Mastodon

Kambi azért is van, hogy ha Nebojsa nem tudná elolvasni távolról a mezen lévő neveket, akkor megmondja, mégis kik vannak a pályán

Kisvárda – Bp. Honvéd @ Kisvárda, 14:45

A Telexen megjelent Hrutka-Koppányi-anyaggal valószínűleg csak jövő héten fogunk foglalkozni. Annyit mindenképp megnézünk majd, hogy kik érkeztek a cikkben bemutatott idősáv alatt, és velük mire mentünk. Továbbá, hogy milyen koncepcióhoz (muhaha), és milyen edzőhöz (bruahahaha) kellett játékosért körbenézni a piacokon. (TGK, GBD)

Kétnapnyi bemutatkozás után ma már együtt alszanak a srácok az új mesterrel valahol Kisvárda közelében. Gyorsan haladnak, na. Mégis egy meccs következik, ahol bár – és nagyon nehéz ezt kimondani – nem mi vagyunk az esélyesek, mégis úgy kellenek a pontok, mint egy Zámbó Jimmy dalba a sekélyes hasonlat. Ettől működik.

Vagyis ott tartunk, hogy Vignjevic mindenkinek bemutatkozott, kezet fogott, megmutatták neki az edzőközpontot, és ezzel szinte el is ment az egyik nap. A következőn edzés, gondolom némi taktikai értekezlet, ahol a mester kifejtette, hogyan és miként képzeli el a csapat játékát, és ahol

szuperrövidtávú tervekről is beszélt, vagyis arról a minimál játékról, amire alkalmas lehet a csapat szombaton. Nem hiszem, hogy mélyen belenyúlna a szerkezetbe, azonban abban biztos vagyok, hogy a középpálya közepét és a labdaszerzést megpróbálja megerősíteni, mert sok gól rúgunk és sokat is kapunk, tehát nem feltétlen baj, ha a labda birtokában inkább az előbbivel töltjük az időt. Ebből következik, hogy nem lenne meglepő egy

4-2-3-1-es felállás, full alapsémákkal, biztonsági megoldásokkal.

A négy nem tudom ki lehet, talán Batik, Baráth és Tamás fix, és kérdés, a jobbszélre inkább beteszi biztonsági játékosként Lovricot, esetleg az újfiú Petkovicot, vagy marad Kovács Nikónál.

A kettő szerintem Hidi és Pantelic, esetleg valamelyikük helyett Petrusenko, de ellene szól, hogy Hidit elég jól ismerheti, Pantelic pedig végigjátszotta az őszt.

Érzésem szerint a háromban lesz a legtöbb meglepetés: Nagy Dominik elkaristol valamelyik szélen, azonban nem tudom melyiken, mert Vignjevic emlékeim szerint szívesen játszatott ellentétes lábbal szélsőket. A másikon gondolom bevállalja Drazicot, hiszen Kerezsi a válogatottnál volt, vele nem találkozott még, Bőlével nem tudjuk mi van, és Májer. Középen pedig Zsótér, ahogy Újpesten is elég sokszor.

Kinyitva a lapokat, a közösségi médiát, és még a Honvéd saját oldalát is, rendre előjött Vignjevic és Zsótér viszonya az újpesti korszakuk végéről. Mármint a cseppet sem felhőtlenség, mint állandó jelző. Rendben, nem voltak a legjobb spanettínók, azonban ahhoz egészen elképesztően idióta edzőnek kéne lenned, ha két-három nap ismerkedés után ne bíznál meg egy olyan játékosban, akit elég jól ismersz, ráadásul a nálad erőltetett posztján lyukas épp a csapatod. Oké, ott van Banó-Szabó, és nyilván szívesen látnánk őt a sérülése előtti formájában, azonban másfél év meccshiánnyal legfeljebb csereként számolhatunk vele reálisan. Marad tehát Zsótér. (Ugye, Machach egy vicc, már ne haragudjatok. Innen is köszönjük a scout csapatnak, amennyiben ők találták. A profilozás finoman szólva sem működött rendesen az ő esetében.)

Elől az egy az isteni Lukic, mert van, ami nem lehet kérdés.

A cserelehetőségek annál inkább. Konkrétan mert alig léteznek.

Bardea eltiltott, valahogy majd elviseljük. Klemenz, Kovács Nikó, Petkovic/Lovric marad a védelembe, tehát a szélre alig valaki. (Idővel el tudom képzelni, a 3-5-1-1 felmerülhet ötletként, olyan cefetül állunk szélsővédővel, viszont ebben az esetben Nagy Dominiknak szűnne meg a posztja.) Benczenleitner szintén a válogatottnál volt.

Középre a fene tudja milyen állapotban van Nagy Geri, aztán ott van Petrusenko, Machach, Banó-Szabó, Májer – és ennyi. Esetleg a fakóból fel lehet hozni újra Szűcsöt.

Középcsatárba viszont ötletem sincs, hiszen Balogh hiányában nulla játékosunk van a posztra. Talán Németh Barna a tarcsiból? Vagy az egyik szobában valaki felfedezi a kallódó Traorét? Vignjevicnél a tankszerű középcsatár nem ismeretlen fogalom.

El sem tudom képzelni kikkel töltjük fel a padot.

Szappanos
Lovric/Petkovic, Batik, Baráth, Tamás
Hidi/Petrusenko, Pantelic
Nagy D., Zsótér, Drazic
Lukic

Ezt a kezdőt érzem, és már most csuriban mindkét kezem összes ujja, hogy ne kelljen változtatni menet közben, mert egyszerűen nincs mire, annyira szűk a keretünk. Egy téli felkészülési szezont követő második bajnoki meccs előtt.

Kabaré.


Látatlanban és jelen helyzetünkben a pontszerzésnek is örülnék, azonban képtelen vagyok így nekifutni egy meccsnek, szóval szerintem úgy megb*sszuk a Kisvárdát, hogy jöhet Mészöly Sámán, és beírhatja a megszokott kommentjét:

a győzelmet nem kell magyarázni!


? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||