Csak a Kispest!

Vannak az elmúlt hetek, mint egy történelmileg exlex állapot. Volt előtte valami, van most valami, csak közte volt más, amit jobb nem feszegetni micsoda. Hónapokról beszélünk, ahol az elején eredményesek voltunk, majd a végére megtaláltunk valamit, amit a játékunknak lehet nevezni. És közben mindvégig honvédosok voltunk.

Honvédosnak lenni nem egyszerű. Egy nagycsapathoz tartozunk, évszázados gyökerű elvárásaink vannak, közepesen sötét közelmúlttal. Remek őszök, halovány tavaszok hagyományosan. Stabilitás, nyugalom, majd pénztelenség, széthúzás, rohadás, hogy aztán újra stabilitás és nyugalom legyen. Csak épp az eredményesség került el közben minket. Mégis vagyunk néhányan, és láthattuk, a hazai, Győr elleni kupadöntőn újra meg tudtuk tölteni a sokat látott Bozsikot. Voltunk, vagyunk, leszünk, egy olyan kincs őrzői, aminek a világon csak nagyon kevesen. Mi vagyunk a Kispest, a Honvéd.

Tudunk hamar feladni, tudunk nagyon szereteni, nehezen fogadjuk el a kívülről érkezetteket, örök és sosem múló szerelemmel tekintünk a legendáinkra. Ez mind mi vagyunk. Összetett létforma, egyszere kispesti és egyszerre honvédos.

Hogy miért volt fontos az iménti bevezető? Utolsó fordulójához érkezett a bajnokság, és még mindig esélyesek vagyunk az igen előkelő negyedik helyre. Honvédossággal kezdtünk, a hajtás után számokkal folytatjuk, és közben próbáljuk megérteni az elmúlt évünket.

Egy, azaz egy meccsbe kell sűrűsödjön az egész idényünk. Csodálatos őszt mentük, csodálatos meccseket játszottunk, újra útra keltünk, áztunk Szombathelyen, barnultunk Egerszegen, fagytunk szarrá Győrben, de megérte. A csapat kiszolgált minket, a fiúk játszottak, az eredmények pedig jöttek. Újra felemelt fejjel járhattunk, büszke honvédosokként éltük a napjainkat. És akkor jött egy tél, mentek sokan, majd következett a szomorú tavasz, de az esély még mindig megvan, a negyedik hely elérhető, és hisszük, össze is jön.

Tizenhét. Szinte nagykorú az utolsó negyedik helyezésünk. Akkoriban Illés Béla, Hamar Pilu, Pisont, Vincze, Orosz, Negrau szaladgált a Bozsikban, pofonért járt ide az olasz bajnok Sampdoria, a Manchester United csak egy évszádadonként egyszer előforduló Roy Keane-duplával tudott nyerni, csaptuk a holland helyezett Twentét, ráadásul hazai pályán csak a legritkább esetben szenvedtünk vereséget magyar csapattól. Talán néhányan még emlékeztek, a korabeli Nemzeti Sportban a fordulót felvezető cikkek mellett egy kis dobozban vezették, hogy melyik csapat mióta veretlen otthon. Nem volt ritka nálunk a két év sem. Tizenhét nehéz, megaláztatásokkal teli év végére tehetnénk most pontot. A magyar bajnokságok történetének negyedik legeredményesebb klubcsapata vagyunk, sokkoló a majd’ két eredménytelen évtized.

A sorsunk a kezünkben, ahhoz a Pécshez látogatunk, amelyik az elmúlt hat fordulóban rendre kikapott, sőt, március közepe óta képtelen nyerni. Három rúgott góljára tizennégyet kapott közben, vagyis közel sem az a veszélyes ellenfél, amelyik a nyitány után sorra húzta be a meccseit, és még októberben is arról beszéltünk, vajon a Debrecen és a Győr mellett a Munkás Mecsek lesz a bajnokság harmadik esélyese.

Sanyi bebaszta! Ritka revelatív élmény volt az a 92. perc otthon a Pécs ellen. Egész meccsen nyomtunk, szinte egykapuztunk, majd Bajzát betalált, mi pedig szaladhattunk az eredmény után. Közel voltunk ahhoz, hogy elkönyveljük a vereséget, elfogadjuk, a Kispest-faktor élt, él és élni fog, amíg a Föld kerek, vagy amíg nem koronázunk Pisont után egy újabb királyt. És akkor jött Sanyi és bebaszta. Szó szerint. Németh Norbi lőtt minden mindegy alapon, Dibuszról kipattant és Sanyi bebaszta. Karok a levegőben, pontot szereztünk, és hirtelen nem érdekelt senkit, bizony itt kettőt leadtunk. Az a meccs Sanyiról szólt, és rólunk, akik bebizonyítottuk magunknak is, tudunk ünnepelni, tudunk boldogak lenni.

Kemenes – Lovric, Kostolani, Botis, Novák – Horváth – Abass, Németh, Zelenka, Hajdú – Délczeg. Ezzel a csapattal kezdtük a bajnokságot 314 napja. Vereség a Győrtől, de a játék bíztató, szinte lefociztuk a későbbi bajnokesélyest. Bosszúsan, de mégis nyugodtan indulhattunk haza, ez a játék bőven elég lesz a biztos középmezőnyhöz. Rendben, a jó Mareket (Kostolani) azonnal indexre tettük, de a többiekben láttuk a perspektívát. Zelenka tanári labdákat osztogatott, Németh Norbi hazatért, Délczeg jó lesz majd, Abass gyorsabb, mint valaha, és akkor még ott van a hamarosan bevetethő Danilo, Tchami, Debreceni, Akassou, valamint Gege. Szinte minden posztra két jó, de legalább erős közepes játékos a keretben, gyorsak vagyunk, az erőnlétünk parádés, szétfutunk mindenkit, csak legyen hozzá valaki, aki majd bevágdossa a helyzeteket.

Tizenegy, és nem tizenegyes, habár nem kicsit a büntetőkről is szólt a fenti 314 nap. Most azonban azokról szólnánk, akik kifutnak a pályára, hogy elverjék nekünk a Pécset. A téli szünet játékoscseréi után mostanra kezd kialakulni újra valami, egy olyan csapat, amelyik ha nem is eredményes, de legalább a meccsek nagy részében futballra emlékeztető dolgokat művel. Supinho mester hatalmas értéke, hogy a szükségből képes erényt kovácsolni, még ha ez mostanság nem is párosul olyan eredményességgel, mint a tavalyi tavasz, és az akkor nagyjából tizenhárm fős keret. Ceolin idehozatala csalódás lett, Hadzic állandóan sérült, Bozsó Bozsovic, a csatársor nem hozza gólokat, a középpálya nem tartja meg a labdákat, de mégis, valami alakulni látszik. Gege hátrébb került egy sorral, ha elkapja a fonalat, az egész bajnokság legjobb labdáit pakolja oda a társak elé hatvanról; Vécsei berobbant a csapatba, olyan passzai vannak az ellenfél harmincasán belül, amiket talán Zelenkától sem vártunk volna el ősszel. Hore beérett, szinte bármilyen poszton képes valamit nyújtani, de úgy, hogy lecserélésekor felállva tapsolja a közönség. Németh Norbi újra játszogat; Vidovic, a jó Markó védekezésben ugyan hibára hajlamos, de közben sarkal, kapufát lő, pazarul centerezik; méltó társa Czár, a fiatal balszélső, akiben benne van, hogy hatalmas kedvenc legyen Kispesten. Délczeg néha megrázza magát, ha jó mecse van tarthatatlan, csak kár, hogy ritkán, de talán most. Szabitól jönnek újra a bravúrok, ami el is kél mostanság, hiszen Botis és Debi is többet bakizgat a kelleténél. Lovric hozza az éves átlagát, sajnos gyengus, de botorság lenne erre a meccsre váltani a posztján.

Kemenes – Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic/Hajdú – Horváth, Ivancsics – Tchami, Vécsei Németh, Hajdú/Vidovic – Délczeg. Nagyjából ezt a kezdőt várjuk, vagyis ettől a kezdőtől várjuk, hogy még egyszer, utoljára odategye magát, bebizonyítsa, sokkal, de sokkal több van benne, mint amennyi kijött tavasszal. Lehet, Supka épp a következő csapata ellen készíti fel őket, lehet, ez lesz az utolsó alkalma, hogy végleg eldöntött kérdéssé tegye, a fülbevalós, susinacis, vidéki plázabutikos kinézetű csabai edzőből messze-messze kinőtte magát, és az egyik legjobb, legeredményesebb szakember a bajnokságban. Valószínűleg a csapat sem marad együtt, ha valakinek rezeg a léc, kap még egy esélyt, hátha felfigyel rá egy másik csapat, vagy marad számára az NB II, és valami középcsapat.

Srácok, gurítsatok nekünk egy fantasztikus négyest! Vagy elég csak egyet, eggyel többet, mint a Pécs. Ünnepelni akarunk, ünnepelni veletek, ünnepelni titeket, ünnepelni magunkat. Ahogy eddig, még egyszer tegyetek meg mindent, ha másért nem, a saját önbecsülésetekért, hogy képesek vagytok arra, amit senki sem hitt volna rólatok, amit mi ősszel elhittünk rólatok, amit összefociztak nekünk az egymást keresztbeverő ellenfelek. Akarjuk együtt ezt a negyedik helyet!

Srácok, igen, volt, hogy a földbe döngöltünk titeket itt a blogon, igen, volt, hogy talán méltatlanul bántottunk, de ne feledjétek, ősszel olyan magasra tettétek a lécet, és olyan hosszan tartottátok abban a magasságban, hogy mára elvárás lett veletek szemben. Mi hiszünk bennetek, mindenkinek vannak értékei, dobjátok újra össze, hozzatok ki belőle valami igazán jót.

Most már nincs tulajdonos, nincs folyton kritikus szurkolótábor, nincs semmi az égvilágon, csak ti. Csináljátok azt, amit tudtok, és akkor nagy baj nem lehet.

Legfeljebb egy negyedik hely.

Valaki biztosan búcsúzni fog, a kérdés inkább az, minket ez a várható tényszerűség mennyire vág majd földhöz? Ki lesz az, akiért sírni fogunk, ki az akiért nem, és ki az, akiről majd utólag fedezzük fel, mekkora értékünk is volt. Valamint Bozsó.

Hazai idényzáró következik, hogy még egyszer együtt lássuk őket, sőt, a taps is kijár, hiszen az elmúlt másfél évtized legjobb bajnoki helyezése lóg a levegőben.

Behari a Balaton mellől.

Szép az idő, a víz még hüsi, Sorin pedig Botis tanár úr. BL-döntő Földváron, én mégis az öreg szamuráj miatt izgulok. Harmadik csapata vagyunk Magyarországon, eddig mindenhol három évet játszott, és nálunk most ért el ehhez a határhoz. Pedzegeti már egy ideje, hogy menne haza, most lehet, tényleg megteszi. Vagy elküldi Hemibá. Mindkettő benne van a pakliban, a lényeg, hogy a maradása necces. Hogy a posztjával, valamint a Kemenes – Botis – Debi – Gege – Délczeg fémjelezte kvázitengelyünkkel mi lesz, az most nem tartozik jelen behari témájához. Szóval ő az egyik vélhetően búcsúzó.

A másik talán Lovric. Ez ugyebár máris egy keményebb szint. Ivan messze-messze a tavalyi formájától, talán az sem túlzás ha azt mondjuk, egy igen gyenge éven van túl. Kispesten pedig az a szokás, hogy az ilyen évek után jön a kötelező viszlát. Remélem csak rémeket vizionálunk a klubház folyosóira, ezért róla jó lenne valami biztosat hallani. Ha másért nem, ő tudna pótolni egy esetlegesen távozó Botist.

Harmadik tippünk Délczeg, a szerethető csatár, akinek a leigazolása szinte terített betli. Három gól iszonyat kevés nagyjából húsz meccs alatt, a kaputól való permanens elfordulásai pedig ezen is túlmutatnak. Délnek nagyon kéne valamicske önbizalom, amit a Bozsikban talán sosem szerezhet meg. Esetleg máshol.

Ott van aztán a cséká, Hajdú érdekes helyzete. Szélen nem játszatjuk, balbunkóban viszont előtte van Vidó és Novák is. Ha jól emlékszem, Norbi egri, az Eger pedig feljutásra áll, hogy ősszel megkezdhesse a húszévente gyakorolt villámlátogatását az élvonalban. Vajon egy hazatérés szóba jöhet, ha Kispesten senki sem garantálja számára a kezdőt?

És akkor a lényeg: ki lesz az aki a kezdőket garantálja? Supimesteren néha azt érezni, töke tele az egésszel, nyűg már neki ez a klubmodell. Szerintünk a Honvédot szereti, a szurkolók mára elfogadták, az eredményeket csak ő hozta itt az elmúlt években, és mégis. Csak épp a tulaj. Nincs sportigazgató továbbra sem, nem egyértelmű Szalai Laci szerepe a hierarchiában, nem látni Supi kihez fordulhat, ha nem Don Emilióhoz. Ne szépítsük: Supit kőkeményen kifingatták Kispesten!

Sosem hittem volna, hogy a legendás nullegyes tavasz után én valaha Supka-pártivá nemesülök, és most mégis büszkén teszem mindezt. Hallani róla is csúnyákat, látjuk a hibáit is, szó se róla, de valahogy mégis működött a rendszere. Hatalmas kár lenne érte.

És akkor néhány szó a resztliről is. A Hore, Hidi, Akassou, Marshal Mufi négyesből utóbbi kettő tuti megy, előbbiek viszont teljesen súlytalanok. Tchamira tippünk sincs, nála kérdéses, hogy Supkán kívül ki játszatná egyáltalán? (Kicsit hangos a tévé, nagyon nyom a Bayern, négysajtos a pizza, a sör meg maci.)  Bozsónál reméljük nem élünk az opciónkkal, és visszaküldésével gyengítünk egy nemkicsit a jövőre potenciális vetélytárs Siófokon. Hadzic sötét ló, de ha Palásthy anno megkapta a sanszot a folyamatos sérülései mellett, akkor talán neki is megadjuk.

Az utolsó nagy kérdés egy hármas a stabil alapcsapatból. Ha Sánta nem véd, marad? Remek kapus, vétek padoztatni, de nálunk ugyebár ott van Kemenes Szabi. Akinek az idei nyár egy remek kilépési pont lehet valami jobb csapat felé. Ahogy Debinek is, és hallani bizony kósza hireket a Lokiról. Ezért a hármasért nem kicsit tudna fájni a szívünk, hiszen egyrészt talán nálunk véd az NB1 legerősebb kapuspárosa, másrészt pedig láthattuk télen, hogy három meghatározó játékos bebukása mivel jár(hat).

Hogy nem ennyire rózsás a helyzet, az a slusszpoén, mégpedig a sérüléséből felépülve sem játszó Németh Norbi, aki köré/mellé talán fel lehetne skiccelni a követkehző Honvéd tengelyét. Nála a helyzet annyiban speciális, hogy megérzésünk szerint Supi leírta őt, tehát ha az egyikük marad, akkor a másik nem.

Kemény lesz? Igen, de addig itt van még a hozzánk veretlensége tudatában érkező Debrecen megregulázása, illetve annak kísérlete. Az sem kisebb, de simán teljesíthető feladat.

A Kecsó ikszelt, a többiek velünk párhuzamosan, vagy előttünk kezdenek. Kezünk a sorsunkban, ha egyet nyerünk, kurva nagy pechvogelt kéne kilepkehálózni a madárállományból. Miért pont ne a Loki ellen? Az elmúlt fordulókban ugyan elhagytuk a pontokat, hogy végül izgulhassunk kicsit, miközben a játékunk jórész megvolt, a Dió ellen pedig már fociztunk is. Na, – merthogy nem olyan vészesen szar ez a csapat, csak valahogy nem jött ki belőle a saját tudása. Akár most is beleszaladhatna valaki abba a folyamatosan élezgetett késbe, hogy kijöjjön belőle egy jófajta hurkavacsora. (Hmm, nyamm-nyamm.)

Kezdőt nem tippelünk, legfeljebb Vécseit szeretnénk, ha igazán jól játszana, gólt lőne, mert ennek a tavasznak éppen ő a legkomolyabb hozadéka. Mondjuk ki: többen beleszerettünk, hisz végülis a saját kutyánk kölke, egy legalábbvadócz és egy talánpisont, vagy talán még több, egy Vécsei.

Búcsúzunk tehát idénre a Bozsiktól, és búcsúzunk néhány játékostól is, de nem akarunk búcsúzni az álmainktól. A negyedik helytől.