Mastodon

A kiesés aktuális kérdései #25

A 23. forduló után ugyanennek a posztnak a címe még A bentmaradás aktuális kérdései volt, azonban közben kikaptunk Videotonban, pedig ott egy győzelemmel rendesen leszakítottuk volna őket (öt pontra!), majd itthon kikaptunk a Pakstól is, miközben született pár komolyabb meglepetés a bajnokságban, és most ott tartunk, hogy

  • a következő kört is mindenképp kieső helyen zárjuk, mert a Videoton hiába van csak három ponttal előttünk, ha be is hozzuk, az ugyanannyi győzelem miatt a gólkülönbség fog számítani, ami nekik -4, nekünk -13, vagyis röpke kilencet kéne ledolgozni úgy, hogy az valószínűleg az Újpest nagy különbségű győzelmével járna, és ugye, az se jó nekünk most, merthogy
  • az Újpest is látótávolságban van, alig öt ponttal előttünk. Ha nyerne és mi is, akkor tartanánk a difit, viszont a hátra lévő meccsek száma csökkenne, és ezzel a behozásra fordítható keret is.
  • a ZTE szintén harminc, otthon fogadja a Kisvárdát, optimális estben rajtuk hozhatunk valamennyit.
„A kiesés aktuális kérdései #25” bővebben

Nincs csapat annyira kiszolgáltatva a hazai pályának, mint a Videoton (és a Mezőkövesd)

mgydvrg-kggkptppm
hazai1155120-11+9201,82
vendég1211108-23-1540,33
A Videoton hazai és idegenbeli teljesítménye

Egészen hihetetlen, de idegenben mindössze egyszer nyertek, és azt is pont ellenünk sikerült, Klafuric első, Huszti második meccsén. Plusz ikszeltek Felcsúton, és ennyi.

Hazai pályán viszont olyan jó a mérlegük, hogy ha idegenben is tudnák hozni, akkor 42 ponttal kényelmesen a második helyen állnának.

Nem lesz egyszerű szombat este Videotonban.

„Nincs csapat annyira kiszolgáltatva a hazai pályának, mint a Videoton (és a Mezőkövesd)” bővebben

Ma két éve – mint utólag kiderült – maradtunk bent Diósgyőrött

91. perc, Grgic adja be a labdát, Marin a földre rúgja, átpattan Tujvelen, gól – azonban Bogár sporttárs máig érthetetlen okból nem adta meg.

„Ma két éve – mint utólag kiderült – maradtunk bent Diósgyőrött” bővebben

Klafuricnál rosszabb mérleggel évtizedek óta nem rajtolt edző Kispesten

Valamint a pontszámok és a kiesés összefüggéseire is kitérünk pár szóban.

  • 8 meccsen 1 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség, 8-16-os gólarány,
  • meccsenként alig 0,625 pont.

Jogos a taps.

A hajtás után megnézzük, hogy a feljutás (2004/05-ös szezon) óta a legalább nyolc meccsre kinevezett edzők milyen mérleggel rajtoltak, és hozzájuk képest hogyan lehet értelmezni Klafuric objektíve szinte értelmezhetetlen 0,625 pontját.

„Klafuricnál rosszabb mérleggel évtizedek óta nem rajtolt edző Kispesten” bővebben