Haladás – Bp. Honvéd @ Szombathely, szombat, 17:00
ugyanis az elmúlt napokban elhavazás áldozata lettem, amire egyrész a szociális életem fellendítésével próbáltam reagálni, valamint a valódi elhavazástól való félelmemben, impulzusdöntéssel vettem egy átmeneti kabátot, amiről már az első viselés során kiderült, hogy inkább téli lesz az. Cserébe a Honvédkára igazából annyi időm se volt, hogy a mellettem ülő, szintén kispestes kollégával legalább kibeszéljük Holcsikát, Batik gólját, sőt, a kettejük egymást felrúgó megoldásáról se esett egy árva szó sem. Elmentünk mellette minden mással foglalkozva.
„Nagy tisztesség ez nekünk, Király Gábor visszavonultatása” bővebben