Azt hiszem, ezzel a mondattal foglalhatjuk össze a legjobban a tegnapi késődélután történéseit. Elindítottuk a szezont, az eredményt tekintve nem is rosszul, a baljós előzmények fényében (ad-hoc igazoláspolitika /politika…./, bábeli zűrzavar a taktikai megbeszéléseken, fura cséká-választás, elképesztő összeállítások az edzőmeccseken, stb.) egyenesen pozitív meglepetésekkel találkozva. Ugyanakkor a 3:0 jóval simább meccset tükröz a valósnál, ráadásul az emberelőnyben lenyomott majd’ 60 perc alatt némileg nagyobb offenzívát is elviseltünk volna. De az utolsó 5 perc olyat hozott, amire rég (talán a Sanyi-Danlio kettős idején) volt példa Kispesten – klasszis csatármegoldásokat és – gólokat, így elképedten, de mosolyogva nézhettünk össze kis szurkolói csoportunkkal a korlátnál.
Ez pedig mindenképp pozitívum, a hurráoptimizmuson túlmutatva is. Az más kérdés, hogy sok még a kérdőjel, és a furcsa jelenet, a zavaró foltok a lencsén. A hosszas emberelőny alatti muja szenvelgés, a moralesi időket felidéző “csak nyerjünk egy góllal, lehetünk akár hármas emberfórban, akkor is 10 emberrel védekezni” vészterhes diszciplína felbukkanása bizony nem a jó szájíz irányába hatott. Amúgy igen sok volt az egykori breznicei defenzivitáspápa Massimo emlékére utaló momentum VW megoldásaiban: csere nuku, hogy maradjon időhúzóra a 85.-90. percek közé; emberelőnyben, a vezetés birtokában védekezőközép beküldése (Hidi) Báló (!!!) helyett, izgalommentes gyürkőzés a meccs nagyobb részében.
Viszont örömmel láthattuk – és ahogyan azt majd a klubhonlapon olvasható, nálunk pedig elvileg meghallgatható interjúnkban Vécseitől is hallhatjátok -, végre valaki a saját posztján, szervezőként nyomatja Bálintot az elejétől fogva (igaz, az edzőmeccseken még szűrőben égette, de legalább arra ráeszmélt Viercho, hogy bohóság).
Szintén a mérleg pozitív serpenyőjében regisztrálhatjuk a tegnapi kezdőt: Viercho edzőmeccseken tapasztalt poszt-hajmeresztései, Nagy, Holender jegelése, Vécse hol szűrőként szerepeltetése, hol eldugása, a kevés fiatal, a borzalmas középsővédő-kettősök nem köszöntek vissza. Jó volt látni, hogy szinte a csakblogos szavazáson kirajzolódó kezdő jelent meg – nagy vonalakban legalábbis. Balhátvédként én örültem Sundas feltűnésének – még ha elég szolid, amolyan tipice bemutatkozómeccset hozott is le (de hát így kezdte anno Nagy Geri, Vécsei, Botka, vagy Vernes Rikárdó is, aztán ők is milyen szépen beértek…). Sundas helyett Fejest is láthattuk a második félidő felétől, ő sem szerepelt rosszul.
Egyedül pont a 2 éve rögvest érett játékkal debütáló, hihetetlen első félévet lehozó Baráth Boti az, aki eddig a VW-i csapatszűkítés nagy vesztesének tűnik az edzőmeccsek és a tegnap alapján, de reméljük, ahogy Rossi Vécseinél, úgy VW majd nála jön rá arra, hogy helye van a kezdő környékén. No és Vernes Ricsi. Akiről azt hallottuk az edzőmeccsek elején, hogy kölcsönadjuk. Majd elkezdték játszatni egyre masszívabban. Kezdtem is örülni, hogy na, megvan a közös hang VW és közte – erre az újabb pletykák megint arról szólnak, hogy akár ki is kölcsönöznénk és bizony sem a Csepel ellen, sem tegnap nem öltözhetett dresszbe az öntörvényű csatártehetség. Nem tudom… Ricsinek valóban vannak óvatosságra intő dolgai (hamar elszáll sárga- vagy piroslap-veszélyesen, eléggé kedv-játékos, ha egy edzővel nem jön ki, gyorsan be tud rágni), viszont továbbra is az egyik legrafkósabb játékos az akadémiai alomból a pályán, akiben benne lenne az a bizonyos pluszfaktor, akiből egy új Kabátot ki lehetne nevelni (a Warrior pozitívumaira gondolok itt természetesen új Kabát-kineveléskor, nem a szétvarrt testre és a bódédöntögetésre a harkovi éjben!), de úgy, hogy végre nálunk érjen be és ne máshol. Ehhez kéne egy jó pedagógus edző az egyik oldalon, no és a fogadókészség Rikitől a másik oldalon…. én nagyon sajnálnám, ha hagynánk veszni ezt a történetet – különösen, ha a tavalyi DVTK elleni MK-s, a Hali elleni bronzmeccses, vagy az idei nagyerdei zárás Vernes-góljaira gondolok. Már annyira unom a jól induló és rendre ótvar módon záródó kispesti játékoskarrier-sztorikat.
Csatárklasszis-szikrák. No, ennek viszont tényleg örülhetünk. Gyulát már sokszor magasztaltuk a felkészülésik alatt, Hanta is ajnározott, én is lelkendeztem, hogy egy szebb és jobb világban az ő igazolása igazi aranyhal-kifogás lett volna – ma maradjunk annyiban, hogy meglátjuk: a néhol követhetetlen keretalakító policynk tükrében hogy sül majd el kispesti karrierje. Eddig remekül indul – sokszor és jól volt megjátszható az új fekete gyöngyszem, gyorsnak is gyors tud lenni, no nem egy Ábrahám, de messze nem is Dzsodó-czukk! A labdát jól fedezi, és az edzőmeccsekhez képest rendre jól is passzolt, nem önzőzött. Csak a gól hiányát sajnáltuk – a meccs utolsó perceiig, amikor is Kemenes Debrecent és kisLötyi gólt idéző módon végrehajtott gólpassz-kirúgását (respekt, Szabi!!) verte be a dunaúji kapuba, előtte olyan tanítani való labdatakarással a védő elől, majd begyorsulással, hogy mind a tíz ujjunkat, bizony… Kandia Traoré beállása már csak hab volt a tortán, első labdaérintés, és rögvest gól, azon a 10 méteren, amikor kellett, még futni is tudott az edzőmeccseken sokszor darabosságával büntető tankocska, szóval akár kezdhetnénk is örömködni, de vigyázat, ez a Dunaújváros nagyon halovány alakulat (jó eséllyel az egyik idei kieső), másrészt 1 percet volt a pályán a derék Kandia, kérdés, 2-3 perc után is bírja-e majd a rohamokat? (Ide kapcsolódik Keita látványa is, aki szimpatikus mód örült a két afro társ góljainak, ám melegíteni indulása, és onnan visszatérése során a mozgása közelebb állt a pályakarbantartó Poszeidonéhoz – tudjátok, a czukor csóka, aki vagy mágikus vasvillájával, vagy cipőorral tapodja szünetekben a pálya random egy négyzetméteres területét –, mintsem korábbi klasszis önmagához).
Összefoglalva: gyenge ellenfél ellen, nagyrészt emberelőnyben, egy edzőmeccs-iramú találkozón húztuk be a három pontot, sokszor a moralesi idők nézhetetlenségét felidéző motívumokkal a taktikánkban – ugyanakkor két remekbe szabott csatárgól, egy, az előzményekhez képest bőven vállalható alapfelállás, és mégiscsak biztos hazai győzelem, amit magyarázni nem is nagyon kéne. Lady Justice két serpenyője tehát egyensúlyban van, hogy Kemenes Szabi (és jómagam) egyik nagy kedvenc zenekarának kultikus borítóját idézzem meg, ám hogy a mérleg melyik fele felé dől majd el a szezon, erre a következő hetek-hónapok adnak választ. Csak ne a hetfield-i sorok ismétlődjenek meg:
Halls of Justice Painted Green
Money Talking
Power Wolves Beset Your Door
Hear Them Stalking
Fotó: Lovi – 1909foto.hu.