Mastodon

Napikispest 2016.03.18.

  • bugreport // kora reggel óta nem elérhető a honvedfc.hu. Ha valaki a szombati meccs miatt keresné őket, akkor: (update 9:20 // már működik!)
    • a jegyelővétel direktben elérhető a jegy.mlsz.hu-n;
    • a meccs nem kiemelt kockázatú, de mivel a zsugák ugyanúgy névre szólnak, ahogy mindig, így érdemes korábban kiérni, ha kártya nélkül és személyesen szeretnénk megvenni.
  • Mágus // Verebes József búcsúztatása március 24-én, 14:30-kor lesz az Új köztemetőben. (via MLSZ)
  • negyed óra // nem tud nyugodni az MLSZ, tovább rángat dróton az M4 Sport (via NSO)
    • eleve vasárnap rendezik az MTK-Lokit, hiába ígérték, ilyen nem lesz (nettó hülyeség az egynapos forduló gondolata!);
    • eleve a Fáyban lesz, mert a költözés szabályai nem egyértelműek (azok, csak nem tartják be);
    • most pedig, kedvesebb, mint két nappal a kezdés előtt derült ki, hogy nem 15:30-kor, hanem 15:15-kor indul útjára a labda;
    • értem, hogy negyed óra, de akkor is az elv számít: az MLSZ jelenleg képtelen levezényelni a magyar bajnokságot (ez egyre inkább tény)
  • a Fradika // már hétvégén bajnok lehet, és ehhez mindössze annyi kell, hogy
    • szombaton megverjék a Vasast, és vasárnap ne nyerjen az MTK;
    • ebben az esetben otthon ünnepelhetnének a négy fal között, és nem kell azon izgulnunk, hogy esetleg ellenünk, 30-án a Grupiban.

Gut, besser, Eppel

eppel_DVSCHU-kepe_pm1x1-pixlrÉrdekes a kispesti szurkolói lélek, hogy a hazai Fradiverésnél (6,9) is többre értékeli a Loki idegenbeli gyalázását (7,2). Nem sokkal, de azért valamivel. Persze ehhez kellett egy Eppel, egy Hidi és egy Baráth Boti is, aki mind nyolcast kapott, és csak a tizedesek döntöttek végül Eppel mellett, aki így először lett nálunk a #meccsembere.

Horváth 7 – Botka 7, Bobál 7, Lovric 7, Baráth 8, Szilágyi 7 – Hidi 8, Nagy Geri 7 (Márton -), Vaszke 7 – Eppel 8 (Vernes – ), Gyula 6 (Holender -) // Rossi 8

„Gut, besser, Eppel” bővebben

Napikispest 2016.03.17.

  • bíróküldés a Paks ellen // Szabó Zsolt és bandája: Albert István, Medovarszki János, Takács János, Urbán Eszter (ő érvényteleníttette Király javaslatára Gyula gólját – a másik alapvonali spori pont Szabó volt), Király Krisztián
    • érdekesség, hogy Szabó december ötödike (Paks-Fradi 0-5) óta nem fújt NB I-es meccset.
    • legutóbbi meccsei játékvezetőként nekünk // 2015.11.28. Honvéd-Békéscsaba 3-2 // 2015.09.26. Honvéd-Diósgyőr 2-1 // 2015.08.15. Újpest-Honvéd 1-1 // 2014.09.20. Diósgyőr-Honvéd 2-1 // 2014.08.16. MTK-Honvéd 2-0 // szóval volt egy év, amíg egyáltalán nem fújt nekünk.