Mastodon

És még van hová fokozni ezt a mai napot: a Csábi által visszakért Bobál Dávidot visszaküldtük Sopronba, kölcsönbe

kajanvigyorSzerintem még ne zárjuk be mára az internetet, bármi megtörténhet. (Amúgy nso információ.)

Itt a 2-3 új igazolásunk 9 fős névsora

3majomÍme itt a bizonyíték, hogy Csábinak miért kellett szükségszerűen távoznia. A beígért 2-3 játékos (irányító/támadó középpályás, csatár és esetleg balhátvéd) helyett érkezett összesen kilenc (balszélső, támadó középpályás, csatár négy, balhátvéd kettő, belső védő), ráadásul olyan posztokra is, ahova egyáltalán nem terveztünk igazolni.

“Itt a 2-3 új igazolásunk 9 fős névsora” bővebben

Ha van a játékoskeringő parkettjén félidő, akkor legyen mondjuk most

macsekSemmiképp sem akarom levenni a fókuszt RW múltba révedős (rémülős?) sorozatának legújabb darabjától, de mivel lassan másfél napja nincs semmilyen átigazolási pletyi, így jó lenne gyorsan összegezni, hogy hol is tartunk 13 nappal az őszről halasztott Ligakupa-párharc, és 23 nappal a bajnoki rajt előtt.

“Ha van a játékoskeringő parkettjén félidő, akkor legyen mondjuk most” bővebben

Navarro az instagramján jelentette be, hogy szerződést bontottunk vele.

Navarro az instagramján jelentette be, hogy szerződést bontottunk vele. Idén mindössze egy meccsen, még a második fordulóban, Győrött játszott. (A klub – természetesen – még nem erősítette meg az információt.)

update [02.05.]: megerősítve

A Lazio már megerősítette Facebookján, hogy Josip Elez kölcsönben a Honvédé

Ha Elez jön, könnyen lehet, hogy a mostanság nem látott Kosnic megy
Ha Elez jön, könnyen lehet, hogy a mostanság nem látott Kosnic megy

A lényeg, hogy visszarendelték Grossetóból, és júniusig lepattintották Kispestre.

Ha valakinek még új lenne, akkor Elez horvát U-válogatott, 20 éves, védekező középpályás és belső védő (mostanában inkább ezt játssza), és a Lazio 2013-ban vette meg a Hajduk Splittől, majd egy év primavera (tarcsi) után kölcsönadta.

Papa H. és a klub még nem erősítette meg a hírt.

Minden a legnagyobb rendben, okéj?

ferenc-józsef-tisza-istván-pmHa vannak híres, elsőre nem utolsó mondatnak tűnő dolgok, akkor a címben szereplő idézet valami olyasmit tartogathat, mint Ferencz József és a mindent megfontoltam, mindent meggondoltam. A következmény pedig nem más, mint a teljes korábbi (hagyományos) világrend totális felbomlása, és a hosszú huszadik század, valamint a ma problémái.

“Minden a legnagyobb rendben, okéj?” bővebben

Legyen már vége a mai napnak: Lucas Ontivero kölcsönbe a Galatasaraytól???

A saját twitterén egyelőre nincs szó róla, csak a calcioturco oldalán. Vajon ez a calciouturco is van olyan hiteles, mint a gianlucadimarzio, vagy a korábbi években bejáratott tuttomercatoweb?