Mastodon

Eljött a nap, amikor végre elmúlik a gyomorgörcs, amikor minden mondat végére pont kerül

ezt a posztot huszonnégy évem lett volna megírni, vagy akár csak végiggondolni, bocsi, valahogy nem volt bennem a késztetés.

igazából ez is hülyeség. december óta arról beszélek, hogy meglehet, ezzel nyomasztottam mindenkit, amíg együtt nem kezdtek hinni velem. tessék, srácok, itt a szomorú valóság: eszembe se jutott, hogy erről majd posztot kéne írni, csak mondogattam nektek.

tudjátok mit? még az előző bekezdés is nettó baromság. mezőkövesd óta nagyjából tudjuk, hogy lesz ez a meccs, bőven lett volna idő. az érettségimre se készültem sokkal többet.

“Eljött a nap, amikor végre elmúlik a gyomorgörcs, amikor minden mondat végére pont kerül” bővebben

Még egy nap, még egy nap, még egy nap

Az elmúlt napokban próbáltam nem figyelni a médiát, hiszen ilyenkor a föld alól is előbújnak az okosok, hogy majd ők megmondják, mi a magyar futball érdeke. Próbáltam, de nem sikerült. Most valahogy annyian lettek, hogy lehetetlenség úgy elszlalomozni közöttük, mint Holender Kaposváron, kénytelen voltam belefutni pár érvbe. Sőt, É.R.V.-be.

“Még egy nap, még egy nap, még egy nap” bővebben

Még négy nap

túl vagyunk életünk osztálykirándulásán debrecenbe; túl vagyunk egy félidőnyi fradistaságon, huszonpárpercre kipróbálhattuk, milyen az, ha megvan.

napok óta másról se beszélünk, bár igazából hetek, hóapok azok a napok. eleinte viccelődtünk rajta, akár oda is érhetünk, majd kinek mikor, de eljött a pillanat, hogy kénytelenek lettünk komolyan venni ezt a lehetőséget is. huszonnégy év után semmit sem akarunk elkiabálni, hiszen elfelejtettünk bajnokok lenni, egyszerűen nincs rutinunk.

“Még négy nap” bővebben

Küzdjetek a bajnoki címért!

Kispest – Videoton

Bozsik stadion, 2017.05.27. 19:00

A legfontosabb információk a jegyvásárlásról szombatra

Tessék sietni!

  • online // csak klubkártyával vagy MLSZ-kártyával. Egy kártya – egy jegy, saját névre. Ha nincs kártyád, a Bálnában lévő Ticket Expressben tudsz Pesten MLSZ-est csináltatni, majd ott helyben vehetsz is hozzá jegyet.
  • személyesen // a Bozsiknál, a pénztári nyitvatartási órákban. Itt fontos, hogy egy személyi – egy jegy. Ha nem tud mindenki elmenni, akinek vásárolnál, akkor fotóztasd be a személyijét (elő és hátlap!), küldesd el magadnak, 99%, hogy elfogadják a pénztárnál.
  • gyerekjegyek // a 10 évesnél fiatalabb gyerekeknek is kell belépő. Ezek 0 forintba kerülnek, azonban csak személyesen lehet őket kiváltani a pénztáraknál. Aki gyerekkel jönne, erre mindenképp gondoljon, és ha lehet, minél hamarabb ugorjon ki a Bozsikba!
  • a pénztárak nyitvatartása //
    • 05.22. (hétfő) 17-19 óra között
    • 05.23. (kedd) 17-19 óra között
    • 05.24. (szerda) 17-19 óra között
    • 05.25. (csütörtök) 17-19 óra között
    • 05.26. (péntek) 16-19 óra között
    • 05.27. (szombat) 12 órától
  • akik viszont nem tudnak segíteni // 

“A legfontosabb információk a jegyvásárlásról szombatra” bővebben