Néhány gondolat BL-ről + az elmúlt napokról

via facebook.com/KispestHonved/photos

Tényleg csak néhány, és tényleg csak lazán szerkesztett bulletpontokba felfirkálva a falra, középpontban a BL-selejtező visszavágóval, mert azért írjunk róla itt a blogon hivatalosan is.

Ha lenne eszem, már hagynám a fenébe ezt a cikket, hisz Hanta képriportjával is letudhatnánk a dolgot, de valamiért mégis vonz az írhatnék. Hogy miért csak most, jó egy nappal az események után? A válasz egyszerű, régóta kéne már egy harmadik szerző is ide hozzánk, én mostanában megint a munka-szinuszgörbém csúcsán vagyok jó féléve, Hantának se lesz több ideje, ezért van az, hogy tegnap hazaesve nem posztolni, hanem csak ágybazuhanni volt erőm, ma meg most először van 20 szabad percem. És ahelyett, hogy a fájós hátam sétáltatnám az udvaron, hogy kinyújtsam belőle a 8 órányi monitor előtt ülés minden kínját, akkor megint írok, persze minek, mikor már minden komment elhangzott oda meg vissza? Hát mert mondom, BL-selejtezőt utoljára 24 éve toltunk, akkor arról legyen valami itt is. Meg még másról is, címszavakban, elhagyva kivételesen az unalomig ismert RW szerkezetet (elindultunk – dumáltunk – meccs- modoros költői képpel zárás, stb.).

  • BL#1. Eredmény. Kikaptunk, viszonylag simán, igen, kijózanító ez mindig magyar kupacsapat-szurkolóként, 20 évente egy csoportkör összejön valakinek, de különben egy átizzadt-izgult tavasz és a megnyert bajnokság / érem / kupa után az első épkézlábabb ellenfél úgy megalázza a magyar indulót, hogy a kedve is elmegy a szurkenek mindentől (Hamburg 2007, Vojvo 2013). Érdekes, engem ez  a letargia most csak pár másodpercre kapott el. Annyira kedvelem a mostani csapatot, annyira pozitív fröccs volt a csodatavasz, hogy én tényleg csak egy jó kirándulást vártam a BL-től, az bejött, és a megaláztatás elkerülését – az is bejött. Hősiesen tartottunk magunkat, “eredményre dettó Manchaster ’93“, összegzett Öcsém a hazai 2:3-ra és idegenbeli 1:2-re utalva, és igaza van, majd hozzátette “csak hát ez az izraeli csapat nem a Manchaster“, és ebben is igaza van. Mit mondjak, nem kerültünk sokkal közelebb Európához fociban a gyerekkor óra, sőt. De mondom, most ez se bánt. Inkább büszke vagyok a csapatra. Főleg, hogy 0:2 után nem a jó öreg magyar nihil jött, hanem még majdnem picike csodácskát is kibrusztoltunk. És ez nem a Macskakaja elleni 2012-es 0:4 lett, nem bizony.
  • BL#2. Ambivalens érzelmek kerülgetnek. Hemy egy ultimate czukk ezzel az “Only Champion without Sponsor” reklámtáblával, de valahol szánalmaska is ez az attitűdünk. Ugyanígy elismerem az Öreg ügyes gazdálkodását, amivel a bajnoki cím is összejött, de ezzel vigéckedni Izraelben, hogy “nem szerencsések hanem szegények vagyunk“, könyörgöm. Jajj. Hemy úr optimista, jövőre megint próbálkozna. De próbálkozhatunk jövőre? Visszautalva az első pontra, én azért nem vagyok totál elkeseredve, mert reálisan látom a helyzetet. Úgy játszottunk most a Hapoel ellen oda-vissza, mint Rossi visszatérésekor a Fradi ellen. Bátran, becsülettel, de simán lezakózva rendre, nem nagyon, de biztosan. Aztán jött 2 év szívós meló és a bajnoki cím! Ugyanez a helyzet a nemzetközi szinttel is, ha jövőre, és aztán is lenne BL/EL, azt mondom, a harmadik évben egy jó sorsolással meglehetne a csoportkör. Egy normális világban. De nem abban, ahol a tavaly legjobban befutó fiatalunkat a BL -visszavágó előtt egy nappal eladjuk gyorsan, hogy a jelenleg ezen a szinten még totál haszontalan (nem őt bántom, hanem a szitut) aktuális 19 évesünket dobjuk be egy félig-meddig kiélezett helyzetben?  Ez megint olyan amatőr, ha nem is hiszünk a továbbjutásban, miért indulunk? Ehh, nem tudom. Ugyanakkor meg könnyű lenne beállni a sorba a Hemy urat szidalmazók közé, de minden ostoba húzásával együtt Hemy a Bajnokcsapat tulaja is, bármennyire könnyű ezt elintézni azzal, hogy kurvára szerencséje volt az Öregnek és ez csak Rossi érdeme volt. Erre majd még lentebb visszatérünk.
  • BL#3. A tegnap este akkor is király volt. Az eredmény ellenére. Ez egy futballélmény volt, mégha egészen extrém körítéssel is. Jó volt Ábel úrral ütközni fél 8-kor (oké, háromnegyed, mert késtem bringástul, vacsorástul) a Gurcsiban, egy 10 percre beugrasztani oda kisBabart, aztán Öcsémet és egy régi wekerlei legendát felszedni, még nyomni egy pár totál odanemillő tematikájú dumakört, majd ki a betelt közbe a Temető mögé. Ahol a következő másfél órában megint csöndben mosolyogtam magamban, csöndben és büszkén, hogy Honvédos vagyok, mert ez a Tábor a legjobb itthon. Lehet, nem mi vagyunk a legtöbben (nem ám), lehet, nálunk is van egy két elszállt arc (van ám, némelyik megjegyzéstől a fél szemöldököm leszakadt), de hangulatilag, ha megdörren ez a mag, akkor amögött elbújhat a többi itthoni hype-olt szurkolótábor. Szerintem.
  • Koszta. Félig már kifejtettem a véleményem kettővel fentebb. Egy oldalról értem a dolgot, és ne feledjük: Prosser, Botka távoztakor is temettünk (én is, buldózerrel) aztán bajnoki cím lett belőle. No de akkor volt egy a csapattal 2 (+ előtte is 2) évig dolgozó edző, és egy kőkemény cél. Most új a tréner, és meglett a nagy álom, és… és még egy nagy difi. Koszta, Gazdag, Bobál tapasztalati szintje Tömöshöz, Herjeczkihez és társaikhoz képest. És ebből a keretből lőjük most ki Kosztát. Akinek tényleg mennie kel, mert nem fér be. Mennie KELL? NEM FÉR BE? Ja igen, hát a fiatalszabály miatt tényleg nem. Most akkor Hemy a szemét, hogy fiatalszabályozik a pénz miatt? Hát… NEM. És ne feledjük, ha nincs fiatalszabály, nincs Bobál, nincs Koszta, nincs Gazdi, mert azt előszeretettel felejti el a sok Rossi-fan is, hogy a talján is akkor lett a kis MFA-s kadétok nagy barátja, amikor jött a fiatal-regula, addig tízszer előbb kezdett a Jesus Meza meg korábban az Alcibiade, mint egy Gazdag vagy Botka. Csak az emlékek megszépülnek. Szóval Hemy is megéri a pénzét, de a jelenlegi lejtőspályájú, undorítóan részrehajló magyarfociközeg még jobban. Ő csak alkalmazkodik – ettől függetlenül ez a modell így kurvára nem jó. És ha mi ezt bőszen követjük, akkor kár itt álmodozni újabb kispesti siker-éráról (főleg ha minden második nyilatkozatunkban harsogjuk, hogy nevelőklub vagyunk…. jó, hogy lassan nem kérünk elnézést a kifutott bajnokságért).
  • Szezon. Már nincs BL, nincs kettős terhelés, lehet koncentrálni a jövőre. Vagyis a jelenre, a jelen szezonra. Jó lenne egy konstans önsajnálat helyett a kinti izraeli hangulatban végigtolni (a meccs alatti vendégszektori hangulatunkra gondolok) az idényt. Legyen ez az év is jutalomjáték, tét nélkül, a tavalyi tavasz emlékein szárnyalva. Aztán meglátjuk ez mire elég. A jó hangulathoz persze nagyon kéne, hogy a hemy-i fenyegetés a még értékesített 1-2 játékosról ne vágjon húsba (félek, oda fog), a keret most már nagyjából maradjon(félek, nem fog), és akkor nem azon kell a kommentelőknek sportból parázni, hogy Lanza mikor megy el, holnap, vagy holnapután. A komment-hangnem pedig a BL-ellenfélhez köthető konnotációk után remélem végre visszaáll a normális mederbe, mert Hantával ellentétben én pl. szeretem olvasgatni a kommentárokat (meló közben pihenésként remek), de az elmúlt napokban elővezetett politikai felhangú eszmefuttatások pro és kontra kurvára nem idevalók, főleg, miután a delikvensek már egymást is keményebben kóstolgatják. Ezt ne itt. Eddig se nagyon moderáltunk, mert hihetetlenmód normális, a magyar szurkolói oldalak színvonalát messze meghaladó intellligenciaszintű beszélgetések mentek itt (mondjuk mit csodálkozok? KISPEST-szurkolók, ennyi), amire mindig is büszke voltam (ez egy ilyen büszke évem, úgy látszik), maradjon is ez így!

Szombaton a Diók ellen megyünk tovább, kíváncsian várom a hosszú őszünket.