Amíg az új edző nevére várunk, osztályozzuk le az MTK elleni meccset

Honvéd – MTK 2-2 // osztályozókönyv

Az első félidő egészen pofásra sikeredett. Jó, az elején az MTK megcsíphetett volna minket, és akkor nagyon nehéz. Kihagyták a helyzeteiket, mi pedig kiegyenesedtünk, mentünk előre, csináltuk, és nem csak hajtottunk, hanem segítettük is egymást, érezni lehetett, hogy mindenki tényleg odateszi magát.

Érdekes módon, a futballozásnak hamar meglett az eredménye: lőttünk két gólt, helyzeteink voltak. Az MTK padlón.

Félidő.

“Amíg az új edző nevére várunk, osztályozzuk le az MTK elleni meccset” bővebben

Mondanánk, hogy ma eljön az igazság pillanata, azonban az MTK is csak egy meccs lesz a sok közül, ahol végre valamit mutatnunk kellene, hogy kissé megnyugodhassunk

Nem aludtam jól az éjszaka. Nem tudom miért. Nincs hova menni, nincs mit csinálni lassan egy hónapja, az ember otthon kell meghülyüljön szűk körben. Jó, tegnap pont rákóstoltunk egy Gingerbread Lattéra, egy Blackcurrant Trilfére (mindkettő Mad Scientist) és egy 2017-es Frankyre (Monyó), azonban azt gondolom, hogy az évek és a rutin mellettem szólnak, ennyitől még nem fogok szarul aludni.

Igaz, közben megnéztük hangyafocin (tableten) a Zete-Kövesdet és a Diósgyőr-Fradit, vagyis volt mivel nyomasztani magunkat.

“Mondanánk, hogy ma eljön az igazság pillanata, azonban az MTK is csak egy meccs lesz a sok közül, ahol végre valamit mutatnunk kellene, hogy kissé megnyugodhassunk” bővebben

Százkét éve a spanyolnátha miatt rendeltek el zártkapus meccseket

1918 igencsak sűrűre sikeredett az emberiség történelmében. Utolsó évében járt az első világháború, tombolt (korabeli szóhasználattal: grasszált) a spanyolnátha-világjárvány, és ha mindez nem lett volna elég, Európában sorra bomlottak fel a hagyományos hatalmi struktúrák, és jöttek létre új, sokszor egymással ellenséges országok.

Pár napja a kormány újabb intézkedéseket vezetett be a koronavírus-járvány második körének megfékezésére, ami alkalmat adott arra, hogy az emberek megismerkedjenek családjukkal, hiszen este nyolc és reggel öt között kötelezően össze lesznek zárva egymással.

Posztunkban a spanyolnátha 1918-as őszébe kaphattok egy kis betekintést a Sporthírlap, a Sportlap és a Pesti Hírlap (utóbbi újság vitt viszonylag egységes szerkezetben állandó rovatot a járvánnyal kapcsolatos hírekről) cikkei alapján.

“Százkét éve a spanyolnátha miatt rendeltek el zártkapus meccseket” bővebben

Nehéz jó szabályozást alkotni a jelenlegi helyzetben, ezért különösen fölösleges hergelni az embereket

kommentár //

Az Újpest az elmúlt napokban telesírta a magyar sajtót, hogy mennyire rossz nekik, mert játszaniuk kell az MTK ellen. Valóban, tényleg kellemetlen, hiszen nem kevés hiányzójuk van. Amit azonban nem értek a történetben, az a szükségtelen hangulatkeltés.

Vagyis az a hangulatkeltés, hogy mindig és mindenért az ellenfél a hibás az ehhez hasonló esetekben, ráadásul a halasztást kérő klubok gyakran mindent megtesznek azért, hogy a szövetség által hozott hülye szabály miatt kényelmetlen helyzetbe hozzák az ellenfeleket, ha azok esetleg nem mennek bele a halasztásba.

“Nehéz jó szabályozást alkotni a jelenlegi helyzetben, ezért különösen fölösleges hergelni az embereket” bővebben

Napikispest 2020.10.02.

  • ismét változó szabályok // újra ötöt lehet cserélni bajnokin, és az eddig megszokott 18 helyett 23 játékost lehet nevezni a meccskeretbe.
    • továbbá // lett az MLSZ-nek egészségvédelmi protokollja is, de annak elolvasását csak azoknak ajánlom, akik rajongói a mindenféle szabályzatoknak.
  • mindenféle párhuzamosok //
    • péntek 16 és 19 óra között lehet jegyet venni a Hungária körút Sport utcai (vendég) pénztárában a vasárnapi ZTE-Honvéd meccsre. (via honvedfc.hu)
    • péntek 17 és 20 óra között lehet jegyet venni a Hungária körút Sport utcai (vendég) pénztárában a 20 órakor kezdődő MTK-Budafok meccsre. (via mtkbudapest.hu)
    • vagyis // 17 és 19 óra között a vendégpénztárban együtt ácsoroghatnak sorba a Budafok- és a Kispest-drukkerek.
    • csodálatos.

Egy egészen új és egyelőre szokatlan Honvédot láthattunk // osztályozókönyv

MTK – Honvéd 3-1

Egyébként pedig meg lettünk alázva, kérem alásan. Olyan gólokat egyszerűen nemhogy a magyar enbéegyben, de a grönlandi fókák rehabilitációs tornáján is kifejezetten ciki kapni, amilyeneket tegnap sikeresen benyaltunk két ártatlan szögletből.

Tudom, ismeretes, azonban már nem elfogadott a régi mondás, hogy a szöglet fél gól, azonban az a futball, amikor a mondás keletkezett, még egészen másról szólt. Akkoriban minden szöglet jó helyre ívelődött, és nem térdmagasságban, vagy a túloldalon taccsra. A jó helyre beívelt szögletekre pedig egyszerre emelkedett támadó és védő, majd attól függően, hogy kinek sikerült belefejelnie, gól (védés), vagy felszabadítás lett a szöglet eredménye.

Az MTK ellen közel sem ilyen szögletekről beszélhetünk, hanem nettó bénázásról.

“Egy egészen új és egyelőre szokatlan Honvédot láthattunk // osztályozókönyv” bővebben

Az olyan dolgok, mint a Kispest, csak úgy nem történnek az emberiséggel

Egyértelmű a feladatunk: megfelelni a saját nagyságunknak.

Gusztus 20., ‘kotmányunk ünnepe, miazmás. Az Egészséges erotikánál nem sok tökéletesebb szatírája készült a kisemberi Magyarországnak. Sokáig azt hittem, a létező (szocializmus) a történet kötőszövete, nélküle értelmezhetetlen lenne, azonban sokadik újranézésre, harmincöt évvel a forgatás után, azt kell megállapítsam, hogy a létező csak az aktuális ragasztó márkaneve volt, maga a ragasztó pedig nem más, mint a magyar társadalom működésének rendszereken átöröklődő finom logikája és szövete.

Tegnap, Estván napján újranéztem, ahogy termelnek, halmoznak, tevékenykednek, munkálják a fát, és közben volt időm kicsit elmélázni a valóban fontos dolgokon. Most is valami ilyesmi poszt lesz, egy átlagosan bugyuta gondolatkísérlettel a normaszöveg mintegy kétharmadában.

Kefirem?

“Az olyan dolgok, mint a Kispest, csak úgy nem történnek az emberiséggel” bővebben

Napikispest 2020.08.19.

  • elmarad a Felcsút // hévégi, Kisvárda elleni meccse is. Furamód, ennek a meccsnek már van új időpontja, mégpedig szeptermber 5. (szombat). (via MLSZ)
    • a vasárnappal kapcsolatban // amúgy kiadtak egy mindössze két mondatos közleményt, de okosabbak nem lettünk belőle. Idézem a lényeget, vagyis az egyik mondatot: Mint arról már hírt adtunk, első csapatunknál felütötte a fejét a koronavírus. A szombati és a hétfői vizsgálatokon több játékosunk is pozitív tesztet produkált, a fertőzötteket elkülönítettük és rendszeresen vizsgáljuk – enyhébb tünetektől eltekintve mindannyian jól vannak.
  • még mindig van mintegy // 180 jegy az MTK elleni pénteki meccsre a vendégbe. Felcsútra bezzeg órák alatt elfogyott, pedig akkor még nem is tudhattuk, hogy a Hungárián lesz a valódi idénynyitónk.
  • válogatott keret a törökök ellen // Marco Rossi augusztus 24-én, kora délután hirdeti ki. Nagyon kíváncsi vagyok hány meghívót postáz Kispestre.
“Napikispest 2020.08.19.” bővebben

Napikispest 2020.08.12.

  • indulhat a roham //
    • jegyekért // a második fordulós MTK-Honvédra (08.21., péntek 19h): mától nem kér szurkolói kártyát az MLSZ jegyrendszere! Felcsútra pár óra alatt elpattant hat-hétszáz jegy, ne maradjunk már szégyenben, hogy a Hungárián nem töltünk meg egy ugyanakkora vendégszektort. (Egyelőre száz körüli az eladott jegyek száma.)
    • bérletért // ma 18-20, holnap 17-20 óra között a Futball Házban.
      • a bank- és a SZÉP-kártyás fizetést // sokan kérdezitek, ezért rákérdeztünk az illetékeseknél. Amint válasz érkezik, frissítünk.
      • frissítés // bankkártya oké, SZÉP sajnos nem.