Mastodon

Erősen besűrűsödött a té mínusz egyedik nap

Este Honvéd-ZTE.

Először bejelentették két évre a legutóbb Kisvárdán játszó belsővédőt, Lazar Cirkovicot, majd pár órával később megjelent egy száraz közlemény, ami szerint Batikot kitették a keretből, ezt követte a Facebookon egy gyors marketingfinomítás, ugyanis a ZTE ellen meccset pont Bencével reklámozták hetek óta, végül pedig kijött egy galéria az utolsó edzés képeivel.

Ezeken fogunk most végigmenni, és pár lényegi dolgot learchiválni, hogy amikor a mindenféle valóságok hullámai átcsapnak az erősen átmediatizált, és a pofánkba tolt szinte hazugságból hazugságba evickélő Honvéd-képen, akkor visszatekintve majd egy jót kuncoghassunk.


Cirkovic érkezik

Gomis és Prenga után a harmadik belsővédő, akit a nyáron igazoltunk. Darabra nem feltétlen baj, hiszen még a tavasszal távozott Bardea, utána Barát, majd most Batik, és ha minden igaz, még nincs vége a sornak.

Cirkoviccsal az a helyzet állt elő, hogy a tavalyi bajnokság egyik legjobb kapusa (Szappanos) előtt egy olyan belsőpáros alakulhat ki, akik az egyik legkevesebb gól kapó csapatból érkeztek. Vagyis, ha Courtsnek sikerül összerakni egy funkcionáló csapatvédekezést, akkor megszabadulhatunk az elmúlt években kapott extrém mennyiségű góltól. Egy lépés lenne előre.

Cirkovic a fene tudja mennyire játékból érkezik, másfél év Kisvárda után nyár elején nem hosszabbított, ma viszont az van, hogy este rajtol a bajnokság. Prengát legalább ismeri, ha nagyon nem lenne más ötlet.


Batik kikerül a keretből

Szó szerint idézem:

„Szerettünk volna a belső védő poszton versenyhelyzetet és nagyobb stabilitást teremteni, ezért is érkezett klubunkhoz Lazar Cirkovic. Leültünk Bencével és őszintén elmondtuk neki, hogy nem tudjuk garantálni, hogy helye lesz a kezdőcsapatban, a hosszabb távú terveinkben pedig nem vele számolunk kezdőként. Egyelőre keressük a mindenki számára lehető legjobb megoldást de addig is ebben a helyzetben azt láttuk ideálisnak, ha nem lesz tagja a csapat keretének, megfelelő ajánlat esetén természetesen távozhat a Honvédtól” 

mondta Chris Docherty, klubunk sportigazgatója.

Ekkora nyilvánvalóan fos, szar, átlátszó hazugságot is rég hallottunk hivatalosan a Honvédtól. Most komolyan, tényleg bárki úgy gondolta, amikor ezt a szövegezést összehozták, hogy majd bárki elhiszi, hogy egy nappal a bajnoki rajt előtt teremtik meg azt a versenyhelyzetet, ami miatt Batik kikerül a kezdőből, és ami esetében nem a kispadot jelentené, hanem egyenesen a keretből is távoznia kell? Az milyen versenyhelyzet (l. a szöveg eleje), ahol a versenytárs lehetőséget sem kap (l. a szöveg vége)? Komolyan ennyit sikerült kifundálni Azurákostul?

Mindeközben az NSO arról ír, hogy “Chris Docherty, a kispestiek sport­igazgatója és Thomas Courts vezetőedző panaszkodott a csapatkapitányra, hogy nem pozitív kisugárzású, és nem igazán vezértípus – azaz a bizalom megingott iránta” és, hogy “[a] jelek szerint Mendelényi Dániel tulajdonos is „levette a kezét” a játékosról, pedig úgy tudjuk, kedveli – úgy tűnik, Chris Docherty és Thomas Courts szabad kezet kapott a keret kialakításakor.”

Az igazság egyszer vagy kiderül, vagy nem, azonban addig is a fenti a hivatalos magyarázat, amit a Honvéd klubháza szerint a szurkolóknak valósággá kéne formálniuk a kis agyukban, és akként elfogadni. Ahogy például a bérletárcsökkentésként eladni próbált növekedést is. Sosem álltunk háborúban Óceániával.

vh:

Bence nagyon rosszul indult nálam. Az első évében valahogy nem tudtam megkedvelni, de tavaszra nagyjából elfogadtam, és maradt is volna ebben a státuszban, azonban jött Craiova, ahol akkorát játszott, hogy szinte örök kreditet focizott össze magának. A szemellenző innentől felkerült, és nem voltam hajlandó foglalkozni semmivel, hiszen láttam, Bence mire lenne képes.

Közben egyre több jel utalt arra, a kép bizony repedezik, a pályán mutatott játék és a pályán mutatott testbeszéd, kommunikáció valahogy nincs összhangban egymással. Egyre gyakoribbak lettek a viták, a más hibáztatása, a feleslegesnek tűnő kiabálások, és némelyik bizony átcsúszni látszott a pozőrködés kategóriájába.

A craiovai kredit azonban tartott, és talán tart máig. Baromira sajnálom, hogy így alakult, mert Bencében benne volt egy korszakos játékos lehetősége. Amennyiben csak rajta múlt, hogy ne így folytatódjon a történet, akkor – nincs rá jobb szó – egy komplett idióta, mert ennél többet futballista nem nagyon érhet el Magyarországon.


Gyorsan szabaduljunk meg tőle

Helló, Ivan!

Három cséká mínusz

Ment Batik, Hidi és Nagy Geri, vajon ki lesz az új alfahím?

Szerinted ki lenne a legalkalmasabb?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Galéria az utolsó edzésről

Nézzük, kik vannak rajta?

  1. Benczenleitner (MFA)
  2. Bocskay (MFA)
  3. Cirkovic [új]
  4. Doka
  5. Dúzs (MFA)
  6. Ennin [új]
  7. Eördögh (MFA)
  8. Gomis [új]
  9. Kerezsi (MFA)
  10. Klemenz
  11. Kocsis Dominik (MFA)
  1. Lovric
  2. Lukic
  3. Mitrovic [új]
  4. Petrusenko
  5. Plakushchenko [új]
  6. Prenga [új]
  7. Traoré
  8. Szabó Alex (MFA)
  9. Szappanos
  10. Tamás
  11. Tujvel
  12. Zsótér

Tamást, Mitrovicot és Jónssont nem böktem ki a képeken. Hátha valakinek ügyesebb szeme van. Az egyik áttekintő kép alapján ugyanis 21 játékos és 3 kapus alkotja a keretünket, tehát ott kell lenniük valahol.

Ami inkább lényeg, hogy bontsuk posztokra a neveket:

Mindenkit próbáltunk szinte mindenhol figyelembe venni

Egyáltalán nem biztos, hogy ez a vége, ugyanis pletykálják, az egyik belsővédő és az egyik középpályás távozhat megfelelő ajánlat esetén, és az sem lenne meglepő, ha valaki kölcsönbe menne, valamint (és ebben az esetben)

  • ha ránézünk a balszélünkre, akkor igencsak sovány a felhozatal,
  • ahogy középcsatárban,
  • belső középpályásban (előrejátékban és védekezőben is),
  • továbbá belsővédőben is szűkösen állunk.

Nem lesz egyszerű.


Ha nem adtad volna le, vagy módosítanál az idénytippeden:


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||