél, aztán a semmiből jön 1-2 ziccer. A Pápa is ezzel a forgatókönyvvel terrorizálta Szabit, 2 hatalmas kapufával is izgatva a metaller hálőőr lelkivilágát – ezeket, ha lejjebb/beljebb érkeznek, nem is védhette volna. Más esetekben rendben volt a kapusteljesítmény, így simán jöhet a 6-os, és az öröm, hogy újra az egyes számú hálóőrt védeti Supka.

 

LOVRICS: Ha csak a mostani meccsen láttam volna őt kispestiként, az Aurora zenekar “Viszlát, Iván” albumát venném neki ajándékba, mivel azonban tudjuk, hogy alapból védelmünk oszlopa, a vasárnapi teljesítményt csak csöndben felejtsük el. Esett/kelt, néhány nagy szerelés mellett több labdát el is adott, mint aki nincs magánál. Hajlok arra, hogy egyetértsek Hanta régi mániájával: egy meccsre pihentessük már a derék horvátot, hogy újult erővel térhessen vissza. Pl. a Sió vagy a Kapos ellen Baráth vagy Moga remek pótmegoldás lehetne… 4.

DEBRECENI: 1-2 kisebb hibát láttam tőle, illetve még egyet, amiből majdnem nagy baj lett, viszont 3-4 korszakos szerelést és hátulról a többiek támadásba dobását. Így kéne fejlődni tovább, hogy a posztBánfiJani évtizedek végre kitermeljék a következő saját nevelésű söprögetőlegendát. 6.

BOTIS: Nehéz a dolgom, mert az öreg 2 akkora hibát is csinált, mint amekkora lendülettel V.Tvrtko rázza vasárnaponként a pofonfát a III. félidő műsorban – az egyik pápai kapufával, a másik helyzetkihagyással végződött, szerencsénkre. Trademarkos fejesgólja viszont lélektanilag a legjobbkor jött a kihagyott tizi után, és ez 3 pontot ért. Mi legyen? (4+7)/2=5.5.

HAJDÚ: Norbi szerintem remekül tért vissza, tüsténkedett hátul sokat, s bár feljönni nem nagyon maradt ereje -vagy a supkai ukáz tartotta hátul…-, védekezésben megoldotta, amit kellett. Bár azt továbbra sem értem, miért az előrejátékban idegenül mozgó Vidó volt előrébb tolva, de hát Supié volt a döntés és végül is nyertünk. 5.5.


VIDOVICS: Megint becsülettel lehozott/hajtott egy meccset, csak azt nem értettük kedves blogszerző-társammal, hogy miért nem fordítva játszottak Hajdúval. Lendületességük kb. egyenlő, viszont Norbi jóval kreatívabb elől, Vidó inkább csak megindult, s ha fölrúgták, oké, szabi, ha nem, akkor labdavesztés. Beadást, emberelőnyt okozó cselt nem nagyon várhatunk tőle, de végül is, ahogy írtam: a kötelező most megvolt. 5.5.

IVANCSICS: Jujj. Ez megint mi volt? Hátul elég hasznos volt, egy hatalmas becsúszó szerelés, és néhány labdaszerzés említendő itt, no de a szervezés, a passzok, az továbbra is hiánycikk. A lövőkísérletek pedig a legjobb rúgótechnikájú arcunktól siralmasak voltak, csúcson a kihorváthferizett labdával a 20. percben. A tizi-kihagyás pedig majdnem nagyon sokba került. 4. Cseréje, Horváth Adrián óramű-pontosságú supkai védekezőközép-csereként érkezett és játszhatott pár percet (-).

MARSHAL: Muflon barátunk ezt bizony szépen megoldotta. Jó szerelések, pontos passzok -kár, hogy ezek többsége támadást megakasztva hátra felé irányultak. De hát Akassoutól se várunk mást, így most Muflonunkat sem kárhoztatom. Hidit mindenesetre most kiszorította a kezdőből, és amit láttam, az alapján nem érdemtelenül. Erre a verydisciplined játékra még Morales is csettintett volna! 6.

VÉCSEI: A nap pozitív meglepetése a számomra. Bevonható volt a játékba, vállalkozott, hatalmas lövése a második félidőben gólt ért volna. Délczeget gólpasszal ajándékozta meg, és majdnem Tchamit is, ha a csöppnyi pigmeus nem ostobázza el a meccsvégi helyzetét. Voltak persze rontott asszisztok is, és néha úgy fut, mintha Lóczi Robi reinkarnációja lenne, mégis a szeme van labdák már-már abba az irányba mutatnak, hogy hosszú évek óta először kijön egy karmester a kispesti műhelyből? Nem merem elhinni. Kijár a jövőre nézve biztató 6-os!

TCHAMI: Hozta amit tud: a szokásos tizinket és gyors elfutásait. Helyzetet még mindig nem tud kihasználni, bár a kapufájáért jár a kalapemelés. Ha még lövőereje is lenne, valamint esze, lenne egy új remek légiósunk, ám állítólag a TV-közvetítésben a szakkommentátorrá vedlett Bede spori is rávilágított: akkor nem Kispesten játszana. Ez is igaz. 5.5. Cseréje, Porcari próbált sprintelni néhány hosszt, de azt leszámítva, hogy osonó futása Faragó Fareszt idézik, a kapott 2-3 perc nem sok másra volt elég (-).

 

DÉLCZEG: Amikor az első negyedóra végén kilépett Vécsei remek ütempasszával,  kb. azt éltük át, mint Abraham 2009-es győri MK-döntős szólójánál: a lábon kihordott infarktust. Aztán Lovi fotóskollega  figyelmeztetett, hogy mégsem, hisz Délnek eddig helyzete se nagyon volt, amit szakmányban hagyott volna ki, mint anno a derék Abi. Mindegy, lényeg hogy most beverte, és látszott is a srácon a felszakadó gát –  vártuk hát a második gólt. Az nem jött, orrcsonttörés viszont igen, hát ez a tavaszunk már csak ilyen úgy fest. Jobbulást! 5.5. Cseréje, Bozsovics legendásan “gyors” higanymozgásával a pápai 16-oson belül próbált veszélyeztetni, de rendre lemaradt a potenciális lehetőségekről, társai pedig két esetben sem tették neki a labdát ziccerbe – valószínűleg az edzéseken rájöttek, hogy ez fölösleges. Megértem. 3.

* * *

No srácok, ez nyögvenyelős 3 pont volt, de 3 pont és most ez a legfontosabb. Ha túllépünk azon, hogy honnan indultunk idén ősszel, és hova jutottunk mostanra, hogy a mostani meccsek inkább a tavaly ilyenkori menekülésünket idézik a kiesés elől, semmint a 2011/12-es első félidény kisebb zökkenőkkel tarkított, de nagy menetelését, akkor azért még az öröm is átjárhatja a szívünket. Egy valami miatt legalábbis mindenképp: a hagyomány, és a Húsvét tényleg hozza magát, így jövőre ne lepődjetek meg, ha ilyen tájban egy “A Húsvét kötelez III.” című beharangozóval jelentkezünk.

Láttuk: szerencsét hoz.

Fotó: Lovi – 1909foto.hu.

A Húsvét kötelez II. Kispest-Pápa beharangozó.

Notórius olvasóinknak akár ismerős is lehet posztunk címe, ugyanis 1 éve, egy Paks elleni derbi beharangját hasonló felütéssel nyitottuk meg. Mégsem ihletvesztéssel súlyosbított önismétlés hibájába estünk (illetve dehogyisnem, önismétlés, persze), inkább fennkölten úgy mondanám, stilisztikai elemként, mintegy toposzként tekintünk a Húsvét mantrázására, az ünnepre, mely minden évben visszatér, ahogy az idénynek ebben az szakaszában évről-évre visszatér a kispesti hazai győzelem. A nagy számok törvénye alapján eddig legalábbis fociszurker-éveim nagy részében állt ez az axióma – nagyon bízom benne, hogy vasárnap sem szakad meg a dicső széria.

Nos, ahogy a múltkor is írtam KisKarlóék ellen pörgetve magunkat 2011 tavaszán, a húsvéti derbik nekünk általában jól sültek-sülnek el. Akkor is, ha ez magától nem lett volna nyilvánvaló az adott bajnokságok kontextusában: volt itt pl. karcos Diósgyőr elleni sima siker egy gyenge formájú Honvédtól 13 éve, de a tavalyi Paks-verés is a helyezéseket tekintve (a 2. helyre törekvő atomerősök a kiesés elől menekülő kedvenceink ellen) azért azt sugallta, inkább roller-gyanús a meccs nekünk, mintsem viktória-esélyes. Mégis behúztuk. Mer’ Húsvét, mer’ hazai meccs.

Ebbe kapaszkodni persze tudjuk, gyerekes, babona-átitatott felelőtlen hozzáállás. De sajnos idén megint eljutottunk oda, hogy jobb híján ebben kell hinni. Az ősszel a csapat nagyon egyben volt, de még akkor is baj volt a kötelező hazai győzelmekkel- mit várjunk hát akkor most, ezen a fura tavaszon?

Fura tavasz, bizony ám. Indítottunk 2 laza 2 gólos sikerrel, úgy, hogy helyzetünk a Vasas ellen alig akadt… a Zete ellen már volt vagy 4, de ott meg Ceo vette fel az Abass-maszkot és tékozolt. A Fradi ellen annyi esélyünk volt a gólszerzésre mint csúcskorszakában Ónodi Heninek bekerülni a Hooters-be felszolgálólánynak – a Kecsó elleni katasztrófáról meg sírtunk már eleget. Illetve én sírtam, Hanta kollega szerint pedig akkor játszottunk legjobban idén addig, de ezt a gondolati bicsaklást betudom a Hubertusnak, amit saját bevallása szerint fogyasztott búfelejtőnek. A Vidi ellen pedig hősies küzdelem és a végén a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása – ilyen az amikor nem meghatározó játékos van egy csapatnál, igaz, Boss?

No a Vidi meccs, ez kulcs lehet a holnaputáni találkozóhoz is. Mit adott és mitt vett el a csapattól a Vidi-fiaskó? Utóbbi kérdésre egyszerűbb a választ megtalálni: 1 pontot, és a heroikus védekezést koronázó siker érzését, a Vörösmarty-féle ezjómulatságférfimunkavolt feelinget. És mit adott? Hát nekem speciel egy korrekt gól”örömet” mutató Torghellét, ami jól esett a szívnek. A csapat fegyelmezett játékra képességének újabb bizonyítványát, de ezt tudtuk eddig is. A tudatot, hogy majdnem megvolt a legerősebb hazai kerettel bíró Vidi ellen a bravúr. Ez a majdnem lehet a lényeg. Ha a csapat érzi, hogy ez a majdnem inkább pozitív, hogy tényleg közel volt a Vidi megfingatása, hogy az a lelkes és összeszorított fogú hajtás , amit toltak az miért ne menne mások ellen is, akkor jók lehetünk. Ha a majdnemből a ba’meg, hát nekünk semmi se sikerül, hát ennek így semmi értelme, stb. stb., esik csak le, csapódik le a fejekben, akkor gond lehet – nem is kicsi. Supka egyszer már belehullott egy ilyen hullámvölgybe 2008 tavaszán – reméljük most nem a “nem volt szerencsénk” nyilatkozatok sora jön, és van valami a vezetőedző tarsolyában – legalább annyival több 2008-hoz képest, amennyivel érettebb teljesítményt mutat nálunk most a 2. érájában az elsőhöz mérten Supkamester.

Kezdőt szokásunkhoz híven max tippelünk. Annyit tudunk, hogy Ceo szemfelnyitási célzattal az NB2-eseknél pörög egy ideig, Hadzics sérüléséről semmi infó. A hétközi edzőmeccsen Supka szerint a második vonalas játékosainkból senki sem bizonyította , hogy kihagyhatatlan a hétvégén, így esélyes, hogy nagy meglepi nem jön. Kemenes hál’Istennek visszatért a gólvonalra, reméljük a kis intermezzo nem zavarta meg nagyon és a Vidi elleni formát hozza, újabb bravúrokkal. A fehérváriak elleni bekk-show után gyanítjuk, most visszaállunk a 4-4-2-re, a szűrőre leszek kíváncsi, úgy sejtem,  a kispadra tett Hidi helyett Marshal lesz a befutó – de ez csak RW meglátás, ne vegyétek készpénznek. Részemről Czár és Erdélyi kipróbálását sem vetném el, Tchami és Bozsó helyén, de nem én döntök. Remélem Bozsovicsot amúgy csak behallucinálom a kezdőbe és Supka nem nyúl hozzá – csak lassan ott tartunk hogy nincs kihez nyúlni anyway. Mondjuk nálam még Diaby is verné a körülményes montenegróit, de Erdélyi mindenképp, rutinhiány ide vagy oda… Mindegy, meglátjuk.

Vasárnap tehát Pápa, nagyon kell a három pont. Helyzetünk nem könnyű, de bízzunk a csapatban. Sok meccsre írtuk már ebben a szezonban, hogy sorsfordító lesz, így elcsépeltbe kezd hajlani e frázis, most mégis újból ezt kell mondjam. Ha most küszködve, de nyerünk, úgy a 4.-5. hely szerintem meglesz idén – legalábbis jó eséllyel. Ha kikapunk, a supkai leülés megismétlődésétől is kezdhetünk félni. A döntetlen meg elodázza minden nyitott kérdés megválaszolását.

Azt hiszem egyetértünk abban: az első megoldásnak örülnénk a legjobban.

Pontosítva: CSAK annak!

Hier ist mein auto (ez az én Honvédom) – Videoton-Honvéd osztályozókönyv

Magamba néztem, és egy Waszlavik dal, valamint egy érdekes szó jutott eszembe tegnap, miután lefújták az utolsó pillanatban elbukott Videoton elleni meccset. Sufnibuhera! Ültem hazafelé a vonaton, mondatokat írogattam egy tablet képernyőjét tapicskolva, és folyton csak az járt a fejemben: Hier ist mein auto, ez az én autóm, brümm, brümm.

Ennek szellemében osztályozunk most.

Van egy keretünk, de eddig nem volt csapatunk. Supka fogta ezt a keretet, átgyúrta, újragondolta, és bevallotta magának is az igazságot: legfeljebb ennyire lehet elég, de ha ennyire igen, akkor azt kutya kötelességünk megcsinálni. Valahogy úgy, ahogy Waszlavik a maga kis autóját, a sufniban buherált puttyogót. Magyarosan, mert mi sem magyarosabb annál, mint hozott anyagból dolgozni, kis gógyival valami teljesen mást alkotni. Bunkerfoci, naés?

Lehet, csak az elfogultság beszél belőlem, de nem igaz az, hogy feladtuk volna a támadásokat. Nem feladtuk, csak másként gondoltuk. Labda nélkül, felépített támadások nélkül, eseti kontrákra, valamint a csatáraink egyéni tudására alapoztunk – tudatosan. Ehhez pedig bátorság, sőt finesz kell, de nem csak a játékosok, hanem az edző részéről is.

Igen, bevállaltunk egy szinte hétvédős bunkerfocit, ha ez az ára a három szabad státuszú támadónak. Nem mi voltunk tegnap a Barcelona, van még mit tanulnunk, de most már tőlünk is lehet ám! A Fradi ellen még magunknak is hazudtunk a felállással, vasárnap viszont bemondtuk az őszintét. Majdnem bejött.

hier ist mein auto
ez az én autóm
brrr brrr
oké is challanger
mégis jobb ez az ajtó
ó je
tricikli i’m riding
neu es ist ein turbó
ó je
natural material
made in east európa
ó je

Waszlavik: Made in East Europa


Kemenes [7]: Nem éreztem indokoltnak ezt a váltást a kapuban, de a meccs végül Supimestert igazolta. Szabi lehozta azokat a bravúrokat, amiket valószínűleg Sánta is ugyanúgy lehozott volna, viszont elvitathatatlan érdeme, hogy játékával, a belőle áradó magabiztossággal akkora támaszt nyújtott a védelemnek, amekkora kellett a 0-0-hoz. A gólról végül nem tehetett.

Lovric [6]: Ezúttal minden erejét felemésztette a védekezés, a korábban rá jellemző lendületes felfutások most elmaradtak. A Videoton az ő oldalán szinte teljesen veszélytelen volt. Iván, ez pöpec munka volt!

Botis [7]: A Tanár Úr. Csak így egyszerűen, amilyen a játéka. Jobb napjain korlátlan úr a kapunk előtt, és ez egy jobb napja volt. Egy karakter, akinek nem ciki, és egyáltalán az eszébe jut a 88. percben halálos nyugalommal a lelátóra vágni a labdát.

Debreceni [6]: Sanyika inkább őt választotta, ha már mindenképp egy védőt akart lebirkózni. Debi gyötörte, hiába került helyzetbe, a fölé-mellére maradt legfeljebb kapacitása. Úgy látszik, kell neki egy minőségi támadó, hogy megmutathassa, ennyire fiatalon miért szerepel már száznál is több élvonalbeli meccs a neve mellett.

Vidovic [6]: Ezúttal neki volt a legnehezebb dolga a védelemben. Amíg Lovric előtt egy Hore játszott és Délczeg segített be, addig Markónak a fiatal Vécseivel kellett beérnie. Az első percekben hiányzott az összhang, majd ahogy megjött, bátrabb lett, többször is fellépett a középpályára. A Videoton is az ő oldalán volt aktívabb, és talán ha több segítséget kap, nyugisabb meccsünk lehetett volna.

Horváth Adrián [6]: Hore, mint kvázijobbszélső. Supka talán legnagyobb ötlete volt a Videoton támadásainak leszerelésére a három védekező középpályás, és azon belül is Hore posztja. Oldalát megoldotta, sajnáljuk, hogy az előrejátékot még akkor sem vállalta be, amikor már látszott, módjával pedig beleférne. (Időhúzó cseréje, Hidi [-] négy percet kapott, és talán labdaérintés nélkül rontott egyet a plusz/mínusz mutatóján.)

Marshal [6]: Nahoppá! Muflon mindannyiunkat meglepett ezen a napon. Hore és Vécsei között, a védelem előtt játszva kiherélte a Vidi középpályás adogatósdiját, és egy, azaz egy mellette ellőt labda kivételével, középen teljesen veszélytelenné és egyben fogalmatlanná varázsolta az NB I egyik legbikább sorát. Rombolni volt fent, és rombolt is becsülettel.

Vécsei [6]: Vidoviccsal együtt nehezen lendültek bele, aztán szépen, fokozatosan ráérzett, és a légüres térből átlépett a játékba. Sousa is érezte, a balunkon lehet karistolniuk valamit, az pedig már jórészt Bálint érdeme is, hogy ehhez le kellett róla cserélni a sokszoros válogatott Sándor Györgyöt.

Ceolin [4]: Nem az ő meccse volt, pedig a csapat szerkezetének átalakításával hatalmas szabadság hullott az ölébe, hogy bizonyíthasson. Gyors, jól cselez, jól lő, jók a passzai, de most mindezt úgy kellett volna megvillantania, hogy közben legfeljebb Gegére és Délczegre támaszkodhat a Vidi térfelén. Küzdött, de bebizonyosodott, Ceónak nagyon kell egy csapat, amiben játszhat, játszani tud. (Cseréje, Bozovic [4] egyedüli éket játszott, labdát is szerzett, megjátszhatónak tűnt, de a legjellemzőbb momentuma mégis az volt, amikor Viniciusszal versenyt futva, egyszerűen elszaladt a saját maga által felvitt labda mellett.)

Ivancsics [5]: Gege feladatának tűnt, hogy a szinte hétfősre hízlalt bunkerunk és a támadók között kapcsolatot létesítsen. Ne szépítsük, ezen a napon ez még az isteni Zidane-nak (vagy Zelenkának) is lehetetlen küldetés lett volna. Visszalépett, kérte a labdát, mindenhol kisegített, de épp az előrejáték során bizonyult kevésnek. Fontos megjegyezni, egy ennyire alázatosan játszó Ivancsicsra hatalmas szüksége van a mai Honvédnak! Riszpekt, és ez az ötös egy csillagos ötös.

Délczeg [5]: Annyira jó lenne egyszer már Délczegnél a csatárjátékát kiemelni egy meccs után, és nem sokadszorra is leírni: hajtott, csinálta, de egy-két jó labdaátvételnél többre nem igazán futotta. Most megint így volt. Robosztus, leköti a védőjét, de sajnos annyira nem penge, hogy az ilyen forgatókönyvű mérkőzésen egyedül alkosson nagyot – csatárként. (Cseréjével, Tchamival [-] Supka az időt akarta húzni. Sikertelenül.)

Sanyi visszavette a Pécs elleni pontot

Egy meccs utolsó labdaérintéséből kapott góllal kikapni eleve nem egyszerű a szurkolói léleknek. További súlyosbító körülmény, ha azt az utolsó labdaérintéses gólt egy korábbi kedvenc lövi. Mint mondjuk most, és mint mondjuk Sanyika.

Ha eltekintünk a körülményektől, akkor akár azt is mondhatjuk: Sanyi most visszavette azt a pontot, amit hasonló szituációban a Pécs ellen szerzett nekünk. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Azon a meccsen végig uralkodtunk, helyzetünk szinte csak nekünk volt, mégis a Pécs szerezte meg a vezetést, hogy utána a fölényünk még nyomasztóbb módon hatalmasodjon el rajtuk. A gólunk viszont csak nem akart jönni, és amikorra már mindenki elkönyvelte magában a vereséget, érkezett Sanyi, és nemes egyszerűséggel (már bocsánat, de) bebaszta. Az érdemtelen nulla helyett szereztünk tehát egy valamivel indokoltabb egy pontot.

Most a Videoton ellen ugyanaz az egy teljesen más érzelmeket váltott ki, hiszen közben Sanyika itthagyott bennünket, és épp a Videotont erősíti. Derekas, sőt, férfimunka lett volna a javából, ha kibírjuk végig a nyomást, és begyűjtjük a döntetlenért járó pontot. Mert ebben a meccsben ugyanúgy benne volt, ahogy egy esetleges Vidi-gól, és utána a mosoda.

A Vidi azonban nem tudott gólt lőni. Egy kezünkön (fejenként, nem mindannyiunkén) össze tudnánk számolni, hogy Szabinak hányszor kellett védenie. Nyomasztó volt a kapunk előtti fölény, de mindvégig sikerült remekül koncentrálnunk, a lövések általában már valamelyik védőnk lábában elakadtak. Erre mondják: hősies védekezés. És erre mondom én: alap, elvárás, munkaköri kötelesség. (Megjegyzés: ha lehet, ne csináljunk hősöket abból, akik ellátják a feladatukat, de követeljük is meg tőlük a teljesítési igazolást, majd minden többletért zárjuk őket örökre a szívünkbe, hiszen végülis futballistákról beszélünk, nem könyvelőkről, vagy ipari alpinistákról.)

Közben telt az idő, a Videoton egyre pontatlanabb lett, az utolsó passzok nem sikerültek méteren belülre sem, a beadások rendre elszálltak a fejek fölött. Lehet, utólag ezeket majd helyzeteknek minősítik, de aki látta, az tudja, nyomasztó, iszonyatosan nyomasztó mezőnyfölénynél mégsem jött sokkal több össze. Nyilván, a meccshez (labdás)játékban semmi közünk sem volt, de láttunk már olasz csapatot BL-döntőbe jutni hasonló körülmények közepette. Ha az egy pontot talán nem is, a 0,75-öt simán megérdemeltünk volna. Sajnos azonban a futballban a “ha”-nál csak a törtjegyű pontszámból van kevesebb, illetve nincs.


A taktika bejött, az utolsó labdaérintésen múlott a pont

Szinte feladtuk a megszokott szélsőjátékunkat, helyette inkább Supka húzott egy váratlant, és a szokott két csatár helyett, három támadóval, valamint három belső középpályással állt fel. Délczeg, Ceolin és Ivancsics szinte kötetlenül mozoghatott elől, annyi feltétellel, hogy egyikük mindig visszazár, ha a Videotonhoz kerül a labda, a másik kettő pedig letámad, és próbálja azonnal visszaszerezni, lassítani a labdakihozatalt. Mögöttük Hore és Vécsei dolgozott a két szélsőhátvédet kisegítve, valamint középre tolódva a ma nagyot alakító Marshallal próbálták megtörni a támadások lendületét. Érzékeltetve, hogy ez mennyire sikerült, a Videoton nagyjából húsz perc után reagált, és egyszerűen magas labdákat kezdett el tolni Sanyika irányába, gondosan a középpályánk fölött, ívelgetve. Egyszerűen hagyták a francba a darálót, inkább megkerülték.

Mivel azonban nem egy dögunalmas 0-0 után írjuk ezt a posztot, sejthető, hogy ennél az ívelgetősdinél volt azért jobb ötletük is. A széleket ugyan feladtuk valamennyire, de folyamatos visszatámadásaink miatt a Videoton se tudott ugyanott feljönni, így valamit tényleg gyorsan ki kellett találniuk. Az ötlet pedig nem volt más, mint Sándor György állandó kilépése a baloldalunkra, ahol vagy Vécsei mögé került azonnal, és játszhatott egy-az-egyben Vidovic ellen, vagy elszakadva, neki lehetett passzolni Vidovic mögé, esetleg a kialakuló létszámfölényes helyzetben a szélen belépő másik emberrel passzolrák ki az oldalunkat. A második félidőre a helyzet még rosszabb lett, szinte az összes kapunk elé érkező labda innen indult. Sajnos ez nem Vidovic napja volt, de mégsem tudunk rá egy rossz szót sem mondani, mert hatalmasat robotolt, arról pedig már nem ő tehet, hogy sokszor egyedül, vagy legalábbis emberhátrányos szituációban ragadt a szélén.

A legszebb az egészben persze az, hogy még ezek így együtt is kevesek voltak ahhoz, hogy a Videoton itt gól szerezzen. Nyomtak, egyre pontatlanabbak lettek, miközben a lelátókon egyre több szurkoló feje vörösödött el. Ritkán látnak ennyire felbillentnek tűnő pályát. Tévedtek. A második félidő első néhány percét leszámítva, én végig nyugodt maradtam a meccsen! Supka taktikája bejött, a játékosai képesek voltak megvalósítani a labda nélküli nemtámadó futballt.

Külsőre akár úgy is tűnhet, a null-nullért jöttünk, de aki egy kicsit jobban ismeri a Honvéd játékát (vagy legalább az elmúlt fordulókban látott tőlünk néhány meccset, és esetleg egy kissé még elfogult is) az tudhassa, a gólszerzésünk idei alapgondolata, hogy vannak elől emberek, és vannak mögöttük is emberek, a kettő között a kapcsolat minimális és esetleges, oldják meg saját észből, zsenialitásból, egyénileg, mert hátulról csak azt a támogatást fogják megkapni, hogy nem, vagy nagyon kevés gólt kapunk. Tudom, ennél azért valamivel összetettebb valami a játékunk (külső szemlélő számára: elfogadhatatlan, rossz, hovatovább: nincs is!), most csak összefoglaltam a lényeget.

A Videoton ellen ugyanis ez műveltük 93 percen át. Volt három függetlenített ember a hétfős védelem előtt, akiket a három labdaszerzéssel megbízott középpályás próbált valahogy játékba hozni, vagy épp saját maguk léptek vissza labdát szerezni. Ha véletlen nálunk volt (átvétel, indítás, lecsorgó, etc.), akkor a túltérfélen igazából alig volt lehetőségünk passzolni, mert a Vidi eleinte négy, majd három védővel, és eleinte kettő, majd egy szűrővel figyelte hármójukat. Reménytelen. Egyetlen helyzetszerűségünk volt, még a mérkőzés elején úgy két percen át egykapuzhattunk, de ugyanúgy minden lövésünk esetleges és levágódó volt, mint ahogy a meccs nagy részében a mi kapunk előttiek is. Elkönyvelhető 0-0 volt ez, egy szerencsétlen végjátékkal.

Kicsit még fáj az egész, és nem feltétlen Sanyika gólja miatt. adegy. A 89. percre két cserelehetőségünk maradt, Supka mégis egyszerre küldte pályára Tchamit és Hidit. Miért? Ilyen helyzetben embert ne érdekeljen a média, se senki, ilyenkor a meccset kell megtartani, pofátlanul különböző időpontokban kell cserélni. Igen, időre a kettős csere nagyjából ugyanannyi, mint két szimpla, de az időhúzás tekintetében akkora a különbség köztük, mint egy tinivígjáték és egy norvég művészfilm között. adkettő. Az rendben, hogy feladtuk a támadásokat, és mindent az egyéniségeinkre bíztunk, de akkor valóban bízni is kellett volna bennük. Sanyika gólja előtt kaptuk le Délczeget, valamivel korábban Ceolint (Bozsó ment a helyére), miközben a Videoton védő és szűrő helyére hozott be támadókat, vagyis felborult az addig kényesen uralt egyensúly, Brachi szabadon adhatott be, jöhetett a fejes, és a gól. Egy momentum a több tucatból, de ezen ment el a meccs. Egy olyan meccs, ahol tudtuk, csak úgy jöhet össze az egy (három?) pont, ha maximálisan koncentrálunk, egyszer sem inogunk meg az ellenfél kalkulálható hibával korrigálható mértéknél jobban.

Kár érte.

Ezen a napon sok minden összeér: Videoton – Honvéd beharangozó

Nem szokás egy posztot rögtön tippel kezdeni, de most kivételt teszek, és simán bemondom, hogy a hatnulltól a nullkettőig minden eredmény benne van egy Videoton és egy Honvéd közötti meccsben. Ahogy és amit tavasszal produkáltunk, az a hatnull felé tolja a serpenyőben úszkáló tükörtojás sárgáját a ferde gázrezsón, de az NB I sajátos káoszelmélete viszont simán kidobhat a gépből egy nullkettőt. A realitás valószínűleg a kettő között található valahol, nagyjából követve a Gauss-féle normális eloszlás függvényét.

Ennyi szól kb. mellettünk.

Április 1. – Puskás Ferenc születésnapja

Nemhogy egy igazi, de a legkezdőbb honvédosnak is két dátumot kell álmából felkeltve is úgy fújnia, mint az egykori csébetűs védelmünk összeállítását balról-jobbra, mégpedig a következőket: 1909. augusztus 3., a Kispesti AC alapításának napja, és 1927. április 1. (vagy 2.), Puskás Ferenc születésnapja. A klub és a klubikon.

Egy Videoton-Honvéd valahogy mindig pikáns kereteteket kapott az elmúlt években, ezen a napon pedig végképp és menthetetlenül. Köztudott, hogy a fehérváriakhoz ezer szálon kötődő (és most egy zárójeles részt iktatok be ide, mert nem szeretném, ha a mondat eleje és a mondat második fele között ne lenne elég hosszú szünet, még valaki azt hinné, valóban összetartoznak) felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián őrzik tavaly ősz óta Puskás Ferenc hagyatékait. Igen, a Puskás Akadémián, aminek a céljai szépek, a sportról, a fiatalok neveléséről, iskoláztatásáról szólnak, és igen, azon a Puskás Akadémián, amely nevet – ha mindenképp klubhoz akarjuk kötni – csak és kizárólag mi birtokolhatnánk. Puskás a nemzeté, Puskás a magyaroké, és mellékesen Puskás a kispestieké, a miénk.

Április elsején, Puskás születésnapján a Videotonhoz látogatunk. Nincs mit mondanom, ez a valóság, legyen az bármilyen abszurd is.

Öcsibácsiról kismillió kép kering a neten, de nekem valamiért ez az egyik kedvencem. Illés Bélával, Mártonnal(?), Csábi Jocóval és Pisonttal a Népstadion toronyépülete előtt, valamikor a szövetségi kapitánysága idején. Zsebrevágott kéz, autóstáska, hatalmas pocak, Pisi kardigánja, Jocó bőrkabátja, Béla sramlizakója – így egyben csodálatosak. Boldog születésnapot, Öcsibácsi!

Április 1. – Bolondok napja

Május 5. Mond ez a nap bárkinek bármit? Nem csodáljuk. Az előbbi kettővel ellentétben, Torghelle Sándor születésnapját egyelőre nem tartjuk számon, mint a Bp. Honvéd történelmében jelentős napot. És úgy tűnik, nem is fogjuk.

Sanyika ősszel (vissza)jött, játszott egy jót, hatalmas isten lett, és amíg mi megfeledkeztünk a valódi isteneinkről, elfordultunk egy pillanatra Pisonttól, vagy Kálmitól, addig a nagy örömünk közepette fogta a sátorfáját, és odébbállt, egészen a Videotonig.

Valahol meg lehet érteni. Nálunk szeretetet kapott volna, a Vidinél (állítólag kiugróan magas) fizetést. Sándor is ember, Sándor is pénzből él, Sándor is Sándor. Sándor és a Vidi kapcsolata ezért nem is fáj, elfogadom, tudjuk hol a helyünk, csak azt tudnám feledni, amikor Sándor mondta: itthon csak a Kispest!

A legviccesebb persze az egészben, hogy nem csak egy lehetséges kortárs klubikont buktunk Sándorral, de ha kitölti a jelenlegi szerződését, akkor a kontraktus végére több meccse lesz a Vidiben, mint volt a Honvédban.

Április 1. – Videoton – Honvédok a közelmúltban

Mostanság valahogy nagyon megy nekünk a Videoton ellen. A fene se tudja miért, de a bajnokságban úgy vagyunk velük, mint a Kecskemét van velünk. Tavalyelőtt ősszel kettővel nyertünk Fehérvárott, majd tavasszal – a remélt bajnokavatójukon – hazai pályán 0-2-ről felállva mentettük döntetlenre a meccset, eltolva a Videoton első bajnoki címét a Paks soron következő vereségééig. (Az őszit, amit még Moralessel játszottunk lent, úgy hozta a sors, hogy Pesten, a Krúdy sörözőben néztem egy barátommal. Amikor betoppantunk, rögtön jött a kérdés, mi lesz a vége? Én akkor rávágtam, Danilo duplájával nyerünk. Mosolyogtunk egy jót, Danipaci akkor még nem tűnt jobbnak, mint Rufinho, vagy Rouani, ad acta helyeztük, és inkább rendeltünk egy sört. Másfél órával később elképedve nézett rám a kocsma népe.) (Folyomány, újfent zárójelben: érzek ismét egy 0-2-t, Tchami és Faggyas góljaival!) Az idei bajnokságban megint nyertünk, természetesen Danilo büntetőjével.

Április 1 vagy két csatárral?

Hadzic sérült! Sőt, Hadzic már a meccs előtt megsérült, így amellett, hogy ugyanúgy nem szerez majd gólt, ahogy a korábbi meccseken sem szerzett, ezúttal legalább felszabadított egy főnyi cserelehetőséget, ami még nagyon jól jöhet, ha mondjuk úgy alakulna.

De a viccet félretéve, gyakorlatilag használható támadók nélkül megyünk Fehérvárra, ami ugyebár nem egy jó jel. Többször szó volt erről a – jelenleg – megoldhatatlannak tűnő problémáról itt a blogon az elmúlt hetekben, ezért most inkább nem is mennék bele újra (és újra, és újra).

A lényeg amúgy az egészből annyi, hogy amíg idén rendre bemondtuk a mantraszerű Sánta, Lovric, Botis, Debi, Vidovic, Ceolin, Hidi, Gege, Tchami, Hadzic, Délczeg sort, addig most egyszerre két, egymástól, és valószínűleg Supimester gondolatától is távol álló kezdőt is betippelünk. Jelenleg abban sem vagyunk biztosak, hogy marad a kétcsatáros játék.

Az első megoldás szerint minden marad a régiben, nem változtatunk a játékunk alapjain. Ebben az esetben Hadzic helyére Ceolint hisszük, a szélre pedig a Kecsó ellen vállalhatóan mozgó és gólt szerző Faggyast.

A második megoldás ezzel szemben erősen hipotetikus. A lényege, hogy a középpálya öt főre nőne, mégpedig úgy, hogy Hidi mellé bekerülne Hore, vagy Muflon a csapatba. Ennél a választásnál Délczeg maradna az egyedüli csatár, illetve, nem feltétlen, mert ha már váltunk, akkor akár a kapura idén valamivel veszélyesebb Ceo is odaférhetne. Mert miért ne?

Tényleg fogalmunk sincs mi lesz. Ahogy arról sem, az új mezeink már most (végre), vagy csak az ajándékboltban debütáltak erre a tavaszra, és legkorábban őszre érkeznek majd meg?