Hétfő délután kettő múlt, ráadásul ünnepnap, ilyenkor már rég kint szokott lenni az összefoglaló és az osztályozókönyv az előző napi meccsről. Ezzel szemben ma még azt sem tudom miről írjak, mert nemhogy írni, gondolkodni sincs nagyon kedvem. Idény végére egyszerűen elvesztettem a motivációm.
A kötelezőket viszont le kell tudni.
A bentmaradás megvan, a feljutásról már az ősz közepén lemondhattunk, és még azt sem állíthatjuk, hogy bármi előremutató dolog történt volna velünk az idény során. Lejöttünk az NB II-be – és lébecoltunk egy évet.
Hiába a sok saját nevelés, hiába a hazai szinten sok szurkoló, a Kispest valahogy elveszett az egészből. Egyszerűen az nem mi vagyunk, hogy a bentmaradásért kelljen heteken át matekozni a másodosztályban. A kilátástalansággal önmagában nem lenne bajom, hiszen negyvenes vagyok, a fél életem erről szólt, azonban az a fajta kilátástalanság és disszonancia, ami jelenleg körülveszi a klubot, az simán öli a lelket, és igen, elveszi a motivációt.
“Helló, Ivan, helló, motiváció!” bővebben