Az én Kispest-Honvéd-sztorim XXI. – 2007 tavasz.

cimkeporigohuMielőtt nyárig pihenőre vonulna, folytatódik személyes retrospektív sorozatunk. A sorozat természetéből fakadóan továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat.

Mai epizódunk tárgya végre egy örömteli félév, 2007 MK-meneteléstől bódult tavasza talán az utolsó abszolút “happy” félszezon, amit a közelmúltban átélhettünk. Egy pár hónapra megint profi klubnak, az egyik legnagyobb hazai csapatnak kezdett tűnni a Kispest, olyan alakulatnak, aminek mi mindig is látni akartuk Őt – és annak is láttuk a szívünkben. Csak a valóság, az mutatott mást. De végre ebben a félévben igazi tündérmese jött a pályán, ami bizony nagyon is kijárt megtépázott Honvédos önbecsülésünknek, bizony. Nézzük hát az örvendetes események krónikáját.

Micso Szmiljanics az egyik legkomolyabb érkező volt. (forrás: vebidoo.de)
Micso Szmiljanics az egyik legkomolyabb érkező volt. (forrás: vebidoo.de)

A következő január-február igazi időutazást hozott, mégpedig a jobb korszakainkba visszarepítőt. A hónap közepén bejelentették, hogy a Macronnal, mint a Pini-korszak utolsó szekrényben ragadt csontvázával a szerződésünk felbontásra kerül (így, idény közben, nem semmi…), és az új sportszerszállítónk a Hummel lesz. Az a Hummel, ami utoljára az 1990-91-es szezonban hozta a mezeinket, bizony, az a bizonyos első „bajnok Honvédom”, képzelhetitek, hogy ez a tény egy magamfajta, az „égi jelekre” sokat adó babonás arc számára miféle ómenként szolgált… Amúgy sem voltam nagy fanja az amúgy sokak által kedvelt Macron mezeinknek, bár a 2006 őszi változatok tényleg gusztusosra sikerültek, na de egy Hummel… ez remek lesz, bizakodtam. És mikor meghozták a rajtra a mezeket, nem is csalódtam – egy tradicionális piros-fekete csíkos fölső fehér gatyával, fekete sportszárral, ezüst felirattal, számokkal… A karon a klasszik Hummel V-betűk!

Mogyorósi Miskolcról is Hummelt öltött. (fotó: honvedfc.hu).
Mogyorósi Miskolcról is Hummelt öltött. (fotó: honvedfc.hu).

A cseremez egy tiszta fekete szett volt (állítólag magának a Bossnak az ötlete volt az idegenbeli meccseken való félelmes fekete seregként való feltűnés, nem tudom, ez inkább városi legenda-szagú sztori, de jól hangzik), és kaptunk egy ugyanilyen, fehérben kivitelezett verziót is. Hosszú évek galléros megoldásai után e mezek sima kerek nyakas változatban érkeztek, ez is tetszett, ahogy tetszett a főmez vörösének közepes árnyalata is az elmúlt olasz évek fáradt téglavöröse után. Óriási volt, na.

És az igazolások sem álltak le. Megszereztük a Debrecen egykori kezdőkapusát, a hajdúsági csapat Szentes Blézer-féle, tavaszig tartó UEFA-menetelésének hősét, a Csernyánszky miatt (pont Supka által) tartalékpályára tett Sandro Tomicsot, így már Iván hullámzó formája és erős vonalkapussága miatt sem kellett aggódni, igazi nagy nevet fogtunk ki Sandróval. Összejött az edzőtábor is, február elején indultunk Belekbe, előtte azonban lelőttük a transzferidőszak legnagyobb nagyvadját. Épp autóval mentem valahova Öcsémmel, azt hiszem sítáborba indultak és én vittem őt ki, amikor a rádió sporthírei között a szpíker elsőként említette, hogy „Igor Bogdanovics, a Debreceni VSC csatára fél évre kölcsönbe Kispestre igazolt a Budapest Honvéd csapatához. A piros-feketéknek nyáron opciós joga lesz a csatár végső megvételére”.

"Az IGAZOLÁS". Bogda is megjött! (fotó: nso.hu).
“Az IGAZOLÁS”. Bogda is megjött! (fotó: nso.hu).

Hát, majdnem áthajtottam a szembe sávba, Öcsém is, aki az eddigi igazolásainknál visszafogott volt („jók, jók, de Szmiljanics és Szabó Tibi öreg már, a többit nem ismerjük”), eleresztett egy „aztakurvá”-t és a levegőbe csapott mellettem az anyósülésen. Utoljára TV/rádió által bemondott igazolásunk Váczi Zoli volt 1999-ben, előtte pedig Eszenyi Dénes 1995 nyarán. Azóta senki, de ne csodálkozzunk, milyen média számolt volna be mondjuk egy Batrinu, egy Laczkó Árpád, egy Schafranek, vagy egy Hornyák Vendel idehozataláról? Bogda más kaliber volt… a 2005-ben először bajnok DVSC alapcsatára, a Hajduk elleni selejtezős diadalok hőse, főleg a hazai meccsen fejelt két góljával, aki ezután Törökországba távozott, de onnan hazatérve is a Lokiba jött vissza, csak az új szezonban Beránek alatt már hátrább került a háziversenyben Brnovics és Sidibe és Zsolnai mellett, ráadásul ekkorra igazolták le Kouemahát is, szóval nem nagyon maradt számára hely. Nálunk viszont elkelt egy gólvágó és passzerős csatár, megváltóként vártuk hát a tar Igort.

...és Tomics is vele tartott! (fotó: gportal.hu).
…és Tomics is vele tartott! (fotó: gportal.hu).

Sőt, egy darabig úgy festett, három fős is lehet a cívis kontingens, hisz a védekezőközép Roland Habit is idehozta volna Supka, ami díjazandó ötletnek tűnt, hisz szűrőben soványak voltunk (ki hitte volna akkor Benji álomtavaszát), Habi pedig sérülékenysége mellett a Bohóc egyik (ha nem a) legjobb védekezőközepe volt. Ám sajna aktuális sérülése ismét közbeszólt, maradtunk hát a kát másik délszlávnál. Kár.

A török heteket egy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel tolta le a csapat, 4. helyet szerezve meg a nyolccsapatos Arcadia-kupán, jobbára Kelet-közép-európai illetőségű csapatokkal megmérkőzve. A honlap folyamatosan tudósított az eseményekről és a hangulatról, a tengó meccsekről, a születésnapos kerettag megfürösztéséről a szálloda medencéjében. Az egy évvel ezelőtti szudáni túra híreihez képest ordító volt a különbség: térdig érő fűben térdkalácsokra vadászó posszant csokkó védők vs. profi felkészülés jó pályákon, jó hangulatban.

Visszatért hat év után Szabó Tibi is. Tudja hozni a régi formát? (fotó: nso.hu).
Visszatért hat év után Szabó Tibi is. Tudja hozni a régi formát? (fotó: nso.hu).

A csapat hazatérte után még Budafokon a műfüvesen lenyomott 1-2 edzőmeccset, és itt már láthattuk körvonalazódni a tavaszi kezdőt, Tomic előtt Debrővel és Szmiljával középen, Schindlerrel és Csocsóval a széleken, a Diego, Benjamin, Rivera, Dobos középpályás-sorral, és Hercegfalvival elöl, aki mellé természetesen Bogdát vártuk kezdőbe. Na így utaztunk a tavaszi első fordulóra az Újpesthez.

A lilák akkor is a bajnokság egyik élcsapataként fungáltak, nem vártunk tehát könnyű meccset. Aznap reggel a munkahelyemen kitelepült véradás volt, és egészségtudatos kolleganőim egy hét lelki terrorral elérték, hogy életemben először én is bevállaljam e tortúrát. Megtörtént. Természetesen a kiszálló nővérkék közül kifogtam az egyetlen klimaxos fasisztoid nörszöt, aki meglátva elsápadó fejem (mindig elsápadok vérvételkor/szúráskor, de sose ájulok el), tiltakozásom és magyarázataim ellenére felkúrálta a véradóágy alsó fertályát az égbe, hogy amolyan sokkfektetéssel vegye elejét az általa prognosztizált (ám soha be nem következő) alélásomnak. Úgy festettem, mint valami abortuszra váró megesett lány, aminek nem örültem, így a pumpáló labdát mérgemben elejtettem. Az agresszor nővérnek sem kellett több, a bal szemöldököm lendületből ordította le az amúgy csurig telt teremben. Remek indítása volt a napnak. Este sokáig kellett dolgozni, így a meccsre nem értem volna ki, haza a TV elé viszont beestem a kezdés után nem sokkal, némi Határ úton vételezett büntetősörrel (az azóta méltán elfeledett Pannon Ászok márkából pár dobozzal).

Ndjodo először köszönt be (forrás: sportgeza.hu).
Ndjodo először köszönt be (forrás: sportgeza.hu).

Apuval leültünk a képernyő elé, és szomorúan néztük, ahogy 8 perc után gólt kapunk, majd a második félidőben 25 perc alatt elmegy néggyel az Uppe. Még jó, hogy a levett vérmennyiség miatt a két doboz sörtől is olyan szedációba kerültem, hogy csak mérsékelten kapott el a Kispest-depó, ráadásul az utolsó 20 percben szépítettünk is (Ndjodo, Szmilja). Szurkolóink ettől nem lettek boldogabban, a 4:0-nál betaláló, s gólját Afrika-kupa döntőben szerzett győztes találatként ünneplő Ndjodót rendesen ki is fütyülték. Nem így képzeltük az indulást, a “túl szép hogy igaz legyen” átigazolási időszak után kemény józanító volt ez a pofon.

De a verkli pörgött tovább, a következő fordulóban végre tényleg hazatértünk, a felújított Bozsik átadásán a Vác csapatát fogadtuk. Arra a szombatra a havas esős, latyakos nyomoronc időjárás is kicsekkolt Budapestről, és verőfényes, igazi kora tavaszi márciusi langyos szellőben indult a nap. Itt tényleg megadta a módját az új vezetés a Bozsik-stadi újra-birtokbavételének – egész délelőtt ment a program a Szentélyben, szurkolói ankéttól kezdve a stadionbejáráson át az új indulónk debütálásáig.

Csillog-villog a megújult Bozsik... (fotó: nb1.hu).
Csillog-villog a megújult Bozsik… (fotó: nb1.hu).

Az ankét már maga zseniális volt, Hemingway bemutatta magát, a Bozsik felújításának sztoriját, Supkát és az új igazolásokat, Supi stábját, Vass László pályaedzőt, akit korábban Hantát idézve „Csank János állandó jellegű tettestársaként” ismerhettünk innen-onnan (Vác, Fradi, Siófok, stb.), és az Újpestről második hazájába visszatérő kapusedzőt, Brockhausert („a népszerű Brocki okay?”). Beszéde végén Hemingway fogadóórát tartott, az első hozzászóló egy akkori vezérszurkoló volt, aki annyit mondott „először is kedves szurkolótársaim vastapssal köszönjük meg Hemingway úrnak, amit a Bozsikkal és az igazolások terén eddig tett, mert ő az elmúlt 10 évben az első tulaj, aki mindent be is tartott amit eddig ígért”, és valóban a tribün beleremegett a tapsba, egyre több helyről szólt az „álljatok fel”, én ilyet már rég láttam is Kispesten. Hemy úr még el is vörösödött („Ehh, ne hozzanak zavarba, eeergh…”), ekkor nem hittem volna hogy az lesz ebből a sztoriból ami végül lett. De most ne szomorkodjunk, menjünk tovább…. Mondjuk az első törés is bekövetkezett, miután az említett szurkoló felajánlotta, hogy az új Bozsikban az első gólt szerző játékosunknak felajánl egy kisebb összeget, amire Hemingway köszönte szépen, de nem, inkább a csapat egésze kapja majd a pénzt hogy ne legyen önzőzés a gólhelyzeteknél a pénzjutalom miatt. Erre a drukker-potentát besértődött, hogy akkor visszavonja a felajánlást. 10 perccel később Hemy úr elmondta, hogy rendesen kell ám szurkolni, kirekesztő bekiabálásért és nem illő viselkedésért, agresszív hőzöngésért kivezetés jár. Erre egy meglett arc megjegyezte, hogy  nem kell ilyen szigorúnak lenni, „az értékelhetetlen újpesti vendégjátékkor az egyedüli értékelhető jelenet az volt amikor megdobáltuk Tisza Tibit hógolyóval”. A prompt válasz persze érkezett. „Uram szégyellje magát, egy ilyen idős embernek, ha ez a legnagyobb öröme akkor ott bajok vannak. Okay, következő kérdés?” – na ez már kezdett emlékeztetni a későbbi ankétokra :)

A szurkolói fórumot a stadion bejárása követte, kb. 6-8 db, húsz-harminc fős csoportokba osztva az érdeklődőket, minden csoportot egy-egy klubalkalmazott (Gács klubigazgató, Hemingway, Vass pályaedző, Supka, Ágoston erőnléti edző, Brockhauser) vezetett, egyeztetett útiterv alapján. Én Brockihoz kerültem, aminek külön örültem, lévén ő volt az utolsó bajnokcsapatom kapusa, ez megint jó jel, örvendeztem magamban. A bejárás iszonyat hangulatos volt, Brockhauser sztorizott, a tribün alatt az orvosi szobánál összefutottunk Mecseki dokkal, akit örömmel köszöntöttek az idősebb szurkerek, javasolva, hogy az aznap majd nekünk fújó Pánczél sporit ugyan szedálja már le meccs előtt valami lónyugtatóval… Aztán a felújított öltözők, játékos-kijáró, kispadok, a vörös-fekete székekkel teleszórt korzó, majd a hátsó faházak, igaz itt nem volt mit nézni, kiderült, Brocki benézte a kezében tartott, kinyomtatott útitervet („fordítsd meg azt az itinert, Brocki” –kérte egy borízű hang) hangulat a köbön. Utána be az új sajtószobába, majd a VIP-részlegekhez, a konditeremhez, az ajándékboltba, amely már tele volt a pöpec új Hummelekkel, mezek, melegítők, kabátok, kiegészítők, biztos Kispesten vagyok? (Igen, jöttem rá, mikor megláttam a “Go Dobos, Go” és “Go, Zoli, Go” pólókat. Epic.). Ekkor hangzott el, pontosan a konditeremnél az emlékezetes párbeszéd egy szurkolónk és Brocki között: „Jó lesz ez, jó ez a keret, persze, csak ez a Supka… nem szeretjük őt itt Kispesten… tudod, nehezen felejtünk.” „Nézd én nem ismerem ezeket a sztorikat, de mióta itt vagyok Attilával, ő a Honvéd sikeréért dolgozik, tényleg teljes erőből, ezt ti is látni fogjátok” – válaszolt a kapusedző. Ámen! Szóval hangulat-hegyek, vörös-fekete minden, és közben ömlik a napfény Kispestre, végtelenítve szól az új kretén indulónk „Csak a győzelem lehet a cél, csapatunk erős mint az acél”, tényleg happy days are here again, basszus, úgy érzem magam, mint a ’80-as évek végén a Kőbányai Expón egy kiállításon, tömeg, jó hangulat, a levegőben popcorn- és sültkolbász-illat, műanyagkorsós sörökkel a kézben haladnak előttem mindenféle szurkereink, rég látott arcok és stabil bútordarabok, elképesztő, ma itt csak nyerhetünk, „oroszlánbarlangba itt belépsz, hajrá Honvéd hajrá még”… Jézusom…

A "Go Dobos, Go" pólók névadója délután is beköszönt! (fotó: honvedfc.hu).
A “Go Dobos, Go” pólók névadója délután is beköszönt! (fotó: honvedfc.hu).

Délre a móka időlegesen véget ért, én pedig fülemben az induló véglegesen beégő brutál foszlányaival elindultam a 42-es felé, majd haza ebédelni, a délelőtt még barátnézó Öccsöt felszedni, és irány vissza a Szentélybe. A délután már szemerkélő esőt hozott, de a hőmérséklet maradt több, mint baráti, és szerencsére e kitétel igaz volt a Vác csapatára is. A legendásnak nem igazán nevezhető Palásthy-Rusvay csatárkettősben bízó, fehér-sötétkék kombóban pályára lépő dunakanyariak igen illedelmes vendégnek bizonyultak, a 6000 nézőjével szépen megtelt Bozsik pedig egy a nyitásnak a módját megadó Honvédot láthatott. A Tomics- Schindler, Debreceni, Szmiljanics, Vincze Z.- Dobos (Zana), Szabó T., Diego (Ivancsics), Benjamin- Hercegfalvi, Ndjodo (Bogdanovics) összeállítású csapat gálázott. Az első félidőben egy megpattanóból, amolyan Warzycha-távról Szabó Tibi szerzett vezetést, és a megkopaszodott régi-új karmesterünk csak szórta a forintos passzokat. Az első 45 percet még kihúzta a kiesőjelölt Vác, aztán 20 perc alatt összeomlottak: előbb Kovács öngólt vétett, majd Dobos szólózott egy olyat, mint a REAC-pályán egy éve, aztán Szabó Tibi álompasszát Hercegfalvi emelte megalázóan át a váci kapuson, négy percre rá Hfalvi ugrott ki és kicselezve a kapust az üres kapu elé érkező Bogda lábára gurított. A sérülésből felépült Bogdanovics Ndjodót váltotta a szünetben, és a vele lövetett gól után előbb Herceg, majd az őt idehozó Supka nyakába ugrott, elképesztő jelenetek voltak. A végén a beálló Zana suvasztott egy sistergős felső lécet, Szabó Tibi a 90. percben pedig keretbe foglalta a meccset, igazi fiesztával tértünk hát haza a csepeli albérletből, ez az egész nap pedig az egyik kedvenc emlékem a Honvédosságomból, hazafele az amúgy sem hosszú autóút egy percnek tűnt Wekerlére, öcsém is extázisban sorolta a gólokat. Gyenge ellenfél ide, messze-még-a-szezon-vége oda, nagy nap volt, na.

Egy héttel később munkaszombat volt, ledolgozós nap, mikor a REAC-ot fogadtuk, így háromkor a Krisztina téri megállóban már idegesen vártam a buszom, hogy repüljek át Pestre, majd a metróval ki Kispestre. A Honvédláz által hosszú évek óta újból elkapott tesóm a Határ úton várt, fel a 42-esre és irány a Tulipán utca. A meccsen el hajszállal kevesebben voltunk, mint az egy héttel azelőtti nyitányon, de így is 20 percet álltunk sorba, amit egyáltalán nem bántunk, majd csorogtunk föl a tribünre, és néztünk végig egy, a Vác elleninél jóval visszafogottabb félidőt. A második játékrész elején aztán Torma vezetést szerzett a sárga-kékeknek, minket meg a múltkori gála után ismét elkapott a jó ismert kiesés-frász. A csapat szenvedett, a REAC védekezett. Negyed órával a vége előtt, a legjobbkor aztán jött Dobos Atti, aki az idény Csehi Tibijévé bejelentkezve beverte tavaszi első míves szabadrúgásgólját, majd a lendület kitartott a záró 10 percig is, amikor a csereként beküldött Koós Gabi ugrott ki asszem Szabó Tibi zsugájával és a kifutó Farkas mellett épphogy elpöckölve a labdát az azt üldöző védők előtt a bőr bevánszorgott a kapuba. Nyögvenyelős gólt volt, de mekkora örömöt okozott, és nagyon fontos három pontot hozott a konyhára.

A következő hét ismét hazai meccsel köszöntött be, hisz ősszel a REAC sportszerűen belement a pályaválasztói jog felcserélésébe a Bozsik munkálatai miatt, így most ugye velük is itthon toltuk, a Váccal és a Lokival pedig eleve, sorsolás szerint. A kiesés elől menekülő csapatnak nagyon jól jött ez a sorsolás, úgy számoltunk, 2 győzelemmel és egy döntetlennel kezdve egész jó rajtot vehetnénk, hisz önbizalommal telve hátha pontot rabolunk a Lokitól is. Supka persze győzelemre készült exei ellen, ezt nyilatkozta is, én meg mérges voltam rá, amiért a hétközi MTK elleni MK-odavágón B csapatot szerepeltetett (Szabó Tibi helyett Geni, Schindler helyett Mogyorósi, Csocsó helyén Gege, Gegéén balközépben Zana) ennyire a Loki meccsre fókuszálva, amikor a kupában is lehetne vigéckedni! Ehhez képest a Hungárián Kanta és Bori első, illetve második félidő eleji gólját előbb Bogda, majd Ndjodo egyenlítette ki expressz sebességgel, így bíztató 2:2-vel zártunk a Hungárián.

A péntek pedig Supkát igazolta. A legerősebb keretünkkel felállni képes csapatunkból csak a kölcsönszerződésének záradéka szerint nem játszatható Bogdanovics hiányzott, így a Tomics- Schindler, Debreceni, Szmiljanics, Vincze Z. – Dobos (Mogyorósi), Benjamin, Ivancsics (Diego), Szabó T. – Hercegfalvi (Pomper), Ndjodo összeállítású csapattal vettük fel a harcot. A meccsen megint voltunk majd’ 5000-ren, tisztára visszatért a kilencvenes évek eleji feeling. Az első félidő brusztolást hozott, aztán a második elején sikerült ütemet váltanunk, az 50. és 60. percek között előbb Hercegfalvi talált be közelről, majd ugyanő hülyítette meg a Loki védelem egész baloldalát, mindenkit elfektetve-leültetve középre adott, és az érkező Ndjodónak csak a kapuba kellett botlania a labdát. A hangulat leírhatatlan volt, egyszerre robbant a Kanyar és a Tribün, a meccsre minket elkísérő, az általunk újabban agyondicsért hangulatra kíváncsi Doki barátunk, aki mellesleg gyűlöli a Debrecent, szintén elismerő bólintásokkal üvöltötte rekedtre magát e percekben.

Hfalvi is nagyon ment ezen a tavaszon (fotó:nso.hu)
Hfalvi is nagyon ment ezen a tavaszon (fotó:nso.hu)

A végén Sidibe szépített, így az utolsó negyed óra gázos lett, Supka trademarkos védőcseréivel (Mogyorósi, Pomper be, Dobos és Gege le) próbálta stabilizálni a középpályás szűrést, feladva ezzel a támadásainkat, de szerencsére a Lokiban nem maradt több kraft. Három meccs otthon, három győzelem, legszebb álmainkban sem gondoltunk ilyen indításra. Most bánhattunk igazán az átaludt Újpesti 75 percet.

Válogatott szünet miatt egy hét pihenő következett, az Eszék elleni edzőmeccsel igyekezte tartani a tüzet Supka a csapatban. Itt lépett pályára a színeinkben először Guie-Guie Gneki Abraham, Benji haverja, a gyors elefántcsont csatár, akit ugye 2005 őszén igazoltunk, csak kicsit lassan ért ide, mert közben menedzsere egy Dél-Afrikai csapatnak is eladta és ott nyomott egy szezont. A FIFA büntetés a és a jogtudor Hemy úr azonban megtették a hatásukat és a hosszú utazástól elcsigázott Abi másfél év késéssel bár, de csatlakozott a kerethez, gyorsan góllal is debütálva az edzőmeccsen. Szerencsére tétmeccsen sem sokáig marad néma a srác…

A Zete ellen Tomics és a csapat is megadta magát (fotó: nso.hu)
A Zete ellen Tomics és a csapat is megadta magát (fotó: nso.hu)

Az idényt Zalaegerszegen folytattuk, hétfői meccsen. Az aznapi óbudai focimról hazafele tartva Nyőgéri sporttárs hozott haza autóval, aki szintén régi Honvédos, ám az MK-győzelem táján, pontosabban azt azt követő nihil-években felhagyott a meccsre járással. Vele dumáltunk épp az aznapi esélyekről, mikor a rádió bemondta, hogy 1:0-ra vezetünk Ivancsics góljával. Alkalmi „taxisom” az erzsébeti csarnoknál rakott ki, onnan 48-assal zúztam haza, ám a TV elé zuhanva a közvetítés már a második félidő közepénél tartott, 3:1-es hazai vezetést mutatva. Hiába lőtt szép gólt a végén így Genito, nulla ponttal térhettünk haza. Ami még rosszabb volt, az az utolsó fél óra látott játéka: hitehagyottan, enerváltan játszott a Kispestem, pont úgy, ahogy általában az elmúlt 10 év idegenbeli meccsein, pedig a zsinórban három hazai siker után, ettől a kerettől kicsit bátrabb játékra számítottam volna. Nem jött be.

Gege szárnyalt e tavaszon - a Tatabánya ellen sem lassítva (fotó: nso.hu).
Gege szárnyalt e tavaszon – a Tatabánya ellen sem lassítva (fotó: nso.hu).

A Tatabánya ellen lehetett javítani, s hogy az a napom se legyen egyszerű, oda pedig egy visegrádi kirándulásról estem be. Illusztris vendégem volt amúgy a találkozón, mert bár se Apu, se Öccs nem voltak itthon, a labdabiztos blogon évekkel később Vérfarkas néven büntető kollegám (mármint igazi munkahelyi kollegám) ugyanis úgy döntött, 2-3 évenkénti egy bohócliga jelenésének aktuális darabját Kispesten valósítja meg, mivel a suttogó propaganda azt terjesztette, hogy a Sisától a tatabányát akkor átvevő Tornyit meg akarja ruházni a Kispesti tábor. De tényleg. Vérfarkas nagy botrány-ínyenc, egy Butabás-ütlegelés lehetősége úgy sejlett fel neki, mint egy operarajongónak egy ingyenjegy a Scalába. Ehhez képest a mindössze a második félidő közepén szórványosan felzengő „Tornyi Barna a ***** anyád!” rigmus nem elégítette ki a derék Vért, engem annál inkább, mert más se hiányzott volna, mint egy komolyabb bünti a klubnak vagy egy meg jobban elmérgesedő Kanyar-Hemy viszony. Ugyanis ekkor már igen kiélezett volt a felek közti viszony, a tulaj legfrissebb ősbűne a szurkolóknak kiadott belső kerítés-graffitizésbe való utólagos beleszólás volt, miután az egyik, a „Nőt, kocsit cserélhetsz, klubot soha” tradicionál kispesti ultraszlogen tematikájára felhúzott faliképről leszedette a „Nőt” kitételt, az esélyegyenlőségi elv durva megsértését látva bele az esetbe. Ez valóban fölösleges szőrszálhasogatásnak tűnt, igaz nekem a szurkolói kemény reakciók (“az Öreg=diktátor”) is túlzónak tűnt. Valamikor ezekben a hetekben keresendő minden mai helyzet gyökere sajnos, több türelemmel és empátiával talán értelmesebb helyzetbe juthattunk volna, de ez mindkét oldalon hiánycikk volt sajnos. Nem úgy a gólok a Csőszer-Tatabánya ellen, ahol először Ivancsics Gege szép kiugratást követő pontos helyezése, majd Bogdanovcs szépségdíjas emelése indította be a hangulat-automatát a lelátókon. A 0:0-s félidő után így 2:0 ide, újabb fontos lépés a bennmaradásért folytatott harc során.

E győzelmet a következő szerdával koronáztuk meg igazán, az egy hónappal ezelőtti MK-odavágó „ritörnjén”. A forgatókönyv kísértetiesen másolta a Hungária körútit, megint hamar vezetett az MTK (Pollák verte a góljukat), de nekünk most az 1:1 is jó volt, így a csapat nem is kapkodott, szépen, taktikusan játszottunk. A 62. percben aztán Szmiljanics hozta védjegyszerű fejesét egy szöglet után, 1:1, továbbjutók vagyunk, persze necces a szitu, hisz ha a kékek betalálnak, ott a legjobb 4 közé jutás, de Dobos Atesz a 89. percben mindent eldönt, ott vagyunk, zsinórban a negyedik évben a legjobb négy között! Most már csak egy újabb döntő kéne 2004 után, az elmúlt két szezon cél előtti fiaskóit követően!

Itt a csapat is fújt egy kicsit, Sopronban „csak” iksz jön össze. Itt kezdő először Abraham, ráadásul Koós Gabival párban, Ndjodo, Herceg pihennek, Bogda csak a végére érkezik. A következő héten itthon, ezúttal Hfalvi mellett, ismét kezdő a jó Abi, és fejesből meg is szerzi első kispesti gólját. Én meg az újabb döntetlen (ez is 1:1) ellenére elégedetten regisztrálhattam, hogy lassan minden új csatárunk beköszönt, csak a még Kispestre meg nem érkezett Abass néma az újoncok közül. Amikor Komora 1998 januárjában igazolt egy véka csatárt (Csertői, Borghese, Baranyai, Azoitei, Touati), igazából csak az első kettő vált be, a többi alig játszott, nemhogy gólt ért volna el (csak Baranyai, egyet, a záró fordulóban). Supka ehhez képest sokkal bátrabban variált, és a támadóink éltek is a lehetőséggel, mindez több, mint biztató volt a jövőre nézve. Ekkorra már kialakulni látszott a legjobb kezdőnk, és a „tuti cserék” sora is, mint ahogy az is, kik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Rivera például nem, a kis mexi srác alig pár alkalommal jutott szóhoz csereként, és Szabó Tibi egyértelműen megnyerte kettejük párharcát, sőt, Genito is megelőzte őt a rangsorban. Persze ezt nem bántuk, Tibi régi kispesti formáját idézte, óriásit játszott, labdáinak szeme volt, gólokat is vállalt, amikor meg nagy ritkán pihentette őt Supka, Genito becsülettel élt a csereszerepkörrel (neki is fura lehetett a korábbi két év tuti kezdő pozíciója után visszamenni állandó cserének, aki vagy játszik, vagy nem, de tűrte rendesen és alázattal tette hozzá a magáét a tavaszi meneteléshez.) Hátul Schindler helye megingathatatlan volt, a sokáig sérült Mogyorósi nem tudta behozni a csapatba kerülési versenyben Szabi által felhalmozott előnyt; Vincze Csocsó helye sem volt kérdéses. Szmilja személyében olyan söprögetőnk volt, amilyen kaliber Bánfi óta nem volt nálunk (Csábi Jocót most nem számítva, mert a Bánfi-érát követően visszatérve hozzánk ő már túl volt a zeniten). Mellette a fiatal Debrőt kezdette eleinte Supka, ám a szezon végére a fiatal söprögetőnket kiszorította a visszatérő Pomper. Itt sokan Vass László vejeként protekcióval való visszaéléssel vádolták az emberileg nem a szurkolóink szíve közepét jelentő Pompit, de el kell ismerni, Supka itt remekül döntött, Debrő egyszerűen fejben elfáradt, sok volt még neki az egyre nagyobb célokért (MK-döntő) hadakozó Honvéd belsővédő-posztja, a rutinos Pomper konkrétan jobban teljesített itt. Balszélen Diego kezdeti preferálását hamar váltotta Ivancsics beépülése, a Sopronból elüldözött gyerek szárnyalt, ekkor még meg sem fordult senki fejében, hogy lehet, Selymesnek volt igaza a pofonnál… Gege a félszezon egyik legjobbjaként tündökölt, beszáguldotta a balszelet, remek lövőtechnikát csillogtatott és gólokat lőtt. Itt még úgy hittük, helyi kis legendánk lehet az évek során.

Benji már-már a liga No1. szűrőjeként játszott. Lehet, hogy nem is csak "már-már"... (fotó: honvedfc.hu).
Benji már-már a liga No1. szűrőjeként játszott. Lehet, hogy nem is csak “már-már”… (fotó: honvedfc.hu).

Szűrőben az egy sorral előrébb vezényelt védő, Benji remekelt, egyszerűen szerintem az NB1 legjobbja volt posztján fiatal kora ellenére (és itt még az agyfasz se kerülgette annyira, ritkábban sárgult be, mint későbbi, megposszant időszakában). Jobboldalt Dobos igazi alapemberré érett már egy éve is, de itt ebben az erősebb Honvédban is húzóember tudott lenni, szabadrúgásaival pedig gól-élmények sokaságát szállította nekünk. Elöl pedig egyszerűen dúskáltunk. Hercegfalvi csúcsformába került, őszi góljai után most egyre inkább gólpasszaival villogva; Bogda belőtte a helyzeteit és adta a forintos labdákat a többieknek; ezekben az első hetekben Ndjodo nem volt még Nyonyó és hozta a tatabányai formáját kellemes gólmennyiséggel. Abraham érkezése után rögvest elkezdett termelni, Koós Gabi meg afféle saját nevelésű Padovanóként ha beállt, gólt lőtt. Kezdett elég jó csapatunk lenni, nőtt is az étvágy, a Vasas elleni MK-elődöntőt már mindenképp be akartam, hogy húzzuk, ha nem sikerül, nagyon csalódott leszek.

Az MK-sorozatot végigvédő Ivánt e tavaszon nem csak frizurakölteményei miatt csodálhattuk! (fotó: honvedfc.hu)
Az MK-sorozatot végigvédő Ivánt e tavaszon nem csak frizurakölteményei miatt csodálhattuk! (fotó: honvedfc.hu)

Az első meccsre Kispesten került sor, itthon kezdeni sose jó, de mindegy, ott a helyünk. Tesóm mellett Totó barátunk is kijött a meccsre, szintén régi Kispest-drukker arc, aki megfáradt az 1996 utáni lejtmenetben, most viszont végre értelmes koncepciót szagolva a Bozsikban, egyből érkezett becsekkolni a Szentélybe! Én viszont alig értem ki… Hiába készültem egy hete erre a szerda estére, aznap szólt a főnököm, hogy nem fog ráérni megtartani az ELTÉ-s geográfusoknak a területi tervezési gyakorlatot, így majd én vezényeljem le a monstre, tömbösített, 4*45 perces órát. Yeah. A gyakorlat különböző tervezési módszerek lemodellezéséből és a hazai hátrányos helyzetű kistérségek potenciális fejlesztési lehetőségeinek leképezését célzó, Móricka-példákon keresztüli bemutatását és a hallgatókkal való elkészíttetését jelentette. Nyilván, hogy aznap fogtam ki az elmúlt 5 év legszorgalmasabb, legtöbbet kérdező, a feladatukat legprecízebben ellátni kívánó, ezért magukat rongyosra szöszmötölő diákokat, a meccsindító Kassai Viktor-sípszó időpontja végzetesen közelgett, ezek meg még mindig pöcsölnek a logframe-mel meg a célfákkal… Azt hittem gutaütést kapok, így szégyen ide vagy oda, a végén kissé meghajtottam az órát, házi feladatba kinyomva az utolsó egy órás traktust, mert 180 perc helyett már így is 240 percet tökölésztünk el az egyik munkahelyi tárgyalónkban a hozzánk órára bejáró diákokkal. Ezután rekordot döntve 35 percet és egy sípoló tüdőt követően a második félidő kezdésére estem be a Bozsikba, Totóék mellé, akik megnyugtattak, hogy sokról nem maradtam le, 0:0 de a Vasas támad, Tóth Iván meg élete formájában. (Ekkorra már egyértelmű volt, hogy Tomicsé a bajnokság, a kupát viszont Iván kapja meg). És valóban, ez folytatódott a második félidőben is, Németh Norbi, Lázok, Kenesei (nem rossz sor…) veszélyeztetnek sorra, de Iván repül, vetődik, vagy kedvenc módszerével, spárgázva, lábbal ment. Aztán Bogda is kap egy kiugratást, na, na, naaaaaa…!!! Kimarad, a kapusba lőtt, a később nálunk is megforduló Németh Gábor fogja a kísérletet. 0:0 a vége, kérdés, ez mire lesz elég. “Félek…” – kesergek szokás szerint, ám a nálam optimistább Totó közli „Tény, ez indokolatlanul szar volt, de a 0:0 nem rossz, nem kaptunk itthon gólt, ez a fő.” Csak neki legyen igaza…

A visszavágóra egy héttel később, kedden került sor a Fáyban. Itt már nem bíztam semmit a véletlenre, a boss-szal is lebeszéltem, hogy aznap délután fontos privát programom lesz (hogy mi, azt nem forszíroztam, hisz a főnök és a foci két külön fogalom volt), így tesómat 17 órakor föl is szedtem a Ferencieken, és a lehel térig metrózva a 14-es villamossal már száguldottunk is a Fáy utca felé. A csapat a gusztusos fehér Hummelünkben lépett pályára a HERZ hirdetést viselő piros-kékek Lancastja ellenében, nálunk Tóth Iván előtt a best of kezdett (Szabi, Szmicsó, Pomper, Csocsó-Dobos, Szabó Tibi, Benji, Gege- Herceg, Bogda), kezdett, de mégy hogyan! 5 perc tapogatózás után elkezdtük szervezni a támadásainkat, majd Szabó Tibi kiugratta ziccerbe Bogdanovicsot, aki szokásához híven pontosan zárja az akciót, 1:0, őrjöngünk a vendégkanyarban. 7 perc múlva jön az újabb támadás, ezúttal Ivancsics ugrik ki balcsatár poszton, és ő is remekül fejezi be az akcióját, 2:0 ide, a hangulat leírhatatlan a vendégben. Öcsémmel a kedvünket csak egy alkoholmámorban úszó szurker kollega rontja némileg, aki, bár látványosan nem veszünk róla tudomást, minden mondatunkat kibicként megkontrázza, majd előadja, a felesége elhagyni készül őt, mert meccsre jár. Szerencsére ezután ő hagyott el minket egy újabb sörért, a pauzát kihasználva mi pedig jobban bevetettük magunkat a tömegbe, megszabadulva a fölös kommentektől. Épp elhelyezkedtünk, mikor egy beadás érkezett a kapunk elé, Iván persze a vonalhoz szögelve, nem jó ez így, Németh Norbi emelkedik, gól, 2:1. Nehéz második félidő jön… És mégse.

Geni szűrőben...? Igen! (Fotó: nso.hu).
Geni szűrőben…? Igen! (Fotó: nso.hu).

A csapat a félidény egyik legjobb játékát nyújtja, sajnos nem támadunk már, de legalább fegyelmezetten védekezünk, Benji tanári, még ha egy sárgát megint össze is szed, így Supka lekapja őt a 60. perc előtt, Genike jön szűrni helyette, normális ez a Supka? – kérdezzük, de hát igaz, nincs más szűrőnk, max Pomper, ő meg hátul aprít, de Geni nem is rossz, és bizony ekkor még nem sejtjük, hogy a következő szezonban konkrétan átkonvertáljuk őt teljesen erre a posztra… Dobos helyett közben jön Mogyi is, igen, ez a defenzív Supka lemez, ami pörög, de a bakelit nem serceg szerencsére, még 10 perc, még 5, a Vasas támadósora elfáradt és nincs értékelhető csere kisMészöly zsebében, jól van, hármas sípszó, KUPADÖNTŐS A KISPEST! Remek hangulatban megyünk hazafele, vissza a Lehelre, azon tanakodunk, kit kapunk a másik ágról, de mindegy is, most az öröm a lényeg, ismét kupadöntő, eddig Honvédosságom alatt negyedszer, ebből kétszer vereség a Fradi ellen és egyszer győzelem a BVSC ellenében. Most vajon mi jön? A sorminta szerint… hmmm…

A döntőig azonban még van két hét. Így előbb Pécsre megyünk, Pomper a 89. percben ment pontot, fontos, hogy a Pécs nem hoz rajtunk egy pontnyit sem a köztünk lévő difiből, hiszen ők is a kiesés elől menekülnek (kevés sikerrel), majd az MTK-t fogadjuk a Bozsikban, igazi majális időben. A befejezéséhez közeledő fősulimon közben ezerrel írom a második diplomamunkámat, ehhez pedig kell szakmai nyelvvizsga is, és persze mikorra tűzik ki az írásbelit? A meccsnapra. Így miután a délelőttöt és a kora délutánt listeninggel meg nyelvtani feladatokkal, levélírással, esszével, mediációval és hasonló nyalánkságokkal töltöm, a helyszíni részvételem egyre esélytelenebbé válik, az első félidő végére tudok csak holtfáradtan hazaesni a TV elé (már egy hete nem alszom, csak tanulok, angolozok és diplomamunkát írok. Undorító időszak volt ez.). Ekkor már vezet az MTK, Némó talál be egy védelmi töketlenkedést követően. Meglepő módon a kupadöntő előtt négy nappal Supka a legerősebb csapatunkat kezdeti, senki nem pihen, csak Herceg leendő ékpárja, hisz az MTK ellen előre tett Bogda nem játszhat majd az MK-fináléban: végül a Debrecent kaptuk, és ugye a Szima-féle szánalmas kölcsönszerződés… Szóval vezet az MTK, de hát idén már volt ez így a Bozsikban, most se rosálunk be, szép nyugodtan építkezünk, ezt szeretem az idei tavaszi csapatban, hogy egyre ritkábban látom a kishitűséget, és legalább hazai pályán kezdünk meggyőzőek lenni mindenki ellen. Most is így alakul: a félidő vége előtt szabálytalankodnak Szabó Tibivel elöl, Dobos pedig köszöni szépen és beíveli a szabadrúgást Végh kapujának jobb felső sarkába (kicsit talán pattant a sorfalon, de így is gyönyörű gól. Szinte olyan szép, mint Csehi Tibié 1991 júniusában, szintén a kékek ellen. Azért csak szinte.) A második félidő egész jó meccset hoz, mindkét csapat pörög a győzelemre, majd a Herceget váltó Abrahamot ugratja ki Bogda egy olyan bokapasszal, amiért csettintve élvezkedik a lelátón a kispesti drukker, de milyen passz ez, először nem is értjük, aztán de, már látjuk, hogy a védők gyűrűjébe löbbölt zsugába Igor beleszámította, hogy Abraham, az új gepárdunk edzésen, tétmeccsen 10 méteres hátrányból 20-akat ver a teljes Bohóc mezőnyre, hát most is, Lambulicsék csak nézik, hogy az előbb még 2 méterre mögöttük sétáló Abinak már csak a hátát látják, Végh kifut, Abraham nem fogja elérni a labdát, hát már botlik be a nagy sietségben… de basszus ez a gyerek a labdába botlik, és bokából átperdíti Végh felett! Micsoda gól!! A legszebb hangolás az MK döntőre, Abraham össze is esik az akció után, kábé kézjelekkel mutatva: kész vagyok. Mi is a lelátón/TV előtt. Jöhet az MK finálé!

A döntővel nem szaroztunk, Totó barátunkkal hármasban menve a találkozóra, már napokkal előtte megvettük (megvette) a díszes MLSZ-es jegyeket. Aznap már alig bírtam magammal a melóban, a monitoron az elemzések helyett a kezdőcsapatunkat láttam, úgy éreztem magam, minta megint kis gimnazista lennék 1996 kora nyarán, akinek értékelhető, komoly csapata van, aki ha nem is fő esélyese a finálénak a bajnokcsapat ellen, de nem is olyan pofozózsáknak megy ki, mint az elmúlt hosszú évek viccHonvédjai. Ilyen hangulattok lengtek tehát körbe – és tűkön ültem. A hírek közös vonulásról szóltak, rendőrségi biztosítással. A tervek szerint Totó kocsival jött, én melóból Öccs egyetemről, vele ismét Ferencieken a találka, onnan metróval Újpest városközpontig, s fel a felszínre. Nos, ez hiba volt, itt ugyanis nagy erőkkel gyülekeztek újpesti szabadcsapatok, kósza kispestiekre vadászva (na ezért kellett volna a közös vonulással menni, jöttem rá, persze én mindent jobban tudok, gratulálok…). Szerencsére az új fekete Hummelem a táskámban lapult és tesóm is hátizsákban tartotta az NB1B-s hazai dresszünket. Ártatlan járókelőt színlelve végül is eljutottunk egy buszmegállóig, ami viszonylatot kinéztem, hogy jó a Megyeriig, fel is szálltunk a buszra, az öreg Ikarus azonban 10 méter után megállt, a sofőr közölte, most várunk egy fél órát… De miért?? Hát azért, mert egy rendőr-razzia tisztította meg a nagy útkereszteződést, és a birodalmi lépegetők gyűrűjében megjelent vagy 3000 kispesti, hatalmas, piros-fehér-fekete zászlókkal, transzparensekkel, sálak, mezek kavalkádjában. Na ez már nekünk is sok volt, leugrottunk a buszról, és besoroltunk a tömegbe két rendőr szigorú tekintete mellett, aztán egy jó fél órás vonulás következett a Mildenberger utcáig, az útmenti házak ablakaiból átkozódó vagy barátságosan integető lakókkal, volt, aki még sütit is ledobott az ultráinknak, elképesztő. Mondjuk jobban esett, mint a „kispesti cigányok” szóbeli útravaló. A Mildenbergernél aztán a jegyért sorba álló tömeg mellé húzódva vártuk Totót, aki kezdés előtt 5 perccel érkezett meg, akkor tudta magát átverekedni parkoló autója és a stadion közötti rendőrkordon-sorokon. Messziről felismertük jellegzetes futását és Matchwinner mezét 1993-ból, ekkorra már ki is átöltöztünk, rám rám is fért, mert barna aktatáskámmal, business-nadrágomban és ingemben inkább tűntem egy eltévedt hivatalnoknak, mint MK-döntőre érkező kispestinek.

A stadion jó háromnegyed házra megtelt, épp a bevonulásokra értünk be, tűzijáték nálunk, szerényebb piró a Loki-szektorból, ex-kupagyőztesek vezetik fel a csapatokat, a Debrecenből itt van Bagoly, Vadicska, tőlünk Plókai Attis, aki amúgy a meccset felvezető Sport1-kupa (ex-Szabad Föld) döntőjében is érdekelt volt. Majd jönnek a csapatok, mellettük nagy piros-fehér és piros-fehér-fekete zászlók, hangorkán, lemegy a két induló, a Tankcsapdás Loki-mars, majd a miénk, amire gúnyosan táncol a vendégtábor – annyi baj legyen, mi is csak röhögünk a gagyi sramlin. Remélem a meccs végén unásig hallhatjuk…

Idegesen kezdünk, hogy a fenébe ne, kiesés elől menekülő csapatból, szegényházi Kispestből egyszerre a Loki nem is esélytelen ellenfelei vagyunk a Magyar kupa döntőjében! A Debrecennel ellentétben, ahol a kupa-specialista Csernyánszkyt a döntő előtt mégis kivette a csapatból Beránek, és az egyes számú hálóőrt, Balogh Jánost védeti, Supka tartja a szavát és Tóth Ivánra szavaz. Előtte nem meglepő módon a Schindler, Szmicsó, Pomper, Vincze Z. védelem kezd, az alap Dobos, Benji, Szabó Tibi, Gege középpálya, illetve elöl Hfalvi társa most Bogda helyén a csatárkínálatból a villámgyors, ám kissé szertelen Abraham. Tapogatózás folyik a pályán, a Debrecen a jól ismert unalmas fölényfociját próbálja tolni, mi oda-odacsapunk, ha megnyílik a védelmük. Például a 20. percben – Szabó Tibi varázslatosan ugratja ki Gegét, hátulról csak annyit látunk, a labda vízszintesen száll, de ez persze csak a perspektíva miatt tűnik így, az biza ferdén száll, egyenesen fel a pipába! Hatalmas gól! Az egész pad Gege nyakában, az akkor még csenevész balszélsőt majd’ agyonnyomja a ráugró keret. Supka a kupa-specialista farmer-sportzakó kombójában ugrál, ezt se hittem volna pár éve, hogy az ő sikeréért szorítok… hihetetlen percek. A félidő aztán nem hoz sok változást, a Lokit megfogja a gól és az agresszív játékunk, nem ezt várták, az látszik, és mire magukhoz térnének, félidő. Huhh… Még 45 perc… már ha tényleg csak annyi.

Óriási harc: Koós vs Mészáros csata a döntőben (fotó: nso.hu).
Óriási harc: Koós vs Mészáros csata a döntőben (fotó: nso.hu).

A második félidő először folytatja az addig látott játékot, aztán valami akadozni kezd, fáradunk, a Debrecen egyre jobban átveszi az irányítást. Az erőnléti lemaradást nyögő Abi fel is őrlődik, helyette a mostanság mellőzött Ndjodo a pályán, Hercegfalvi is fárad azonban, középen Benji nagyot melózik, de nem tud mindenkire figyelni. Beránek beküldi az addig padon pihenő, sérülésből jövő Sándor Tamást, a vízfejű Tobe pedig elkezdi osztogatni markáns hosszú labdáit. A 70. percben Sidibe elé tálal zseniálisan, a szenegáli beviszi a tizenhatosra, ziccer, de ő önzetlen, és Zsolnaihoz gurít, aki az üres kapuba passzol. 1:1. Itt a baj. Herceg befáradt, Ndjodóban kéne bízni… Nehéz! A végéig már nem is nagyon támadunk, Herceget is lehozza Supka, jön Koós Gabi, aztán vége, lefújja Bede. Hosszabbítás. Sajnos érezzük, a lélektani előny a Debrecennél van: sokáig az történt a pályán, amit akartunk, de a megfáradásunk óta előbb egyenlítettek, majd lassan de biztosan kezdenek minket szétzilálni. A Loki padján Sándor Tamás volt a bevethető ász, nálunk a fiatal Koós Gabi, nagy különbség.

Kezdődik a hosszabbítás. Cserélünk, Dobos helyén Geni jön szilárdítani a középpályát, és ha lehet, megfutni a jobb oldalt. Az elmúlt fél év munkahelyi nehéz projektjei, a diplomaírás minden nyűge, a nyelvvizsga, az államvizsga terhe kezd kijönni rajtam, már tiszta ideg vagyok. A pulzusom kb 200 körül. Pár perce megy a ráadás, mikor az egyik Debreceni (Sidibe talán?) tör be a tizenhatoson belülre, Pomper csúnyán elkésik, felvágja, Bede azonnal int, tizi, piros. Pomper előbb könyörögve, majd hőzöngve reklamál, de én most rá vagyok mérges, mi a brokkolit képzelt… Ha ezt beverik, emberhátrányban nekünk annyi – lehet, amúgy is… Sidibe nekifut, Iván érzi a sarkot, de nincs esélye, nagyon sarokra ment a labda. Kész. Itt a vége. Hihetetlen keserűség szorongatja a torkom belül, a sors kegyetlenségét átkozom, aki elhitette velem a meccs kétharmadáig, és az elmúlt hetekben, hogy jók lehetünk, és akkor ilyen nyilvánvalóan kiscsapat-módon veszítünk el mindent. A csapat feláll a középkezdéshez, Supka oldalról bíztatja a játékosokat, Vass László is mellette áll, Brockhauser is… Van visszaút? Nem tudom…

A következő percekben nem tudom honnan szed elő tartalékokat a csapat, Geni is beszáll Tibi mellé szervezni, próbálunk nyomni, basszus, 10 emberrel 11 ellen, esélytelen, de megyünk előre… legalább felszegett fejjel bukunk… de ekkor még nem a csapat bukik, csak Koós Gabi a tizenhatoson belül, a fiatal védő, Bíró szorításában. Mi ez… Bede integet… Büntető!!! Büntetőt adott!!!!! És kiállítja Bírót második sárgával. (Utólag tudjuk: Koós Gabi hatalmasat műesett, de köszönjük a rafkósságát, ennek érdeme a kupagyőzelem, ott esni kellett, amikor a rutintalan cívis gyerek megfogta a mezét). Atya ég, micsoda fordulatok… Mi jön még… Szabó Tibi áll a labda mögé. Tavasszal nem nagyon volt tizink, régen jól rúgott, itt is, a Fradiban is, nem tudom most mi lesz. Tibi nekifut, síri csönd a Megyerin, és bever, beveri!!!!!!! Egy kupacban a csapat és a kispad Tibi körül és mi a lelátón, de miért nem áll fel kezdéshez a Debrecen??? Miért áll mindenki? Bede gesztikulál valamit… ez nem igaz. Újra rúgatja! Itt kattantam el, mocskos csalózva üvöltöttem a helyemen, kidagadt nyaki ütőerekkel, kb 2000 sorstárssal együtt, mikor Öcsém rámszólt, “Attila, ülj bár le, te mindjárt szívrohamot kapsz, normális vagy?” … mondjuk így visszagondolva aktatáskával, ünnepi nadrág-cipő szerelésemben és félőrült fejemmel simán elmehettem volna Michael Douglas utódjának az Összeomlás II.-be, ha valaha leforgatták volna. De hát gondolom, senki se csodálkozik az állapotomon… Szóval újrarúgatják a tizit, mert valaki bemozdult. Mintha számított volna az valamit is. Kész, ezt fogjuk kihagyni, érzem, itt volt az egyenlítés a kézben és elveszik, a Loki meg lő egyet a 120. percben, és mehetünk a pékbe… Tibi leteszi a labdát, másodszor. A nagy cula Balogh, ezekkel a hosszú karjaival ugrál a vonalon. Tibi nekifut, szemem félig lehunyva, de azért nézem…és..és…GÓÓÓÓÓÓL… A háló megint púpos, Tibi ugyanoda rúgta, mint az előbb, nem normális a kis Szabó Tibi, Bedét nézem, megadja a rohadék, jól van, Tibi már nem ünnepel, csak Bedét nézi, majd int a társaknak, hogy oké, középkezdés… Basszus, ahogy ezt írom, visszaemlékezve most is ráz a hideg. Áááááhhhh. Micsoda percek.

Innentől a meccs végéig a percek egybefolynak, de helyzet már nem nagyon volt, csak egy tömény infarktus a stadion levegőjében, aztán újból hármas sípszó Bedétől, ma már másodszor, vége, büntetők. A rúgók kijelölése alatt kicsit felengedünk a vendégszektorban, de az alap-szorongás még mindig ott van bennünk, és vasmarokként szorít rá a torkunkra az első rugópár megindulásakor a kapu felé. Mi lesz vajon? A lélektani fölény, aminek fontosságát a hosszabbítás előtt már boncolgattunk, most talán inkább nálunk van, a Loki megnyert meccset engedett ki a kezéből, Szabó Tibi megismételt tizit vert be… ha ezek után vesztünk, annál kegyetlenebb forgatókönyv nincs.

Mi kezdjük a rúgásokat, a vendégből csak annyit látunk, hogy egy vékony kis punk frizurás fehér mezes arc vállalja az elsőnket. Gege. Az egész tavaszt végigszárnyalta, nem lehet, hogy most hibázik, az nem lehet… És nem is, szépen felvarrja a sarokba, 1:0 ide. Komlósi kezd tőlük, az aktuális ellenfelei közt mindig „népszerű” BVSC-nevelés védő végül a felső lécre bombáz! Igennnn!!!!! Második kör, tőlünk Genike rúg. Sose szokott tizit rúgni irányítóközép posztja ellenére, félek is rendesen, borogatom a homlokom egy, az aktatáskából előszedett zsebkendővel. Ám kár parázni: a kis mozambiki fellövi a bal felsőbe a labdát, ugyan nem bombaerősen, de jól helyezve, Balogh hiába repül. Sidibe jön onnan, higgadtan, erősen és pontosan vágja a sarokba, Iván pedig érzi az irányt. Tőlünk Ndjodo érkezik harmadiknak, fehér harisnyája, melyet lipcseisen tökig felhúzott, messze világlik az újpesti késő estében. Nekifut, és középerősen a lécre trafál. Addigra már a fél vendégszektor károgott, hogy miért vele rúgat Supka, tudniillik Ndjodi látványosan szar volt ma is. Tessék. (Mai fejjel már nem volt ez egy alapvetően rossz tizi, magasan ment, nem vaktában, de hát akkor (sem) voltunk Dzsodi-fanok.) A Lokiból Kiss Zoltán érkezik, biztos lábú arcnak hírlik, és… föléemeli a labdát! A padunk ugrál, a lelátón kezdünk megőrülni. Most már csak nem veheti el tőlünk senki a serleget. Szabó Tibi jön, 20 percen belül a harmadik büntetője. Ezt is ugyanoda vágja be, Balogh már szemmel láthatóan feladja, amikor a kis kopaszt látja magával szemben. A hangulat leírhatatlan, én már nem is üvöltöm, inkább rekedten hörgöm a „CsakaKispest”-et. Zsolesz jön, a jó Zsolesz. Leteszi a labdát, hátrál. Másodpercek óráknak tűnnek. Nekifut, szép, lapos, erős lövés – de a kapufán csattan! Vége! KUPAGYŐZTES A BUDAPEST HONVÉD, KUPAGYŐZTES A KISPEST!

Kavarog velem a világ. Mióta vártuk ezt a sikert, mióta éltünk már a lelátókon belenyugodva abba, hogy ilyen sose lesz többet, hogy sose áll valamilyen győztes dobogó tetején a Honvéd, ami nem NB2… Hihetetlen. És végre megint sokan vagyunk a vendégben, összeolvad a levegőben a sramli indulónk, a CSAKAKISPEST kórusok, alattam 10 sorral Mogyorósi kidobott mezét oktrojálja magára egy 120+ kilós hegyomlás arculat, mindezt a szektorunk kerítésének tetején, ami úgy hajladozik alatta, mint a Bozsik jegenyéi egy-egy kiadósabb viharban. Totó és Öcsém fülig érő szájjal elemzik a tiziket, én nem tudok megszólalni, csak egy-egy „ja…” „igen…” Úgy van” jön ki belőlem, de leginkább olyan rekedt hörgések csupán, amivel mehetnék vokálozni bármely göteborgi kedvencemhez, In Flamestől a Tranquillity-ig.  1996 után, 11 év után ismét, 11 év és megint trófeát nyertünk, nemhogy nem estünk ki az undorítóan siralmas őszünk után, nemhogy hoztunk egy tök jó tavaszt otthon, de az MK döntőjében leverjük az elmúlt két év bajnokát és a mostani leendő bajnokot!

11 évet vártunk erre...! (fotó: nso.hu)
11 évet vártunk erre…! (fotó: nso.hu)

Visszatértünk, visszajött oda a Honvéd, az NB1B-ből visszajutás helyett igazából most jutva vissza oda, arra a helyre, ami megilleti, ahol nekünk lenni kell, az egyik legerősebb hazai csapat pozíciójába, akitől félni kell, akinek a stadionja tényleg bevehetetlen erőd, ahogy a graffiti mondja, és akinek a nevét tisztelik, ami nem nevetség tárgya a vakondtúrásos pályája, az agyonmosott, márkátlan mezei, a pornószínész fogalmatlan csatára, a bugris hentes tulaja miatt…

A pályán elképesztő a hangulat, a lelátó sistereg, a hangfalak lassan szublimálnak, ahogy huszonkettedszerre is lenyomja a rádiós „A Honvéd napja eljött már” igénysramliját, de most már mi is táncolunk erre a giccs-slágerre, közben a lokisták átveszik lógó orral az ezüstöket, köztük szegény Taki Zoli, aki lelépett tőlünk mert kevés volt a fizu, és ugyan idén bajnok lesz a cívisekkel, a nevelőegyesülete színeiben most itt ünnepelhetne, mint türelmesebb sorstársai. És jövünk mi, fel a dobogóra, az egész keret, Abass és Debrő is melegítőben áll ott, a kis Zana, meg a mostani meccskeret, és Bogda is ott van a lelátón, civilben integet, ő idén magyar bajnok, magyar kupagyőztes és kupaezüstérmes, az Élet Császára… Az MLSZ-től Nemes Ferenc adja át a serleget, konfetti eső,

Supka elég komolyan megkezdte a törlesztést a régi sérelmekért (fotó: origo.hu).
Supka elég komolyan megkezdte a törlesztést a régi sérelmekért (fotó: origo.hu).

Dobos Atti leugrik a dobogóról és felénk lendíti az ütött-kopott MK-serleget, igazi gesztus a drukkerek felé, aztán folytatódik az őrület, Kaszás Kálmán sajtóreferenst minden focistánk földre viszi, Genito a nadrágja nem létező farzsebébe próbálja tömködni az MLSZ győztesnek járó pénzjutalmát jelképező gigantomán csekket. Aztán hazáig ünneplés, már amikor el tudunk indulni, a kordonok sokáig állnak, mi beszorítva a Mildenbergerbe várunk a Totó kocsijához vezető út felszabadulására, mellettünk egy házból helyi lakos állna ki kocsival, felbőg a Trabantja, boldog kispestiek évődnek szegény mokány palival: „Kövér gázzal indulsz, haver?”, egy másik házból idős bácsi néz ki kíváncsian az utcára, mi ez a tömeg, felvilágosítják, hogy MK-döntő volt, ki nyert?, CSAK A KISPEST!, majd „Öreg, ha még sokáig tartanak itt a kékek, kivennénk az emeleti szobáját éjszakára, mennyibe fog fájni?”, szegény ijedten osonkodik vissza a nappalijába, egy globális felszabadult röhögés az egész IV. kerület… Az éjszakában aztán a csapatbusz megáll a Bombázónál, a Templom tér szökőkútja fürdőző ultrákkal telik meg, felejthetetlen este, az ember nem akar felébredni másnap az új napra… illetve dehogynem, kupagyőztes a csapatod, szétfeszít a büszkeség! Totó hazafele a kocsiban bejelenti, ez a csapat, a Szmicsó-Benji-SzabóTibi-Herceg-Bogda tengely őt 1993-ra emlékezteti, jövőre bérletet vesz a Bozsikba, amúgy bajnokok leszünk, no para.

Mi tesómmal éjféltájt még beugrottunk hazafele wekerlei Doki barátunkhoz a kedvenc Löwenjéből 3 dobozzal, koccintva aznapi szülinapjára és a Kispest visszatérésére a magyar foci sikerlapjaira. Doki meséli, ő is végigizgulta a meccset TV-n, Tornyi szakértett, katasztrófa… csorog le a Löwen a torkunkon a wekerlei tavaszi éjszakában, savanyú, tré bőcsi licenc, de ez kit izgat? Kupagyőztes a Honvéd… Másnap munkahelyi szobatársam megbotránkozására a szobánk falát a két Honvéd mezem díszíti, egy-egy fogasra kiakasztva. De pörölhet, nem veszem le őket, az NS aznapi címoldala pedig a levegőbe dobált Supkával kikerül a falra két tematikus térképem és a területfejlesztési törvény közé. Hát így megy ez.

A szezon maradék része különösebb izgalom nélkül zárul, a döntő után még lendületből lenyomjuk a Paksot az Atomvárosban Bogda duplájával, aztán iksz otthon a Diók ellen, Foxi és Sadjo baba még ott varázsolnak, utóbbit elnézem, hogy szívesen látnám Vincze Csocsó helyetteseként a keretben, de erre még várni kell. Szalma, a vendégkapus egy fejberúgást követően mutat be fura táncot, Apuval nézzük, hogy ez meghülyült, aztán mikor félájultan esik össze, nagy az ijedség, de szerencsére nem lett baj. A gólunkat a szezon végére rendesen bepörgő Bogdanovics szerzi, hiányozni fog, ha elviszi vissza a Loki. A meccs előtt amúgy fotózkodási céllal a salakosra ki volt téve az MK serleg, tesómmal készítettük is a délczeg fényképeket, és a kedvenc Jako-mezt húztam fel az ünnepi esemény tiszteletére. Mondjuk a szeku által őrzött, csoffadt faasztalon a salakos közepére kitoszva álló serleg képe kissé a legrosszabb Komora/Pini éra igénytelenségét idézte, de annyi baj legyen. A záró forduló a Vasas ellen már egy fiesztahangulatba fordult, lélekben szabira ment Honvédot mutatott, Bogda menetrend szerint gólja (Abi remek elfutásából és meglepően pontos beadásából, ilyet se sokat látunk sajnos a Fekete Párductól a következő 1-2 idényben) csak szépítésre elég, sajnos Kenő, és a tiziből büntető Németh Norbi mellett Nagy is nagy (nomen est gólem) gólt heggeszt, nyer a Vasas, de hadd nyerjenek, a lényeget, az MK elődöntőt mi nyertük ellenük. Ennyi.

Vincze Zoli "vénségére" MK-győztes lett a nevelőegyesületével. Szép karrierzárás! (fotó: honvedfc.hu).
Vincze Zoli “vénségére” MK-győztes lett a nevelőegyesületével. Szép karrierzárás! (fotó: honvedfc.hu).

A félszezon alapcsapata a Tomics – Schindler, Szmiljanics, Debreceni (idényvégen Pomper), Vincze Z. – Ivancsics, Szabó T., Benjamin, Dobos – Hercegfalvi, Bogdanovics volt, az MK-ban Tóth Ivánnal a kapuban, a védelemben a pihenősebb meccseken László Sonkával, vagy Mogyorósival; középpályán epizódszerepet kapó Zanával és Riverával; elöl pedig egész nagy választékkal, hiszen Ndjodo és Koós, áprilistól pedig Abraham is bevethető volt. A kiemelkedő teljesítmények közé tartozik Iván kupavédéseinek sora, az NB1 legjobb szűrőjévé fejlődő Benjamin, Szmicsó, aki kora ellenére ott folytatta, ahol anno Diósgyőrben, vagy a Hungária körúton abbahagyta, a legszebb Warzychai és Szabótibis hagyományokat felelevenítő SzabóTibi, elöl pedig a gólok mellett passzok sorát toló Herceg és Bogda. Dobos méltán viselte a kapitányi karszalagot, Ivancsics berobbant a kispesti köztudatba (és az U21-es válogatottba). Ennyi játékost dicsérünk? Igen, ez is mutatja, milyen félidény volt ez – konkrétan csak a tavaszi 13+2 meccset tekintve másodikok voltunk a Loki mögött…!

Ráadásul Abass be se fért a szűk keretbe még ekkor.  Ez a május egyszerűen ott van a TOP3 kispesti idényzárásaim között. Abszolút 1991-gyel és 1996-tal van egy kasztban, még a ’93-mas bajnoki címet is verve nálam. No, nem a bajnoki cím értékét, ahhoz egy MK sehol nincs, hanem az élményt, az izgalmakat, a megélt hangulatokat tekintve. Ezekben a hetekben úgy éreztem, megkapom a jutalmam a sok szűk esztendőért, hogy a legszürkébb periódusokban is kitartottam a klubom mellett, hogy csöndben viseltem, ahogy gimiben, egyetemen és a munkahelyen, baráti társaságokban és akárhol ahol szóba került, mindenki csak kinevetett, hogy ugyan magyarfoci, és még inkább ugyan, Kispest, vicc csapat, minek ezeknek szurkolni? A Fradi az igen, ott a BL-menetelés, a Loki, az igen, sorba nyeri a szezonokat, de Kispest? Hát, barátaim, ha ott lettetek volna ezen a tavaszon a meccseinken, ott vonultok a Megyerire a táborral és ott vagytok a Szuszában, megértettétek volna.

És a következő idényre végre nem a megszűnés szele elől menekülve, hanem bizakodva tekinthettünk, az Ady fái zöldebbnek, Wekerlén a spalettás ablakokon megcsillanó napfény vidámabbnak, a Bozsik centerpályája mögötti jegenyék sudárabbnak, büszkébbnek tűntek, mint gyerekkorom óta bármikor. Ismét megélhettem, hogy a Honvéd mindig segít, ha kimerül az elemem: a meló-suli-diplomamunka-megfáradt kapcsolat taposómalomból pont akkor rántott ki a Kispestem, amikor a legjobban kellett. Így a döntő után 3 nappal leadtam a szakdogát, 1 hónapra rá megvédtem, Bécsben megnéztem a Metallicát és örökre elfelejthettem a fősulit, és jó időre az iskolapadot, ezzel egy csomó plusz terhet, ősztől már csak a munka várt rám, hirtelen felszabaduló rengeteg délutánnal és hétvégével. És még valamivel: egy ismét a régi fényében tündökölni kezdő Kispesttel, amelyről egy év alatt lesmirglizték az elmúlt 12 év rozsdafoltjait és ismét fényesen csillogó vörös-fekete színekkel tekintett ránk a klub a lajosmizsei sorompó mögül. Csodás futballtavasz volt ez.

Azóta se tudtuk megismételni.

Címkép: origo.hu.

  • Lassie Tizenkilenc

    Isteni emlékek újraélve egy remekül megírt novellából ! BRAVISSIMO !

  • áfonya bácsi

    A Metallicát idén is megnézheted Bécsben. Ráadásul a még jobb Faith No More-ral kiegészítve. :)

  • A69W

    Már nagyon vártam a retrospektív
    sorozat ezen részét, azt gondolom,hogy ezekben a vérzivataros kispesti időben
    amiben élünk igazán jó dolog visszaemlékezni arra az utolsó szezonra ami felejthetetlen
    örömöt okozott mindenkinek. (Nem szeretnék ismétlésekbe bocsátkozni, de
    továbbra hiszek abban, hogy valamikor a közeli vagy a távoli jövőben ez a
    sorozat megjelenhet egy könyv formájában is egybeszerkesztve, mert olyan
    kordokumentum ez már aminek mindenképpen ez kell, hogy legyen a sorsa!)

    Jelenkori Honvéd élményeinknek ez
    volt az utolsó ékköve, ami viszont maga volt a csoda!

    Valóban már az „égi jelek”
    magasságába emelkedett az a tény, hogy ha Hummel mezben szerepelünk abból rossz
    dolog nem sülhet ki! (Habár eredendően Én is azok táborába tartoztam akiknek
    nagyon tetszett a Macron szerelés, de a Hummel újbóli rehabilitálása mindent
    vitt!) Valahogy nagyon gyönyörű volt ez a kispesti szemnek, olyan mint a csíkos
    Diadora és a Skálás adidas! Nálam a hab volt a tortán az ezüst számozás és
    felírat! Annyira egyedi és különleges volt és Én nagyon bíztam benne, hogy ez
    megmarad amolyan kispesti „védjegynek” és innentől csak ilyenben játszunk,de
    sajnos az élet és a Nike mást hozott. Szóval, ha valamikor netán újra a Hummel
    lesz a hivatalos mezszállítónk, akkor borítékolom, hogy az egy szép korszak
    lesz ismét.

    Nyolc évvel ezelőtt még bizony
    teljesen más időket éltünk, és talán nem volt hiábavaló alapozás gyanánt egy
    téli Törökországi túra. Nem mondom, hogy most szárnyalnánk, ha elutaztunk volna
    a télen, de abban biztos vagyok, hogy jóval több hozadéka lett volna mint a
    februári Bozsikbeli fagyos műfűnek.

    Klimaxos fasisztiod nörsz……ez
    valami gyöngyszem lett, halálra röhögtem magamat mire a végére értem a
    vérhullajtásos történetnek! Minden dumaszínházas poénhalmazt vert ez a kis
    antréd a tűvel és a Vöröskereszttel!

    Most nem tudom még felfogni, hogy
    milyen élmény lesz majd az (persze ha az égiek is úgy akarják) amikor először
    lépünk be az új Bozsikba, de bizonyosan hasonlatos lesz ahhoz mint amit a
    jelenlegi Stadion avatóján éltünk át! Igazából az tudta értékelni mindazt a
    változást, aki a kopott padok, a málló vakolat, a repedéseken megjelenő növényi
    kultúrák után megpillantotta a felújított szentélyt!

    Én a „Hemingway” idegenvezette
    csoportba kerültem a fakultatív stadionlátogatás programon. Hatalmas
    büszkeséggel a jó gazda módjára vezetett körbe minket az Öreg! (Emlékszem telefonon
    intézkedett közben mert valami fennakadás volt a sok látogató miatt a bejáratnál
    és nagyon imponáló volt, hogy fél másodperc alatt határozottan döntött
    valamiről.) Büszkén mondogattam a velem lévő 3 éves kisfiamnak, hogy Ő a
    Hemingway bácsi és itt most mindent neki köszönhetünk!

    Jó volt olvasni a Brockhauseres
    sorokat nagyon.

    Sajnálom, hogy jó régóta már Ő
    sincs a klub kötelékében.

    Talán ott és akkor vehetett volna
    olyan irányt az Öreg gondolkodásmódja, hogy elhiszi azt, hogy a „régi játékos,
    a klub legendája” nem feltétlenül az Ő ellensége! Ha akkor tudatosult volna benne……
    (mondjuk azt mondja magának Okay……. akkor ez itt egy amolyan hungaricum, akarom
    mondani „kispesticum” – amit elfogadok.)
    Mert azt látom, hogy ezeket a régi játékosokat imádják a szurkolók és
    ezáltal az Én megítélésem is teljesen más színezett vesz, ha ezeket az
    embereket is bevonom az irányításba a klub életébe és nem azt az utat
    választom, hogy egy Észak-Koreai diktátor módjára kvázi élet és halál ura
    üzemmódban vezetem majd egyszemélyben a klubot.

    Tényleg maga a csoda volt minden
    a stadionban és roppantmód büszke voltam mindenre, az eddig soha nem látott kondicionáló szobában felsorakoztatott
    csúcsgépekre, a nagy medencére és arra a hatalmas tömegre akiket kijöttek! Azt
    gondoltam megfogtuk az Isten lábát ezzel a kaliforniai ügyvéddel és amit tett az
    maga volt a csoda! Mindennek megkoronázása volt valóban a Vác elleni „stadionavató”
    ott és akkor nagyon kerek volt a világ!

    Valahogy akkor mennyiben más
    filozófia mentén folyt a játékospolitika a klubnál! Mit nem adnánk ma egy
    Szmiljanics, Benjamin, Diego, Abraham, Bogdanovics minőségű légió ide igazolásának!

    A java pedig még csak ezután jött!

    A Bozsik stadionban átélt
    felejthetetlen 1997-es kupadöntős eufória után nem kis félsz volt bennem, hogy
    a csoda megismétlődhet-e az akkori legszebb magyar stadionban, a megyeri úti Barbie
    Arénában!

    Amikor azonban a Határ úton az
    aluljáróban már mozdulni sem lehetett a vörös és fekete színekbe öltözött
    hömpölygő embertömegben akkor valahol biztos voltam benne, hogy ez a mai nap
    csak Rólunk szólhat!

    Életem egyik meghatározó közlekedési
    élménye (is) volt ez a végtelen utazás az M3-as metró ezen viszonylatán! Jegyet
    nem kellett lyukasztani, hihetetlen kellemes társaság vett körül, sorra jöttek
    a megállóhelyek, de sehol nem volt megállás folyamatosan döcögtünk át az
    állomásokon! Az ott várakozó utazóközönség csak annyit látott, hogy lassít egy metró
    kocsi, kihallatszik belőle (no nem a muzsika szó) hanem az „Allé, Allé Csak a
    Kispest!” és mindenki vidám és integet, mindenhol vörös és fekete sálak és
    mezek az ablakokban!

    Döbbenetes élmény volt! Vajon mikor
    tudunk hasonlót, tudunk-e hasonlót megélni még?

    Újpesten bevallhatom nekem
    kellemes volt a rendőri közegek viselkedése. Sokkal rosszabbra számítottam és a
    körülmények és lehetőségek között nagyon kulturáltan „terelték” ezt a hatalmas
    embertömeget a Stadionig! Mondjuk a menet elején lépkedő négylábú szolgálati
    rendőr patások által elpottyantott citromok kerülgetése adott egy kis feladatot
    mindenkinek, de azt hiszem ott és akkor ez senkit nem érdekelt!

    Nagyon sajnálhatja, aki nem volt
    ott a Stadionban azon az estén!

    Ezt nagyon nehéz leírni,
    elmondani milyen érzést okozott ez a hihetetlen forgatókönyv szerint megnyert
    kupadöntő. Itt valóban volt minden: menny és pokol, kétségbeesés és remény
    váltogatta egymást valami ördögi izgalmak közepette. Amit ez a csapat ott azon
    az estén megtett a pályán a győzelemért a háta mögött a végig megállás nélkül
    szurkoló táborral az örökké megmarad az emlékeimben!

    Nem maradt hangom a végére (a ma
    már a Digisporton „Puhli magaslatokra” ereszkedett Bede játékvezetőt – a 11-es
    megismételtetésekor – bizony még ma is szégyellem, hogy milyen jelzőkkel
    ihlettem).
    :)

    Ott és akkor amikor a Zsolnai
    nevezetű debreceni játékos kihagyta az utolsó tizit (akkor még nem sejthettük,
    hogy valamikor majd Őt is kispest mezben kell látnunk) azzal a kapufával érte
    el számomra az egész labdarúgó pályafutása pozitív „csúcspontját”.

    Amikor vége lett a tizenegyes
    párbajnak több ezer torokból zúgott a KUPAGYŐZTES, majd a Hemingway, Hemingway!

    Snitt. VÉGE.

    Eltelt azóta lassan nyolc év és
    túl vagyunk a hét szűk esztendőn is és fogalmam sincs lesz-e még valaha ilyen
    futball élményben részem, részünk.

    Valami nagyon-nagyon………talán megjavíthatatlanul
    elromlott, megromlott!

    Nagy igazság, hogy a „Főnök és a
    foci két külön fogalom” és most ott tartunk, hogy „A tulajdonos és a Honvédot
    féltő szurkolók világlátása, gondolkodása egymástól nagyon távol lévő két külön
    fogalom”

    Valahol olyan ez mint egy
    bontóper, még tart, még húzódik vannak békéltető tárgyalások, gesztusok, de
    valahol borítékolható mi lesz a vége……

    Valami nagyon elromlott! Valami véget
    ért??

    ui.

    Azt hiszem ha annak idején a „Nőt,
    kocsit cserélhetsz, klubot soha” feliratot az esélyegyenlőség és a
    liberáltolerancia szellemiségének a jegyében úgy festik fel a kerítés falára a „felvilágosult
    a kor szellemével haladó” szurkolók – a tulajdonos elvárásának megfelelően –
    hogy „Nőt/férfit, kocsit/motort cserélhetsz, klubot soha” minden másként alakult
    volna…………………vagy nem.

  • István Hereb

    De szép is volt… Kár, hogy 2008-ban is volt tavasz :-( a következő ősszel már tényleg elkezdtem elhinni, hogy vége a nehéz éveknek.

  • Cha-b

    Jó írás, nem spóroltál a karakterekkel. :)

    Szabó T. Benjamin Abraham Diego….
    Itt lenne most ez a 4 ember, a bajnokságért mennénk, és nem kiesésre állnánk…

    Kemenes – Botka/King Ignja Benji Baráth – Vécsei Godoy/Hidi SzabóT Diego – Abraham Youla

    Tudom kevés a fiatal, a magyar stb. stb… , de engem nem zavarna, ha a dobogó legfelső fokáért harcolnánk…

  • csakmark

    Olvasva újra izgultam az egészet…… Akkor még csak 7 éves voltam. Apuval mentünk a Stadiona avatóra majd a Vasas elleni elődönrő és aztán azMk döntő. Eddigi legemlékezetesebb meccsem, elképeztő volt a vonulás, a metrón a hangulat. .. Végig szurkoltam a meccset. Elképesztő volt ezt átélni ..

    Bárcsak újra árélhatném .

  • Pingback: Egy jó hőguta? Mér? Legjobb! | Csak a Kispest!()