Folytatódik a KISPESTI CSODA: újból a végén húztunk be egy thrillermeccset!

A Kanyar drapijához nem kell semmit hozzátenni…

Minden héten azt írjuk, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni.

De lehet.

Mindig lehet.

Tovább küzdünk a bajnoki címért.

Bordeaux óta nem áztunk el ennyire…” – sóhajtotta mellettem a tavalyi EB-túránkat felidézve Gyuri a beengedésre várva, miközben a heves eső (nem merem leírni, mit is ér a májusi csapadék a közmondás szerint…) gigantcseppjei cuppogva koppantak a homlokainkon. „Bordeaux 2.0” – nyitott a ez ezúttal hozzánk a korláthoz 5 perc késéssel megérkező Ábel is. Hiába, csodás emlék a 2016 nyári francia kirándulás nem véletlen idézgeti mindenki. Ám ki hitte volna akkor, hogy egy év múlva klubszinten is elkezdünk közelíteni egy hasonló katarzis esélye felé? Én biztos nem. De szerintem jó eséllyel senki a ma kinn lévő 3500 arc közül.

Apropó nézőszám. Itt a heti kommentekben is többen siránkoztatok azon, hogy borzalmasan kevesen járunk ki még így is, hogy hasít a csapat. Csak egyet tudok érteni az előttem szólókkal. Bajnoki címért megyünk, és nem tudunk legalább egy 5000-ret hozni? Le vagyok sújtva. Kifele a pótlóbuszon Salvatoréval épp arról dumáltunk, hogy hányan leszünk vajon?. Ő optimista volt: „Múltkor 2000 néző volt, most nagyot megy a csapat, leszünk….vagy 3000-ren.” Egymásra néztünk, és elröhögtük magunkat a helyzet bornírtságán, pedig inkább sírni kellett volna. Remélem, a két hét múlva esedékes „bajnoki döntőn” legalább ez a szám meglesz (Nem a 3000. Az 5000.). Mert döntő most már tuti lesz. A Győr elleni MK-n voltunk 6000-ren Kispestiek, basszus, nem igaz, hogy most ne legyünk meg még ennél is többen. Én is beizzítok minden alvó Honvédost, akit ismerek, ígérem.

A meccskezdésre sikerült beérni, sőt, még jó 25 perccel előtte, így épp lett helyünk a korlátszakaszunknál. A kezdőből Hidi sehol, súlyosabb lett hát a mezőkövesdi sérülése, mint reméltük… Zsótér viszont ott pattog a melegítők közt, remek. Hidi helyén Geri kezd, ha máshogy nem is, így legalább kicsit ő is része a nagy menetelésnek idén, ennek viszont nagyon örülök, óriási kedvencünk a srác. Boti mellett a jelen keretből ők azok, akik szerintem szellemiségükben is befértek volna a ’80-asok- kora’90-esek klasszikusaiba. Más meglepi a kezdőben nincs, kezdhetjük.

A kezdőben, ha nem is, a meccskezdésben annál inkább ott a meglepcsi. Az első negyed órában a Kanyar csodás drapija előtt olyan magabiztos játékot hozunk le, hogy Ábel óriásiakat verbálélvezkedik mögöttünk, „tiszta ’80-as évek, kiesőjelölt MTK, bajnoki címre menő Honvéd, kapu elé szögezzük őket, simán nyerünk”- terceli vígan, Marco Possziba már Mezey Gyurit látva bele, Tamásira meg nincs ötlete, mondom neki Verebest, de az szerinte nem jó, mert vele nem volt kiesőjelölt az MTK, dehogynem, vele is toltak mélyrepülést, világosítom fel, de inkább a meccset nézzük.

Ott van mit. Kingecske óriásit játszik ma is, Geri kullancskodja Kantát, Bobál radírozza Sanyikát (akit ma szerencsére nem nagyon szid a Korzó népe, köszönöm). Elöl, mondjuk mindig túlhúzzuk a tuti helyzeteket, gáláns Illés/Stefanov/Pisont/Pilu szellemei kísértenek. Minket pedig a saját könnyelműségünk. Lanza már szakmányban sarkazgat, Gazdi is kezdi őt másolni, nem kéne. Feltámad az MTK, félidő végére el-eljutnak a kapunkig. Kicsit beleülünk a nagy nyugalomba, de azt azért jó látni, hogy figyel is csapat hátul, és a nyugalmunk valahol annyira mégse zavaró, inkább örömteli, hogy egyelőre nem görcsölünk.

A második félidőt viszont még besültebben indítjuk. „Nem igaz, hogy ezt a szar MTK-t nem tudjuk megverni itthon” –gurgulázik alattam egy korzós hangfazon, ám mielőtt félni kezdenék, hogy elkezdődik a korzós önócsárolásunk, Pinokkió átveszi a karmesterkedést (hangmesterkedést), és az a nagydarab Czukk, aki alatt a 2007-es MK-döntőn Újpesten majdnem leszakadt a kerítés, egyébként az egyik kedvenc arcom, ő sose szid senkit, csak szurkol a csapatnak, most is ő áll be Pinokkió mögé 10 sorral lentebbről, hogy „Kis-pest, Kis-pest”, hát ordítok én is, ordítanak mögöttem a srácok is. Filip pedig megindul, lő, gyengén mellé. Ehh.

Az utóbbi évekhez képest egész combos Korzó és teli tribün, de azért a kép szélén látszik: sok még az üres hely :(

Kínlódunk, de legalább felébredtünk. Megyünk előre. A mellkasom szorongat, ki írta meg odafenn ennek a szezonnak a sztoriját, hát, biztos nem egy kardiológus. Pinokkió újfent beindítja a szurkolást, a túloldalt a Kanyar már egy órája extázisban tolja, szép lassan, recsegve üzemi hőmérsékletre izzik az egész Bozsikban a szurkolás. Filip pedig megindul.

De most nem passzol, tol egyet, tisztára küzdi magát, lő, a délszláv MTK-kapus vetődik, de későn, GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!!!! Ábel, akinek Prick-hez hasonlóan régi kedvence Filip, olyan kéjmámorban tolja a magyar vándort a korláton, mintha Dark seggelt volna egy gólt az Üllőin. Óriási percek. Percek? Inkább csak perc. Vagy fél. Merthogy középkezdésből egyből lerohan az MTK, a védelmünk egymás után három ütemkésést mutat be, és egyenlít a vendégcsapat, Ramos. BASSZUS.

Kezdődik minden elölről”, – mondja Öcs és olyan zilált a feje mellettem, mint Borgulya mesternek, mikor Gyulán kergette őt a délszláv fogadási maffia. Ez kurvára hiányzott – szenvelgek én is, borzalmas heteim vannak a melóban, annyi feladattal, hogy megdögleni sincs időm, és akkor a pihenő hétvégéken meg ilyen Honvédmeccsekkel gyógyítom magam. És most is, bakker, nyugodt utolsó fél óra helyett jön a konstans gyomorgörcs.

Marci ma használhatatlan elöl” – sopánkodik Salvatore mögöttem, ezt azonban Eppel is meghallhatta a pályán, ugyanis eszeveszett szólóval ugrik ki a baloldalon, a tizenhatosig tör, be, ott utolérik, de még az utolsó pillanatban középre ad, kapus verve, Lanza érkezik csúszva, de épp lemarad. BÁÁÁÁÁZZZZZZZZZZZZZZ

78.perc. Nem lehet bírni. Tizenkilencre lapot húzok. Ha a Gyirmót ellen sikerült, hátha most is bejön. Csöndben otthagyom a többieket, és irány a tanulósarkom a távoli WC fölötti sarokban. Mire odaérek, már ott is jár a támadásunk az MTK tizenhatosnál, de elmérjük a beadást. Percekkel később Lanza szökteti rosszul Kinget. Basszus, figyeljünk már.

Két kézzel kapaszkodok a korlátba. Mellettem egy elkeseredett régi harcos „ősz strici”-zi a szegény szőke Poórt, de ezt csak kisaggyal hallom, már kezd összefolyni a világ a szemem előtt. Aztán valahogy előreíveljük a labdát, Koszta ugrik, fejel, az MTK kapus borzalmasan fut ki, mit csinál ez?? Hol a labda?? Ott fenn, veszem észre, hullik át a kapus felett, nem vagyok vonalban, nem látom jól, de a hang robban a lelátókon, BENN VAN BAZMEG, BENN VAN, GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL, nem tudom hogyan, de góóóóóóóóóóóóóóóóóóól, mennyi van még hátra? 4 perc, már nem merek visszamenni a többiekhez, nehogy kapjunk megint egyet egy percen belül.

Letelik a 90. „+ 5 perc hosszabbítás”, int Solymosi, nem bírom. Mellettem egy hozzám hasonlóan kákabelű arc tolja kínjában a fekvőtámaszokat a korlátnak dőlve. Jön az MTK, beívelés, kifejeljük, újabb perc megy el, ezt most ők rontják, kirúgás. Nem, szögletet ad a drága Solymosi. A Kanyar majd felrobban. Száll be a labda, de kifejeljük, aztán Villám suvasztja előre. Még mindig nincs vége. Újabb MTK-próbálkozás, és…DE!!!! LEFÚJTA!!! VÉGE!!!

Vége.

Mára.

Mit mondhatnék? Küzdöttünk ma is a bajnoki címért. Nagyot mentek a srácok. Nem volt ’kövesdi gála, de ma is a végéig toltuk a saját sós, véres izzadságunkon csúszva-mászva előre. Még két hét maradt. ATYA ÚR ISTEN, MILYEN ÉV EZ.

Visszakúszok a többiekhez, kb. fókamászásban, ennyire maradt erőm. Együtt tapsoljuk meg az előttünk elvonuló játékosokat a következő 10 percben. Pinokkió Nagy Gerit, Botit és Kingecskét külön ölelésben részesíti a sövénynél, remélem érzik a srácok, hogy ezzel beléptek a KorzóValhallába, hehe. Kingen már „25 éves az Északi Kanyar” póló feszül, afrikai játékosunk utoljára tán Genike volt ekkora kedvenc, mindjárt meg is hatódok…Tényleg. Eppelt még percekig nem engedi el a Kanyarral szemközti ülőszektor, Nagy Geri mindent aláír, amit csak elé tolnak, mindenkivel készít n+1 fotót, nem unja, nem szerel le senkit, ezt mondtam a bevezetőben, ő nem távolról integet, mint Lanza, ő az aki érti is ezt a kispesti szurkolást, óriási. Csodás percek. Alattunk a Trógers csapatképet készíttet KisBabarral magukról diadalmámorban, „Egy kép, egy kép, egy kispesti kép” skandálják, elképesztő. Ennél már csak az elképesztőbb, hogy megfordulok, és alattam 8 méterrel Pinokkió korzókápó ölelgeti Plókai Attist. Szeretném e képeket még hatványozottabban végigélni két hét múlva.

Ha valakik, akkor ez az idei keret nagyon megérdemelné.

Csak egy a bökkenő, sajnos. A Futball Sors nem mindig az érdemek alapján dönt. És este hiába ültünk le kiszurkolni a TV előtt az UTE sikert, a lilák elenerváltkodták a Megyeri úti estét, a Vidi vérprofin és könnyen hintett hármat. Nem könnyebbedik az utunk. Sőt, egyre nehezebb.

Egy biztos. Két hét múlva MINDENTELDÖNTŐ NAGYDÖNTŐ Kispesten. Ez tényleg biztos. Más semmi.

CSAK A KISPEST!