Mastodon

Délczeg feliratos Ceolin mez van?

Honvéd – Mezőkövesd 0-0

tette fel a kérdést pár évvel ezelőtt egy elkeseredett szurkoló az ajándékboltban. Hiába, ún. középcsapatként könnyen viccel az ember.

Aztán megjöttek Nagytudásúék, idehozták a Haverokat, majd a haverok haverjait, mi lettünk a Dunakeszi Honvéd, vagy a Kinizsi Külügy, a fene tudja melyik, és nekiálltak dolgozni.

Kellett egy jó három év, mire eljutottunk idáig. Konkrétan a kiesés szélére, amikor bár úgy tűnik, még mindig rajtunk múlik, hiszen pontelőnyünk van, az igazság azonban az, hogy morálisan teljesen szétestünk. 

Ennek a klubnak, így, ebben a formában vége.

Mindegy mi lesz a bajnokság eredménye, mindegy, hogy hol végzünk, ennek itt vége kell legyen. Semmi létjogosultsága nincs.


Hova és kit érdemes simogatni egyáltalán azért, mert a Módos Gazda köréhez, vagy körének köréhez tartozik, és ezért jogot kapott szerepet vállalni a magyar fociban?

Teljesen fölösleges földbe dugni a fejünket, mert a cégvezetőnknek nem ez az első sikertelen próbálkozása hozzáértő vezetőként. Remek káder, a következő helyén majd sikeres lesz.

Az, hogy eleve alkalmatlanok, hogy nem akarták az egészet, hogy kényszerből vannak itt egyes szereplők, az még nem menti fel őket. Akkor legalább ne a haverokat, ne a haverok haverjait, és ne mindenféle sehonnai trógereket hozzanak a klubhoz. Pár hozzáértő, és elketyeg magától, nincs vele semmi probléma. Pénzt nem kell belerakni, beleteszi Állambácsi,  papíron a neveden van, tényleg mindegy. Legfeljebb néha megmutatod magad, ha kifut egy kisebb siker.

Viszont az a morális csőd, ahová sikerült eljutni, az pont annak köszönhető, hogy az elfekvőbe iderakott emberek felépítették a Saját Valóságukat, és elkezdték belakni, beszippantani a többieket, majd létrehozni ezt.

Köszönjük.

Tényleg normális, most egy jellemző példát kiemelve, hogy egy embernek, akinek nulla sportvezetői/sportklubos tapasztalata volt, három év alatt négy, egymástól teljesen eltérő jellegű posztja legyen egy klubnál?

  • kereskedelmi és marketing igazgató,
  • társadalmi kapcsolatokért felelős menedzser,
  • csapatmenedzser,
  • technikai vezető.

Vajon mire alkalmas valójában az, aki mindenre alkalmas?

Egy ilyen klubot mennyire lehet komolyan venni? Ki jönne ide egyáltalán munkát vállalni?

Remek körülmények, gyönyörű stadion, akadémia, delláré van dögivel, majd jöhet a tárgyalás, és leülnek vele szemben a vezetők. Ha valaki ebben a pillanatban nem áll fel az asztaltól, azt meg is érdemeljük.

Szívós, de tudatos munkával szétverték a klubot. De mégis mit is várunk, ha nem a hozzáértés, a tapasztalat, vagy legvégső esetben a kispestesség számít, hanem a haverság, a körből érkezés, a jókáderség, és az sem baj, ha fradista (abból van nálunk bőven), vasasos, vidista, bármi.

Mindig egy ilyen klubról álmodtuk, köszönjük, hogy megadatott.

Takarodjatok mindannyian!


Utolsó forduló, és a játékosok sem mernek szembenézni a szurkolókkal.

A csapatkapitány sem mer/akar kiállni, akkor minek csapatkapitány? Sőt, a csapatkapitány egyenesen mintha megtiltaná azoknak, akik még oda mernek állni, hogy ott legyenek.

Ezek után hallgassuk meg, mit nyilatkozott a meccs után Szappanos:


Viszont egy nagyon fontos téma //

Az NB II. valószínűleg megölné a Kispestet, tehát nem kellene hagyni, hogy ez a szemét banda befejezze a munkáját.

Gondoljátok el, mennyien lennénk egy decemberi hétfő este Kozármislenyben? Az NB II. meccsnapjai a vasárnap és a hétfő, vajon mennyien szerveznék át ehhez az életüket? Vajon mi lenne a szurkolókkal, mi lenne velünk, akik még Honvédban, Kispestben merünk gondolkodni?


Az elmúlt hétből egyetlen kibaszott meccset kellett volna megnyerni, hogy most ne legyen probléma.

Ennyit sem sikerült.


Osztályozókönyv //


Amúgy pedig

milyen blog lennénk, ha nem fogalmaznánk meg véleményt. Tessék:


🗣️  a hozzászólás // előmoderált.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||