Mastodon

A győzelemnek örüljünk… – Vasas-Kispest osztályozókönyv

A győzelemnek örüljünk, a többit felejtsük el – szólhat a sommásnak tűnő, ám inkább realista ítélet. Ha a tabellára néztünk a meccs előtt, azt kell mondani 2:1-es sikerünkre: hoztuk a kötelezőt. Azonban tudjuk, a téli történések következtében játékerőben és esélyekben jóval közelebb került egymáshoz a két együttes az őszvégi szituációhoz képest, így szoros győzelmünket a találkozó előtt többen simán aláírtuk volna. Nos, a szoros győzelem meglett, a 3 pontot behúztuk, Gege pedig biztosan értékesített két büntetőt is. A pozitívumok sora ezzel véget is ért, az őszi, legalább bizonyos meccsperiódusokban nézhető játékunkat ugyanis hiába kerestük – kvázi helyzet nélkül hozta le a csapat a fővárosi rangadót, rengeteg volt a pontatlan passz, és a siker ellenére kiemelkedő teljesítményt csupán Sántánál regisztrálhattunk. Osztályzunk.

SÁNTA: A Kemenest végül csak kiszorító kapust kedvelem, de aki olvassa írásainkat azt is tudja: egyértelműen Szabi szerepeltetése mellett törtem lándzsát a szezonkezdés előtt. Ehhez képest meg kell süvegelni az erdélyi hálóőrt: 3 hatalmas védést is bemutatott, melyek bizony bravúrkategóriások. Hogy mégsem 8-as vagy 7-es a kalkulus, azért kriminális kijövetelei okolhatók: több szögletnél, illetve a Barikapufás szabadrúgásnál is borzalmas ütemben futott ki/torpant meg, és a szépítő gól előtt is hiába védett óriásit, ha a helyzet maga abból lett, hogy megint megállt félúton a kifutáskor. Supka feladta magának a leckét: Sánta bravúrokat hozott, de majdnem elment rajta a meccs, mint a Hali ellen – mégis nehezen lenne indokolható a váltás mindössze 1 meccs után, bravúrok után…(ráadásul valszeg Szabinak is kéne belelendülési idő, mint tavaly…) Nem irigylem az edzőt. 6.

LOVRICS: Szerencsére a Vasas nem az a csapat amelyik szénné forgatja horvát IFÁ-nkat, így tegnap inkább erényeit csillogtathatta: a nem fáradó jobb bekket, aki küzd, brusztol, jól szerel és a gólvonalról ment hosszú lábaival lehetetlen helyzetben. Így még epic kapura lövését is megbocsátjuk, ami a Vasas hálója helyett 100 fokkal arrébb, egy bedobásban végződött volna, ha nem ér bele valaki. 6.
BOTIS: Az öreg szamuráj irányította a védelmet, ahogy kell, melynek 1-2 kisebb megingását tegnap szerencsére nem használta ki a pubertás Vasas. Csékái mivolta Ceolin lefegyelmezésénél is kijött, amikor az önjáróvá váló brazilt terelte el Gege 2. tizenegyese előtt a labdától, hogy az előre kijelölt arc végezhesse el a tizit. Ma is megadom neki a 6-ost.
DEBRECENI: Több jó keresztezése, fejese és mentése is volt a tegnapi találkozón, amivel hozzájárult kapunk gólmentesítéséhez. Kevesebb volt a szokásos megfáradt megoldás is, méltó teljesítmény volt ez a privát centenáriumhoz. 6.
VIDOVICS: Nem kókler a gyerek, de annyira azt sem értettem, hogy mitől jobb mint Hajdú. Egy becsületes, ám fékezett habzású balhátvédjátékot hozott le, néhány bizonytalansággal. Mondjuk soha rosszabbat, ez is igaz. 5.

TCHAMI: Jobbik arcát mutatta ma a kis oktalan futógép (értsd: nem volt hajmeresztő ön- vagy labdaseggberúgás), de elöl a passzjátékba való bevonása vagy értelmes beadás még mindig utópia. 5. Cseréje, Czár beállása örvendetes tény volt, ami akár előbb is jöhetett volna, igaz, a srác elég megszeppent volt harmadik NB1-es meccsén. Viszont azt mondom: nyomni kell őt úgy, mint tavaly Nagy Gerit, mert a mozgásán látszik, hogy értékünk lehet (-).
HIDI: Patya szépen, lassan, fokozatosan fejlődik. Sose lesz egy Vadi, de Pintér Zoli még bőven benne van. Egyre erőszakosabb, egyre nehezebb elnyomni, védekezésében már tűnőben van a lámerkedés – Bárányost követő pitbullkodására néha elismerően bólintottam. Már csak előrejátékban kéne sutba dobnia konstans paráját és kihasználni nem gyenge lövőtechnikáját és passzkésségét. 5.5.
IVANCSICS: Két gól, meccseldöntő találatok, normál esetben ez egy 7-es. Csak ahhoz az osztályzathoz mezőnyben is szeretnék látni egy irányítótól (a poszt mai létezését tagadó Hanta és néhány kommentelőnk kedvéért középső középpályástól) értelmes megoldásokat, 4-5 zseniális passzt, védelem mögé löbbölt indítást, középpályás labdaszerzés utáni fineszes labdaelosztást. Ezekből alig ha valamicske rémlett fel tegnap, s Gege a második félidőben némely megoldásakor fáradtabbnak tetszett egy a 60. percben járó, a kánikulában megfáradó Zelenkánál is. Elszórt labdák, buta megoldások… Ezt nem értem. Remélem idényeleji a forma, és később beleszokik az irányítással járó felelősségbe, mint Piroska 2001 őszén, de picit szkeptikus vagyok. Kövezzetek meg, de ez ma csak 5.
CEOLIN: Jól mozog az ifjú brazil, ez már a felkészülésiken is lejött. A szertelenségi faktort tekintve viszont a tegnapi nyitányon meglepő módon felzárkózott Abass nyomdokaiba. Több meglódulási lehetőség bánta hosszú önszöktetéseit, vagy a lábáról elpattanó zsugákat. Több van benne, látszik, játékba kell lendülnie a győri padozást követően. 5. Cseréje, Vernes beállását üdvözöltem, mint minden saját nevelését. Sajnos a pedánsan belőtt sérót leszámítva Ricsinél nem sok minden más emlékeztetett a manapság biztatóan debütáló bohócliger fiatalokra: hihetetlenül félénk produkcióval rukkolt elő, a párharcokat rendre elvesztve, helyezkedésileg is keveset vállalva. Ez így csalódás volt, ennél több kell. 4.

DÉLCZEG: Mit is mondhatnék: copy paste bármelyik őszi osztályzókönyvünk vonatkozó része. Hajtásban, küzdelemben remek, fáradhatatlan, igazi lelkes arc, emberileg az egyik kedvencem a keretből. Csak az a kurva gól nem akar összejönni… a meccs eleji ziccerluftja sajna tegnap is megadta neki az önbizalmi alaphangot, amely selfmade gödörből ki sem kecmergett a meccs végéig. Tavasszal jó ideig kezdő lehet ennek ellenére, ami kell is neki, de még inkább egy gól kellene (vagy kettő), ami átszakítja a gátat. Szurkolok neki. 5.
HADZICS: Ha Dani és Sanyi marad, Szekulicsot pedig becseréljük Hadzicra, az NB1 egyik legütősebb támadószekciója lett volna a miénk tavasszal. Így maradt a már Hanta által is megénekelt két igazi 3. számú csatár a kezdőben – közülük ma Hadzics, a Szuribá által csak kellemetlen kis fickónak aposztrofált harcos kaphatja a nagyobb kalapemelést. Úgy fest, a cseh karmester távoztával a fazonrangsorban helyét átveheti majd a bosnyák spíler. Letűrt zoknijával, jellegzetes mozgásával, mindenhol feltűnő kullancskodásával és bírófelkérdező méltatlankodásaival igazi arcnak tűnik! Persze mindez mit sem érne, ha a játéka tré, de szerencsére ez nem ilyen volt: két butább lövést leszámítva jó pozícionálás, összjátékba való remek bevonhatóság és helyzetfelismerés jellemezte, az első tizi az ő érdeme. Jó igazolásnak érezzük. 6.  Cseréje, Horváth Adri trademarkos meccsvégi supkacsereként kapott 6 percet, hogy szokja a tavaszi ligalégkört. (-).

* * *

A Zete ellen a jövő héten összességében egy nagyságrenddel jobb támadójátékra lesz szükség, annyi bizonyos. Reméljük a győzelem, amely tudjuk, a legjobb csapatépítő, összerázza a társaságot, és ha lassan is, de rátalálnak a srácok a tudatos támadásépítés szépségeire, hogy igen jól sikerült őszünk után legalább egy vállalható tavaszt azért odakanyarítsunk! Hajrá!

Fotó: Lovi – 1909foto.hu

Legyőzni saját magunkat: Vasas – Bp. Honvéd

Három hónap. Három teljes hónapnyi gyötrelem ér ma véget, amit mifelénk úgy neveznek: a téli szünet. Amennyire vártuk az iménti bűvös szópárt kisiskolásként, annyira rühelljük teljes szívünkből szurkolóként. Talán még a Vasasnál is jobban, pedig Angyalföldön öt keservesen hosszú éve nyeretlenek vagyunk. Itt az idő, ma este mindent szépen rendbeteszünk, helyreállítjuk a világ rendjét, kiegyenesítjük a boronát, becsíkozzuk a kockás füzetet.

Egy Hercegfalvi-féle sarkalás

Szintén tavaszi idényrajt volt, kikaptunk 3-1-re, és hiába Zoli remek kis gólja, a szél úgy belekapott Pölő füleibe, hogy csak jóval arrébb, a Hungária körúton engedte landolni. A mérkőzés amúgy annyira egyhangúra sikeredett, hogy még a szerencsétlen B. Tóth is betalált nekünk egy bombaszerű valamivel, ám tőle felettébb váratlanul. Herceg maradt, Sisa érkezett, mire valahogy kiesett a pixisből és elment kölcsönbe Amerikába. Amerikából egy év múlva sérülten vissza, hogy felépüljön nálunk a fakóban, játsszon egyszer a Ligakupában és néhányszor a másodosztályban, majd végül télen átköltözzön csendesen a Fáyba.

Mellékesen nem ő az egyetlen egykori játékosunk a Vasas jelenlegi keretében. Venczel Balázst és a 14 kispesti meccsét nevezzük mondjuk intermezzónak, egy kósza és egyben hibás gondolatnak, viszont Barika és Takács Zoli mellett nem rohanhat el szó nélkül még Csámi Krisztián sem. Ugyebár Herceggel együtt mindhárman kispesti nevelésűek, nyelték a Téglaégető ásványi anyagokban gazdag porát, és hisszük, abban a felettébb nemes vörös salakban lehetett valami ezidáig azonosítatlan vegyület, mert nem kevés innen indult és mindmáig meghatározó élvonalbeli játékos tüdejében hagyott csak műtéti úton eltávolítható nyomokat.

Barika igazolási lapján három sorban is szerepel valamelyik éppen aktuális neve a Honvédnak. Volt idő, amikor benne láttuk az új Bélát, és főleg azért, mert volt idő, amikor egymás mellett játszottak, ráadásul jól, és gyűjtőnéven úgy hívtuk őket, hogy egy bajnokesélyes keret tagjai. Később nagyon menni akart külhonba, ezért hirtelenjében több párhuzamos szerződést is kötöttek az eladására, kellemes mennyiségű szekrényből kidőlő csontvázat hagyva hátra a következő klubvezetéseknek. Később visszatért egyszer, majd visszatért másodszor is. Első próbálkozása nem jött be, máig példátlan módon kipottyantunk a minket megillető élvonalbeli tagság néven futó halmazból, hogy nyáron zsenánt legyen neki az enbékettő, és csak fél évvel később, télen fogadja el a közvetlen ellenfél Vasas ajánlatát. Másodszor Hemibá alatt próbálkozott meg a modernkori kispesti legenda státuszának begyűjtésével, ment is neki, gólokat lőtt, de valami elpattanhatott, így a kísérlet ugyanúgy torzó maradt, ahogy az egész bozsikbéli pályafutása. Előbb az akkor még NB3-as második csapathoz került, majd Pápára. Finito, negyedik esély nem lesz.

Taki más tészta. Amikor menni akart, megértettük, hogy menni akar, mi gyengék voltunk, őt meg hívta a Debrecen, a bajnoki cím lehetősége. Nehéz ellenállni egy ilyen kísértésnek, és amúgy is, még a klubhűség bajszos márványszobra, akiről Kovács Kálmánt szoktak formázni, szóval még a Kálmi is játszott néha máshol. Egy évre rá azonban már Olaszországban, valahol a sokadligában találjuk, ami láthatóan még úgy sem jött be neki, hogy Olaszország alapvetően a védők országa. Inkább hazakéredzkedett – Újpestre, mivel Kispesten valamiért nem kellett. Így fordulhatott elő egy időben az a szentségtörés, hogy Kabát Peti társaságában gyakorlatilag két exkispesti csékája volt a Dózsának.

Négyen együtt 385 meccset játszottak és 77 gól lőttek piros-fekete mezben. Vagyis alig 24-el kevesebb meccsük van, mint a jelenleg leginkább várható kezdőnknek összesen. Gyakorlatilag életszerűvé vált minden stadionok alapmodorossága: csak úgy győzhetünk, ha előbb saját magunkat sikerül legyőznünk! Esetleg: csak úgy léphetünk egyet előre, ha a múltunkkal elszámoltunk. Kinek amelyik tetszik.

Még mindig érdekel a magyar futball

Legalább a játékunk maradjon meg

Ennyit kérünk, nem többet. Évek óta először, tavaly ősszel mertünk olyan állítást megfogalmazni a Honvéddal kapcsolatban, hogy kidolgozott, látható játéka van. Nem volt valami baromira bonyolult, mindenki megértette aki elég sokáig nézte. Vettünk két jó kapust, eléjük raktunk egy négyelemű remek védősort, kitettünk a szélre két futógépet, előre egy harmadikat és egy erőcsatárt. Ennyi. A szélsők futottak, Danilo is futott és ha valamelyiket felvágták, akkor az vagy már bőven a büntetőterületen belül történt, hogy később Danipaci gólra váltsa, vagy egyáltalán nem vágták fel őket, és akkor valahogy megoldották – mondjuk nyolcból egyszer. Mivel azonban gyorsak voltunk, így elég sokszor tudtunk próbálkozni ahhoz, hogy végül mindössze csak egy olyan meccs legyen, amin nem lövünk gólt, vezetve ezzel az NB1 vonatkozó statisztikáját.

Nem csak mi mondjuk ezt, mindenki Szuribája ugyanígy gondolja.

Télen a két futógépből elment egy, valamint elölről Danilo. Sanyika most mindegy, vele nem számoltunk amúgy sem, örültünk, hogy jött az ősz második felére. Az érkezők nem rosszak, csak mások. Ceolin jóval ügyesebb és okosabb, mint Abass volt, viszont nem annyira gyors. Előnye továbbá egy másik hátránya is, hogy szívesebben indul be középre, üresen hagyva ezzel a szélünket, fenntartva annak a veszélyét, hogy egy kontrát sebességből vezethetnek rá Lovricra, viszont ha már bement, akkor kapura lő, vagyis gólt próbál elérni. Más lesz vele, mint Abassal.

Elől a Danilo helyére érkezett Hadzic egy teljesen más stílusú játékos. Danilo lendületes volt, szertelen, és így teljesen kiismerhetetlen, ebből fakadóan pedig roppant veszélyes. Hadzic erőszakos, klasszikus célember, jól tartja meg a labdákat, háttal a kapunak is képes megoldani a helyzeteket. Délczeggel nem lesznek rossz páros, de ahhoz, hogy igazán jók legyenek, mindkettőnek valóban jónak kell lennie és legfőképp egyszerre. Egy esetleges külön-külön jósággal sajnos és nagyjából nem megyünk semmire, mivel jelenleg egyikükből sem nézzük ki az Elsőszámú Kezdőcsatár megkérdőjelezhetetlen glóriáját.

A harmadik jelentős tavaszi változás a balszélen lehetséges, és lényegét tekintve talán ez a legfontosabb. Czár Ricsi személyében Tchami egy épkézláb vetélytársat kapott a posztjára. Czár szerepe azért is kritikus, mert vele nyilvánvalóan nem fogjuk erőltetni a széleken rohanós játékunkat, mivel arra jelenleg nem alkalmas. Játéka sokkal inkább hasonlít Ceolinra, mintsem a jó Hervére. Vagyis úgy állunk, hogy mindkét vonal mentén egy-egy középre is szívesen behúzódó, távolról is lődözgető figura jelent meg, nem a korábban és arrafelé megszokott agyatlan futógép. Lényegében az őszi taktikánk bedőlése a szerepeltetésük, és így egyben a legnagyobb félelmünk is.

Nem véletlenül. Egy Ceolin – Hidi – Gege – Czár középpályát egyszerűen nem érzünk annyira átütőnek, mint amilyennek lennie kéne, ha középpályaként akarjuk kezelni. Abass, Hidi, Gege és Tchami teljesen más koncepciót követett, őket eleve nem is gondoltuk középpályának, csak egy jó labdákat adó valakinek és két szélsőnek. Lényegi különbség. Ha tavasszal játszani akarunk, akkor félő kevesek leszünk. Ha viszont tavasszal a tavalyi hagyományokat akarjuk folytatni, akkor egyértelműen gyengültünk. Ez van, nincs mit szépíteni rajta.

Szuribá szerint marad a korábbi játékunk, csak a nevek változtak.

Bemutatjuk: Fáiutcay Győző

Ha lehet, és miért ne lehetne hinni Supka mesternek, úgy a kapuban Sántával nyitunk. Ugye az volt a Szabi vs. Sánta dilemma eldöntése, hogy Supi előre bemondta, aki Aradon kezd, az kezd a Fáyban is. A meccset végül Makón rendezték, de a lényegen gondoljuk nem változtatott, és az első félidő Sántával indult. Legyen. Amíg ilyen jól állunk kapusokból, addig nagyjából mindegy, játsszon az, aki inkább formában van.

A védelem vélhetően a szokásos lesz, annyi kitétellel, hogy Novák kidőlt fél évre, így Hajdú került a helyére, vagyis a saját helyére, ahonnan épp Novák játszotta ki tavaly nyáron. Debreceni és Botis kérdés nélkül középen, ők ketten úgy képviselik az állandóságot a csapatban, mint Taxis barátunk komenistázása a lelátón. Lovric szintén fixes a jobbon, reméljük a két hete beszedett apróbb sérülése teljesen rendbejött.

Középről kidőlt Németh Norbi, viszont ez csak annyiban érinti a kezdőt, hogy Gegének nincs igazán cseréje, hacsak nem nevezzük Porcarit, de akkor már inkább Hore, a mislenyi Pelé legyen a supkai értelemben szitokszó pótkarmester. Hidi bejátszotta magát, szűrőben nyilván vele rajtolunk. Ceolin friss igazolás, jó játékos, meglepetés lenne, ha kimaradna. A másik oldalra Tchamit jósoljuk, mert Supka mester lehet bármekkora stratéga, az elmúlt években bebizonyította, járt utat járatlanért csak a legvégsőbb esetben hagy el, plusz ott van neki az első fordulós Kostolani-féle affér. Ettől függetlenül ha lesz biztos csere a meccsen, akkor egy Tchami-Czár váltást előre bemondunk.

Elől a Torghelle érkeztével, és az ezzel egyidőben zajló formahanyatlásával rövid időre harmadik számú csatárrá visszaminősített Délczeg, valamint friss szerzemény Hadzic fog szerintünk kezdeni, mert egyszerűen nincs más. Erdélyi a jövő, Bozsó a múlt zenéje, Diabyt pedig nem tudjuk hova tenni jelenleg.

Ez volna nagyjából a névsor, és ami még fontos, az a mez, amire majd felvésik őket. Nyílt titok, hogy tavasztól az olasz Givova szereléseiben toljuk majd, és az sem meglepetés, hogy nem készültek el az új szerelések időre. Emlékezhetünk, tavaly bejött, hogy egy fura, feliratozott edzőmezben mentünk neki a bajnokságnak, sőt, egy elég hosszú győzelmi szériába is belebonyolódtunk. Hátha idén újra összejön, és csak május végén, a pécsi idényzárón rohad le rólunk a Nike fehér színű, hosszú ujjú szerelése.

100.

Ha jól számoltuk, akkor Debinek ez lesz a 100. NB1-es meccse. Mindenképp hatalmas tiszteletünk!

Tavaszvárók

Hát ez is eljött, nyakunkon a rajt, pedig de messzinek tűnt mindez alig 10-12 hete… amikor a sivár novembervég-koradecember semmit sem ígérő szürkesége telepedett rá a „büszkén vállalható” címkével ékesített őszünk emlékétől még finoman mámoros kispesti lelkeinkre, amikor maradt a téli szünet ritka honvédos hírfoszlányai utáni kapkodás, esetleg a külföldi paralell kedvencek csekkolgatása a TV-ben, de mindezek csak annyira szegényes és fakó alternatíváját adják egy „igazi” idénynek, hogy nem csoda, ha a téli holtszezon számunkra finoman szólva sem népünnepély jellegű eseménysorát követően is tűkön ülve várja az egyszeri kispestdrukker azt, hogy péntek legyen, hogy Fáy utca legyen, délután legyen, no de olyan délután, hogy a Vasas védelem fejvesztve fusson Dél után…

Igen, várjuk a rajtot. A mi kis magyarfocis, Honvédos rajtunkat. A fancy drukker ezt nem érti meg, a Barcának, Juvénak, MUTD-nek, Realnak hétvégente a spotcsatornák előtt vagy klubok kivetítői körül összezsúfolódva drukkoló megvilágosodott kollégák – az ő számukra csak egy kézlegyintés. Nekünk, Bohócliga mellett maradóknak pedig a hét eseménye. Így megy ez. Itt a tavasz – a lelkünkben legalábbis!

A szurkoló már csak ilyen ilyen, külön „faj” vagyunk, ezt tudjuk. A szurkoló számára egy év nem január elsejével indul és a szilveszterrel zárul: a mi újévünk úgy júli/augusztus körül van, évzárásunk pedig a pezsgődurrogtatós ünnepnap helyett a májusokba-júniusokba vész. Ugyanígy, ha elhangzik a március tájékán obligát mondat: „Itt a tavasz„, hát az nekünk nem a meteorológiai március 21., nem a csillagászati március 1., hanem egy évről évre változó dátum: az aktuális bajnokság második felvonásának kezdete.

És ez a „tavasz” bizony nem véletlen nem esik egybe a másik két említett időponttal, az asztronómiai és a meteorológiai verziókéval: csak ha a tavalyi évre gondolok, hát bizony át kellett szenvedni magunkat 3-4 tavaszi körön addig, hogy Debrecenben a pálya mellett állva az olvadt hólében már tényleg a tavasz illatát hozza az orromba a Nagyerdő felől lengedező márciusi szellő, kibontódjon a nagykabát cipzárja… azaz az aktuális forduló fizikai külsőségeiben is tavaszivá nemesüljön a nevén túl… Mégis, lehet a rajton hideg, zord idő, lehet még fagyott a pályák talaja, lehet diszkomfortot sugalló sár a stoplis csukák alatt és lehet, hogy kurvára nem csúszik még a hideg sör – a lelkünkben azért tavasz van és bebeszéljük magunknak, hogy igenis jobb az idő, mint egy napja és igenis jól esik az a komlós jégkása, amit a torkunkon erőltetünk le elviselendő a látottakat.

Ez vár ránk most tavasszal, most pénteken is? Nos, az idő tekintetében -most még- úgy fest, kegyes lesz velünk a Természet, hisz 15 fok körüli napi csúcsot saccolnak Pestre pénteken – persze ebből estére lesz egy jó 5-6 fok, de annak is örülünk jelenleg. A pályán látottak tekintetében már kevésbé vagyok optimista – ahhoz kellhet a tudatmódosító. Nem osztom tulajunk kimeríthetetlen derűlátását – ehelyett inkább aggódok a Dani-Sanyi-Zeli-Abi-(Novák, Németh) sor Hadzic-Dél-Gege-Ceo-(Faggyas, Porcari) verzióra cserélésétől, a műfűvön végigtolt felkészülés sérülés-időzítettbombáitól,a variációs lehetőségeink beszűkülésétől. De hát a drukker azért van, hogy aggódjon, hogy körmöt rágjon, hogy húzza a száját – de péntek délután útnak induljon a Fáyba.

Pár napja munkába menet már megcsapott Wekerle egyik ütőér-sugárútján (ha nagyzolhatok ennyire a boulevard kategóriának a kis kopott munkástelephez való társításával) a tavasz, haloványan, finoman, mint ahogy megcsapott a Trencsén edzőmeccsre menet – sőt ma reggel is: amikor lakhelyem házai már így mosolyognak reggelente az  emberre, abban benne lebeg a tavasz-érzés, a Honvéd-érzés, mert a kettő nem választható el egymástól nálam. És ugyan tegnap reggel még egy utolsót támadott tél tábornok, azért az én érzékeim már visszafordíthatatlanul a tavasz felé fordultak és tisztelegnek az évszak előtt, várva a pénteket. A pénteket, amely kapcsán épp tegnap este már előrelátóan jeleztem az egyik főnöknek, hogy a délutáni megbeszit tegyük át jövő hétfőre, mert nekem fél 3-kor pattanni kell.

Na ja. Vár a kedvenc sörözőnk, ahonnan már csak fél óra lesz a Fáy utca…

Legyél te az új Puskás!

Van Basten a szovjeteknek 88-ban, Maradona és „Isten keze” az angoloknak 86-ban, vagy Zidane kapásból egy BL-döntőn, esetleg Borgulya félpályása a BKV ellen. Emlékezetes, szép, technikailag tökéletes, meg amúgy is fontos gólok a sportág történetéből.

Ide tartozik, hogy úgy mellékesen, volt nekünk egy Puskás Ferencünk, aki nagyjából hasonlót művelt egy legendás mérkőzésen, a londoni angol-magyaron. Megkapja a labdát az ötös sarkánál, visszahúz, elfektet, bevág. Nagyjából ennyi. Ösztönből, igazából felettébb egyszerűen, mégis csodálatosan. Sőt, tanítani valóan! Ez következik most.

Van a neten egy oldal, ahol egy srác próbálja bemutatni, otthon is tanulhatóvá tenni azt, amit az iménti nevek csak csináltak, nem is gondolkodva rajta, ösztönből. Puskás híres visszahúzósa ugyanúgy fent van a listáján, mint Ronaldinho játékossága, Neymar némelyik csele, vagy Roberto Carlos kifliszerű löketeinek magyarázata.

Labdát elő, cipőt fel, irány gyakorolni. Még négy nap van a Vasas elleni derbiig, ha addig nem, a hazai Zeteverésig még össze is jöhet. Sok sikert!

Kálmi, Foci, Kálmi, Kálmi, Kálmi

Mint minden nagy klub, úgy a Bp. Honvéd történetében is vannak úgynevezett Nagyon Fontos Videók. Meccsek felvételei, amelyeken nem lehettünk ott, mert vagy nagyon messze, vagy nagyon régen voltak; montázsok egy-egy játékosunk villanásaiból; esetleg momentumok, amiket láttunk akkor és egyszer, de azóta valahogy nem.

December elején ledolgoztunk egy ilyen hiányosságot, és kitehettük végre a 93-as Kispest – Manchester United összefoglalóját egy videómegosztóra, és ide a blogra is. Egy hétre rá érkezett a következő darab, és a Legnagyobb Király izraeli góljait, pályafutásának számunkra mindaddig ismeretlen pillanatait nézhettük meg rendezetten, összevágva. Most egy újabb pótlás következik, mégpedig az 1987/88-as UEFA-kupa menetelésünk harmadik állomásának hazai meccse, a Bp. Honvéd – Panathinakosz 5-2 egy hosszabb videóban.

Valószínűleg mindenki tudja, hogy ez volt az a meccs, amin nagyon, de nagyon kiütöttük a görögöket, és főleg Kovács Kálmi. Az utolsó fél órában azonban benyaltunk két gólt, ami bőven elég volt az ellenfélnek ahhoz, hogy a visszavágó sporijával összedolgozva, annak bundákat és karórákat ajándékozva megfordítsa az összetett állását, és végül továbbjusson. Pedig, mennyire szép lett volna, ha mégis mi, ahogy az kellett és illett volna. A következő körben ugyanis a Bruges-t kapták, és estek ki vele szemben, miközben mi még az első fordulóban, ha nem is simán, de a szintén belga Lokeren ellen még továbbmentünk, gólt sem kapva, de Fodor Foci által legalább rúgva. (A második körben a portugál Deportivo Chavezt vertük oda-vissza.)

Tehát akkor a videó, aminek persze semmilyen aktuális apropója nincs, viszont nagyon kell látni. Köszönjük a találatot kedves olvasónknak, K. Gábornak (aki nem egy elfeledett Kenesei-testvér, hanem – mint mondtuk – kedves olvasónk, de mivel nem írt nicket a levelébe, és mindenképp szeretnénk neki megköszönni, ezért maradtunk a monogramnál).

Szereplésünk az 1987/88-as UEFA-kupában:

Bp. Honvéd – Lokeren 1-0 g: Fodor
Lokeren – Bp. Honvéd 0-0

Deportivo Chaves – Bp. Honvéd 1-2 g: Kovács Kálmi, Fodor
Bp. Honvéd – Deportivo Chaves 3-1 g: Sallai, Fitos, Kovács Kálmi

Bp. Honvéd – Panathinaikosz 5-2 g: Kovács Kálmi (4), Fitos
Panathinaikosz – Bp. Honvéd 5-1 g: Fitos

Összesen: 6 mérkőzés, 4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 12 adott és 9 kapott gól.

Új fiúk, ideiglenes fiúk és a régi fiú – változások a keretben tavaszra

Végéhez közeledik az itthoni átigazolási időszak, így meg merjük kockáztatni, hogy kialakult, véglegesnek mondható a keretünk. A távozók oldalán továbbra is komoly (Torghelle, Danilo, Abass, Zelenka) és komolytalan (Sekulic, Kostolani, Ikande) arcok, de nyugalom, az érkezők hozzák ugyanazt a szintet, és ami nálunk a legfontosabb, valamint megszokottabb: az arányt. Komolynak próbáljuk meg beállítani a kölcsönbe landoló győri Ceolint, félkomolynak, de komollyá tehetőnek Hadzicot és talán Vidovicot, komolytalannak Faggyast és Porcarit, és a komolytalannál egy fokozattal negatívabbnak, szinte viccnek Bozovicot és Navarrétét. Hét ment, hat jött, néhányan eleve posztra, néhányan azonban ugyanúgy tölteléknek, ahogy korábban is nem kevesen.

Akik követtek minket az elmúlt nagyjából két hónapban, azok számára nem nagyon lesznek újdonságok, de számukra is hasznos lehet egy kis ismétlés, újra átvenni az érkezők névsorát, hozzáolvasva a szerzők várakozásait, tippjeinket, hogy szerintünk milyen eséllyel pályázhatnak a kezdőcsapatra. (Tízes skálán, ahol a bordó csillagok száma jelenti majd az értéket, és ha sok van belőle, akkor szerintünk játszós lesz, ha kevés, akkor meg nem.)

Ceolin, Nicolas

A brazil Ceolin a másik két friss jobbszeles-aspiránshoz hasonlóan több poszton bevethető arc. Elméletileg az első számú jelölt a maga módján felejthetetlen Abass pótlására, és azt kell mondjuk, technikailag még veri is a szenegáli futógépet. A gyorsaság, amely a supkai-őszi Honvédtaktika alapeleme volt, már bajosabb, e téren az Abassnál egy fokkal gyengébb adottságokkal bír a derék brazil. Győrbe Oroszországból érkezett anno, ahol csatárt is játszott, sőt, Győrben is e poszton vetette be Pintér Attila 2010 őszén rendszeresen, így érzésünk szerint ha megszorulunk csatárilag (nem lenne meglepő), elképzelhető, hogy Ceo eggyel előrébb lép és jobbra meg lehet kitenni Faggyast vagy Porcarit. Összességében kezdőcsapatesélye a rajton igen erős és ha nem csinál butaságot a szezonban, valszeg benn is ragad – vagy jobboldalon vagy ékben.

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
jobbszélső, csatár Porcari, Faggyas

Hadzic, Emir

A szokatlanul kemény meteorológiai tél nálunk továbbgyűrűzött, és a csatárfronton éreztette hatását. Daniloért tavaly ilyenkor senki sem hullajtott volna könnyeket, ügyetlen volt, Rufino, de még Rouani is jobbnak tűnt nála (tejóég!, ez bár fáj, mégis igaz, legalább magunknak ne hazudjunk). Ősszel futott egy jó félévet, és a gólok az elismerésen túl svájci szerződést is hoztak. Sanyika kevesebb, mint fél idényt maradt, jó volt, szép volt, de távozott. A lényeg, hogy csatárfronton (Abasst is idevéve) erősen megcsappant az állomány, mind darabra, mind minőségre. A kiesők pótlására kipróbáltunk nemkevés jelentkezőt, volt köztük vállalhatónak kinéző (Dina, Apostu), volt köztük vállalhatatlan (Aziz, Alekseev, Burgar), és volt köztük, akit szerződtettünk, mint mondjuk Hadzic. A jó Emir úgy tolta végig a felkészülést, hogy sportszára alá csak halvány érzékeltetés végett tett be valamit, gyakorlatilag sípcsontvédő nélkül focizta végig a meccseket. Becsületére szóljon, egyetlen egyszer sem húzta vissza, még így protektor hiányában sem a lábát. Bárminemű góljai után szinte gyermekien boldog, tudjuk, mert sokszor csinálta, érti a dolgát. Tavasszal minden valószínűség szerint kezdeni fog, mert egyelőre nincs más, azután pedig kérdés, a 3,5 éves szerződéséből mennyit tölt ki, és abból is mennyit a pályán. Szerintünk van benne perspektíva.

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
csatár Délczeg, Diaby,
Bozovic, Erdélyi

Porcari, Matias

Vele kezdődik az Érthetetlenség Magasiskolája, amelyet a poszt végére summa cum laude végez el a Honvéd. Egy félidő alapján igazoltuk le a támadó középpályásként is bevethető jobbszélsőt, miközben másokat ugyanakkor többször is megnéztünk. Két érvet találtunk. Adegy: már eldöntött tény volt, hogy jön (egy éves kölcsönbe nyomta be a managere), és a meccse csak puszta formaság volt. Adkettő: kapkodunk, ráadásul egy olyan poszton paráztunk be, ahová addigra érkezett a kezdőbe egy Ceolin, valamint akkor már lassan egy hónapja teszteltük Faggyast. Volt néhány szép megmozdulása, látványos labdaátvétele, de a végső próbáján, a Tiszafüred elleni derbin támadó középpályásként mondott csődöt egy megyei csapat ellen. Hiába a videómegosztókon elérhető remek momentumokat tartalmazó montázsa, nem ő lesz a következő Dubeczjani, de még egy szárnyait bontogató Abasst sem nézünk ki jelenleg belőle. (Költői kérdés: minek játszatni Porcarit, ha csak kölcsönben van, továbbértékesítéséből nem részesednénk, miközben Ceolin jó lesz, Faggyas pedig évekre aláírt?)

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
jobbszélső,
támadó kp.		 Ceolin, Faggyas

Navarrete, Tomas Diaz

Van egy elméletünk arról, hogy a jelenlegi Honvéd alkalmazza a legtöbb Harmadik Számú Csatárt. Hadzic, vagy Délczeg is nagyjából hasonló kategória lenne egy rendes csapatban. Navarrete viszont egy teljesen más téma, ugyanis vele feltaláltuk a Teljesen Felesleges Ötödik Számú Középhátvédet, úgy, hogy közben keretünkben tartjuk Bjelkanovicot, aki maga a Teljesen Felesleges Negyedik Számú Középhátvéd. Botis és Debreceni fix, róluk nincs vita, és ha valami komolyabb fennforgás támadna, Lovric is simán elkaristol középen. Rendben, tudjuk, hogy Botismester szerződése lejár, nagyon menne haza (marasztalnánk, jajj de szívesen vennénk, ha maradna), nyilvánvalóan kell valakit találnunk a posztjára idővel. Lovricot pazarlás lenne betolni jelenleg, hiába van a jobbszélre két jó akadémista jelentkező is (Moga, Baráth). Talán majd nyártól. Addig viszont nem árt, ha van egy Harmadik Számú Középhátvéd, az úgynevezett Csere. Tapasztalatból tudjuk, Supkamester erre a feladatra még a szerződéssel rendelkező Bjelkát is alkalmatlannak találta (figyelem, Ligakupa-meccseken is alig játszott!), tehát minek kellett egy még nála is gyengébbet idehozni, különösen úgy, hogy csak féléves kölcsönbe? Valamiért egy jó beszélőkéjű játékosügynököt sejtünk a háttérben.

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
belső védő Botis, Debreeni,
Bjelkanovic

Faggyas Milán

A harmadik jobbszélső a télen. Szabadkozhat a szakmai stáb, ha akar (vagy ha tud), hogy Ceolin és Faggyas csatárként is bevethető, Porcari pedig a középpályán, de mi simán rávágjuk hetykén a válaszunkat: kevés, ez nem érv! Faggyast csaknem egy hónapig teszteltük, többször jött a hír, végre elkezdtük a tárgyalásokat, közel a megegyezés, Supka szeretné Kispesten tartani. Simán lehet, hogy neki lesz igaza, de addig engedtessék meg nekünk a szurkolói szkepticizmus. Nem állítanánk, hogy Milán ab ovo rossz, de azt sem, hogy csiszolatlan gyémánt, akit eddig se Diósgyőrben, se Debrecenben, de még az osztrák sokadligás Mattersburg-kettőnél se vett észre a vélhetően tudatlan edzők sora. Három és fél éves szerződését a hosszabb távra gondolkodás indokolhatja, ami talán bejön, ahogy bejött Abassnál is, és ne feledjük, Dieng barátunk lassan öt éve gyarapítja a Bp. Honvéd történelmének egyéb jellegű oldalait. Faggyas nem fiatal, 22 évével azonban még lehet vele tervezni. Ha a tavasz nem is lesz az övé, nyárra vélhetőleg egyedül marad a posztján, és Abass augusztus végi visszatéréséig bejátszhatja magát a következő idény kezdőjébe. Talán.

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
jobbszélső,
csatár		 Ceolin, Porcari

Vidovic, Marko

Novák sérülése egy újabb szükségtelen púp a hátunkra egy ilyen tél után. Nyáron madarat lehetett velünk fogatni a magunk kis egyszerűségében, úgy tudtunk örülni az érkeztének. Gege és Hajdú mellett egy újabb ballábas, nem lesz rossz a szélünk, lehet egy pofás szélsőhátvédből és szélsőkből álló hármasunk (Tchamival négyesünk), akik rotálva simán megoldják a megoldandó feladatokat. Aztán úgy alakult, hogy Gege bement középre, Novák pedig tartósan lesérült, vagyis szükség lett egy azonnal bevethető instant védőre. A próbázók közül (Juhász, Vygantas) messze kimagaslott a montenegrói Vidovic, akiről mi is csak elismerően tudtunk írni. A testfelépítése adott, erőszakos, a Haladás ellen a világ legtermészetesebb módján pattantak le róla az ellenfél csatárai, többleterényként az összjátékba is jól kapcsolódott be. Elsőre nem tudtuk szerződtetni, de végül az átigazolási szezon végén sikerült vele megállapodni. Tippünk: jó lehet, sőt, a hosszútávú szerződésének hála még piacképes is. A tavaszt valószínűleg vele vagy Hajdúval kezdjük, és vélhetőleg az aktuális forma tartja bent majd valamelyiküket a csapatban.

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
balhátvéd Hajdú, Novák

Bozovic, Bojan

„Bojan Bozovic igazolásával 4 bevethető csatárunk lett. Képességei alapján beverekedheti magát a csapatba.” – mutatta be a honlapon Supka mester az átigazolási időszakunk csúcsvételét. Bozsovics már szerepelt nálunk Dolcetti 2005-ös remekbeszabott őszén, ahol a szerethető csapat egyik kakukktojásaként borzolta a szurkolói idegszálakat vészes méreteket öltő gól-impotenciájával és darabosságával. Azóta megjárta a Kaposvárt, ahol még Pruki sem csinált belőle gólvadászt (mint Oláhból vagy Alvesből), és meglepetésre a Cercle Bruges-t, majd a Siófokba tért haza, ám veszélyes jel, hogy a nem túl acélos sárga-kékeknél sem volt bérelt a helye. Leigazolása számunkra talány, hisz negyedik számú csatárnak Erdélyi is jó lehetett volna, nála semmivel sem ígér többet a montenegrói – de meglátjuk. Normál esetben kezdőcsapat-esélyeit olyan 30%-osra taksálnánk, ám egy esetleges rossz rajt szülte kapkodás a szakmai stábban könnyen boríthatja az alapkezdőt, s így Bozsó előtt is megnyílhat az út… ebben az esetben pedig a kispesti arany oroszlánok irgalmazzanak nekünk…

Poszt Riválisok Esély a kezdőcsapatra
csatár Délczeg, Hadzic,
Diaby, Erdélyi

Kétes értékű finis

A ma záruló átigazolási időszak hajrája a Hemingway-éra kezdeti szakaszát leszámítva — mikor is egy-két évig úgy tűnt, mi is ott leszünk abban a néhány klubban, amelyik az elkövetkező évtizedben uralja az NB1-et —, szóval ezt az egy-két évet leszámítva az átigazolási hajrá nálunk mindig is kulcsperiódus volt, jó eséllyel ekkor érkezett be az a 2-3 végső igazolás aki az adott napon épp az edzőpályán kolbászolt akikkel ekkor sikerült megegyezni. Nem volt ez máshogy idén sem, de hát Hemy úr is sokszor elmondta, szegény ember vízzel főz, nyilván szűkösen áll az eklézsia, akkor ne is számítsunk Nagy Danikra, inkább jönnek az ingyenes légiósok közül azok, akik segíteni tudnak.

Segíteni tudnak, igen, ez a jelszó, csakhogy ez is érdekesen alakul az utóbbi években. Most nem megyek bele a névsorolvasásba, hogy ki volt igazi érték és ki bizonyult selejtnek az itt megforduló külföldi passzport-tulajdonosok közül, de az tény, hogy az arányok nem a szakmai vezetés castingolási pontosságát erősítő evidenciaként fénylenek a Bozsik büszkeségfalán. Tavaly ilyenkor, Supka érkezésekor javult valamelyest a helyzet, az igazolásoknak már csak fele lett ilyen próbázó, és mind télen (Zelenka, Lovric), mind nyáron (Németh Norbi, Dél, majd Torghelle) érkeztek nem youtube-ról levadászott arcok — minő meglepetés, be is váltak.

Az idei telünk kevésbé szólt erről, Ceolint leszámítva inkább csak zsákbamacskák érkeztek, s bár Hadzic vagy Vidovic nem mozog rosszul, Porcari vagy Navarrete idehozatala az eddigi edzőmeccsek és posztjaik feltöltöttsége miatt talány. És akkor jött a finis.

Az előbb már említett Vidovic csak aláírt — Supka üdvözli a hírt, akkor üdvözöljük mi is, ő felel a szakmai munkáért — bár ha arra gondolunk, hogy a minekvoltitt_Szekulicsot és a minekvanitt_Bjelkanovicsot is üdvözölte anno a stáb, akkor azért a kérdőjel ott virít a fejünk feletti gondolatbuborékban. Mindegy. Balhátvéd kell, Alexisz sérült, Vidovicsot dicsérték akik látták. Jöjjön. Nem ő a baj.

És itt érkeztünk el a lényeghez. A szombati intinkben beharangozott hazai szinten ismert csatár érkezéséhez. Beszéltünk mi Dajicról, beszéltünk a kallódni látszó ex-MTK-s Urbánról, álmodoztunk a Zetében fáradni látszó de 1-2 éve remek kűröket futó Meyéről, s urambocsá’ egy jó Salamiról. Hát erre megkapjuk Bojan Bozsovicsot.

Bojan Bozsovics. Egy jó Bozsó. Még sajna nem tartunk 2005-06-nál a retro-sorozatunkban, így nem tudom ide linkelni a vonatkozó bekezdéseket, hisz meg sem írtam még — pedig Bozsó kapna egy külön passzust az fix. Helye a majdani „Worst_of_2000’s” posztunkban megkérdőjelezhetetlen, Kiss Péter mellett a csatársorban. Az arc, akinek a helyzetkihasználására ha gondolok, visszasírom a most szombaton látott Diaby-show-t. Vasas elleni haza 2:2, 2005 őszén. Épp Bozsóról csevegek Doki barátomnak a korzón, hogy szegény gyerek egy katasztrófa. Doki kérdi erre: Bozsovics? Melyik az? Mondom neki: nem lesz nehéz kitalálnod. Nem viccelek: abban a másodpercben egyik játékosunk labdaátvétel helyett seggberúgja magát az oldalvonalnál. Igen, a derék Bojan. 2 percre erre Bozsó kap kiugratást. Egyedül mehet kapura. Elbotlik, mellélő. 10 perc elteltével beadás, kapus verve, kapu fele üresen tátong, csak kanalazni kéne egyet, Bojan kanalaz, mellé, közben a kapufába is akkorát rúg, hogy majd’ belesérül. És még sorolhatnám a három itteni meccséről megmaradt borzadály emlékeket. Egy labdabiztos blogos kollega, amúgy nagy Kaposvár-drukker, máig spontán rángó- és röhögőgörcsöt kap saját bevallása szerint, ha felidézi, hogy ezt a játékost el tudták adni a Cercle Bruges-nek. Valahogy érte nem sírtak a Kapos-parton, mint mondjuk Nemanja Obricsért vagy Nikolicsért, pedig ott megbecsülik a jó délvidéki gyerekeket.

Hát ennyi az átigazolási időszak, aminek ékköve, koronája lett Bozsó barátunk visszatérése. Már most bizton merem állítani, nagy eséllyel megvan az új Moreiránk. Ne legyen igazam, mantrázhatom persze, és voltak már csodák, de a csodához is kell kiindulási alap… Horéből sose lesz új Benjamin, Sztojakovicsból sem lett új Szabó Tibi.

Nem akarom telesírni a blogot, mert nem azért alakultunk, hogy pesszimista sirámokkal idegesítsük az amúgy is frusztrált Kispest-közösségünket, de most valahogy megbicsaklottam. Viszont ezennel ünnepélyesen fogadom: ha a tavasz rámcáfol, és Bozsó barátunk 5-6 találattal és szemkápráztató megoldásai révén megindul a legendává válás útján nálunk, akkor önként vállalok egy 2 órás monstre beszélgetést a Szöllősi György – Puhl Sándor – Sinkovics Gábor trió valamelyikével, akit az olvasók kiválasztanak, ezzel vezekeltetve a hitetlen RW posztírót, aki nem bízott a derék délszláv csatárerősítésben.

Úgyhogy gyorsan át is váltok pozitívba, várjuk hát a tavaszt, remélhetően Bozsó góllal-gólokkal.

Átigazolások 2011/12. tél:

Érkezett: Ceolin (Győr, brazil, fél évre kölcsönbe), Emir Hadzic (Celik Zenica, boszniai), Matias Porcari (CA Fénix [uruguayi], argentin, egy évre kölcsönbe), Tomas Diaz Navarrete (Royale Union Saint-Gilloise [belga], chilei, fél évre kölcsönbe), Faggyas Milán (Mattersburg [osztrák], három és fél évre), Marko Vidovic (Levszki Szófia [bolgár], montenegrói, három és fél évre), Bojan Bozovic (Siófok, fél évre kölcsönbe opcióval, montenegrói)

Távozott: Kostolani (ASK Mannersdorf, osztrák hetedosztály), Sekulic, Ikande (Beitar Jerusalem, izraeli), Abass (Vietnám, kölcsönbe fél évre), Zelenka, Torghelle (Videoton), Hercegfalvi (Vasas), Danilo (FC Sion, svájci), Tisza Kálmán (Szolnok, NB2), Vólent Roland (Sopron, NB2, kölcsönbe fél évre)

Utánpótlásból: Vécsei, Baráth, Czár, Moga, Vernes, Erdélyi

Csalóka (?) napfény

…de legalább a nap süt. Ezek a szombatok mostanság már csak ilyenek, a másnaposság ott kóvályog a fejben, hiába, mióta a péntekek újult erővel a cseh söripar imádata melletti áldozásra vannak felhúzva tematikailag, azóta (hetek óta) ez megy, de mit csináljon az ember, tél van és nihil, hát valahogy ki kell bírni, és ha vége a munkahétnek akkor a pénteket azt meg kell ülni, és hiába fogadtam meg múltkor is hogy nem kell már a negyedik korsó, persze hogy most meg volt ötödik is, ilyenkor edzőmeccs, másnap, kinek kell, áhh.

Legalább a nap süt. Csak elindulok így otthonról, Wekerle legalább fürdik a napfényben, a fény az már tavaszi, a hideg még nem, de valahogy mégis olyan bajnokságkezdeti hangulat remeg a levegőben, no nem túl erősen, de legalább nyomokban. Busz, majd villamos, a 42-es tök üres, na ez azért józanít, mégsem egészen bajnoki rajt-feelin’ ez így, aztán le a sárga tömegközlekedési eszközről, a Trencsén busza majdnem elb*sz a zebrán, huhh, jövő héten tényleg elég lesz három korsó, öregszem. (Úgyis 5 lesz belőle akkor is, ne legyenek illúzióink).

A meccs már megy benn, Tiszafüred, érdekes csapat, ha Kis Károlyt e blogon is állandóan permanens aranygaluska-habzsolás vádjával dehonesztáljuk, hát a ‘füredi technikai vezető akkor nem tudom hogyan írható le, mintha egy 4 hetes csülökpéknémódra – diétán tartott Gesztesi Károly tobzódna a kispadon, gyönyörű. A kopott zöld mezek alatt vagy 4-5 vendégspílernél komoly túlsúly bújik meg, de minek, ha nálunk egy próbázók-ifik-perememberek vegyes próbálkozik, ahol a Marshal Johnson lenne az ész, igen, nem az igazi. Szégyenteljes 1-1 a vége, de legalább jókat kuncog pikírt megjegyzéseibe süppedve a pályamenti korlát népe, Babarral is lefordulunk a lelátóról, kell a folyadékpótlás, átkozott dehidratáció. Hopp, van szendvics is, megfáradt rántott hússal, nem baj, ez most remek, pont ez kell, erőd ad a második, a Trencsén elleni meccsre…

Legalább a nap süt – sütött idáig, mert az árnyékos oldal felé támadunk most, akkor mi is oda állunk gólra éhesen, hát nem is a pálya árnyékos, csak minket árnyékol le az MFA-épület, na, hideg van azért még, ez még nem tavasz, a márciusnak csak valami előtávirata volt csupán, ami délelőtt beszökött Kispestre, most azért érezzük, hogy ez még a tél. Jó a forró tea. Cukros, mint anno az ovi menzán – állapítja meg távoli emlékekbe révedező szemmel Babar, aztán ismerős hang mellettem, no csak befutott a másik szerzőtárs is, hát ő is cefetül másnapos, ennyire megfáradt orgánumot még tán nem is hallottam tőle, még új kedvence, Hadzic sem dobja fel, sőt, a Hore-Hidi párost is csak finoman fumigálja. (Tchaminak azért adja az ívet rendesen ezúttal is.) Másnap, másnap, hát ez van, ilyenek ezek a poszt-pénteki szombatok.

A második félidőben aztán végre van látvány is, két jó Németh Norbi passz, illetve egy kipattanót követő ügyes helyzetfelismerés és bombagól Czár Ricsitől, na ez az, erről van szó, ezt a gyereket ügyesen kell felépíteni, erősség lehet, ha. Szóval a tavaszi kvázi-alapcsapat elmuzsikálgat, van 1-2 jó elem, néhány csettintés a lelátón, de összességében olyan szürkécske a produktum. Hiányoznak a szeme-van-labdák, azok hazamentek Csehországba, hiányoznak a gólok, amik Svájcban és Sóstón pihennek 1-1 sporttáskában.

Én meg csak támaszkodok a korlátnak és nézem a csapatot és lövésem nincs hogy milyen lesz a tavasz. A kezdő úgy-ahogy kivan, némileg gyengülve, de a pad, az már kérdéses. Faggyas sehol, Porcari és Navarrete az első meccsen hajmeresztett, Diaby flegmázik, a Joel nevű arc nem tudom, tényleg ebbe a korosztályba jött próbajátékra, és nem az U12-be kellett volna jelentkeznie…  sok itt még a szürke folt. A csapatot tekintve is, és sajnos már a szombati délutánban is: a nap lemenőben, friss, de alkonyodó szakasz borul a kerületre, ahogy Hantával a Templom-tér felé  csapatunk. Aztán jatt az Adyn annál az épületnél, ami kb. 20 évig csak bevakolva várt gazdára, ez is elkészült valahára, úgy fest, én meg sétálhatok tovább az Europark felé, vendégek jönnek, akiknek hagymásbabot kell főznöm. Hát 2 edzőmeccs után, jó másnaposan 10 adag HB legyártása nem szerepel a „vágyott tevékenységek TOP10”-ében, megvallom, de hát ez van, gondolkoztam volna előre.

Közben elhúz mellettem a második kihalt 42-es is, nap már sehol, így azzal sem bíztathatom magam, hogy „legalább az süt”. Talán majd tavasszal, talán a csapatunk tekintetében is. Remélem, a mai fény legalábbis nem volt csalóka.

Fotók: Babar.