Mastodon

Napikispest 2018.03.22.

  • mikroévforduló // ma van négy éve annak, hogy Hidi Patrik a századik NB I-es meccsét játszotta a Kispestben. Repül az idő.
  • Gazdag Dani // este 8-tól játszik az U21-es válogatott Ciprus ellen a Hungárián. Gazdi mellett a tavalyi bajnokcsapatból Koszta és Zsótér is ott van a keretben.
  • produktivitási tábla // nyártól megszűnik az U20-as játékos egyedi dotálása az NB I-ben, és helyébe egy ún. produktivitási mutató lép. Az egyelőre homályos, hogy milyen forráselosztással, de majd csak lesz valahogy. A 24.hu publikált egy listát, amint az elmúlt három hét produktivitása szerepel, és ott, bár nagyon leszakadva az első MTK-tól, a Honvéd a második, vagyis az akadémia valóban termel. (Amúgy a produktivitási számítás már évek óta létezik, az MLSz dokumentumtárában elérhető, igaz, eddig nem arra használták, hogy a klubok saját bevételeit ennek mentén osszák vissza. Ezért is furcsa, hogy a listában nem csak az NB I-es csapatok szerepelnek, tehát kapnak majd pénzt az NB I-es csapatok által megtermeltből a többi ligák is? Fura lenne.)
    • frissítés // közben a táblázat egyszerűen eltűnt a hivatkozott cikkből. Egyébként a pontszámunk (27952) nagyjából duplája volt a velünk egy időben indult felcsútinak (14165), és bőven elmaradt a jóval korábban startolt MTK-tól (43545).
  • előre megmondták // a Semleges Térfél rakta ki az MLSZ 2014-es utánpótlásnevelési koncepcióját, amin többek között Kovács Ferenc, Szalai Laci és Dárdai Pál is dolgozott, majd tűnt el nyomtalanul, miután kinevezték Bernd Storckot minden élére. A legdurvább részt ki is emelném belőle (SWOT-analízis, veszélyek rubrika):

– Túlzott fejlesztés – növekvő ellentábor (pl.: Miért a labdarúgást fejlesztjük még inkább?)
– A források bővülésével nem fenntartható fejlődés indul meg.
– A strukturális fejlődést nem követi a szakmai fejlődés.
– A fejlesztés nem hoz gyors eredményeket, vagy az eredmények nem állnak arányban a befektetett forrásokkal.

És írták mindezt 2014 májusában. Hoppáka. Amúgy érdemes belenézni az anyagba, mert egészen összeszedett, és egyes elemei azóta meg is valósultak, viszont pont a lényegi elemek nem.

Az MLSZ kapkodva eltörölte a kapkodva bevezetett fiatalszabályt, viszont nem tudta elmagyarázni, hogy mit léptet a helyébe

Fából vassádám.

Sokat szidtuk az elmúlt három évben az ún. fiatalszabályt, vagyis azt az ajánlási rendszert, ami arról szólt, hogy ha egy csapat előbb egy, majd két U20-as korosztályba tartozó játékost szerepeltet a meccsein, akkor mindenféle bónuszpénzeket írhat jóvá. A rendszerrel már első ránézésre is komoly problémák voltak.

  • az ellentételezésre szánt pénzek korábban a klubok saját bevételei voltak, ezeket elvonták, és a továbbiakban érdemelapon osztották vissza.
  • a fiatalok csak addig fizettek, amíg megfelelő korban voltak. Egy évvel később a többségük kikerült a kezdőcsapatokból, és vagy máshova igazolt, vagy legjobb esetben is padozik. A nevelőklubok tehát egy-két évig ki tudták szedni belőlük a pénzt, majd jönnie kellett a következő fiatalnak, hely azonban nem marad a csapatban, így egy saját nevelésű fiatal, akit már az NB I-hez szoktattak jóval kisebb eséllyel játszhatott, mint egy jó korban lévő másik fiatal.
  • ennek egyenes következménye, hogy a pénzügyi kényszer miatt egyes csapatok szinte soha nem játszhattak a legerősebbnek vélt kezdőcsapatukkal, mert valahol helyet kellet szorítani a fiataloknak.
  • nem az érdem, hanem az életkor és a kényszer játszatott sok fiatalt, ami nem biztos, hogy jót tesz/tett a pályafutásuknak.

Ennek most vége, mert az MLSZ új rendszert vezet be.

„Az MLSZ kapkodva eltörölte a kapkodva bevezetett fiatalszabályt, viszont nem tudta elmagyarázni, hogy mit léptet a helyébe” bővebben

Mit is mondott pár hete az MLSZ a szurkolóbarát fix idősávokról?

Az OTP Bank Liga közvetítéseit igen magas nézettség jellemzi az M4 Sport-csatornán – a szurkolók kedvéért jönnek a fix idősávok: az OTP Bank Liga 20-25. fordulójának menetrendje. (…) a mérkőzések általános kezdési időpontja szombat 17 óra, illetve 19.30 óra lesz.

Pontosan ezt. Ma ugye munkanap van, a harmadik tavaszi forduló, és mit kell látnunk?

„Mit is mondott pár hete az MLSZ a szurkolóbarát fix idősávokról?” bővebben

Mikor játszhatjuk le legkorábban a Honvéd-Videotont?

Április 11.

Az MLSZ versenynaptára alapján egyelőre két záródátum biztos:

  • június 2-án, szombaton rendeznék az NB I. utolsó fordulóját és
  • rangján kezelve, május 23-án, szerdán a Magyar Kupa döntőjét.

Az oroszországi világbajnokság június közepén kezdődik, és mivel nem jutottunk ki, az MLSZ érvénybe léptette a szellősebb versenynaptárat. Egyébként ha kijutottunk volna, akkor az NB I. már most két fordulóval előrébb járna, a bajnokság is hetekkel korábban fejeződne be, szóval ez a havazás valószínűleg végleg kifingatta volna a tavaszt.

A lényeg azonban hogy mikor találunk egy szabad szerdát vagy szombatot a Honvéd-Videotonnak, hiszen az egyik pótnapon, március 7-én, vagyis most szerdán a Siófok elleni kupameccset pótoljuk.

„Mikor játszhatjuk le legkorábban a Honvéd-Videotont?” bővebben

Napikispest 2018.03.02.

A tartalomból: születésnap, egykori játékos merengése, Eppel Marci

  • Gazdag Dani 22 // szülinapot!
  • Májer Milán // 2021.07.30-ig hosszabbított. (via honvedfc.hu)
  • Balogh Károly // tök jó interjú egykori kupagyőztesünkkel a Vidi oldalán.
  • Eppel gólkirállyal // interjú a printsportban. Vicces, hogy egy mellékesen odadobott statisztikánk micsoda karriert képes befutni a kattintásra és példányszámra vadászó sajtóban.
  • hideg van // az MLSZ nem támogatja a szombat halasztását, így a sporik egyenként fognak dönteni a pályákon.
  • hólapátolás // a Honvéd önkénteseket keres szombatra havat lapátolni, hogy legyen meccs. Jelentkezni a Honvéd oldalán lehet ide kattintva.