mert célunk csak egy van
36 éves lettem ma (illetve leszek délelőtt). 24 éve ünnepelhettem, még gyerekként, utoljára bajnokcsapatot. 24 éve. Az egy negyed század. Ma újfent. A klubom történetében a 14. címet, „sajátomként” a harmadikat (1990-91, 1992-93, 2016-17). Még nem fogtam fel azt hiszem, pedig ideje lesz lassan. „14, 24 és 36” bővebben
ezt a posztot huszonnégy évem lett volna megírni, vagy akár csak végiggondolni, bocsi, valahogy nem volt bennem a késztetés.
igazából ez is hülyeség. december óta arról beszélek, hogy meglehet, ezzel nyomasztottam mindenkit, amíg együtt nem kezdtek hinni velem. tessék, srácok, itt a szomorú valóság: eszembe se jutott, hogy erről majd posztot kéne írni, csak mondogattam nektek.
tudjátok mit? még az előző bekezdés is nettó baromság. mezőkövesd óta nagyjából tudjuk, hogy lesz ez a meccs, bőven lett volna idő. az érettségimre se készültem sokkal többet.
„Eljött a nap, amikor végre elmúlik a gyomorgörcs, amikor minden mondat végére pont kerül” bővebben
Az elmúlt napokban próbáltam nem figyelni a médiát, hiszen ilyenkor a föld alól is előbújnak az okosok, hogy majd ők megmondják, mi a magyar futball érdeke. Próbáltam, de nem sikerült. Most valahogy annyian lettek, hogy lehetetlenség úgy elszlalomozni közöttük, mint Holender Kaposváron, kénytelen voltam belefutni pár érvbe. Sőt, É.R.V.-be.
Vajon hogyan látják a külső szemlélők, az ún. középmezőny, hogy akkor most Kispest vagy Videoton? (via Semleges Térfél)
Már tegnapelőtt ki akartam rakni, csak bennmaradt a szerkrendszerben. Bocsi.
