Mastodon

Eredetileg itt egy Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit lett volna, azonban végül lepötyögtem, hogy az egy pont szinte semmit sem ér

Bp. Honvéd – Mezőkövesd 2-2 // osztályozókönyv

Miért kellett a 31. fordulóig várni, hogy újra valami küzdést lássunk a pályán? Miért három fordulóval a vége előtt kell felfogni, hogy itt akár komoly gond lehet? Miért kell ezért külön szólni?

Egy gyenge, formán kívüli Mezőkövesd ellen sikerült annyira összekapni magunkat, hogy legalább egy döntetlent összehoztunk – kétszer is hátrányból. Ezt nevezzük sikernek? A hajtást, hogy legalább látványosan akart valamit a csapat? Tényleg ott tartunk, hogy jövő héten már azt tapsoljuk meg, ha sikerül a megfelelő testrészre felerősíteni a sípcsontvédőt? Olyan ügyesek a gyerekek. Fejlődnek.

Részemről nem lesz semmiféle tapsika. A döntetlen kevés, szinte semmit sem javított a helyzetünkön. Ha egy-két meccsbe sűríted bele az egész idényed, akkor kurva nagy kockázatot vállalsz magadra, vagyis csak akkor tedd, ha biztos vagy benne, hogy meg tudod csinálni. Mi egy Budafoktól képesek vagyunk otthon kikapni előnyről, szóval, talán el tudjuk képzelni a helyünket.

„Eredetileg itt egy Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit lett volna, azonban végül lepötyögtem, hogy az egy pont szinte semmit sem ér” bővebben

Úgy áll a helyzet, hogy kaptunk egy utolsó utáni lehetőséget, azonban ez már tényleg az utolsó

Számszakilag nincs semmi gond, meg kell b*szni ma a Kövesdet, és bizonyítani, hogy

  • legalább arra alkalmas a keret, hogy a pályán bennmaradjon.
  • hogy a bajnokságok nem a pártszékházban és az oligarchatalálkozókon dőlnek el,
  • hogy bár a liga harmada egy kézben van, egy Kispestnek mégsincs semmi keresnivalója az alsóházi 2Rule-házibajnokságban, ahol esetleg olyasmiről is döntés születhet, hogy a három saját kiesőjelöltből melyik legyen a leggyengébb láncszem, akit hajlandóak elengedni.
  • hogy bár a sportszerűség és lovagiasság nem a rendszert leíró fogalmak egyike, többek között nem az érthetetlen okokból lejátszatott Felcsút-Honvédon múlik a sorsunk. (A novemberi Felcsút-Honvéd egy kiragadott példa, és minden tisztességes konteótulajdonos fel tudna sorolni pár további sérelmet, ami nyilvánvalóan ellenünk irányult.)

Harminc fordulót követően egy csapat sem áll véletlenül ott ahol. Persze, lehet kicsit lapos a föld, lehet mögötte némi összeesküvés, összejátszás (rendszerlogika, mindegy), azonban a 30 forduló alatt megszerzett 33 pontra ebből az eresztésből sehogy sem találhatunk elfogadható magyarázatot. Nem hiszem, hogy le kellett feküdnünk a Nagy Szovjetuniónak, ahogy az sem hiszem, hogy a pártközpontból küldenének végrehajtókat bírónak öltöztetve a meccseinkre.

„Úgy áll a helyzet, hogy kaptunk egy utolsó utáni lehetőséget, azonban ez már tényleg az utolsó” bővebben

NB I/31. fordulókibeszélő

  • Felcsút – ZTE 1-4, szombat 14:45
  • Kisvárda – Diósgyőr 0-1, szombat 17:00
  • Újpest – MTK 1-3, szombat 19:30
  • Budafok – Paks 2-9, vasárnap 14:30
  • Videoton – FTC 1-2, vasárnap 17:00 (NER Classico)
  • Honvéd – Mezőkövesd 2-2, vasárnap 19:30
„NB I/31. fordulókibeszélő” bővebben

Lélektelenül nagyon nehéz lesz

Paks – Honvéd 2-0 // osztályozókönyv

Talán két-három játékost lehetne azért kiemelni, mert látszott rajta a hajtás, valamiféle akarat, hogy a Honvéd bennmaradjon az NB I-ben. További egy-két játékost lehetne kiemelni azért, mert hozta a tőle várható szintet, viszont az is igaz, hogy ez a szint bőven édeskevés ide.

A második félidőre kerestem egy korlátszakaszt, nekitámaszkodtam, és bambultam ki a fejemből. Eleinte egyszerűen nem hittem el, amit látok, majd jött az üveges tekintet, az apátia, a felismerés, hogy ebben tényleg ennyi van. Hazafelé a kocsiban hangomat se lehetett hallani.

Hova húzzuk még? Három meccs van hátra, négy pontra a kiesés, és abban kell reménykednünk, hogy kettőt nyerünk majd valahogy. Egész évben nem sikerült, csak szétszórtan, párhavonta egyet-egyet. Mitől kapjuk össze magunkat szerdáról vasárnapra, ha egész évben nem sikerült?

„Lélektelenül nagyon nehéz lesz” bővebben