Gyula kaparta elő a következő funfactot: Eppel előtt Ivancsics volt az utolsó kispesti játékos aki duplázós bajnokival duplázni tudott, vagyis kétszer lőtt egymás után kettőt. 2012. márciusában, előbb a tavaszi szezonnyitón két tizenegyes a Fáyban (a Vasas ellen – fontos megjegyezni manapság), majd egy héttel később a Bozsikban a Zete ellen. Akkor annyival volt nagyobb a truváj, hogy mindkét meccsen kettőt-kettőt rúgtunk, és nem rondított bele Hidi egy outsider góllal.
Meccsarc: Eppel most már előlem sem menekül
Múlt héten nem egyezett teljesen az értékítéletünk, az általam kihozott Hidi-Nagy-Bobál hármas csak közelítette a Nagyerdőben kétgólos Eppelt nálatok. Eheti választásom így akár egy megkésett utánafutásként is értékelhető lehetne a közvéleménynek, mégsem erről van szó. Mindjárt meg is magyarázom. „Meccsarc: Eppel most már előlem sem menekül” bővebben
Véget ért a kínos sorminta, nyerhető meccsen is győzött a csapat! WTF?!

Igazság szerint annyira bejött múlt héten Debrecenben a „nem várok semmit, csak egy jó tavaszi napot” hozzáállás, hogy direkte így mentem ki most is a Bozsikba, csupán azt sajnálva, hogy szegény Öcs pont a meccs előtt dőlt ki egy koratavaszi torokgyula miatt, így a Szulejmán Gyulát ezúttal csak Apuval és a többiekkel követhettem árgus szemekkel. „Véget ért a kínos sorminta, nyerhető meccsen is győzött a csapat! WTF?!” bővebben
Ha addig nem lesz más, akkor: Paks
- kezdés // 15:30 @ Bozsik
- tévés ismétlés // 03:22 14:04 és 03:24 22:23
- eltiltott // Gazdag most tölti le a hármat
- négy sárgánál tart // Bobál, Botka, Ignja, Kamber, Vernes
- a paksifc.hu ezt a kezdőt várja //
- Molnár Péter – Kulcsár Dávid, Lenzsér Bence, Gévay Zsolt, Szabó János – Papp Kristóf – Koltai Tamás, Szakály Dénes, Bertus Lajos, Bartha László – Balázs Zsolt
- cserék // Székely György – Bajner Bálint, Báló Tamás, Hahn János, Kecskés Tamás, Kesztyűs Barna, Rodenbücher István
- statisztika // az elmúlt nyolc egymás elleni meccsből hat döntetlen lett, egyszer mi, egyszer pedig a Paks nyert.
- a poszt kábé délig-egyig folyamatosan frissül, ahogy belefutunk valami új információba (sérültek, stb.), de addig feltettem egy halászlét, mert – ki tudja miért? – megkívántam.
Napikispest 2016.03.18. /2.
- Hemiblog // ismét érdemes figyelni a mondandójára, mert bár több helyütt is értetlenségét fejezi ki, azért a szöveg egy olyan burokban van, amelyből az derül ki, hogy mégis elégedett a szövetség munkájával. (via nb1.hu) (Megjegyzem, mi sem az egyszeri melósokra panaszkodunk, ők valóban tisztességgel teszik a dolgukat, hanem a valódi döntéshozókra, akik végletesen leváltak a magyar labdarúgás valóságáról.) De a lényeg:
- miért nem lép az MLSZ, miután mindenki látja, hogy a Fradi meccseinek közvetítésén túl többre is volna igény? Mint kiderül az Öreg írásából, jelen állapot szerint egyetlen elnökségi határozaton múlna a dolog.
- miért csak beszél az MLSZ a nézőszámnövelésről, miért nem hajlandó tenni is érte valamit? (Észrevételem szerint itt egy alapvetően jó gondolat kifejtése mellett erősen hiányzik a kiszámítható környezetre való törekvés elvárása, hogy a mérkőzések ott és akkor legyenek, ahova és amikorra ki voltak írva, és hasonlók. Nem volna utolsó szempont végre figyelembe venni a nézők igényeit is.)
- miért büntet az MLSZ olyan megnyilvánulásokért, amik ugyan nem szép dolgok, de a társadalmi együttélés normális velejárói? (Egyet tudok érteni az Öreggel, hogy a nyílt rasszizmus, xenofóbia és hasonlók még egy stadionban sem férnek bele a véleménynyilvánítás szabadságának fogalmába, miközben az ellenfél aktorainak szidalmazása igen. A futballmérkőzés egy módosult mentális állapotba helyezi az egyéneket, és ha magának a mérkőzésnek a megtartása jelenleg legális, akkor fogadjuk el ezen tudatállapotok megnyilvánulásait is.)
- Fáy utca // Domonyai próbálja magyarázni a dolgokat, de így is csak egyre zavarosabb lett.
- tehát amíg az MTK egy év eleji rossz döntése miatt most a talajjal próbál ügyeskedni, addig nem fogadja el érvként, hogy a hirtelen jött ajándékot a Loki és a Diósgyőr is kihasználja a saját javára? Fura ez nekem.
- blog // apró változást eszközöltünk a moderálási elveinken, igazodva a magyarországi gyakorlathoz.