Címke: beharangozó

Köszöntjük minden kedves olvasónkat rendszeresen jelentkező interjúsorozatunk első számának kezdősoraiban. Sajnos mára tervezett vendégünk, George F. Hemingway úr nem fogadta el a meghívásunkat, igaz ebbe az irányba lépéseket sem tettünk, így a vele történő beszélgetés teljesen a képzelet szüleménye lesz. Mondhatnók a szájába fogjuk adni a szavakat, ami egyrészt megfelel az általános magyarországi normáknak, másrészt mi legalább előre elismerjük.

v.h.: Köszöntöm tehát Hemingway urat így, fizikai valójától távol, hogy volt olyan kedves és megjelent valahol az agyam egyes tekervényeiben. Remélem kényelmesen érzi magát, esetleg megkínálhatom kávéval, egy gyógysörrel, netán egy pohár vízzel?

g.f.h: Nem, köszönöm, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Én kérnék egy kávét. […………….] [Köszönöm.] Vágjunk is bele rögtön a lecsóba, és itt azonnal közbe is vágnék, egy pillanatra megszakítva az eddigi történések gördülékeny folyamát. Nem titkolt célunk, hogy interjúnk alatt szeretnénk aktivizálni a kedves olvasóinkat, ezért most rögtön hozzájuk is fordulnék, és ha már a lecsóról volt szó, akkor jöjjön egy talán kissé provokatívnak hangzó kérdés. Várjuk kedves válaszaikat kedves olvasóink az alább látható szavazódobozban!

v.h.: Visszatérve az eredetileg tervezett interjúmenethez, újra George F. Hemingway úrhoz fordulnék, hogy feltegyem neki azt a kérdést, ami talán a leglátványosabban feszíti belülről egyrészt minden kedves olvasónkat, másrészt a Budapesti, elnézést, Budapest Honvédért szorító széles néptömegeket. Tehát, hogyan értékeli kedves Hemingway úr a nyáron a csapat keretében történt változásokat?

g.f.h: Köszönöm kérdését, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Jajj, nem is tudja mennyire nagyon örülök kedves válaszának Hemingway úr. Talán nem ferdítem el túlzottan a valóságot, amikor azt mondom, egyszerre dobbant most sok-sok ezer szív szerte az országban, Battonyától egészen a távoli Nemesmedvesig, szinte idáig hallani ahogy a kedves olvasóink, és a Budapest Honvédért szorító széles néptömegek szívéről lehullik egy darabka súlyos kő. Köszönjük megnyugtató szavait.

Menjünk is tovább. Közben arra biztatnám kedves olvasóinkat, hogy továbbra is nyomkodják aktívan szavazásunk gombjait, kíváncsian várjuk véleményüket a mi drága lecsónk kérdéskörében.

Újra Hemingway úr felé fordulnék, hogy tiszteletteljes módon megkérdezzem, a csapat szezonkezdése talán-talán, esetleg némileg és apróságokban, de esetleg úgy is mondható, nem úgy sikerülni látszik, ahogy abban előzetesen reménykedni lehetett. Sokan, bár szerintem kissé elbizakodva, előzetesen úgy vélték, a Honvéd idén huszáros rohamokkal, ifjonti, de taktikusan kordában tartott hévvel rohan majd át soros ellenfelein. Ehhez képest az eddig szerzett pontok szám mintha elmaradna a várakozásoktól?

g.f.h: Hát, nézze kedves uram, a nálunk eggyel több meccset játszó, bajnoki címvédő Győri ETO mindössze két ponttal áll előttünk, tehát minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Köszönöm, kedves Hemingway úr, hogy ennyire kérlelhetetlenül őszinte, hogy másokkal ellentétben ön nem próbálja takargatni a nyilvánvalót, hanem zuttty, csak úgy belesüvítenek igaz és szép szavai a közélet sötétségébe. Jó önnel beszélgetni, még úgy is, hogy sem fizikai sem szellemi valójában nincs itt jelen, jó önnel úgy együtt lenni, hogy azonos agyban kell megférnünk egymás mellett, együtt szaladgálni, önfeledten kergetni egyszarvúakat és kis zöld koboldokat a tekervények rózsaszín dombjain. Felemelő pillanatok ezek, kérem szépen, sajnálom, hogy kedves olvasóink nem élhetik át mindazt, ami nekünk most megadatott.

Felvéve újra az interjú fonalát, azt kell mondjam, vasárnap van, hovatovább meccsvasárnap, ünnepnap minden szurkoló számára. Este kifutnak a fiúk a pályára, hogy férfias küzdelemben, testet testnek feszítve, gólra góllal válaszolva, mint egykor a lovagi tornákon a fémbe öltözött úriemberek, ismét megküzdjenek a nézők kegyeiért. A Budapest Honvéd egy igazán ősi és nemes vetélytárshoz, az Újpesthez látogat ma, milyen célokat fogalmaz meg George F. Hemingway a mérkőzéssel kapcsolatban?

g.f.h.: Nézze kedves uram, nekünk minden mérkőzésen csak a győzelem lehet a célunk, így tehát minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Ez igen, ez ám az igazi sportemberi, sőt, sporttulajdonosi hozzáállás! Itt ülök önnel egy agyban, és csak dermedten tudok állni az ön nagysága előtt.

Engedjék meg kedves olvasóink, hogy most behunyjam szemeimet, és egy pillanatra szellemi valómban olvadjak össze kedves interjúalanyommal, hátha, mint a kannibál legendákban a sülten (természetesen kis erős paprikával) elfogyasztott misszionáriusok után, én is kicsit részesedjek az így belsővé vált kincsből, tudásból, életfelfogásból, filozófiai alapvetésekből.

Köszönöm.

Visszatérve Hemingway úrhoz, szinte alig-alig van merszem újabb kérdésekkel bombázni önt, akitől már eddig is annyit kaptam, és talán mondhatom kedves olvasóink nevében is – kaptunk, kaptunk és csak kaptunk.

Jó és erős a keret, ezt ön is elismerte, a bajnokságban újra komolyak a célok, ahogy ön is mondta így visszagondolva is kegyetlenül kendőzetlen válaszában, utolsó kérdésem ezért az volna, hogy a szurkoló, az ezerfejű Cézár és Cézárné, hiszen a mérkőzés a Bozsik Stadionban immáron hagyományosan családi program, szóval a drukkerek mit gondolnak az ön kispesti szerepvállalásának legújabb szakaszáról?

Egyfelől ott van az akadémia, ahol ön, mint egy igazi emberi nagyság, egy modern karitatív mecénás, a magyar államtól vállal át részfeladatokat, támogatja a fiatalok oktatását, labdarúgókat nevel. Csodálatos dolog látni, ahogy piros-fekete mezbe öltözött fiatalok százai kergetik a labdát, ahogy a szemünk láttára cseperednek fel, hogy útjuk végén, férfivé cseperedve bemutatkozhassanak a nagycsapatban, bemutathassák a korábban tanultakat a nagyérdeműnek. Csodálatos.

Ahogy csodálatosak azok a légiósok is, akik családjukat, barátaikat, szülőföldjüket hátrahagyva, az ön hívó szavára érkeztek Kispestre, mert hisznek a koncepcióban, hisznek a Honvédban, és átérzik, ez jóval több, mint egy munkahely, ahová az ember csak úgy bemegy, letudja nyolc óráját a gépsor mellett, majd szombat-vasárnap piheni ki a hét fáradalmait.

Csodálatos, ahogy ez az egész massza, amit Budapest Honvédnak hívnak, ahogy ez az egész massza áramlik, ahogy életre kel, ahogy szemünk előtt születik valami új, valami igazán felemelő, hogy magamat ismételjem újfent, valami igazán csodálatos. A szurkoló hirtelen nem is tud hova nézni ámulatában, a szurkolót itt kiszolgálják, a szurkoló valóban magáénak érzi a klubot, ahogy a klub is a szurkolót. Ön is így érzi, kedves Hemingway úr?

g.f.h.: Talán én sem mondhattam volna szebben, másként, tehát köszönöm, hogy szinte számba adta a szavakat. Nem maradt más számomra, mint csatlakozni önhoz, hiszen abban láthatóan egyetértünk, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, és ezért én mindennel meg vagyok elégedve.

v.h.: Köszönöm az interjút, Hemingway úr, és kívánnék még sok-sok erőt, kitartást önnek ahhoz az elhivatott munkához, amit Kispesten végez.

---

(Természetesen az interjú a képzelet totális szüleménye, egy másnaposocska vasárnapi reggelen. Nem célom Hemibát semmilyen módon megsérteni, sértegetni, ahogy eddig, úgy ezután sem ez lesz a stílusunk. Ellenben a posztban megfogalmazott, önmagából kifacsart kritikáimat tartom, azokat a Honvéd tulajdonosaként, és nem mint a Honvéd Kft. (vagy mifenen) tulajdonosaként el kell fogadnia. Utóbbi szerepben cégvezető, előbbiben igenis közszereplő, aki a jogaihoz kötelességeket is vásárolt, amivel előfordulhat, hogy szembesítik. Akár itt is.)

Sokáig kerestük a szavakat, mire megtaláltuk: köcsögválogatott. (Ha valaki nem ismerné, a köcsögválogatott igenis egy létező szó. Van kezdete, kifutása, és beágyazódása a popkultúrába.)

Szóval a Pápa egy köcsögválogatott, mert másnak nehéz lenne nevezni egy olyan valamit, amelyik egyszerre alkalmazza, még úgy is, hogy közben Maróti Bélától megváltak a nyáron …

például Szűcs Lajost,

aki nem mellékesen talán még mindig az NB I legjobb kapusa, ha épp nem váltja aprópénzért is kapható fradizmusra az Újpest mezét, netán sorozza meg szeméttárolókkal az éltetésére összegyűlt tömeget. A vonalon boldogan elevickél baseballsatyijában, néha magasra húzza mellső lábát, és megindul rendet tenni az ötösre, néha meg kap a kígyótérről egyet a lábai között Pisont Pista ajánlásával, hogy megtörhessen a góltalansági rekordja. Lajos igazi megosztó személyiség. Általánosságban is elmondható, hogy megosztja a társadalmat, magára, és mindenki másra, így nem is lehet más az ítéletünk, mint kimondani rá a maximális köcsögfaktort. 10/10, perfekt.

Semmi sem reménytelen: íme egy szerethető Szűcs Lajos.

aztán ott van a Gege,

akit eddig kétféle módszerrel próbáltak megnevelni, hogy végre futballista legyen belőle. Hiába pofozta Selymes Kispestig, ott már az sem segített rajta, hogy Hemibá szárnyai alatt dédelgette, majd eladta, kölcsönadta, visszahozta, újra és újra, hátha. Gege kicsit olyan, mint a kóser konyha, nem keveri a dolgokat. Újpesten például gondosan különválasztotta a kupadöntőt és a bajnokit, majd az egyikre bomba-, a másikra pedig egy field–góllal készült. Sokáig benne volt, hogy korszakos játékos lesz a Honvédnál, de inkább a két korszakot választotta, a negatív hős szerepét, akit gyűlölni kell, mert tohonya, szétverte az öltöző hangulatát, és csúnyán átvert mindenkit, aki hitt benne. Gege köcsögfaktora még Lajoshoz képest is az egeket verdesi, kispesti bónusszal csillió-billió/10 legalább.

Kenő legalább nem fog játszani,

mert valami ujjproblémája van, és az nála nagyon fontos műszer a labdarúgáshoz. (Esküszöm, végignéztem egy valag videót az MTK kilencves éveiből, hogy találjak egy olyat, ahol Kenesei gólt lő, majd bemutatja az akkoriban szabványos gólörömét, ami nem állt másból, mint a fejmagassábba felhúzott két zárt ököl folyamatos kinyitásából, becsukásából, amolyan csillagszórót imitálva.) (Így elmondva nem annyira látványos, tessék kipróbálni, közben körözve rohanni a lakásban, és eljátszani, hogy épp az imént vágtunk be egy kamura megadott szabadrúgást a Tiszakécskének, szemben a kapuval, huszonötről.) (Ugye, ugye? Megvan az érzés.)

Amúgy Kenő élete pillanata talán tavaly télen lehetett, amikor az Újpest leverésekor a kispadról beállva lő gólt, majd oda ül vissza ünnepelni, jelezve Artner mesternek, hogy játszani szeretne inkább. Utóbbi jelenetért a köcsögfaktor is csak 8/10.

Mondtuk, hogy kell az az ujj.

vannak aztán ifjú köcsögpalánták is, mint Tóth Bence

aki elhitte magáról, hogy ha nagy a szükség, akkor még ő is lehet a Fradi sztárja. Szegény, egyszer lő életében iszonyatosan nagy gólt, mire Sulyok sporttárs beszünteti a meccset, így arról maradt emlékezetünkben, és nem a Dió mosodájáról az Üllőin.

Amolyan irányítóféleségnek képzeli magát, de 24 éves korára meccset még csak elvétve játszott végig, és a pályán töltött játékpercei alatt is legfeljebb csak gyakori sáráival képes bekerülni a jegyzőkönyvekbe. Idén minden adott neki a kiugráshoz, megkapta Ivancsicsot konkurenciának, ha ez nem dobja fel, akkor semmi. Köcsökfaktor 7/10, de fejlődőképes.

vagy Présinger Ádám,

vagy Présinger „belelépek a herédbe” Ádám, aztán majd úgyis lefejelnek Videotonban, mert arrafelé ez a szokás. Egyelőre faktor nélkül, de bírva a bizodalmunkat.

esetleg a most épp sérült Goran Maric,

aki nem átallott a Barcelona neveltjeként Pápára igazolni, mert biztos meglátta Bíró Péter koncepciójában a perspektívát. Jobb egy bohóc 14. hely, mint a dögunalmas tiki-taka és a BL. Szeretünk, Goran!

Ellenben azért nem, amit velünk szokol művelni, pedig az újpesti balhátvéd volt nemrégiben. Tavaly például arról volt szó, hogy mi remek formában vagyunk, Diaby még remekebb, erre képes vagy duplázni ellenünk, hogy a Pápa Honvédot verhessen, és még a világvége sem jött el ebben a pillanatban. Majdnem elment rajtad a bronzunk!

nem soroljuk tovább,

de nem hagyjuk ki az edzőt, Tóth Bálintot

akiről mindennél többet elmond a Felcsút elleni meccsüket követő nyilatkozata. Minden szava, minden mimikája egy gyöngy, ez az ember képes lehet megújítani a magyarafocit, én örökre szívembe zártam, és ha így folytatja, lesz még tetoválás a bal vádlimon, mondjuk „Tóth Bálint sérelmezi játékosának piros lapját” címmel.

Basszus, bárhogy nézzük, igazából mi szeretjük a Pápát, mert mindent magában hordoz, amiért van értelme az egész NB I-nek. Ha az MTK-ra azt mondjuk, hogy minek van, ha úgysem számít nekik az eredmény, akkor a Lombard überminekvan? Ha valaki Pápára kerül játékosként, és nem Véber Gyuri hívja, akkor az egyértelműen megkapja a legalja jelzőt, mert még ahhoz is fiatal szarnak lenni, hogy lecsapjon rá a Paks. A Pápa nem átszállóhely a Vasas irányába, hanem maga a purgatórium, ahová szinte illik a Vasasból érkezni!

Basszus kettő: a Pápa innen nézve szinte nem is köcsögválogatott, mert az valami teljesen másról szól. A Pápa tényleg szerethető, egy echte bohócliger képződmény.

Irigyek vagyunk. (Hamu fejünkre, hogy tavaly képesek voltunk a Siófok bennmaradásáért szorítani.)

mellékesen

Újra zárva lesz a kanyar.

Mondok néhány statisztikát, aztán majd meglátjuk:

• A Kecsó 10 éve nem tudott nyerni egy bajnokság első körében.
• A Kecsóval eddig 10 meccset játszottunk az élvonalban, győzni még nem tudtunk.
• A Kecsó az utóbbi időben háromszor váltott edzőt közvetlenül egy Honvéd elleni meccs előtt, ebből kettőt megnyert, csak Urbányival játszottak 2-2-es döntetlent ellenünk.

Még így is várjuk a meccset?

Hajjaj!

Az nem van, hogy egy Vojvodina elleni méltóságunkon némileg aluli kiesés elkenje a szánkat, mert kezdődik Minden Futballok Legfutballabbika, a Magyar Bajnokság, közkeletű nevén az NB I.

Néhány napja megkeresett az egyik vidéki egyesület valakije, hogy dobjak már át neki egy keretet a Honvédról, mert a honlapunk alapján egyszerűen fingja sem lehet róla. Azt tudta, hogy Diakité már nincs, de hogy ki van, vagy egyáltalán mi van, azt már nem. Szenvedtünk egy kicsit, majd összehoztunk valamit, de égett rendesen a bőr a képemről, hogy egy ilyen egyszerű kérdésre sem tudok válaszolni négy hét Európa-liga után, alig valamivel a bajnokság rajtja előtt.

Kíváncsi vagyok, mennyien maradunk Kecsóra. Montenegróba kilencvenen rándultunk le, Újvidéken is voltunk egy jó négyszázan, négyötvenen, talán Budapesthez ilyen közel is összeverődünk – a szokásos százan.

Kicsit zavar ez. Mégis a bajnoki rajtról van szó, amiből ha lemegy majd harminc forduló, akkor a végén vagy örülhetünk, vagy nem, de ebben a pillanatban még lehet reménykedni. Mondjuk utóbbit pont nehéz, ha mindenhonnan azt öntik ránk, az európai kupaleszereplések a magyar futball tünetei, szar minden, hiába ugyanezek a nevek tavaly még csoportkörben játszottak és hasonlók. Ne hallgassunk a csak keseregni tudókra, szánalmas egy faj mindegyik!

Örüljünk inkább annak, hogy Vernes, Vécsei, Nagy Geri és Czuczi Marczi három évvel meghosszabbította a szerződését, vagyis ha nem érkezik értük visszautasíthatatlan ajánlat, akkor valami mag felsejlik előttünk a jövő Kispestjére nézvést. Ez valóban nem érdemli meg, hogy azok, akik egy hétköznap Újvidékre útra tudtak kelni, azok leugorjanak Kecsóra is?

(Szemét egy negatív állat vagyok, hivatalosan kesergek én is, gyűlölöm is érte magamat, de mégis az van, valamiért úgy érzem, nem leszünk fényesen sokan újfent.)

Kezdőt saccolni viszont nem tudnák.

Szabi nyilván, még akkor is, ha közel sem élete csúcsformájában véd. Boti, Ignja, Lovric és talán Ikenne-King, mert ő legalább gyors és elől labdaügyes, habár beadni csak mérsékelt sikerrel tud, Alcibiade viszont mostanság rossz (nála vannak olyan elméletek, hogy játszatni kéne, és akkor jó lesz majd, amit én is el tudok hinni, csak félek a meghúzásától).

Középen Zsivány tűnik fixnek, egyszerűen kiszoríthatatlan lett Rossinál, pedig a fene tudja, hogy mit lát benne. Semmi faxni, semmi sallang, csak játszik, van, a létezése szinte fel sem tűnik a pályán, mégis állandóan kezd. Mellette Hidi, netán Mancini, de inkább Hidi az utóbbi hetek tapasztalata alapján. Esetleg Nagy Geri. Vécsei szerintem visszatér, ellenben valamikor az ötvenikszedik percben bejön helyette Diarra, ha addig nem lő mondjuk egy gólt.

Elől olyan biztos nem lesz még egyszer, mint csütörtökön vagy húsz percen át, hogy három középcsatárral(!!!) csapatjuk egyszerre. Dél, Diaby és Testardi kizárja egymást, közülük játsszon az, aki épp a legjobb formában van. Sőt, reméljük, hármukból legalább az egyik valamikor formában lesz. Kecsón ez szerintünk most Délczeg lesz, mellette Holender, és talán Vernes, ha kimondják róla, hogy felépült.

Ez tehát az, amit saccolni sem merünk, mert nem az van, hogy szűk, vagy tág a keret, hanem az, hogy kicsit ilyen is, meg kicsit olyan is.

Például a védelembe viszonylag kevesen vagyunk, miközben középcsatárból négy is van a keretben (Bobállal). A középpályára szerencsére tudunk embert rakni, és örülünk, ha a hármuk játékminősége legalább átlagos, mert akkor nincs nagy gond.

Az a fura helyzet állt elő tehát, hogy amíg a védelemben nagyon és középen viszonylagosan szűkösek vagyunk, addig mégis egy rendes középcsatár kellene igazából, ahol viszont sokan várakoznak az egy szem posztra. Nehezen értelmezhető tehát ez a keret. Darabra orrnehéz, minőségre azonban valahol kiegyensúlyozottnak tűnő.

Hogy ezek után mi lesz Kecsón? A fene se tudja, csak téptem itt a számat néhány bekezdést.

Meglátjuk.

…de hogy lesz a leírtakból csoda csütörtökön és Bursaspor-túra nekünk? Mert titkon erről álmodik bizony a kispesti szív. Na hogy? Hát RW-i pesszimizmussal sehogy, de a francba is, én is hinni akarok, úgyhogy jövendölök egy picit, ami kicsit olyan lesz mint az okos lány meséje Mátyás királlyal, hoz is ajándékot meg nem is, szóval elmondom, hogy miért érdemes kijönni csütörtökön a kispesti sorompókon túlra, de azt is, hogy szerintem ez lesz a végállomás…

…szóval, Földiekkel játszó égi tünemény…most Te kellesz nekünk!

…no tehát, Kispest-faktor, XXIII. fejezet: ha mélypontot érzünk, akkor jön a nemvárt meglepi. Emlékezzünk csak a Wronki elleni derbikre. Kinn vereség, nulla játékkal, majd Gálhidit meneszti a forrófejű Pini. Bogesz a padon, kiábrándult drukkerek igen kis számban a lelátón, meccs az Üllőin. Kell ennél rosszabb? erre a csapat ledolgozza a hátrányt, 11-esekig húzva a meccset – majd kiesik.

Nos valami ilyesmit érzek én holnaputánra. Érzem, hogy a srácok berobbantják a kissé kehes Csepel motorokat és az utcahosszal előzzünk száguldó Zastavák után erednek.. Hiszem, hogy 1-2 pillanatra utol is érjük őket. Hiszem, hogy lesz egy olyan 20-25 perc a meccsen, amikor megint veresre üvöltött torkokkal állunk a korzón és a tribünön, és azt hajtogatjuk egymásnak: miért nem játszottunk így már odakinn, mennyire megérdemelnék ezek a gyerekek… és akkor jön valami, egy tizi, ami miatt a bíró fejét követeljük, de kiderül majd utólag, hogy az volt, és először mindeni romokban, de pár nap múlva pedig meg már azt mondogatjuk a Templom téren vagy Wekerlén sétálgatva vagy Hantába ütközve a Guriga presszóban, hogy egye kánya, ez így vállalható kiesés volt, idén is mi hoztuk le egyedül a vállalható EL-szereplést, nem az állami pénzen kistafírungozott csapatok, hanem mi. És igazi kispesti büszkeséggel fordulunk a kecskeméti sík felé, az első fordulóban is kísérve csapatunk, tovább és tovább…

„Elmész te a fenébe, RW!” – mordul fel talán jogosan az olvasók zöme, ilyeneket írsz hogy kiesünk? De miért?

Miért? Megmondjam? Nem mondom meg. De aki olvas minket szerintem sejti, és azt is tudja, hogy kevés ember kívánja jobban az rw-i predikció porba hullását mint maga a szerző.

Maradjunk tehát most ennyiben, és nagyon-de-nagyon bízunk benne, hogy péntek hajnalban leírhatom nektek, hogy mi köze van az RW-féle beharangozókban tippelt eredményeknek egy fekete Hummel Honvédmezhez vagy Hanta golfsapijához.

Csütörtök.

CSAK!

(Ui.: Közben a Győr esélyei eltűntek, mint Várhidi bajsza a szigetszentmiklósi fodrászüzletek Bermuda-háromszögében. Megint nekünk kell megvédeni a hazai foci becsületét…)

valamelyik sportoldal hozta le ezt a címet a minap. röhögtem rajta egy nagyot, és fájt, nagyon fájt, főleg toroktájékon, mert kissé sikerült lebetegedni. neocitran, neocitran, torokfertőtlenítő vegyespálinka, neocitran, alvás, izzadás, alvás, hiszen hazai idényzáró szombaton (ma) az eger ellen, aztán vagy lesz, vagy nem.

úgy látszik lesz, és úgy látszik mészárossal a padon, és mi örülnénk, ha kiállnának, szeretnénk a pályán búcsúzni a bozsiktól, hogy jövő héten megszállhassuk szombathelyt, savariában röpítve vissza magunkat a bronzkorba.

nekem most ennyi, inkább egy újabb neocitran, egy tál zsenge húsleves (kivételesen erős pista nélkül), mert bár a bl mai döntőjéért nem tennék egy kanyi lépést sem, hogy sürgessem a gyógyulásom, egy honvéd-eger az teljesen más leányzó, teljesen más fekvéssel, illetve tájolással.

négykor ott.

(mellékesen a stadion bejáratánál feszülő plakát szerint ma megünnepeljük a 20 évvel ezelőtti bajnokcsapatot, ami mindmáig az utolsó.)

más: fél négy magasságában indulnák itthonról, addig még van néhány óra, tehát ha valakinek egy közepesen fejlett két-három napos taknyosságra/torokfájásra van valami remek népi gyógymódja, ne habozzon, tolja be kommentbe, mindent hajlandó vagyok elvégezni/kipróbálni amihez adottak itthon a feltételek, hogy jobban legyek! köszke.

Vác FC-Samsung, Kispest-Honvéd, Békéscsabai Előre

megvan? az 1993-94-es bajnokság végeredménye. mondok hozzá csapatokat is:

koszta, puglits, hahn árpi, aranyos imi, nyilas elek, kriska, víg, romanek, répási, füle, a padon csank jános, mellékesen szedlacsek, simon anti, miovecz, netán egy jó kasza. ez volt a vác, még gondosan samsunggal, és lilás-kékes formazakóban.

eközben a békéscsaba bajusszal (arcszőrzet) és csatókkal, zahoránnal, az isteni váczi zolival, szarvas-kulcsár csatársorral, és egy azóta is rendszeresen szurgentkedő pásztor józsival.

nálunk béla (illés) gólkirály lett. béla számára davidovic mester biztosította a segédszemélyzetet, úgymint brockhauser, csábi jocó, bánfi, mátyus, plókás, stefanov, durci, pisont, elől pedig orosz és vincze pilu.

19 rohadt éve már, hogy utoljára dobogón! két ilyen csapat közé szorulva, egy egyáltalán nem rossz állomány birtokában. azóta felnőtt úgy egy generáció, hogy nem láthatta érmesnek a kispestet, vagy újabban a honvédot.

miközben:

a debrecennek korábban semmije sem volt, azóta 6 arany, 1 ezüst és 3 bronz (10 érem) virít a vitrinben, kapnak is hozzá új és nagyobb stadiont, legyen hol tárolni a gyűjteményt.

a fradi is összekapart 11 érmet az első (4/5/2) és hármat a másodosztályban (1/1/1), pedig róluk sokakban csak a szenvedés, a tulajdonoskeresés, a kilátástalanság és egy trinidadi kapus képe maradt meg.

az mtk akadémiát gründolt, várszegi összevásárolt szuperkeretét váltva 4 arany, 3 ezüst és 1 bronz, mint eredmény elég szép.

beszarás, de azóta még a „mindig jövőre fc”, az újpest is bajnok lehetett. nagy lacit várszegi váltotta, aki hitelbe, egy törött lábú véberrel oldotta meg a feladatot. mellette 5 ezüst, 2 bronz a termés. mondom, egy újpestnek.

hogy az egész még szebb legyen, a „sosem lesztek bajnokok” legfőbb reprezentánsa, a videoton mégis bajnok lett időközben, meg két ezüst, és csertőivel egy bronz.

két outsider is járt azért a csaknem húsz évnek: a dunaferr tündökölt és bukott (1/1/-), a zete dettó (1/-/1). érdekesség bennük, hogy a címek után stadiont kaptak, majd hirtelen vagy nem lettek, vagy kiestek.

aranyat ugyan nem nyertek, de van ezüstje egy bvsc-nek (jelenleg blasz negyed, vagyis országos szinten hetedosztály!), egy paksnak (nem lehet erre mit mondani), három bronza a győrnek (idéntől már bajnoki címe is), három a vasasnak (jelenleg másodosztály, maradnak is, a kövesd jön), valamint egy a haladásnak, akik csertőivel (bronzkirály) elnézték a tabellát, és a kieső helyeket a fejére állított sorrendben lőtték be célként.

ezek voltak a 94 óta eltelt évek. tizenkét csapat osztozott az érmeken, csak mi nem, meg a reac. nekünk egyszerűen nem osztottak lapot, miközben megtörtént az a csúfság, hogy történetünk során először kiestünk a másodikba, és bár azt rajt-cél módon behúztuk, az az arany legfeljebb csak kötelező lehet, érdem nehezen.

én ennyit mondanák a győr elé.

tegnap elhasalt az mtk, nyert a fradi, tegnapelőtt visszaelőzött egy ponttal a loki, a videoton pedig elkezdett elhúzni, ahogy az várható volt. ha nyerünk, pontazonosság a harmadik helyen, jövő héten pedig eger.

gyakorlatilag a saját kezünkbe került a sorsunk, hogy újra valamit a nyakunkba akasszanak annyi év után, amennyivel már jobb nem tisztában lenni egy olyan klub szurkolójaként, mint a kispest.

tényleg ennyit szerettem volna csak mondani.

fél hétkor ott leszünk, ki kell szurkolni, mert kell.

Vác FC-Samsung, Kispest-Honvéd, Békéscsabai Előre

megvan? az 1993-94-es bajnokság végeredménye. mondok hozzá csapatokat is:

koszta, puglits, hahn árpi, aranyos imi, nyilas elek, kriska, víg, romanek, répási, füle, a padon csank jános, mellékesen szedlacsek, simon anti, miovecz, netán egy jó kasza. ez volt a vác, még gondosan samsunggal, és lilás-kékes formazakóban.

eközben a békéscsaba bajusszal (arcszőrzet) és csatókkal, zahoránnal, az isteni váczi zolival, szarvas-kulcsár csatársorral, és egy azóta is rendszeresen szurgentkedő pásztor józsival.

nálunk béla (illés) gólkirály lett. béla számára davidovic mester biztosította a segédszemélyzetet, úgymint brockhauser, csábi jocó, bánfi, mátyus, plókás, stefanov, durci, pisont, elől pedig orosz és vincze pilu.

19 rohadt éve már, hogy utoljára dobogón! két ilyen csapat közé szorulva, egy egyáltalán nem rossz állomány birtokában. azóta felnőtt úgy egy generáció, hogy nem láthatta érmesnek a kispestet, vagy újabban a honvédot.

miközben:

a debrecennek korábban semmije sem volt, azóta 6 arany, 1 ezüst és 3 bronz (10 érem) virít a vitrinben, kapnak is hozzá új és nagyobb stadiont, legyen hol tárolni a gyűjteményt.

a fradi is összekapart 11 érmet az első (4/5/2) és hármat a másodosztályban (1/1/1), pedig róluk sokakban csak a szenvedés, a tulajdonoskeresés, a kilátástalanság és egy trinidadi kapus képe maradt meg.

az mtk akadémiát gründolt, várszegi összevásárolt szuperkeretét váltva 4 arany, 3 ezüst és 1 bronz, mint eredmény elég szép.

beszarás, de azóta még a „mindig jövőre fc”, az újpest is bajnok lehetett. nagy lacit várszegi váltotta, aki hitelbe, egy törött lábú véberrel oldotta meg a feladatot. mellette 5 ezüst, 2 bronz a termés. mondom, egy újpestnek.

hogy az egész még szebb legyen, a „sosem lesztek bajnokok” legfőbb reprezentánsa, a videoton mégis bajnok lett időközben, meg két ezüst, és csertőivel egy bronz.

két outsider is járt azért a csaknem húsz évnek: a dunaferr tündökölt és bukott (1/1/-), a zete dettó (1/-/1). érdekesség bennük, hogy a címek után stadiont kaptak, majd hirtelen vagy nem lettek, vagy kiestek.

aranyat ugyan nem nyertek, de van ezüstje egy bvsc-nek (jelenleg blasz negyed, vagyis országos szinten hetedosztály!), egy paksnak (nem lehet erre mit mondani), három bronza a győrnek (idéntől már bajnoki címe is), három a vasasnak (jelenleg másodosztály, maradnak is, a kövesd jön), valamint egy a haladásnak, akik csertőivel (bronzkirály) elnézték a tabellát, és a kieső helyeket a fejére állított sorrendben lőtték be célként.

ezek voltak a 94 óta eltelt évek. tizenkét csapat osztozott az érmeken, csak mi nem, meg a reac. nekünk egyszerűen nem osztottak lapot, miközben megtörtént az a csúfság, hogy történetünk során először kiestünk a másodikba, és bár azt rajt-cél módon behúztuk, az az arany legfeljebb csak kötelező lehet, érdem nehezen.

én ennyit mondanák a győr elé.

tegnap elhasalt az mtk, nyert a fradi, tegnapelőtt visszaelőzött egy ponttal a loki, a videoton pedig elkezdett elhúzni, ahogy az várható volt. ha nyerünk, pontazonosság a harmadik helyen, jövő héten pedig eger.

gyakorlatilag a saját kezünkbe került a sorsunk, hogy újra valamit a nyakunkba akasszanak annyi év után, amennyivel már jobb nem tisztában lenni egy olyan klub szurkolójaként, mint a kispest.

tényleg ennyit szerettem volna csak mondani.

fél hétkor ott leszünk, ki kell szurkolni, mert kell.

Ma csak amolyan gyorsbeharanggal  jelentkezünk, ahogy azt megszokhattátok bizonyos heteken (azaz amikor vh vagy rw elmerül a civil élet mocsarában – most is ez történt). Újpest meccsnek viszont nem futhatunk neki csak úgy, prelúdium nélkül, ennek meg kell adni a módját – ha zanzásítva, ha vázlatosítva, ha bulletpointosítva (vagy most esetünkben, inkább csak úgy hangosan gondolkozva) is – de akkor is. Nézzük, mi várhat ránk ma.

Múlt héten ugye vízválasztó jelleggel Rossi is kimondta azt, amiről addig csak a vérmesebb reményekkel bíró, elvakultabb szurkolóink ábrándoztak: hogy mi bizony bekalibráltuk a rozsdás mordályunk célkeresztjébe a bronzérmet. Akkor azt írtam, már csak az esély ténye maga is szívdobogtató, és tényleg: egész héten jó volt arra gondolni, hogy van némi tétje a következő meccseknek.

Viszont ez a megállapítás a rendkívül kiélezett viszonyok miatt csak akkor marad igaz gyakorlatilag ma késő estére is, ha legyőzzük a lilákat. Vagy legalább pontot szerzünk a Megyerin. De inkább győzünk.

 

Nem egyszerű házifeladat lett feladva tehát ifjú akadémistáinknak és harcostársaiknak. Bár a hozzáállás mindenképp örömteli! A csütörtöki sporttévés Zuhanyhíradó c. műsort épp elcsíptem egy 10 percre az esti focira indulásom előtt és véletlen pont „belénk” futottam: Rossi nyilatkozik, Nagy Geri és Vécsei bizakodnak, Kemenes Szabi meg tolja a trademarkos megnyilvánulásai egyikét, hihetetlen az arc, igazi jelképe a mostani keretnek, s reméljük ez még jó darabig az is lesz. Szabiról tudjuk, hogy tud nyilatkozni és érti a szurkeri nyelvet, s hogy mindig vannak céljai, ő már télen is dobogóközeli dolgokról beszélt, amit akkor én csak utópiának hittem – azt’ tessék! De ami még örömtelibb, az a két fiatalunk. Mindkettő szemmel láthatóan vidám, optimista, de ez nem a magyar válogatott kincstári optimizmusa, amikor Kabát/Juhár/Tököli/Kenő/Potyamackó/Sebőkvili nyilatkozgatta rendre, hogy most de együtt vagyunk, de meglesz a továbbjutás, aztán sose semmi. Itt most mást érzek, inkább fiatalos pozitivizmust, mint anno a Debi féle U20-asoknál, és ez jó.

Jó, és persze semmire sem garancia. Ettől ugyanúgy kikaphatunk. De ha így is lesz, bízom benne, hogy az nem úgy történik, mint Hercegfalvi vagy Gege tizenegyesrontásos bűngyenge meccsein, hanem (elcsépelt, de nem jut eszembe jobb szó) szerethetően. Mert az idei tavaszi csapat nyomokban ilyen jelleget mutat és ha Honvédos hagyományoktól kicsit eltérően ezt a team-et (vagy ahogy Szabi mondja, brigádot) tudatosan építjük tovább jövőre, akkor még inkább rajongható Kispest lesz! (Nekem már most az, újfent).

És igen, ilyenkor, ha lelkesedek, ilyenkor jön mindig pofon, tudom. Azt is tudom, hogy a Megyeri úton ritkán terem babér nekünk. Az utóbbi 10 évből a SziliAttis/Genito féle bravúr, meg a Diego féle ívheggesztés ugrik csak be, sajna én egyiken sem lehettem ott nagy szívfájdalmamra, amikor meg megyek, mindig Francis Ford Szoppola a vége, sajnos. Valahogy nekünk nem megy ott. Ezért reménykedek abban most, hogy ennyi fiatal sráccal, nem befásult arcokkal, egy közönségkedvenc kapussal és végre minőségibb külföldiekkel (Ignja, Tandi) talán most végre összejön valami.

Mert azt látni kell: ha tényleg akarjuk a bronzot, vagy legalább a végig versenyben maradást, akkor itt ma menni kell Újpesten előre mint Torghelle Sanyinak, ha győri biztonsági őrt lát. Mint ahogy mentünk otthon a Fradi ellen. Kikapcsolni a szétvarrt karú bódédöntögetőt, semlegesíteni Iandolit, Hidi pedig üljön rá Vasziljevics nyakára, miután az öltözőben Rossi 1 méterről ordította bele a taktikát az arcába. Az utolsó emberig küzdjünk, harcoljunk, a végén  pedig, mikor már fárad az Újpest, jöjjön a kis Holender és döntsön! Vagy egy koszlott Dél-tizi! Nem érdekel.

Ha meg máshogy nem megy, és kikapunk, mondom, srácok, csak emelt fővel. De basszus… annyi emelt fős sztorivég volt már nálunk, hogy most legyen megint egy váratlan siker…!

Mi nagyon szorítunk, mellettetek leszünk.

Kabaré Pécsett, Kemenes Szabi megint nyilatkozatkirály, Rossi magáravállal, Lanza kiesik egy meccsre?, Lanzát eltiltják 2 meccsre!, Lanza riportban cinkeli Martinezt, Hemy úr szektort zárat be, diákjegy ellenben 415 Ft, felhőszakadások, kötelezően behúzandó 3 pont, Kispest-faktor lebeg a fejünk felett.

Erről szólt eddig ez a hét.

És hogy hogyan zárul? Holnap kiderül.

Szóval így telt ez a hét, részemről még egy szakvizsga első felvonással is megdobva, laza 600 oldalnyi törvény- és jogszabályszöveg, melynek munkatúlórák melletti biflázásába még a pécsi túrám is belebukott, szóval nem vagyok TOP-hangulatban, a posztokra alig marad időm, de hát ezt az olvasó is látja, hiszen az utóbbi hetekben good old Hanta onemanshow jelleggel viszi a blogot. Hogy azonban ne váljon a csakblog a csapathoz hasonlóan egyemberes vállalkozássá, és Hantafame mellett Leandro RW Martinez is csatasorba álljon, a mai fáradt kis péntek esti beharangra azért visszakúsztam a virtuális térbe.

Pedig ez most nem hálás feladat, beharangot írni a holnapi meccs elé. Több okból is.

Nem szeretjük az ilyen meccseket. Nem szeretjük őket, mondjuk ki. A kötelezően behúzandókat. Ezeket már kiskoromban is rühelltem, mindig az ilyen tutimeccseken lett baj (na jó, ez túlzás volt, de a pesszimista lelkem ilyen túlzásra fordítja át a kivételes ’90-esek eleji hazai kisiklásokat a kiscsapatok ellenében), az utóbbi években pedig megint. Kiscsapatok ellen nem ment a rangadókon brillírozó Moralessel, a 2007 őszén hasító Supkával, nem ment Sisával (mondjuk szegény Tanár úrral ki ellen ment?), Pölőt hagyjuk… még Dolcettivel is akadtak gondok a kötelezőkön. Szóval nem egyszerű esetek ezek, a háttérben nyilván az áll mostanság, úgy 2006 óta, hogy elég jók vagyunk ahhoz, hogy esélyesek legyünk az ilyen meccseken, de nem vagyunk elég jók ahhoz, hogy 10-ből 10-szer behúzzunk minden ilyen meccset.

A hangulat ráadásul most sem fog sokat segíteni. Míg a Fradi ellen a Kanyar-korzó duó csak belehajszolta a gárdát egyfajta eszement küzdelembe, addig a szombat délután várhatóan decensen kongó Bozsik, a távolmaradó kemény mag (és a hangulat) hiányában erre nem doppingolja majd a csapatot.

És nincs Lanza, bár ezt leírnom is kár volt, hisz épp én sírok sokat a csapat egyemberessége miatt, akkor pont egy gyenge Pápa ellen miért a derék punkfrizkós taljánt hiányolom, amikor itt a lehetőség egy Délczegi reinkarnálódásra vagy Martinez (a vállunkra ülő Lanzaarcú kisördög szerint szerződés-bebiztosító) újabb góljaira? Nem is szóltam semmit.

Kissé menjünk át Rossiba. Nem is a fejével gondolkodásra utalnék most, inkább a népszerű „ha én lennék a Kispest edzője” c. népi játékra. Nos, ha én állhatnék a tar italiánó helyett a padnál és az öltözőben a meccs előtt, részemről a Kemenes – Lovrics, Ignja, Tandia, Baráth – Nagy Gergő, Vécsei, Zsivány – Tchami, Martinez, Diaby kezdő futna ki a pályára, Zsivány helyett elgondolkozva egy Ivancsicson is, akinek rendre megy az ilyen színtelenebb ellenfelek ellen. Csereként Bobál, Dél, Holender vagy Patya barátunk érkezhet bármikor. Hmm… nagy meglepetést nem fogtok találni, talán Diaby az, akit nem követelne kezdőbe egy emberként a Bozsik népe, de problémás fickó volta ellenére mi Hantával valamit látunk benne, az meg hátha egyszer kijön. Illetve néha azért már kijött, ezért látjuk benne a valamit. Jól tart meg labdát, jól passzol. Ez a Pápa ellen is sokat érhet.

És ez mit hozhat?

Igazából nem tudom.  Utálom ezt leírni, de a holnap szinte háromesélyes. Oké, legyen kettő, X-1, de sajnos a blama-döntetlen szcenáriója valahogy meggyőzőbben kísért. Nem mennek nekünk ezek a kötelezően behúzandók. Nem fekszenek. Szóval nehéz ügy ez. Nehéz ügy, olyan, amikor sok kapaszkodó nem marad. Egyvalamit leszámítva.

Hogy idén már többször bizonyítottam: iszonyat tré jós vagyok rövidtávon Honvédügyben.

 

 

Vasárnap reggelre hirtelen a hetedik helyen találtuk magunkat, de nyugalom, semmi sincs veszve, csak a mezőny sűrűbb egy kicsit, mint azt gondoltuk volna. A Kecsó kétszer is nyert, ami az Eger ellen mondjuk nem meglepetés, de a Győr gyalázása már annál inkább. Ugyanígy hajlamosak voltunk a Pakssal sem számolni, csak épp azzal sem, hogy valaki valamit nagyon kiszámolhatott, mert Győrben mínusz háromról fordítani nem éppen mindennapi dolog.

Ja, és a Rákóczi elkapta a Halit, hogy kicsit levegőhöz jussunk a helyünkön, csak éppen nem, mert mások meg szállítják a meglepetéseket. Részben ezért is kell ma nyerni Pécsett, meg részben azért, mert kell, ráadásul Fradi-Videoton is van, ami nem feltétlen baj, ha nekünk kedvezően esetleg döntetlenül zárul.

És akkor most ennyi a beharangozó. Se időm nincs kivételesen, se idő sincs már a meccsig arra, hogy még érdemlegeset lehessen fogalmazni, ráadásul az a csúfság is összejött, hogy nem fér bele nekem a pécsi túra, tehát marad valami kiskocsma és a tévé. Nem jó ez így. A minden más dolgom a meccsek rovására megy lassan.

Néhány szót azért a hétről, hogy képben legyünk mi várható (talán):

• Végre ki lett mondva, hogy senki se reménykedjen feleslegesen: Lanza nyáron biztosan távozik.
• Gege vissza akar kerülni a csapatba, de elismeri, más a játékrendszer, és ott neki nincs hely.
• Eltiltottunk kivételesen nincs, de Lanza és Délczeg is 4-4 sárgánál jár.
• Az esetleges sérültekről (szokás szerint) semmi hír, így Vernes mellett csak tippelni tudjuk, hogy Marshal Mufi sem lesz.
• Közben az nektek is feltűnt, hogy Szemerédi szépen-lassan átvette a tarcsikapus helyét Czuczi Marczitól?