Mastodon

Egy kupadöntő után

Fotó: Lovi-1909foto.hu

Életem egyik legfurább szezonjának közeledünk az egyik legfurább zárásához – és az, hogy ebből a kopasz futballgyilkos háromnegyed éves ámokfutása, a koronavírus fagyasztó intermezzója, és a kiégés mindenféle jeleit mutató keret (és RW) egész éves szenvedése után úgy néz ki, hogy jobban jövünk ki ebből az egészből, mint például a 2017-18-as, vagy az 1994-95-ös idényekből, a lehetőséget, kereteket és körülményeket tekintve egy igazi kis csoda. Nyolcadszor ünnepelt tegnap kupagyőzelmet KISPEST, 3 év után nyert ismét trófeát a HONVÉD, és amiért tavaly fohászkodtam, hogy ez a 2015-2020-as éra és emblematikus arcai még behúzhassák az MK serleget is a bajnoki trófea mellé, az most megvalósult.

Érzékenyebb lelkületű olvasóink most fejezzék be a posztot, mindannyian jobban járunk, mert mostantól nem egy szokványos RW-tiráda fog következni, inkább egy keserédes fináléja egy optimistán nézve átmeneti, pesszimistán tekintve pedig hosszú új éra első etapjának.

“Egy kupadöntő után” bővebben

Egy kupadöntő elé

nem nagyon van értelme bármit írni. Beszélhetnénk arról, hogy az ellenfél a Mezőkövesd, és már csak a név hallatán is eszünkbe jut, mitól igazán (és milyen) szép egy kuparendszerű sorozat, ahol akár a döntőig is eljuthatnak a kisebb klubok. A század első felében egy Kispest, BEAC, Attila (Miskolc), Bocskai (Debrecen), Soroksár, Szolnok, Salgótarján, Diósgyőr, majd a háború után a Dorog, Komló, Pécs, Békéscsaba, Vác, Haladás, Siófok, Sopron és végül a Kecskemét.

Aztán folytathatnánk úgy is a posztot, hogy a Kecskemét után jött a Felcsút, az elődöntőben a Balmazújváros, és idén a Mezőkövesd, vagyis valamiféle sűrűsödés figyelhető meg egy adott körben, amiről lehet, utólag ugyanazt mondjuk majd, mint mostanság a BEAC, Attila, Bocskai, Soroksár kapcsán, hogy a kicsik miatt igazán szép egy kupasorozat.

Tessék, két felcsapás, ugyanabból a tényből kiindulva, hogy a Kispest (akinek helye van címre menő dolgok közelében) és egy másik, nem Kispest-kaliberű csapat játszik egy kupa döntőjében. Ilyen ez a kupa, és ilyen ez a történelem, feltételezve, ha van.

Most pedig következzen valami egészen más.

“Egy kupadöntő elé” bővebben

Napikispest 2020.06.02.

  • közben az MLSZ emelt egy hatalmasat a kupa rangján, és felkérte CR2 futballügyi külügyminisztert, hogy adja át a serleget a kupa győztesének – derült ki az amúgy Kispest-szurkoló miniszterhez intézett egyik parlamenti kérdésből, mivel a saját szájával ezt válaszolta rá. Megjegyzem, még mindig megfelelőbb személyt találtak, mint 2017-ben, amikor az MLSZ valamelyik alkalmazottja, akinek talán saját céges névjegykártyája sincs, adta át a bajnoki trófeát nekünk, miközben az MLSZ és a köztársaság elnöke (külön-külön személyek) Dunaszerdahelyen fotóztatta magát egy teljesen másik meccsen.
  • frissítettem a beérkezett támogatásokkal elszámoló üvegzseb oldalunkat a májusi adatokkal. Mindenkinek köszönjük, aki gondolt ránk.
“Napikispest 2020.06.02.” bővebben

Ha lősz három gólt, akkor nagyon valószínű, hogy három pont lesz a jutalmad

Bp. Honvéd – Debrecen 3-1 // osztályozókönyv

Majdnem nehézzé tettük magunknak, pedig

  • visszaálltunk 3-5-2-re, ahol a két szélre inkább támadóbb felfogású játékosok kerültek (King, Kukoc), miközben a középpályára inkább védekezőbbek, előre pedig Ugrai, és mögötte visszavonva Gazdag. Vagyis inkább volt valami 3-5-1-1, vagy 3-2-3-1 a felállás, de ez igazából mindegy.
  • Lanzafame, Moutari, George pihen, Tujvel nem, Batik, Kukoc, Aliji és Niba egy félidőt kap, Lovric és Kamber viszont egy teljes meccset. Gazdagot csak a végén cseréljük le.
  • rátartalékolunk a szerdára.
  • miközben nem úgy tűnt, hogy a 0-0 lenne a célunk, sokkal inkább a találni egy gólt, és semmiképp se kapni.
  • először merem azt mondani, hogy Pisonték jól cseréltek és nekem tetszően meccseltek.
  • 2020-ban a második akciógólunkat szerezte Szendrei. Az előzőt még Lanzafame lőtte Kaposváron, nagyjából 533 meccsperccel ezelőtt.
“Ha lősz három gólt, akkor nagyon valószínű, hogy három pont lesz a jutalmad” bővebben