Mastodon

Napikispest 2018.06.22.

  • felkészülés // másfél hete tart a felkészülés, és eddig annyi tudunk, hogy Dark, King és Bobál távozott, valamint Holdampf (úgy tűnik, Holdkomp lesz a neve) és Uzoma érkezett. Hogy kölcsönből ki merre, arról sokáig semmit, de szerencsére a ZAOL-ról kiderült, hogy Gergényi kölcsönbe Egerszegre. És ennyi. Tíz nap is kevés volt arra, hogy egy kerettel kiszúrják a szemünket.
    • Kapaszkodónak kapunk két, az internet hőskorát idéző 610*310 pixeles képet az Instagramra. Az egyiken a hátsó füvesen láthatjuk a keretet – háttal, a másikon pedig a korlátra feszülve nyújtani. Ebből legyünk okosabbak.
    • Egyébként, ha igazán stílusosak szeretnénk maradni a felkészülés során, akkor ajánlanám, hogy ilyen (vagy ehhez hasonló) gifekkel dobjuk fel a klubhonlapot a felkészülés (értitek: csapatépítés) során:
  • Lippai Tibor // 
    • Egyre nyomasztóbb, hogy ki lehet ez a srác, akit elvittünk Milánóba is a felkészülési meccsre. Az MLSZ versenyrendszerében továbbra is csak egyetlen ember szerepel ezzel a névvel: egy 20 éves, debreceni nevelésű, azonban évek óta megyei szinten focizó valaki.
    • Ha a környező országokban, esetleg Európában nagyjából a harmad/negyedosztályig lefelé, vagy valami vállalható klub utánpótlásában játszott volna, akkor a Transfermarkt nagy valószínűséggel tudna ilyen nevű emberkéről, azonban az adatbázisukban csak három Lippai szerepel, és egyik sem Tibor. Természetesen lehet még amerikai, vagy afrikai, vagy más földrészről származó, amit nem találunk, de hogy a Google is teljes homály maradjon, pedig megpróbáltam országfüggetlenül és a böngészőtáram tisztítása után is a keresést, sőt, még a DuckDuckGóval is, hátha valami mégis bezavar, de semmi.
    • Szóval nagyon valószínű, idén részben a megyéből próbálkozunk, mert ugye ki van mondva, hogy csak minőségi játékost igazolunk. Annyiban azért legyünk tisztességesek, hogy a magyar megye egy, valamint a norvég kettőből kiesés ugye a csapatokat minősíti és nem feltétlen a játékosokat.

“Napikispest 2018.06.22.” bővebben

Napikispest 2018.06.20.

  • Európa-liga // ma sorsolnak, ha minden igaz, akkor délben. Az ellenfélről külön poszt lesz.
  • Jiangsu Suning // még mindig nem tudjuk [9:10], hogy mikor lesz ma a meccs.
    • [11:15] továbbra sem tudjuk, viszont egyes eredménykövető oldalak szerint 13:00 a kezdés. update [13:30] // úgy látszik nekik sincs fogalmuk róla, mert már 20:00-t írnak.
    • [14:30] // megtudtuk: a meccs 17:00-kor kezdődik, és a klubhonlap szövegesen közvetíti.
  • próbajátékos //
    • “(…) tette hozzá Supka Attila, aki egy bosnyák és egy magyar futballistát is szemügyre vehet a találkozón. Csapatunk 19 fős kerettel utazott Milánóba, (…)” – írta tegnap a klubhonlap, ezzel szemben mára maradt 18, és a bosnyákból montenegrói lett: “(…) megtartott tréningen 18 labdarúgó vett részt, köztük két próbajátékos, a montenegrói Igor Cukovic és a magyar Lippai Tibor.”
    • Lippai Tibor // amennyiben a magyar bajnokságok bármelyik szintjéről jön, akkor a Kecskemét ellen az NB III. osztályozóján alulmaradó megye egyes Hajdúböszörmény az egyetlen csapat, ahol Lippai Tibort találtunk. 20 éves múlt decemberben, és tavaly a megyében 28 meccsen 16 gólt lőtt. A pedigréje amúgy nem vészes, a Vasas és a Debrecen utánpótlásában játszott, azonban az U19-et már három megyei szezon követte. (A privát Facebook-oldala nem nyújt semmi kapaszkodót.)
    • Igor Cukovic // már egy ismertebb valaki. 25 éves, belsővédő, montenegrói (és nem bosnyák, vagy boszniai). Tavasszal az albán nyolcadiknál játszott, előtte a norvég másodoszályban, ahol sikeresen kiesett a csapatával. Még előtte egyéb montenegrói csapatokban, például a Sutjeska Niksicban, akinek a pályáján játszottunk 2013-ban a Celik ellen. Érdekesség, hogy a transfermarkton csak a  2013/14-es bajnokság óta, vagyis alig négy éve vannak róla adatok, és még így is sikerült az egyik télen klub nélküli időszakot produkálnia.
  • Prosser Picit // a román élvonalban megragadó Sepsi igazolná le. A Felcsút kettőnél azért jobb helyre kerülne. (via NSO)
  • Marco Rossi // egyelőre munkahelyhalmozó, és az Európa-liga idejére a DAC edzője marad. Vicces lenne, ha bekerülnének a csoportkörbe. (via NSO)
  • Gergényi Bence // kölcsönbe a ZTE-hez került. (via ZAOL)