Csak a szokásos:
- mivel az eredmények nekünk kedvezően alakultak a többi meccsen – mi kikaptunk.
- az ellenfelünk fordulók óta nyeretlen – természetesen megver minket.
- a Fradi szinte mindenkinek lead pontot az alsóházban – kivéve nekünk (és az Újpestnek*).
- mindenféle okok miatt a harmadik számú kapusunk védett – megsérült a huszadik percben.
- semmi különös nem történt tegnap az Üllői úton.
(* A foci egyik szépsége, hogy egy Fradi-Újpest-Kispest még mindig értelmezhető, ami látszik a nézőszámokon is, miközben egy Fradi-Kisvárda-Mezőkövesd-stb továbbra is értelmezhetetlen. Utóbbi meccsekre sem a nézők, sem a csapatok nem képesek annyira rápörögni, hogy az esetek jelentős többségében kijöjjön a csapatok közötti különbség.)
A nap válasza
– Elnézést, miért van lezárva a vendégszektor tetején a széksorok mögötti rész? – érdeklődött szurkolótársunk a biztonsági szolgálat kirendelt képviselőjénél.
– Mert hullik a vakolat. – hangzott a válasz.
Az, bzmg, a vakolat. A vasszerkezetről.
Zsenik.
update // Józsi írt nekünk egy jóval életképesebb verziót, mint amivel a szekus próbálkozott:
FYI, a tetőn éppen napelemeket telepítenek, emiatt van a stadion több pontján is hasonlóan lezárva pár sor a lelátó tetején.
A nap parasztja
A Fradi hangosbemondója, aki a következőket tudta felböfögni a meccs végén: ”megkérem az NB II-be igyekvő vendégszurkolókat, hogy maradjanak a szektorukban.”
És akkor még csodálkoznak, hogy a tisztességes emberek miért gyűlölik annyira a Ferencvárost. (Egyszerű a válasz: ezen a szinten a fradizmus egy betegség. Hadd röhögjünk a híres három E-n.)
A meccsről nem tudom mi értelme van beszélni,
akkora különbség volt a csapatok között.
Az egyetlen, amit nem értettem, hogy amikor Klagenfurt a 62. percben hármat cserélt, és lehozta a belső középpályás Gomist, valamint a két szélsőt, Kocsist és Dominguest, és beküldte Ennint és Dokát a két szélre, valamint Keresztest középre, akkor mit gondolt nagyjából?
A 70. percben még egy csere, Szabó Alex helyett Klemenz. Az utolsó húsz percben így álltunk fel, miközben kaptunk két gólt:
Tujvel
Klemenz, Prenga, Capan
Eördögh, Keresztes, Mitrovic, Tamás
Ennin, Lukic, Doka
Fogalmam sincs, hogy a 60. perctől már az Újpestre spóroltunk, és kipróbáltunk pár játékost, aki mostanában kevesebbet játszott, vagy tényleg pontot akartunk szerezni, és ehhez mondjuk Enninben láttuk a reményt?
Végig teljesen veszélytelenek voltunk kapura.
Legalább
- csak egy játékos (Szabó Alex) gyűjtötte be az ötödik sárgáját. (Bocskay, Capan, Doka, Prenga nem.)
- Klemenz utoljára tavaly év végén játszott pár meccset, amikor az addigra totálisan vállalhatatlan Cirkovic végre kikerült a csapatból. Érdekesség, hogy Cirkovic most, tavasz elején is hamar kikerült a csapatból, azonban ezúttal nem Klemenz, hanem Lovric került a helyére.
- Keresztes kapott megint egy fél órát, viszont fura, hogy a szélre Doka és Ennin jött be, és nem Benczenleitner valamelyikük helyett. Emlékeim szerint egyikük sem szakad meg ezért a klubért látványosan, simán játszhatna helyettük egy fiatal.
Valamint
- Lukic először volt cséká, ami érdekes, mert ezt a bajnokságot még Szappanossal (1) kezdtük, majd Felcsúton a sérülése után Prenga (2) vette fel a szalagot, viszont a következő meccsen, Zalaegerszegen már Zsótér (3) viselte, azonban lecserélték, és Tujvelhez (4) került. Szappanos visszatéréséig maradt Zsótér, majd Szappanos, amíg ki nem került a keretből tavasz elején. (Érdekesség, hogy egy ideje Zsótér sem a sérülése miatt nincs a keretben.) Ekkor lett az örök beugró Lovric (5) a cséká, azonban összejött az öt sárgája, és a kezdőben rajta kívül egyedül Prenga volt korábban csapatkapitány, valamit ki kellett találni. Lukic (6), ami valahol a világ vicce, hogy egy keretben hat különböző játékos lehet kapitány.
Utoljára talán a Loki elleni 0:7-s (ha jól emlékszem) kupadöntő volt, ahol már a mérkőzés közepén vártam a végét….a mostani Fradi meccs is pont ilyen volt. Dúzs kiesése és a hármas cserénél már látszodott, hogy ebből a meccsből már jól nem jövünk ki.
Sajnálom, mert az első fél órában látszott a Fradin a görcsös akarás, ott egy Kocsis gól rendesen összezavarta volna őket….így mi szívtuk meg. Nem tudom, hogy az Újpest ellen mit fog mutatni a Csapat, remélem kellően felmérik a helyzet súlyosságát. Én ott egy szoros X-t várok, de aztán lehet megint cumira fut a Csapat. Mindenesetre sajnálatos, hogy Vigjnevics Újpesten jobban meg tudja valósítani a bennmaradás szakmai feltételeit, mint tette azt nálunk. :(
Ami a szpíkert illeti, véleményem full visszataszító az ellenfél (és szurkolóinak) a bármi nemű megalázása. Az ilyet – akár kispesti, akár fradista, akár kívülálló – azon nyomban meneszteném.
Nyugodtan le lehet játszani a fakóval a hátralévő meccseket. A zsoldos banda mehet a picsába Mitroviccsal az élen. Legalább lenne némi örömünk az idei szezonra.
Kocsis lerántását miért nem nézi a VAR? A védő fogta a vállát. Nem értem a rendszert. Nézze meg és mondja azt, hogy nem büntető. És ez a sokadik ilyen ellenünk ( Kocsis lekönyökölése , stb. )
A tv-ben kurva jól szólt a tábor, pedig sztem zajmikrofon se volt. Gratula érte!!!!!!!!!!
Mosolyogtam Csercsaszovon, BL főtábla……….ez a harmatgyenge fradi jelenleg csak minket tud megverni.
Szomorú ez az egész. Várom a válaszokat az őszi kommentelőktől, akik türelem, jó lesz ez, idő kell…….stb. hozzászólásokkal tudatták velünk, hogy mi nagyon rosszul látjuk, hogy nagy a baj. Hogy merjük leírni, hogy kiesünk?? Mert ez az egész szar már tavaly nyáron látszott!!!!!!!
kik ezek a bugrisok, kiestünk a gcibe, hemi bácsi gyere haza.
A helyzet fokozódik, avagy súlyosbodik.
Ahogy fogynak a hátralévő fordulók, úgy fogynak a botlási lehetőségek is, ezzel együtt pedig nő a győzelmi kényszerek száma/meccs.
Paradoxon ez a javából, hiszen egy kieső helyen álló csapat nyilván a kevés győzelme miatt áll ott, ahol, erre most minden meccsen győzelmi kényszerrel kell, hogy pályára lépjen, a legrosszabb gólaránnyal a háta mögött! (Igen, a Vasasénál is rosszabb!)
(Kincs, ami nincs!)
Ilyen kötelezőnek tekinthető győzelem az Újpest elleni jövőheti itthon, és a mostanában nem a legjobb szériáját futó Kisvárda ellen ott.
A Kecskemét ellen idehaza, ha az Újpest-Kisvárda 6 pontot terem, az iksz is megfelelhet, ahogy Debrecenben sem várok többet.
A Kövesd ellen idehaza a 3 pont alap.
Mindez = veretlenség a hátralévő 6 fordulóban, illetve 11 pont, amivel a végén 39 lenne – és ennyivel, ahogy azt Hanta már levezette korábban, jó eséllyel bent is maradhatunk.
Kár amúgy már bármin is agyalni, hogy ki mit keres a csapatban, a másik meg miért nem kap elég lehetőséget, meg hogy mikor cserélünk és miért úgy.
Ez az edző, ez a keret már nem fog megváltozni, a Csatkai Szűzanya sem látogatja végig őket esténként, hogy csodát tegyen velük.
Vagyis innentől nem marad más, mint hogy csatoljuk be az öveket, a két alkarunkat tegyük a homlokunk elé, bukjunk előre, és imáink mormolása közben bízzunk abban, hogy ez a lángoló hajtóművű csodálatos repülőgép nem a hegyoldalba csapódik, vagy az óceánba, hanem minden baja ellenére és mellett, kibbbbbbaszott nagy szerencsével mégis sikerül letenni egy jó nagy mezőre, vagy egy autópályára.
Én 37 pontot kalkuláltam, szerintem az is elég lesz.
Az a baj, hogy idén pontosan az lesz mint tavaly….utolsó pillanatokban dől el minden és nem feltétlenül rajtunk múlik bármi is, hanem alapvetően az ellenfeleik hibázásait kell figyelnünk. És valahol ez a legrosszabb, mert jelenleg nem csak a mi jó v. jobb teljesítményünkre van szükség, hanem az ellenfeleik bukóira is….
Emlékezzünk meg a szpíker másik kisstílű bunkóságáról is: a meccs előtt a vendég játékosok bemutatását olyan halkan mondta végig, hogy gyakorlatilag nem lehetett hallani. Sportszerűség, tisztelet.
Csodálatos visszanézni a TV-ben, ahogy a második bekapott gólunk után a puhos cséká elégedetten vigyorog a kezdőkörben, vállát vonogatva.
AZ IKON, aki benntart minket.
„Az egyetlen, amit nem értettem, hogy amikor Klagenfurt a 62. percben hármat cserélt, és lehozta a belső középpályás Gomist, valamint a két szélsőt, Kocsist és Dominguest, és beküldte Ennint és Dokát a két szélre, valamint Keresztest középre, akkor mit gondolt nagyjából?”
Mentáltréner, mentáltréner, éjáóóóóóóó
Talán ha azonnal seggbe rúgnák Klafuricot, gyorsan elfelejtenék Samperiot, Mitrovicot, Tamást és a „csoda cseréket” Plakuscsenkot, Ennint, esetleg Johnsonnt, talán még lenne is esélyünk a hátralevő fordulókban. Mert a fiataljaink legalább hajtanak, küzdenek, illetve valamit tudnak kezdeni a labdával. Az edző kérdés házon belül is megoldható, nem pénz kérdése, ha tényleg ilyen csórók lettünk… Ennél csak jobb lehet! Se támadójáték, se védekezés. Mit gyakorolnak ezek hétről-hétre? A nagy dumán kívül persze.
Szerintem Klafuric-cal nincs semmi olyan dolog, amiért megérné Őt elküldeni. Nyilván egy ilyen hiányos, toldozott-foltozott csapattal fékezett habzású teljesítmény a realitás. Egy új edző széttett kézzel mondaná egy kiesés után, hogy olyan szar csapatot vett át, hogy ebből nem tudott jobbat kihozni.
Megint más kérdés, hogy egy esetleges bennmaradás után jópár játékostól el kell köszönni (Jonsson, Ennin, Plasutchenko, Mitrovic és minimum Domingues szintű játékosokkal kell feltölteni a keretet, de ez még erősen a jővő zenéje :)
UTE nyert. A Várda-Fehérvár meccset valakik telefonon rendezték ikszre.
Lőtávolban a Kövesd és a ZTE maradt, főként a meccssorrendek miatt.
A kiesésünk valószínűsége 16,6%-kal növekedett.
Mostanában milyen a stadion, meg a sör Dorogon? Békéscsabán? Pécsen?
Dorogon meg Csabán remélem nem tudjuk meg milyen, ők épp a jövő évi NB3-as indulásra hajtanak :D
Dorogon nemrég voltunk kupameccsen. Nagyon hangulatos a stadion és környéke. Hatalmas a vendégszektor. Meccsen nem iszom. (Itt jönne valami optimistaság, hogy kitudja mikor sorsolnak össze velük megint. De már elfogyott. :( )
dorogon a kupameccsen dobozos krušovice volt (meg valami csapról amire nem emlékszem, de valami sokkal rosszabb, ha a dobozost választottam)
amikor utoljára békéscsabán játszottunk ott pedig békésszentandrási sör volt, csak már pontosan nem emlékszem melyik
A nap gyökere (ne sértegessük a kenyerünket megtermelő parasztokat) az actionös Szasza, az Üllői út állandó mikrofonbohóca, aki következetesen hírből sem ismeri a sportszerűség, a tisztelet fogalmát. Sajnálatos, hogy a Ferencváros ennek ellenére foglalkoztatja – ebből kénytelen vagyok azt a következtetést levonni, hogy ez a klub azonosul a gyökérrel.
Nyert az Újpest, ikszelt a Videoton. Nagy a szar.
Na, legalább böfögött valamit a Ferencváros mint klub.
http://honvedfc.hu/hirek/sportszeruen/2023-04-17
Offtopic, de szombat délután kapott egy sima hármast a Zalaegerszeg Kecskeméten, ugye. Este 10-kor a mi MFA növendék Szendreink már a Vörösmarty téren, a Tropicana kaszinóban ütötte a rulett gépet :) Pechére valószínűleg pont amögé az egyetlen ember elé állt be a sorba a kaszinóból, aki felismerte :D Jó látni, hogy 23 évesen ennyire megviseli, ahogy a zte is sodródik a kiesés felé.
Ő egerszegen zsoldos, szóval megérdemli, hogy elverje azt az apanázst, amiért semmit vagy nem sokat tesz. Ráadásul ugye ő már megcsinálta a karrierjét, meg is érdemel egy kis kaszinózst, imádom az ilyen alázatos csókákat! Milyen szerencse, hogy nem nálunk rontja már a levegőt 🙏
Jövőre Szendreinek irány Paks: Kaszinós Gyuri hóna alatt még viheti valamire ;)
Ez azért is szomorú mert 23 évesen mi baszni jártunk hétvégenként, nem játékterembe… :)