Csak a Kispest!

Bár Mindenszentek napján a hét elején túl voltunk, a kísérteties árnyak úgy fest, mára értek a Bozsik gyepszőnyege fölé. Bíztató kezdés után a Bajzát gól borzalmasan nyűgös órát indított útjára a Szentélyben, melynek a végén másodperceken múlt, hogy most nem végletesen magunkba fordult poszttal jelentkezünk. Ám a Sors, a nagy forgatókönyvíró, másképp rendezte.

Jött ugyanis Sándorunk, ki más, és a sötétített üvegű védőhemüt futtában felcsatolva a homlokára, már villantotta is a heggesztőpisztolyt, így Dibusz kapitulált. Kellett a csöppnyi katarzis a sivárba fordulni tűnő estébe. És megjött. Mi pedig osztályozunk.

SÁNTA: Szépen megismételte a Debrecen elleni produkcióját. A Pécs igazából egy veszélyes támadást vezetett, a gólon kívül inkább csak ilyen-olyan lövésekkel kóstolgatták őt, akkor pedig helyén volt az szíve, mint évekkel ezelőtt a szegény eladólánynak Balaskó Iván betérésekor az ominózus videotékába. Úgy fest, nem nagyon kell izgulnunk Kemenes hiányában sem – Győrben azért majd nehezebb meccs vár rá. 6.

HORVÁTH ADRIÁN: Örültem, hogy Hanta tippje ellenére ő kezdett a csapatra nézve önveszélyes Akassou helyén jobbhátvédben. Mai szürke teljesítménye azonban sajnos nem érte el a Diósgyőr elleni riszpektes produktumot, nem nagyon tudott előrefele hozzátenni a játékunkhoz. 5.
DEBRECENI: A gólnál ő sem a legjobban helyezkedett, viszont volt több nagy mentése is. Ha a beszívott találatot inkább Marshal és Sorin számlájára írom, akkor Andrisnak ma megadhatom a 5.5-öst, sok pécsi veszély ugyanis nem jelentkezett a kapu előtt és ez az ő érdeme is.
BOTIS: Nagyrészt jól nyomta, ám szerencsétlen időpontban és helyen kivitelezett ollózása majdnem 3 pontunkba került. Így csak kettőbe, de ezért fájó szívvel a nagy hajtás és a védelem-összefogó szerep ellenére le kell vonnom egy súlyos pontot. 5.
NOVÁK: Huhh, Alexisz, ez az idei leggyengébb muzsika volt… 2-3 nagyobb hiba az első félidőben, majdnem gólt érő a második végén, gyengébb előrepasszok, halovány kísérletek a feltörekvésre az oldalvonal mentén… úgy tűnik, az idény eleji kirobbanó forma a sérüléssel kicsit beragadt, mint idősb Mihalecz mester pályafutása a Zalaegerszeg-Nagykanizsa-Hévíz-Szombathely négyszögbe. Jó lenne egy idényeleje-reloaded, mert ez így Győrben necces lesz! 4.

HAJDÚ: Fantáziátlan és gyámoltalan volt az első félidőben. Amennyit sírtunk tavaly, hogy tegyük eggyel feljebb, annyira látszik, hogy stabilan csak balhátvédben jó ő. 4.5. Cseréje abszolúte jogos volt. Váltótársa, Németh Norbi végre pályára léphetett, bár ebben azért fene sok örömünk nem volt, lévén a régi kedvenc igencsak formán kívül, de a  hozzáállásra nem lehetett panasz. Megint kéne neki 1-2 gól, ezért is bántam a mellétrafálását az 50.p. környékén, akkor talán elkapná a szezonkezdetnél még meglévő fonalát. Többet játszatnám szívem szerint, de azokat is megértem akik erre csak csóválják a fejüket. A személyisége viszont kell a csapatba. Igaz, nem arra jár az osztályzat…5.

MARSHAL: Hát nyugat-Európának 1946-ban nagyon bejött a Marshal-segély – ez rólunk idén nem mondható el. Kaposvárott én nem láttam, de Hanta spontán szemöldökhervadást kapott a srác teljesítményétől, a Diós és a Loki ellen olyan semmilyen volt, ma meg harmatos. Alibipasszait most nem bírtuk el – ami egy erős csapat ellen hasznos (ti.: fegyelmezett labdaszerzés szabálytalanságok nélkül), az kevés akkor, ha itthon kreatív játék kell. Jogosan mehetett zuhanyozni 45 perc után. 4. Cseréje, Hidi valahogy nem akarja kinőni magát. Sokszor lámerkedik ahelyett, hogy keményen lépne oda, és ilyen lövőtechnikával, ami neki van, nem picsán kéne rúgni a labát 16-ról, már bocsánat. 5.
IVANCSICS: Régen láttam így hajtani egész meccsen, de sajna amit a blogos kollegák megjósoltak, hogy szépen beérik irányítóba, és amit én is kezdtem elhinni a Kapos meccs összefoglalója és a DVTK derbi után, az sajna dugájába dőlni látszik. Egyszerűen kevés a pontos, jó passz, a kellő gyorsaság a gondolkodásban. Viszont amikor a második 45 percre kidobtuk szélre, határozottan tetszett, Hajdú és Tchami helyett elkezdhetjük ott erőltetni. 5.5.
ABASS: Derék Diengünk megint ehetett a lábmakkantó csodagombájából, ugyanis ma se a gyors elfutások nem  jöttek be, se a normális passzok – bár az utóbbin nem tudom miért csodálkozom. Elöl egyszerűen kevesebben lettünk, ha hozzá került a labda, megint mindig rosszkor tolt asszisztot, és a cselek ezúttal nem működtek. Jajj. 4. Cseréje, Tchami épp, hogy bemelegedhetett, de 1-2 megmozdulását azért csöndesen megkönnyeztem (-).

DANILO: Házi kaszáspókunk ma igazán tré napot fogott ki. Az egy dolog, hogy a passzjátékhoz annyit konyít, mint saját bevallása szerint Vitár Robi bácsi az új iPhone-ok kezeléséhez: 2-3 ízben is csak be kellett volna gurítania Sanyinak a zsugát a tiszta helyzetért, de nem, ő inkább lő, vagy nyomja az egy szem cselét. Utóbbi dolgot Sasu is előszeretettel művelte anno, de neki legalább volt egy kis technikája hozzá. A labdát tényleg csak örökölni lehetett volna tőle, ez meg egy védelem kombinatív játékkal való feltöréséhez kevés! Ami az erőssége: gyors futás, kiismerhetetlen lábmozgás – azokkal ma nem nagyon élt. Ha Délczeg nem lenne ennyire formán kívül, akár már a szünetben is válthattunk volna…5.
TORGHELLE: Nem játszott ma jól szegény, saját bevallása szerint sem: úgy ostorozta önmagát a játékoskijáróban a lefújás után, hogy csak néztem. Sajna a kihagyott korai ziccer nagyon rányomta a bélyegét a játékára. De Sanyi azért Sanyi, hogy menjen előre, de olyan elánnal, mint egy felpörgött Andrezinho-Liban Abdi duó a pesti éjszakában. És ő megy, és ha kipattan a labda Dibuszról 1 másodperccel a vége előtt, akkor ő ott van és akkor be is rámolja a labdát, és hiába volt ma indiszponált, ez megint egy nagy kövér 6-os.

* * *

Győr ellen folytatjuk, ott több játékosunknak fel kell pörögnie az idény eleji nívóra. Nem lesz könnyű – de van akiről példát lehet venni megalkuvást nem ismerés terén.

Fotók: Lovi (1909foto.hu).

Mielőtt az olvasó a péklapátért indulna a spájzba, hogy hátbakínálja a poszt szerzőjét a pszeudo-erőltetett cím miatt, gyorsan szögezzük le: azért a „munkás” kitétel ezúttal nem csak a Pécsre volt igaz a szombati napomon. Itt az ősz, és a wekerlei lét, számos más gyönyörűsége ellenére ilyenkor igazi nyűggel bír: kb. naponta lehet avart takarítani a lassan évszázados platánok körül, s mire végigdolgozod a délelőttöt, ugyanannyi sárgult levelet hord fel a szél a megtisztítani szánt földfelületre, mint amennyit addig felszedtél. Sziszifuszi munka, ‘zzeg, morogtam magamban permanensen délelőtt 10 és 13 óra között, hogy utána kiérve a Bozsikba a csapattal együtt ugyanezt éljem át.

Ugyanezt. Sziszifuszi, nyögvenyelős, küzdős délutánt, izzadságszagút, de ez nem a szokásos meleg verejték, hanem a hideg, dögszagú (ahogy Bächer Iván írja egy novellájában a Kocsmazaj c. kötetében). No de menjünk sorjában.

A kezdésre igazán sok szavunk nem lehet. 34 másodperc, és Danilo helyzetben – persze melléügyeskedi valahogy. Aztán a jó Sanci kap remek zsugát, kapuig mehet vele, egészségeset suvaszt is a rüszttel, de a remek félévet hozó Dibusz hárít – fene azt a lóbaszó termetét. Aztán Sanyi-Abass koprodukció, egymásbarúgó játékosainkkal végeredményként. A Pécs közben úgy szépen elvan, védekeznek, aprítanak, hogy aztán egyszer átmászva a térfelünkre köszönjék szépen a fölöslegesen ollózó Botisnak, a rosszul helyezkedő Debrőnek és a lányos apához első vizitre érkező udvarlót idéző zavarában az ellenfélnek oda lépni sem merő Marshalnak – Bajzát révén 1:0 oda. Na és akkor innen megkezdődött a horrorshow.

A félidő hátralevő részében csakúgy, mint a második egészében, egyszerűen jött a „be vagyunk oltva gól ellen” unalomig ismert programunk. Unalomig ismert, mert hányszor láttuk ezt az elmúlt 15 évben, de különösen fájó azért, mert idén pont relatív gólerősségünk volt a legfontosabb érdemeink egyike. Hát ma nem. Abass rosszul számít ki lövés-ütemet, Danilo oldalhálóba helyez, Hidi Patrik az Hidi Patrik, Németh Norbi is mellétüzel…

Apropó, Hidi és Németh. Rég láttunk már trademarkos supkai duplacserét a Bozsikban, most az első félidő után megint meghúzta ezt a mester, és közte végre a már Debrecenben általunk kért Hajdú –> Németh váltást, Gegét kirakva szélre. És bár Németh Norbi is bántóan formán kívül van, ez mégis kellett. Norbi is bizalomigényes ember, kell neki a játéklehetőség, mint Gegének, és bár ma is voltak hajmeresztő löbbölései, azért csak volt egy életerős lövése, és a gólban is nagy szerepet játszott.

A gól. Hát igen. Az utolsó 20 perc a szokásos „undorító szenvelgés a partvonal mellett” című műsorszámunkat hozta el számunkra. Babar csöndesen hőzöng, Lovifotós elposszan, bár vallja, ő ezt megmondta előre, a fotósok doyenje pedig mellettünk megértő az időt ekkor már a tűréshatáromat meghaladó módon húzó Péccsel. Én nem vagyok megértő, idegbeteg annál inkább. Aztán 90. perc, 2 perc hosszabbítás, az is elmegy, utálom az ilyen meccseket, inkább takarodnánk már haza, éhes is vagyok, hideg is van, a csapat megy előre, de minek, nem jön össze semmi és akkor hirtelen 2002 tavasza lesz újra, mert Németh Norbi iramodik meg középen, vezeti, vezeti, nem támadják, ha még állna a régi eredményjelző a Kanyar fölött és Norbi kinézne rá, látná, hogy lehet hátra vagy 10 másodperc – se- de nem néz ki mert nincs eredményjelző és Norbi lő, Dibusz vetődik de kipattan a labda róla és akkor ott terem a már holtfáradt Sanyika, mit ott terem, oda surran, lecsap a labdára és úgy beheggeszti a nyavalyás labdát a hálóba, hogy a pipában lakó kövér keresztespók, aki épp télire vackolná magát be, a földre zuhan és eszébe jut az ükapja, aki hasonló élményekről mesélt neki valami Plókai és Duró nevű mozsárágyúk kapcsán. Ő nem áldja Sanyika nevét. Mi igen.

Na erre mondják hogy a kettős érzések meccse volt, vegyes hangulatok találkozója… úgy kezdtünk, hogy lemossuk a pécsieket egy könnyed langyos őszi délutánon, de az estére a levegővel együtt a hangulat is hideglelőssé vát, s amikor már minden gyalázatos, minden sötét és minden veszni látszik, akkor mégis pontot mentünk.

Nem jellemző rám a nyakló nélküli optimizmus – finoman szólva sem. Viszont most hiszem, hogy rohadt sokat számít ez a gól. Nem a pont miatt. hanem hogy látja a csapat is, hogy érdemes és kell menni az utolsó percig, hogy Sanyika filozófiájának van értelme. Hogy ebben az évben ne mi legyünk a rolleres csapat, akinél értelemszerű, hogy ilyen helyzetből úgyis rosszul jön ki. Hogy Győrbe is minimum pontért menjünk. Hogy a közönség ne csak a hajtás miatt tapsolja meg őket. Hogy végre levetkőzzük a Kispest-faktort – vagy legalábbis csak azt az oldalát csiszoljuk fényesre, amikor váratlanul húzunk be kevésbé esélyes meccseket.

Például két hét múlva Győrben. Mi ott leszünk.

Fotó: Lovi (1909foto.hu); faszagyerekek.blog.hu.