mert célunk csak egy van
Iszonyat hangulatosan indult a mai napom, hogy aztán iszonyatosan szarrá ázzak, de legalább megvan a továbbjutás (és remélem nincs meg egy remek megfázás). Bevezetőnek ennyi elég is, akit érdekel a „Régi idők jellegű pesti focikalandjaink” sorozatunk, az ne habozzon, lapozzon. „Eső, pára, fű és sár: a kupahelyszín Soroksár” bővebben
Az első félidő közepéig azt hittem, Nagy Geri lesz az MVP. Aztán úgy a 60. percig biztos voltam benne, a tékozló fiú megtérését hozza a mai este, és annyi kritika után Rikkárdó homlokára helyezhetjük fel a virtuális babérkoszorút. Erre jött a 92. perc… „Meccsarc: Gyuri bán és két alvezére” bővebben
Semmi sem alakult úgy, ahogy vártam, de ennek most kifejezetten örülhet mindenki. Elállt az eső a meccs nagy részére, Vernes Rikárdó akkorát hajtott, mint egy csúcsidős Forrai Rambó, a meccs végén pedig nem számunkra jött a vészterhes fordulat. Komolyan, csak kapkodom a fejem. „Kamber Gyuri be..szta a happy endet” bővebben
OK, ez csak vicc, magam is azon drukkerek táborát gyarapítom, akik szerint iszonyat kifutott féléve volt a 2011-es ősz a kopter brazilnak, de a lényegi mondanivaló itt most a tizi-végrehajtási hatékonyság. Dániel Ló nem szarozott, nem gondolkozott (valszeg ez volt a kulcs, nem volt egy észjátékos), ellenben ösztönből bebaszkodta a büntetőket. És a 0:0-ás, 1:1-es meccsek sorát nyertük így 1-1 góllal, és lettünk majdnem dobogósok azon az őszön. „Meccstéma: kérek egy Danilót!” bővebben
Az van, hogy ma elkezdődik a hosszú szabim, amit az évek óta esedékes festéssel ünneplek (lakás, nem akvarell). Tudom, erre azt mondjátok, mint amit Bodnár Szakáll annak idején saját bevallása szerint Gerának, mikor megtudta, hogy utóbbi vasárnap reggelente Németh tiszteletessel tolja a vidám vasárnapokat: „Neked bejött az élet…„. Így van, viszont ennek az is következménye, hogy a blogírási infrám kissé borul, így már ma felficcen a beharang, hacsak jó öreg Hanta , az aktualitások felkent pápája nem érzi úgy, hogy egy vasárnap reggel felhegesztett kibeszélő nélkül nem Dallas a Dallas (de, úgy érezte, csak éppen már ma reggel, most látom… Mindegy, most már marad ez is, csak délutánra belőve). Én mindenesetre most leadom az anyagot, aztán fejest ugrom délután a 15 literes diszperzites falfestékbe. „Hérától a Lokiig – RW hétvégi pályaív” bővebben
Annyira adná magát a meccstéma-glosszánkhoz az M4 és az MLSZ közös balfaxkodása a meccsidőpont variáláson és a napszúrásra ítéltetésünkön, hogy annál adekvátabb témafelvetést nehéz elképzelni – de egyrészt én is írtam már erről a beharangban, másrészt Hanta is gyalázkodott kétszer is (ekkor és ekkor) az ügy kapcsán, úgyhogy ha még egyszer leírjuk a nyűgeinket, akkor mi leszünk a blogszféra hegyiivánjai (a Mester ugye minden, de minden magyar bajnoki rajtkor elsüti statisztikus beharangját a csökkenő nézőszámokról és a „minden szar”-ról). Itt még nem tartunk. „Meccstéma: hőség helyett jóságról” bővebben
Eddig szépen alakul az idei szezon, szó se róla… Azért bevallom, bennünk volt a para meccs előtt, hogy az újonnan mumus MTK ellen mi lesz, hogy meg tudjuk- ismételni a Vidi elleni koncentráltságot, hogy a múlt héten remekelő srácok ismételnek-e. Nos, a sirokkó előtti hőguta sújtotta poros arab oázist idéző körülmények között végül is az történt, amire a merészebb álmainkban gondoltunk: teljesen megérdemelten vertük a mindössze egy kapura lövést prezentálni képes MTK-t. Olyan magától értetődően, hogy én még valahol mindig azt várom, ébredjek fel, és eszméljek rá, igazából kettő-egy lett oda.
De nem, nem bizony…! „Kettőből kettő!” bővebben
Vagyis a télen igazolt kilencekből egyelőre(?) Punosevac maradt. (via honvedfc.hu)
Pedig #kone10 már négynél tartott. /// A játékoskeringős posztunk itt frissül.
Azt hiszem, ezzel a mondattal foglalhatjuk össze a legjobban a tegnapi késődélután történéseit. Elindítottuk a szezont, az eredményt tekintve nem is rosszul, a baljós előzmények fényében (ad-hoc igazoláspolitika /politika…./, bábeli zűrzavar a taktikai megbeszéléseken, fura cséká-választás, elképesztő összeállítások az edzőmeccseken, stb.) egyenesen pozitív meglepetésekkel találkozva. Ugyanakkor a 3:0 jóval simább meccset tükröz a valósnál, ráadásul az emberelőnyben lenyomott majd’ 60 perc alatt némileg nagyobb offenzívát is elviseltünk volna. De az utolsó 5 perc olyat hozott, amire rég (talán a Sanyi-Danlio kettős idején) volt példa Kispesten – klasszis csatármegoldásokat és – gólokat, így elképedten, de mosolyogva nézhettünk össze kis szurkolói csoportunkkal a korlátnál. „Elszállni nem kell a 3 góltól, de vannak csatáraink” bővebben
Másfél hét és kezdünk, úgyhogy ideje zárni poszt-leltárunkat az elmúlt szezonról. Eddig a mérleg nem túl kedvező a már megjelent epizódokat tekintve: kapusposzton kábé megvagyunk, a védelemben vannak egy-egy jobb eresztésű ementálit idéző lyukak, a középpálya fantomjellege nagy eséllyel nem indul oszlásnak, ami baj, és a csatársor…
…nos, a csatársor lesz a mai témánk. „Poszt a posztokról 4.: a csatársor” bővebben
