mert célunk csak egy van
Legalább nem a helyiekkel, hanem egy számunkra is értelmezhető ellenféllel szemben avatjuk fel idegenben azt a valamit, ami amúgy akár lehetne fontos, szép, hasznos meg minden, de nekünk csak egy förmedvény, egy gnóm, egy arcátlanság marad mindig is. És azt is hallani, már hullik a vakolat, a díszburkolat, hogy silány a minőség, a legszebb öröm meg a káröröm, csak éppen nem.
Az MTK már egy nappal korábban elérte célját, a felcsúti Puskás Akadémia elleni 2-1-es hazai győzelemmel ugyanis biztosította bent maradását az NB I-ben. Pedig Torghelle Sándor öltözködés közben(!) megsérült, így nem játszhatott.
A meccs egyik legfurcsább epizódja mégis az volt, amikor a hazai klubvezetők a biztonságiakkal üzenték meg a szurkolóknak, hogy ne „bántsák” a felcsútiakat. A kék-fehér keménymag azt énekelte ugyanis, hogy „Nem a tiétek, nem a tiétek, a Puskás név az nem a tiétek!”.
A nóta valószínűleg a díszpáholyban helyet foglaló felcsútiaknál verte ki a biztosítékot.
via Vasárnapi Hírek
Sajátot itt gyárthattok, kommenthez csatolni pedig szabad.
Mi, kispestiek pontosan tudjuk, milyen múlt és jelen nélkül azon feszengeni, hogy valaha elfogadjanak minket. Mivel legendánk egyáltalán nincs, kénytelenek vagyunk magunknak kitalálni egyet.
Kedves felcsútiak, majd ha jöttök ravendzsolni a Bozsikba, és mindent elvinni amin Puskás neve szerepel, akkor majd üljetek le kicsit, és érezzétek, kismiskák vagytok. Mi nagyobb nevet találtunk magunknak: Hemingway a kispestieké! Az első portrékat már el is kezdtük kihelyezni az irodákba.
Természetesen elvárjuk, hogy a birtokotokban lévő összes kötet Búcsú a fegyverektőlt, Öreg halász és a tengert, valamint szerzőnk további műveit beszolgáltassátok Budapesten, a Puskás Fernec Újtemető utca 1-3. szám alatt, félfogadási időben. Legalább mi, felkapaszkodók tartsunk össze a tisztesség jegyében.
(Nyilvánvaló, hogy viccesnek szánt kis pamfletünket úgy küldték be szerkesztőségünkbe, névtelenséget kérve, bla-bla-bla, etc.)
Ritka az olyan alkalom, amikor már meccs közben csörög a telefon interjúért. Eleve a magyar online tér csak marginálisan érzékeny az NB I. eseményeire, kivéve ha valami igazi balhészagot érzékelnek.
Félidőben hívott az origo, a lefújás körül már címlaposak voltunk, estére a szombati nap legjobban pörgő cikke lettünk a portálon. Hamarosan rácuppant az esetre a 444, és Erdélyi Peti egy igazán vicces anyaggal köszöntötte a felcsútiakat, majd jött sorra az index, rangadó, Nemzeti Sport és a franc tudja még ki. Kedd reggel pedig a Digisporton nyilatkozik majd valaki a táborból. Egyedül Felcsútról nem szólalt még meg senki.
Foglaljuk össze a dolgokat.
Tessék csak megnézni, hogy mit csinál Ignja a gólja után.
Igen, pont azt: megmutatja, hogy hol az igazi Puskás.
Nem kell csodálkozni, kedves felcsútiak, még egy cacaki szerb gyerek is tudja, hogy mi a világ rendje, pedig ő aztán tényleg sohasem írt életrajzi köteteket Öcsibácsiról. Egyszerűen így nevelték.
A tegnapi nap az örömé és az elégtételé volt a posztunkban is, most pedig kicsit mélyebbre is nézünk – ami magát a meccset illeti. Olyan rengeteg elemezni való azért nem maradt: a tegnapelőtti találkozónak és az ott kivitelezett kiütésnek inkább eszmei jelentősége volt számunkra és a Felcsút a csapatot sem késztette különösebb erőkifejtésre. Azonban írni mindig van miről, így egy pár kérdés ezúttal is felvetődött amolyan osztályozókönyv-közeli tematikákban, így ezekből szemezgetünk most. „Szombati értékelés, bár sok minden extra nem történt” bővebben
Két meccs, 7 rúgott, 0 kapott gól, ennyi lett a mérlegünk 2013-2014-ben a Felcsút ellen, és ha valaki évekkel korábban azt mondja nekem, hogy ez a párosítás fontosságában sokunknál már-már el fogja érni a Fradi vagy UTE elleni meccsekét, megmosolygom. Nos, tegnap délután is széles mosoly ült az arcunkon, de ezúttal egész más okból. A csapat Marco Rossi jóslatának megfelelően tényleg fél-háromnegyed gőzzel is simán verte le a legenda-elsíbolók klubját, olyan magától értetődő természetességgel, ahogy mondjuk a kora kilencvenesekben tettük helyre évente a Bp Volánt vagy a kiesőjelölt Zalaegerszeget. Prosser Dani gólja pedig arra is méltó választ adott, hogy Puskás öröksége hol is él igazán tovább – nem mintha ez igazi kérdés lett volna valaha is. „Legendát lehet lopni, csak nem érdemes” bővebben
Na, jó, most már meccshangulatom van.
Szombat a reggel, túl vagyok két kávén, a turistaház udvarán már megtekintettem a félbevágott disznót (nem, nem a sajtóst, hanem az esti hurka alapanyagát), lassan minden kezd a helyére kerülni.
Tizenketten jöttünk le Gántra, ketten ebből kora hajnalban (pestiesen nyolc körül, errefelé az már bőven a nap része), a többiek éppen túráznak a marsbéli tájra hasonlító egykori bauxitbányához, miközben én a kocsmában ülök és ezt írogatom.
Francnak sincs kedve kutyagolni, túl városi vagyok én már ehhez. Mégsem a szépemlékű Stadlerral játszunk ma, hogy a civilizáció-stadion viszonylaton sarat kelljen dagasztani úgy, ahogy azt csak a Sátántangóban tud a két demizsonos. Szerencsére Tarr Bélából csak egy van, bár érte pont kár, hogy nem vállal szerepet a magyar fociban. Hirtelen más dimenziói tárulnának fel az unalomnak.
Csináltunk szelfiket is magunkról, ilyen az ha társaság vagy. Délután majd a kisbabar vagy lovi fog, de akkor majd ott állunk talpig Puskásban.
az van, hogy baromira nem szeretnék beharangozót írni a felcsút ellen. már eleve az van, hogy nehezemre esik, sőt, fizikai fájdalmat okoz egyáltalán egy posztban említeni minket velük.
például az nem lenne baj, ha mondjuk egy hírverő meccsre utazna le a honvéd, megmutatni magát fejér megye népének, vagy akár a felcsúti akadémia ellen játszana a mi akadémiánk megfelelő csapata, de most ugyebár korántsem erről van szó.
és abból is elegem van, hogy mindezt sokadjára írom le.
inkább beszélni kéne valami egészen másról.
„mondhatom? mondom. legyen ez valamiféle behari felcsútra” bővebben
