Mastodon Mastodon

Újabb dátumot kapott a stadion

2019 vége az aktuális határidő!

„Az utánpótlás központ a tavaszi szezon folyamán elkészül, s ezután kezdjük az új stadion építését. Mindenre kidolgoztunk egy tervet, az MTK-val már aláírt szerződésünk van, hogy ott játszunk júliustól kezdve, amíg a mi stadionunk el nem készül” George F. Hemingway az M4 Sportnak

Később persze kicsit árnyalta a dolgot: „azon kívül, hogy mikor kezdődik, mindenre van terv”, ami nekem azt jelenti, hogy mi sem tudunk semmit, nincs közbeszerzés, nincs kormányhatározat a pénzről, nincs semmi, csak valami halvány ígéret, és egy sorminta, hogy máshol is épülnek stadionok. Hemingway egyébként bemondott egy 2019 végét, vagyis alig másfél év alatt épülne meg az új Bozsik.

„Újabb dátumot kapott a stadion” bővebben

Megpróbálunk eloszlatni néhány félreértést, miután megint nem kaptunk se pénzt, se ígéretet az új Bozsikra

A tévedés jogát természetesen fenntartjuk.

Csütörtökön jelent meg a Portolfión egy cikk, amelyből kiderül, hogy a kormány újabb tízmillárdokat költene el sporttal kapcsolatos ingatlanfejlesztésre. A cikk gyorsan bejárta az interneteket, és okozott nem kevés félreértést. Különösen Kispesten.

A Portfolió által idézett friss kormányhatározat szerint olyasmikre lesz pénz, mint például:

  • 16 milliárdért második ütem a Fradivárosnak;
  • 10,3 milliárdért új stadion Nyíregyházának (miközben a jelenlegi alkalmas akár az Európa-liga csoportmeccseire is);
  • 2 milliárdért lovasakadémia és termálvizes lórehabilitációs központ Kisvárdára (plusz 700 millió ugyanoda labdarúgó-akadémiára, 250 millió pedig kézilabda-akadémiára);
  • de kap 100 milliót a Szöllősi-féle Magyar Sportújságírók Szövetségének Nagy Béla-programja, ami elvileg arról szól, hogy sportújságírókat képezzenek és/vagy támogassák a sportkönyvkiadást.

Minket ebből a keretből összesen 300 millió forint érint, ami a „Dél-Pesti utánpótlás-nevelési centrum támogatása tárgyú beruházás többletforrás igénye” címszó alatt került elhatárolásra.

Pénteken jött az újabb hír, hogy egy korábban még időpont nélkül futó, de menet közben a semmiből mégis építeni kezdett Fáy utcai Illovszky-stadion, amely ugyanekkor a látható tömegigény és vélhetően a miniszterelnök vajszíve miatt négyről hatezresre is megnőtt, most a 2099/2017. (XII. 28.) kormányhatározat értelmében a korábbi négyhez újabb 3,35 milliárd forintot kap, vagyis összesen 7,35-ből épülhet meg.

Jogosan kérdezitek tehát többen is, hogy jó, de akkor mi van a Bozsikkal? Megint nincs pénz, még mindig nincs közbeszerzés, kapunk mi egyáltalán stadiont?

„Megpróbálunk eloszlatni néhány félreértést, miután megint nem kaptunk se pénzt, se ígéretet az új Bozsikra” bővebben

A sorok közé rejtve ismerte el a Honvéd, hogy megint csúszik a stadion

HUMBUG!

A hétre ígért tájékoztatást Hemibá arról, hogy mit sikerült leegyeztetni az új stadion ügyében, mert ugye egyelőre se kormányhatározat a pénzről, se közbeszerzés, se semmi, miközben állítólag a Hungária körutat már hetekkel ezelőtt lemondtuk.

Nos, ez a tájékoztató eddig elmaradt, ellenben kikerült egy anyag a honlapra a következő címmel: Ajándékozz bérletet karácsonyra! Ha megkattintod, akkor a tavaszi bérletárakról és a pénztárak nyitvatartásáról olvashatsz benne – a bérletek pedig, tádádádádám: a Bozsikba szólnak. Vagyis tavasszal még biztos otthon játszunk.

„A sorok közé rejtve ismerte el a Honvéd, hogy megint csúszik a stadion” bővebben

Napikispest 2017.11.20.

  • stadion // Hemingwayt kérdezte az NS, hogy tavasszal hol játszunk? Az Öreg ugyan külföldön van, de azért válaszolt:
    • „a Honvéd jövő héten kap tájékoztatást a stadionrekonstrukcióval kapcsolatban, ezt követően születhet döntés arról, hogy (…) hol játssza a hazai mérkőzéseit a mostani szezon tavaszi szakaszában.”
    • ha kommentálnom kéne, annyit mondanék, hogy a világ talán valaha volt leggyorsabb kormányhatározat + közbeszerzési folyamat + döntés + szerződés + engedélyeztetés + egyébségek kombója lenne, ha azért kellene már a tavasz elején a Hungáriára költöznünk, mert épül (vagy legalább bontás alatt áll) a Bozsik.

Magyarország egyetlen új stadion nélküli bajnokcsapata

Vélhetően még legalább fél évet csúszik az új Bozsik.

  • április 27. // a Honvéd bejelenti, hogy a 2018-as naptári évben a Hidegkuti stadionban rendezi a hazai mérkőzéseit.
  • május 25. // újabb bejelentés: a bajnoki döntő napján kezdik árusítani a  2017/18-as bajnokságra érvényes bérleteket. A csavar a dologban annyi, hogy csak az őszre, „mivel a 2018-as évben a Hidegkuti Nándor Stadionba költözünk, és ott más rendszerben folyik majd a bérletértékesítés.”

Eddig minden szép és jó. Két nappal később megnyerjük a bajnokságot, majd jön az ősz, és a fejreállás.

„Magyarország egyetlen új stadion nélküli bajnokcsapata” bővebben

Ugye senki nem lepődik meg: megint csúszik az új Bozsik

Pár napja jött ki a TED-en, az európai közbeszerzési eljárásokat nyilvántartó oldalon egy módosítás, hogy:

  • mégsem most, idény végén bontják a régit,
  • mégsem 420 nap alatt alatt készül el az új,
  • ráadásul még jelentkező sincs az építésre, hiába állnak a tervek évek óta dobozban.

„Ugye senki nem lepődik meg: megint csúszik az új Bozsik” bővebben

Úgy látszik nem tolonganak a jelentkezők, hogy Bozsik stadiont építhessenek

Szomorú.

Újabb egy hónapot csaptak az európai közbeszerzési eljárás keretében megtendereztetett Magyarország-Budapest: Stadion építése című projekt Ajánlatok benyújtásának határideje alponthoz.

Eredetileg 02.06-ig lehetett benyújtani a pályázatokat, amit aztán módosítottak 03.14-re, de vagy biztos nem jelentkezett senki (tényleg mindenki elfelejtette, hogy épül egy stadion mifelénk?), vagy csak kevesen, és akkor nincs igazi verseny (hahaha).

A lényeg, hogy a legfrissebben módosított dátum szerint 04.12. az új határidő, ha valaki nagyon szeretne Bozsikot építeni.

Az első ígéretekhez képest legalább négy évet csúszik az új Bozsik

Hogyan lesz 2015 végéből – már most legalább – 2019 eleje?

Október végén bontani kezdik a Fáy utcai Vasas stadiont, hogy nagyjából másfél év múlva egy teljesen új, bár egyelőre terveken még nem létező valami épüljön a helyére. Határozott, pontos dátum, jöhetnek a munkagépek.

Ezzel szemben az új Bozsik helyzete nem ilyen egyszerű. Először 2013 őszén dobták be, hogy mi is kapunk stadiont, viszont talán egyetlen olyan perc sem volt az elmúlt három évben, amikor komolyan vehetően állította volna valaki: ekkor és ekkor dózer, utána építkezünk.

Egy lehetetlen küldetés keretében megpróbáltuk összegyűjteni mindenféle sajtóhírekből, és a klub saját kommunikációjából, hogy mikor épp milyen céldátummal adják majd át az új Bozsikot.

„Az első ígéretekhez képest legalább négy évet csúszik az új Bozsik” bővebben

Napikispest 2016.03.22.

  • ezért nem jártak a családok // egy kis római cidri 1500 évvel ezelőttről. Nem hiába mondjuk, hogy ki a politikával a stadionokból. (via BBC History/index)
  • taómutyi? // megjelent egy rövid anyag az átlátszón, amiben azt a kérdést feszegetik, hogy ha az országban mindenfelé stadionok épülnek, vagy fognak épülni, akkor abból hármat miért az MLSZ terveztetett, köztük a miénket is? (via atlatszo.hu)
    • számomra a legérdekesebb rész az MLSZ válasza volt arra a kérdésre, hogy mégis miből finanszírozták a terveket? „Többségében taós forrásokat, illetve kisebb részben saját forrást használt fel az MLSZ, állt a válaszban.”
    • magyarán // taóból terv, majd eladják a terveket az államnak, így kapva a taóforint helyébe szabadon felhasználható forintot? Hogy is van ez?
    • a stadionterv eladásával mi is foglalkoztunk néhány napja.

Február óta már a Nemzeti Sportközpontok nem építi a stadionunkat

Az új Bozsik látványtervének egy valamikori állapota

Már eleve azt sem értettük, hogy 2014-ben miért az MLSZ(!!!) rendelte meg 193,5 millióért (ÁFÁ-val) az új Bozsik stadion terveit. A feladattal megbízott Óbuda Építész Stúdió időben szállított, és 2015 februárjában, egy szurkolói ankéton képeket is láthattunk a koncepciójáról, majd néhány hétre rá a klub a szurkolókat kérte fel ötletelni, mert a tervek még nem véglegesek, azokon lehet valamit finomítani.

„Február óta már a Nemzeti Sportközpontok nem építi a stadionunkat” bővebben