Annyira kicentizett a játékunk, hogy egyetlen hiba sem fér bele // plusz osztályozókönyv

Debrecen – Bp. Honvéd 1-1

Érthetetlen, hogy voltunk képtelenek megnyerni ezt a meccset. Vagy képesek nem megnyerni. A Loki konkrétan semmit sem mutatott az első hatvan-hetven percben, igaz, mi se mostuk fel velük a padlót, mégis, érezni lehetett melyik csapatban van inkább benne a gól.

  • persze, ha Kambernak végre szerencséje lenne – kapufa
  • persze, ha Moutari egyszer az életben, vagy kétszer – kapusba, mellé
  • persze, ha Kosicky nem véd akkorákat – védett
  • persze, ha Kassai befújja a közppályán Varga Aliji elleni faultját – nem fújta, lett is belőle helyezkedési hiba és egy kapott gól

és persze kontrapersze, ha Kassai befújja Kamber ütközését a tizenhatosunkon belül, akkor az összes persze csak akkor ért valamit, ha két persze bejött belőle, és vezetünk kettővel, mert pár perccel a vége előtt tiziből gólt kapni nem feltétlen egészséges az álmoskönyvek szerint.


A helyzeteink úgy-ahogy megvannak. Utólag visszanézve teljesen félresiklott a meccs előtti mikrohisztim (nagyjából négy-hét folyóméter hosszan, magamban, a Víztorony és a stadion között), hogy három védekező felfogású középpályással kezdünk, és a szélekről is legfeljebb Uzomától kaphatnak majd támogatást a támadó, szóval ez kevés lesz, mert hol a kreativitás? Tudjuk: az egyik vállműtét után lábadozik (Gazdag), a másikban valamiért nem bízik Sannino mostanában (Banó-Szabó), a harmadik meg Ben-Hatira. És annak sincs feltétlen sok értelme, hogy Lanzafamét ne Lanzafaméba játszassuk, ami Moutari mellett csak részben igaz, mert Lanzafaménak tankok, amolyan állócsatárok kellenek, és nem gyors szélsők.

A helyzeteink tehát megvannak, ha nem is szép számmal, de annyi bőségesen, hogy meccset lehessen nyerni velük. Ehhez még jönnek a helyzetnek látszó valamik, amik szintén kapura lövéssel/fejessel végződnek, de nem a tudatosság, a játékosság, hanem az így alakult van mögöttük. Mondom, volt belőle jópár, miközben a kapunk közelében debreceniből csak a labdaszedő gyerekeket láttuk.

Érthetetlen. Nem fogom Kassaira kenni, mert – bár úgy látszott, hogy relatíve nagy hibaszázalékkal dolgozik – hagyta a keményebb focit, és a fejlődéshez erre is szükség lenne. Ha Aliji ennyitől lepattan Vargáról, akkor lepattant (fault volt nyilván, tízből nyolc spori tuti befújja itthon), és mondjuk ki: hibázott. Ahogy a védelem is. Lovric látja a hiányzó balbekket, majd amikor a labda átkerült a túlszélre, kinéz az érkezőkre, látja, hogy senki, csak Tőzsér, és behúzódik Vargáról középre. Ebből aztán az lett, hogy bent a többiek érezték, megvannak, és Lovreszt otthagyták Garbán: az egyik kilépett Tőzsér elé, passz a szélre, a másik a passz irányába, majd követni ketten Bódit. Bent az egyedül maradt Lovric Garbával birkózik, a labda azonban nem oda érkezik, hanem a hosszúra, a földről közben felpattanó, egy ideig visszafelé futó, majd Tőzsér magasságában sétálásba váltó(!) Alijitől is mentes Vargához, akinek már nincs nehéz dolga.

A pillanat, amikor még úgy tűnik, hogy nincs veszve minden, mert darabra és pozícióra is megvagyunk, Bódi ráadásul lesről jön vissza, így megjátszhatatlan. Aztán Lovric elindult befelé, Aliji lefékezett, oldalt kipasszoltak minket, vagyis egy pillanat alatt szétestünk.

Kellemetlen gól, na.

Mondom, kár a meccsért, mert talán ezt az egy hibát leszámítva, a Debrecennek sansza se volt, viszont ha már egy adódott, akkor azt kihasználták, és mint kiderül, elég lett a döntetlenhez. Mifelénk az ilyen meccsekre mondják azt utólag, hogy: a picsába! (Közben legyintés, dühös fej, ilyesmik, látszódik rajtunk a mélyen megélt fájdalom.)

Osztályozókönyv //

címlapkép: kimmel photos