Mastodon

Egyajelszó #méghatmeccs

Volt már róla szó, hogy igazából minden mindegy, kötelességből kitesszük a hét közepét, de tudjuk, hogy a valóság a #mégXmeccs, és semmi más. Amíg matematikai esély van a tizennegyedikre, addig #mégXmeccs.

Talán a Fradi előtt mondtuk először egymásnak, hogy #mégtízmeccs, és azóta valahogy benne maradtunk. Négyet közben letudtunk, tehát #méghatmeccs. Gondoltuk volna? Gondoltuk volna akár februárban, amikor azonos pontszámmal három csapat vezette a bajnokságot? Gondoltuk volna, hogy itt van április vége, és még mindig? Remélem az megvan, hogy tavaly április 30-án volt vége az egész bajnokságnak? #méghatmeccs

„Egyajelszó #méghatmeccs” bővebben

Ritka eset, de most katarzis jó oldalán álltunk

Kurva jók vagyunk, vagy kurva jók vagyunk? – annyira csábító, hogy ezzel a felütéssel kezdjek, főként, miután Rossi mister is szokatlanul elégedett nyilatkozatot kürtölt bele a világba a meccs után, de azért én most próbálok két lábbal a talajon maradni. Nem lesz könnyű.

Mondjuk arra már nem is mondok semmit, hogy pont az utóbbi 10 év legnagyobb slusszpoénját hozó meccsünkön legyek olyan szarul, végig sápadozva a korlát mellett, hogy annál tipikusabb RW sorsot nehéz még kitalálni is, de még ez sem tudott teljesen meggátolni abban, hogy a végén boldogan mosolyogva ki a fejemből tapsoljak a tiszteletkört toló játékosoknak. Másra mondjuk nem is nagyon futotta az erőmből.

„Ritka eset, de most katarzis jó oldalán álltunk” bővebben

Vízválasztó a kertek alatt

dPZWwqBMSzép csöndben egy kis sorsfordító mérkőzéshez érkeztünk a ma délutáni pesti kisrangadóval. Tudom, elcsépeltnek is hathat(na) e fordulat, annyiszor írtunk már itt sorsfordító találkozókról e blogon (persze az NS magyar válogatott kapcsán ellőtt hasonló fordulatainak számától még mindig messzebb vagyunk, mint Dzsudzsák a Hertha öltözőjétől). Mégis leírjuk sokadjára is a sorsfordítást, megmondom miért.

„Vízválasztó a kertek alatt” bővebben

Stadionmizéria, nem értem, stadionépítés, nem értem, de tényleg nem :(

Elértem a határaimat, feladom a józan ésszel folytatott harcomat, és megadom magam Abszurdisztánnak.

Október 10-én robbant a hír, hogy október 29-én búcsúzik az Illovszky stadion, és 2018 tavaszára egy új létesítmény épül a helyébe, bár

  • terveket még nem láttunk,
  • volt róla szó, hogy ott is épül majd valami, de még céldátumig sem jutottak,
  • erre most 19 napja maradt hátra,
  • de tervek, meg úgy általában forintok a finanszírozásra még mindig nem léteznek.

Ezzel szemben az új Bozsik stadion és a Dél-pesti utánpótlásközpont (ez lenne az akadémiánk) tervei évek óta készen, a terület elméletileg lefoglalva, a források elkülönítve, az átadás meg most szeptemberre lett volna, és még csak nem is az első tervek szerint, hanem valamelyik módosított alapján.

Nem értem. Tényleg nem.

A forduló gólja és potyája is a hálónkban, ez sok volt egy estére

Sokan voltunk
Sokan voltunk

A minimál-beharangozók varázsa megtört tegnap egy távoli bombán és Horváth András Király Gábor- díjas potyáján, sajnos ezzel a konklúzióval összegezhetjük a szép számú kispesti (és hagyjuk meg: Vasas-) szurkoló előtt megrendezett pesti kisrangadót. „A forduló gólja és potyája is a hálónkban, ez sok volt egy estére” bővebben