Mastodon

Az én Kispest-Honvéd-sztorim XXI. – 2007 tavasz.

cimkeporigohuMielőtt nyárig pihenőre vonulna, folytatódik személyes retrospektív sorozatunk. A sorozat természetéből fakadóan továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat.

Mai epizódunk tárgya végre egy örömteli félév, 2007 MK-meneteléstől bódult tavasza talán az utolsó abszolút “happy” félszezon, amit a közelmúltban átélhettünk. Egy pár hónapra megint profi klubnak, az egyik legnagyobb hazai csapatnak kezdett tűnni a Kispest, olyan alakulatnak, aminek mi mindig is látni akartuk Őt – és annak is láttuk a szívünkben. Csak a valóság, az mutatott mást. De végre ebben a félévben igazi tündérmese jött a pályán, ami bizony nagyon is kijárt megtépázott Honvédos önbecsülésünknek, bizony. Nézzük hát az örvendetes események krónikáját. “Az én Kispest-Honvéd-sztorim XXI. – 2007 tavasz.” bővebben

Az én Kispest-Honvéd sztorim. XIX. rész. 2006 tavasz.

2006tavaszcimkep_bashuFolytatódik, ezúttal már az új, taccs.hu-s otthonunkban a retrospektív sorozatunk. Továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat. A gazdag fotóanyag többségéért ezúttal is az egykori basildon.hu-t illeti a köszönet.

A mai epizód tárgya 2006 tavasza, ami a biztató 2005-ös “kisebb csoda-ősz”-t követően bizony szomorkás ébredést hozott, lévén a keret végül oda került, ahova beárazták év elején a szakértők, kiesési gondok csak a flúgos őszi futam pozitív utóhatásai miatt nem fenyegettek minket. Szerzőnk ráadásul a csapattal együtt futott méretes hullámvölgybe a tavasz végére, még ha más okokból is, mint a piros-fekete kedvenc klub, szóval a mai memoár sem a rózsaszín habcsók-élmények garmadáját hozza majd. De hát egyszer fenn, egyszer lenn, ez már csak így megy.  “Az én Kispest-Honvéd sztorim. XIX. rész. 2006 tavasz.” bővebben

Az én Kispest-Honvéd-sztorim XVIII. rész. 2005 ősz.

ujstab_bashuFolytatódik, ezúttal már az új, taccs.hu-s otthonunkban a retrospektív sorozatunk. Továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat. Ki kell emelni, hogy a mai fotóanyag jelentős része (így a friss stábról készült címkép is, emitt balra fenn) a Honvéd-drukkerek körében legendás egykori basildon.hu oldalról származik, az oldalnévadó, műfajában elsőként a csapatot és a tábort mindenhova követő szurkoló-fotós munkáját dicsérve. Ezúton is köszönet neki azokért az évekért/képekért.

Időutazásunk mai fókusza a 2005-06-os idény őszi féléve, az NB1-en átszáguldó kecskeszakállal, amikor is a hazai edzői társadalomnak kollektíve fekszi meg a gyomrát a toszkán pestós penne, amikor Taki Zoli végre úgy döntött, ő most beérett és húzóemberré válik, amikor Genike és Miro brácsázott a brazil prímás, Alves alá, és juniorok sora (Csobánki, Lázár, Kovács Zoli) mutatta meg, hogy nem vall szégyent a szükségfiatalítás ellenére. Jó ősz volt ez, srácok, jó kis ősz! “Az én Kispest-Honvéd-sztorim XVIII. rész. 2005 ősz.” bővebben

Az én Kispest-Honvéd sztorim, XVI. rész. 2004 ősz.

mabelFolytatódik, ezúttal már az új, taccs.hu-s otthonunkban a retrospektív sorozatunk. Továbbra is sok-sok szubjektumra számítsatok, és mivel eddig is pusztán emlékezetből írtam a szériát, amely metóduson nem is változtatok, előfordulhatnak tárgyi tévedések, amelyek javítására, de még inkább a saját élmények megosztására továbbra is szeretettel várjuk a kommenteket, hisz főleg azoktól lesz élő, izgalmas a sorozat.

A mai részben 2004 őszére fordulunk rá, amikor egy sikerektől hangos idény után ismerős fordulat következett be, egy trademarkos kispesti szürkület, de hát erről is meg kell emlékezni, ugye… Nőt, kocsit cserélhetsz, klubot soha, ahogy a klasszikus mondja, azaz a penetránsabb idényekben is a Honvéd a mi csapatunk, nem csak a sikerekkor. Hajtás után megyünk az őszbe, sok-sok lankadt szárnyú vörös-fekete tollú héjamadár (Ady nagy kedvenc. Nem csak az út, a költő is.). “Az én Kispest-Honvéd sztorim, XVI. rész. 2004 ősz.” bővebben