Elvettek tőlünk egy büntetőt, a felcsúti vereséggel pedig kiestünk az első osztályból
…A 83. percben az NB I-ben most debütáló, s alig nyolc perce pályán Fábiánkovits István húzott el a jobb oldalon, középre ívelt, ahol Brandon Domingues nem tudta rögtön megszelídíteni a labdát, amely eközben jól láthatóan Szolnoki Roland kezére pattant. A kézzel kapott passz után francia szélsőnk a jobb felső sarkot célozta meg, majd Markek Tamás bravúrral mentett szögletre.
De!
Felesleges szépíteni, egy nyilvánvaló tizenegyestől fosztottak meg minket.
Vad II István játékvezető percekig hallgatta, hogy mit mondanak a fülére a VAR-kocsiból, de még arra sem vette a fáradtságot, hogy kiszaladjon a monitorhoz és saját szemével nézze meg a történteket.
Az eset ráadásul nulla nullánál történt, s amennyiben megkapjuk (és értékesítjük) a jogos tizenegyest, akkor tíz perccel a lefújás előtt hatalmas lépést tettünk volna a bentmaradás felé, főleg annak tükrében, hogy a Vasas–Fehérvár mérkőzés végig döntetlenre állt és arra is végződött, így győzelmünkkel megőriztük volna az első osztályú tagságunkat!
Búcsú az NB I-től (részlet, honvedfc.hu)
Az, bazmeg, elvettek tőlünk egy büntetőt és ezért kiestünk. Még véletlenül sem arról van szó, hogy teljesen szétb*asztátok a Honvédot, és kaptatok egy utolsó utáni esélyt, mert annyira szar a Videoton, hogy az utolsó meccs utolsó perceiben egy bírói ítélet még számíthat.
Szánalmas, és simán tudják fokozni:
Dean Klafuric az 58. percben pályára küldte Brandon Dominguest, míg a hajrára három akadémista, Keresztes Noel, Kerezsi Zalán és a debütáló Fábiánkovits István érkezett, utóbbi pedig éppen Keresztestől kapta a passzt, ami után középre ívelt, ahol…
…Szolnoki Roland megmutatta, hogy kézzel is jól bánik a labdával, a többit meg már említettük néhány bekezdéssel fentebb.
Így van, a semmiről sem tehető fiatalok, miután mindenki más lelépett – és a bíró. Tényleg ennyin múlt a bentmaradás, és nem az elmúlt három éven, amikor közel sem dilettáns módon szisztematikusan szétlopták, és ezzel párhuzamosan lezüllesztették a klubot.
Undorító banda.
Szánalom, deluxe
Átlépek most egy határt, de azt gondolom belefér, hiszen kiestünk, és ez legyen a legnagyobb bajunk. Nos, elárulom, a játékosok jó szívvel és egységesen úgy érezték kötelességüknek, hogy kifizetnék a szurkolók felcsúti jegyeit. Igen, a nagyjából 500 darab 800 forintos jegyet, összesen tehát 400 ezer forintot.
A szurkolók természetesen elutasították, mert ez nem gesztus, ez inkább szánalmas és nevetséges próbálkozás. A gesztus az lett volna, ha megpróbálnak futballozni, ha láttuk volna rajtuk a küzdést legalább az utolsó meccseken, amikor valóban számított.
És, hogy még abszurdabb legyen: 2022-ben a Honvéd bérköltsége 2,998 milliárd forint volt. Az havi 249 millió forint. Tételezzük fel, hogy ebből nem mindenki játékos, viszont 200 millió legalább. Ennyiből adtak volna nagy kegyesen és jó szívvel 400 ezer forintot, vagyis fejenként alig 15 ezret. 0,2 százalékát a fizetésüknek. Vinnyogok a röhögéstől. Grafikonon el sem hiszed, ha megmutatom:
És hogy érezzétek, például Gomis simán szelfizik egy GG Supreme Messenger táskával, aminek a listaára 1150 euró, vagyis mai árfolyamon nagyjából 430 ezer forint. Picivel drágább csak, mint egy teltház a felcsúti vendégben. Itt jegyeznénk meg, hogy Gomis és az ő táskája egyáltalán nem kirívó példa, a GG Supreme sorozat egy darabja szinte kötelező kelléke a magyar futballistának.
Ennyivel akarták megúszni három év után.
Köszönjük, srácok!
Értelmetlen lenne egyesével, név szerint, inkább tömbösítek
Minden 21 évnél idősebb játékos, akit nem Lovricnak hívnak: takarodjon Kispestről! Most!
Tipli van gyerekek, ti megtettétek a dolgotokat, beírtátok magatokat a történelemkönyvünkbe, mint utolsó, szar, szemét alakok. A stadion közelében sem akarlak látni titeket többé.
És pont nem érdekel, hogy esetleg jóvá akarod tenni, mert eddig kellett volna, de a bulikázás, a piálás, a dubaiozás, az új kistáska kiválasztása, vagyis minden fontosabb volt. Most viszont már én nem vagyok rád kíváncsi. Viszlát, és jó szórakozást Kisvárdán, Mezőkövesden, vagy a kurvaanyádban. Innentől a te döntésed, ahogy eddig is az volt, és mégis a trógerságot választottad.
A játékosokon kívül takarodjon az edzői brancs, a mindenféle haverok, felejtsük el az eddig használt menedzserek telefonszámát, és mehet mindenki, akinek ehhez bármilyen szinten köze volt. Első körben a Féregszijjártó, Féregbozó, Féregmendelényi mesterhármasnak kéne eltakarodnia, azonban 2023-ban élünk, Magyarországon, mindenki tudja mi a helyzet.
És ha már itt tartunk: soha többé nem akarom hallani, hogy a külügyminiszer úr mekkora szurkolónk, mert ilyen komolyan nem sok ember b*szott ki ezzel a klubbal, mint ő és a haverjai.
Megaláztatok minket
Tényleg b*sszátok meg, hogy a nyolcvanadik perc környékén, amikor még volt esélyünk, akkor nem bírtam tovább, és nem csak én egyedül. Elpattant valami, és a szurkolás helyett inkább többen is kint sírtunk a szektor mögött.
Igen, sírtam, és emiatt nincs bocsánat. Nekem igenis jogom van Kispesten kispestinek lenni, nektek viszont semmi keresnivalótok a közelünkben a továbbiakban.
A legmélyebb gyűlöletünk kísérjen titeket utatokon. (További pályafutásotokhoz pedig kívánjon a hozzátok hasonlóan féreg klub sok sikert a formamondatával.)
A kezezés helyett pár véletlen egybeesés
Nem érdekel a kezezés. Élőben nem is láttam, mert már nem voltam bent a lelátón.
Viszont.
Gondolom az teljesen normális dolog, hogy a legutóbbi 11 meccsünkből 8 alkalommal is Iványi ült a VAR-kocsiban. Ebbe simán belefért, hogy Videotonban megadtak egy olyan gólt, amit ember nem látott a vonalon túl, és videós felvételük sincs róla. És igen, ebbe az is belefért, hogy a Kecskemét elleni meccs döntő öt percéről máig nem értjük, hogy ott mi járhatott a fejükben.
Iványi nyilvánvalóan alkalmatlan, annyi kétes ítélete volt mostanában, mi mégis 11 meccsből 8-szor megkaptuk. Két éve van videóbíró Magyarországon, és az első másfél évben (2021 júliusa és 2022 novembere között) 9 a 49-ből, majd az utóbbi fél évben (2023 január és májusa között) ismét 9 de a 17-ből meccsen vigyázott ránk. Vajon mitől sűrűsödhetett be ennyire pont nálunk egy bíró?
Feltételezem az MLSZ nyáron majd értékeli a VAR idei szereplését, és megállapítja, hogy a komoly hibák száma minimálisra zuhant az NB I-ben. Végül is, csak a bentmaradásról döntöttek a konténerben az utolsó meccs 85. percében.
A következő idényre legalább biztosan megszabadulunk a VAR-tól – és Iványitól is.
Iványi-Fehérvár – Honvéd sok-null (soha meg nem unható edition)
2019-ben Iványi hatalmas segítségével nyert egy kupát ellenünk a Videoton, amin aztán úgy felhúzták magukat lelkemék, hogy minden idők egyik legsportszerűtlenebb, egyben legneresebb cikkét jelentették meg a hivatalos felületükön:
#trollolo, jó szórakozást jövőre az NB I-ben. Nekik sikerült.
Ott volt a gombóc a torkomban, hogy elsírom magam én is, de aztán nevettem kínomban, ikszelt a Vidi. Még egyet belénk rúgtak . És így sem lett meg. na b…meg. Most mi lesz? Talán jobb így? Megtisztulás lesz? Nem tudom.
De pár gondolat eszembe jutott.
Egy bármilyen NB-s játékostól elvárható , hogy tud szélről középre adni ( Fábiánkovics ). Ami nem sikerült egész évben. ( doka, mitrovics plakusenko, jonson , gomis).
Zsótér sikertelen lerántási kísérlete az egész idényünk tömör összefoglalója volt.
A videóbíró rendszer számomra értelmetlen és értelmezhetetlen. Ha ott van a monitor, miért nem nézi vissza a bíró? Korábban Kocsis lekönyöklése is ilyen volt.
Aztán átölelt a 4 és fél éves kisfiam, Apa ne szomorkodj, már vége! És tényleg vége. Na akkor aztán kijött belőlem minden. Sírtam. Csak a Kispest!
Lovric is mehet,mint játékos max. vmi utánpótlás edzőnek alkalmaznám.
iványit személyesen ismerem, Kisújszálláson focizott anno a megye 1-ben, már akkor is hencegetr azzal, Fradi drukker, utálja a Honvéd csapatát….nem mellesleg egy bíró ismerősöm mondta, aki nagy Fradi drukker, hogy amikor iványi ül a konténerben, akkor mindig nagyon nyugodtak….szóval iványi: Te BÜDÖS. békéscsabai gyökér, gyűlöllek, dögölj meg, remélem személyesen nem találkozunk, mert nem teszed zsebre, amit kapsz!!
Mindig és szándékosan a Honvéd kárára ítélt, különösen sorsdöntő pillanatokban.
Persze, gyengék voltunk, volt előtte 32 forduló, de ez akkor, abban a pillanatban irreleváns volt!!
Lehet, a felcsut akkor is nyer, de ez így SZÁNDÉKOS CSALÁS volt, a mocskos. tróger iványi közreműködésével.
Ezen túlmenően teljesen egyetértek: Féregszíjjártó, Féregmendelényi, Féregbozó TAKARODJATOK!! Az Autoszerelő, valamint a falusi, tintás Tállai mindent megtesz a klubjáért, a mi Féregszíjjártónk meg (biztosan zsuzsival bulikázott és őrült a bronzéremnek) nekünk ilyen senkiházi tulajokat intézett.
Ezek a szemét tulajok felszívódtak, annyira gerinctelen férgek, hogy még kiállni sem mernek. Remélem örökre eltűnnek Kispestről. Hogy mi lesz ezután, az jó kérdés…remélem azok a pletykák nem igazak, hogy beolvasztják szeretett klubunkat a fecsútba! Mindörökké Kispest, mindörökké Budapest Honvéd!!
Egyszer kedvezett nekünk idén, a Kecskemét ellen. Igaz, ha ott nyer a Kecskemét, nagyon megközelítette volna a Fradit.
Ez az egyik fele a dolognak. De vajon ki ültette és milyen céllal (jó, ez nem kérdés) a var kocsiba 80, vagy hány százalékban a mi meccseinkre? Ez meg a másik.
Ez az egyik fele a dolognak. De vajon ki ültette és milyen céllal (jó, ez nem kérdés) a var kocsiba 80, vagy hány százalékban a mi meccseinkre? Ez meg a másik.
Végülis csak egy olyan illusztris társaságnak lettünk a tagjai, mint Sampdoria, Schalke, Leeds, Leicester :) A Leicester nagyon hasonló karriert futott be velünk. Ök talán egy évvel korábban lettek bajnokok, mint mi, ugyanolyan váratlanul, mint mi és most nekik is lefőtt a kávé. Sampdoria-Kispest vonalon is van egy párhuzam.
Értem én az elkeseredést, mindenkiét, a saját magamét is. Dühös is vagyok nagyon, de nem a játékosokra. Meggyőződésem, hogy a tegnapi meccsen mindenki maximumot teljesített. Hogy ennyire tellett eredményességben az utolsó meccsen, az nem rajtuk múlott. Kivételesen Klafuric-on sem. Ő az egyetlen megvalósítható taktikát (5-4-1, kontrajáték, a végén meg kockáztatni) vitte fel a pályára a rendelkezésére álló játékosokkal, és a srácok meg csinálták is. Nagyon erős bírói (VAR!!!) támogatással az MLSZ benntartotta a fehérváriakat. (Magasabban, netán egészen magasan ez lehetett az elvárás.) Ezt nyugodtan, minden elfogultság nélkül ki lehet jelenteni. Iványinak lelke rajta. Meg a gerince.
Kiestünk, aludtunk rá egyet. Tulajdonképpen kb. szűk 300-at, hiszen az egész év a vergődésünkről szólt, és hétről-hétre egyre jobban érett a kiesés. Már tavaly is. Várható volt ez már tulajdonosváltás óta. Edzők tömkelege próbálkozott egyre kevesebb eredménnyel. Nehéz lenne elhinni, hogy egytől-egyik mind hülye dilettáns lenne, de egyik sem tudott eredményes lenni. Mégis mi lehetett a valódi ok? Megmondom, mert úgysem találnátok ki. A hostess lányok meg a piros szőnyeg a VIP-ben! Vagy akiknek ez volt a fontos a hazai meccseken.
Én már hetekkel ezelőtt megmondtam,hogy setétvár nem eshet ki.Be is jött.Bárcsak ne lett volna igazam.
Találhattunk volna egy gólt és akkor ők esnek ki. Ha bent akarták volna őket tartani akkor megnyeretik velük a Vasas elleni meccset.
Meg is nyerettek volna, ha mi vezeteshez jutunk, de igy egyszerübb volt. Nem kellett a B terv.
Ha fixen bent akarják tartani őket, akkor nyerniuk kellett volna. 80. Perc után teszem fel van egy nagy sérülés és nálunk lesz 10 perc hosszabbítás, és bemakolunk egy gólt,a plusz 8. Percben, arra már nincs válasz. Szóval maximum éltek az adódó varos lehetőséggel, de hogy nem volt eldontve ki esik ki, az a fentiek alapján szinte biztos.
Munka elvégezve
https://honvedfc.hu/hirek/dean-klafuric-tavozik/2023-05-28
szép munka, te horvát féreg.
vajon mikor frissíti majd a bio-ját az itteni statisztikájával? https://dean-klafuric.com/
Kiestünk, ha ezzel eltakarodik a jelenlegi, önmagát klubvezetésnek hívó, de valójában gennyes fekélyekből, demagógiából és tehetségtelenségből összegyúrt, szellem, személyiség és lélek nélküli biomassza, akkor lehet, hogy még örülni is fogok tudni.
Van viszont egy régi harcom a világgal, ami a tegnapi esetekhez hasonló bírói tévedésekkel, és az arra adott „úgysem érdemeltétek meg”, vagy „a Mezőkövesd ellen kellett volna nyerni” típusú reakciókkal kapcsolatos.
Még mielőtt belemegyek, igen, én is úgy gondolom, hogy a bő három éven át előadott szánalmas produkció messze nem első osztályt idéző szint (na nem mintha amúgy a Fehérvár produktuma annyira elsőosztályú lett volna…,) és igen, azt is gondolom, hogy mai Budapesti Metalcom Honvéd FC által foglalkoztatottak, jelesül játékosok, szakemberek, felsővezetők kollektívája (nyilván vannak kivételek, de a nagy egész átlagát tekintve) megérdemlete a kiesést (a klub, mint ezek felett álló intézmény, eszme, a szurkolók, mint az egész lelke pedig nyilván nem).
DE! Egyszerűen a világból ki lehet üldözni azzal az érveléssel, hogy „nem ezen a meccsen dőlt el”, „korábban kellett volna bátrabban játszani, és nem egy tizenegyesben reménykedni”, „be kellett volna lőni a helyzeteket, és akkor nincs ez az egész”, úgyhogy ne rugózzunk az adott ítéleten. Egy focimeccs (jelen esetben egy egész bajnokság) néha nüanszokon múlik, néha a sokkal gyengébb csapat megtréfálja a nagyobbat. Általában az egyik csapat jobb játékosokból áll, papíron esélyesebb, ad absurdum jobban is játszik, aztán néha mégis a gyengébb csapat nyer. A gyengébb/ügyetlenebb/kevesebb pénzből összevásárolt csapattal szemben nem lehet elvárás, hogy focizza le annyira a másikat, hogy ne számítson egy kritikus bírói ítélet, mert anélkül a jogos tizenegyest sem kell megítélni nekik, vagy akár lesgólt is lőhet ellenük a másik csapat, hiszen úgysem érdemelték volna meg, lévén a másik csapat játszott jobban.
De fordítva is igaz, ha egy atom domináns csapat minden helyzetet kihagy, és aztán a végén nem kap meg egy tizenegyest, akkor se lehet mondani, hogy „ne magyarázzanak be kellett volna lőni a helyzeteket”, és akkor eleve nem számít semmit ez az egész.
A futball nem ilyen játék, aki felmegy a pályára az azzal a hittel megy fel, hogy a nyilvánvaló tizenegyest befújják akár nekik, akár ellenük, akár épp jobbak, akár nem, és hogy a lesgólt akkor se adják meg, ha amúgy egész meccsen nekik állt a zászló (v. fordítva). Ezek a szabályok, ez az egész játék keretrendszere.
Igen, szégyenteljes teljesítménnyel rukkoltunk elő egész szezonban, igen, lehet, hogy ez egész éves teljesítményt illetően kiesést érdemlünk, igen, korábban akár 10 másik meccsen bebiztosíthattuk volna a bennmaradást, igen nem ezen a meccsen kellett volna. De ezen a meccsen is be lehetett volna biztosítani, és mindegy, hogy a 83. percben, mindegy, hogy milyen előzmények/körülmények után/mellett, de a szabályokat be kellett volna tartani. Valószínű, ha befújják az egyértelműt, akkor bennmaradunk. Ebben nincsen moralizálási lehetőség, még az amúgy értelmezhetetlen, következetlen kezezésszabály sem csavarható úgy, hogy a kezével a labda felé mozduló, a labdába beleütő mozdulat vétlen legyen. Nem mérlegelhet senki, hogy jó-jó, de hát a Kispest amúgy is harmatos volt idén, úgyhogy akkor erről most nem veszek tudomást.
De ugyanígy gondolom fordítva is, ha kapunk egy teljesen jogtalan tizenegyest 0-0nál a 90. percben, azzal nyerünk, és a Fehérvár kiesik, akkor se lehetett volna érv ellenük, hogy ne kérjenek számon egy nyilvánvaló bírói hibát, mert amúgy csak meg kellett volna verniük a Vasast, és akkor nem számít…
Ha egy lusta semmirekellő voltam egész életemben, minden munkahelyemen potyautasként tengődtem, de kihúzzák a lottószámaimat, akkor sem mondhatja azt a Szerencsejáték Zrt., hogy nem adja oda a nyereményt, mert amúgy nem érdemeltem meg, vagy más jobban költené el. Ugyanígy az sem érv, hogy nem adjuk oda, mert hát miért nem kerestél magadnak más úton ennyi pénzt…
Igen, én is úgy vagyok a klubvezetéssel, hogy „Atomot nekik! Atomot a bestiáknak!”, de ettől még felejtsük már el, hogy egy nyilvánvaló ítéletet azért ne kérjünk számon, vagy azért kezdjük el relativizálni, mert amúgy a csapat éves teljesítménye (még egyszer, amúgy szerintem is) kiesést ért. Gondolom most épp Fehérváron sem lamentál most a helyi filozófus kör, hogy méltók voltak-e a bennmaradásra, csak örülnek, hogy megtörtént.
Szívemből szóltál, ez nekem is vesszőparipám. Sosem értettem egyet a „nem ezen múlt”, ill. „nem érdemeltük meg” megállapításokkal ilyen esetekben.
Mindazonáltal, ebben a konkrét szituációban nekünk ugyan van jogunk felháborodni, nekik abszolút nem, ill. erre fogni a kiesést (de ebben nyilván egyetértünk).
„Elvettek tőlünk egy büntetőt…”
Ti tőlünk meg egy csapatot.
Igaz, de azzal a jogos tizivel bent is maradtunk volna.
Igaz, de ha az egész metalcom erat nézzük, akkor ez legfeljebb hab volt egy nagyon szarizu tortan
Totál igazad van!
Latni akarom a tisztitotuzet vegre.
:) :)
Lóf*sz lesz itt, nem tisztító tűz.
Hmm.
Klafuric remélem out.
Vezetőség? Hemi lenne a legnagyobb nyereség.
Ha a fantasztikus légiót elküldik, már előreléptünk és a fiatalokat tartsuk itt!!!
Ezek ócska gazemberek! Bagóért eladják Kerezsit Kocsist, Benczenleitnert a Felcsutnak…majd a 4IG rendel tőlúk munkát hálából!
Ezek a srácok még nincsenek készen. Még nem erősités egyenlőre az ő szintjükön. Szerintem persze
Szerintem ők Nb1-be nem kellenek nagyon sehova. Legjobban akkor járnak, ha maradnak Kispesten. Itt a nagy része fix kezdő lesz.
Azért majd a ZTE meg az MTK lerabol minket
Tételek a Honvéd pusztulásához:
1. Marco Rossi 2016-2017-ben, amikor bajnok lett a Honvéddal, szinte minden meccs után kénytelen volt megjegyezni, hogy „több tiszteletet kér a Honvédnak”. Már akkor is súlyos gondok voltak a Honvéd elleni játékvezetéssel. De Rossival minden beépített játékvezetői és egyéb befolyás ellenére bajnokok lettünk.
2. A magyar futball öröksége négy-öt csapatból áll: FTC, MTK, UTE, HONVÉD, esetleg Rába ETO, talán a Vasas. Ebből a Honvéddal szemben régóta megy a negatív kivételezés. Már a Piripócs2-nek is volt, de nekünk utoljára lett stadionunk, évekig se mezszponzor, se TAO.
3. A PAFC és Szőllőssi „Görény” György ellopta a Honvéd márka legfontosabb ikonjának Puskásnak a nevét és átadta egy 1500 fős falu libalegelős csapatának ajándékba. Majd összepereskedett Hemingway-jel. Puskás csak Honvéd és Real Madrid, az Aranycsapat és a spanyol válogatott viszonylatban értelmezhető. Mit keres a neve, az ereklyéi felcsúton?
4. Hemingwayt kiszekálták a Honvédtól. Az öreg ezt tudta. A 2017-es bajnoki döntő előtt szinte elnézést kért, hogy a csapata, a csapatunk esélyes az aranyra a Videoton az FTC, vagy a felcsút helyett. Ő tudta, hogy ez nem a kezdet, hanem a vég. Amikor lefújták a meccset Rossi felmondott, mert Hemingway nem tudta megfizetni. A DAC meg igen? Világi DAC-Győr fizetőképes, Hemingway meg nem? Mi pedig szurkolók biztosak voltunk benne, hogy komoly böjtje lesz még annak, hogy a Fehérvárt megakadályoztuk a BL pontgyűjtésekben. Már akkor azt mondtam, hogy Hemingway nemsokára eladja a klubot és akik megveszik szándékosan (célzatosan, vagy eshetőleges szándékkal, de) kiejtik a Klubot az NB1-ből.
5. 2019-ben a csapat Supkával 4. és kupadöntős. Ekkor jön a képbe Mendelényi és Bozó, akik megveszik a csapatot. Majd kisvártatva szétverik. Kitermelik a raktárat (Holender, Gazdag) lefojtják az akadémiát, minden szart összevásárolnak, nagy hangon, nagy pénzen, átfolyatva zsebeken a játékosügynökök jutalékát. Olyan alkalmatlan moslék jelenik meg Honvéd mezben illetve a Honvéd klubházban, amire talán sosem volt példa. Kivéve talán Davide Lanzafame-t, akit visszavásárolnak, de az az ember megérzése, hogy ezzel sem a Honvédot segítik, hanem a Fradit, súlyos pénzt adnak a játékosért, aki nem kell a Fradinak. Tőkeinvesztíció helyett a tulajdonosok kölcsönvesznek a klubtól némi pénzt. A második Metalcom évben az NB1-es licencet a mérlegadatok (veszteség) miatt, csak egy virtuális tőkepótlás után kapja meg a klub. Az a klub, amelyik 2008-2017. között ugyan kevés pénzből, de nyereséges volt.
6. Majd a tulajdonosok kivonulnak a csapat életéből, Mendelényi elmegy Paks II-re felügyelni, Bozóról a fáma nem ír. Itt hagynak alkalmatlan gazember ügyvezetőt, ilyen-olyan igazgatót, Azurák semmittevő Csabát, Fradiból importált senkiháziakat. A játékosigazolásokat senki nem érti, továbbra sem. A vektor minden esetben az, hogy mindegy ki, mindegy melyik posztra, csak jó drága legyen. A végén már Kisvárdáról is vásárolnak, miközben a bajnoki rajt előtti utolsó napon zavarnak el játékosokat, akik évek óta megszakadnak a csapatért (Batik).
7. Közben eltékozolnak játékosokat és edzőket. Nevenincs senkikkel operálnak a kispadon (Sannino, Bódog), és amikor nem meg, akkor behívják Szíjjártó miniszter úr barátját Horváth Ferit, aki mindent jól csinál: kecskét áldoz, lovat szül, csak épp nem nyer.
8. Közben a csapat szétesik és nincs senki, aki összerakná. Vignjevic megpróbálja, de kirúgják. Idehívnak egy homoffice-os horvát senkit szakmai tanácsadónak, meg két skótot, akiről senki semmit nem hallott még, közük nincs a focihoz. A magyarhoz semmiképpen. Akkor, ha nem előbb, már bizonyossá vált a szurkolók előtt, hogy a Honvédnak az utolsó NB1-es szezonja a 2022-2023-as évad. A kiesés, a csapat szétverése befejeződik az idén.
9. Elküldik a skót edzőt és ismét egy ismeretlen horvát jön. Idény közben, megint. Az öltözőben egymást érik a balhék, Szappanost, Zsótért indexre teszik hónapokra. A csodacsatár Lukic 30 kilót hízik idény közben.
10. És még mindig lenne esély megtartani az első osztályú tagságot. Klafuric felfedezi, hogy őt itt sírásónak szeretnék alkalmazni és lehetőségei szerint ellenszegül. De lehetőségei már nem nagyon vannak. Gyerekeket tesz be a csapatba, mert azok legalább futnak. El is lép a kieső helyről. Átmenetileg. De 7300 néző előtt kikap a Mezőkövesdtől, mert az agyon fizetett játékosok már képtelenek focizni, a gyerekek pedig még nem tudnak eléggé.
11. Eljön az utolsó forduló és a Fideszotonnal vagyunk versenyben a kiesés ellen. A Fideszoton képtelen gólt rúgni a Vasasnak. Egy gól kellene a Honvédnak a bennmaradáshoz. Ott is van az a gól, a PAFC játékosa könyökkel szerel a 16-oson belül. A VAR megnézi, a játékvezető NEM! Felvillan Marco Rossi mondata 6 évvel korábbról: Több tiszteletet a Honvédnak! Iványi a VAR szobában röhög és számolja a jattot, amit Garancsitól kap.
Nekem nincs kétségem: szándékosan, célzatosan tették tönkre a Honvédot. Orbán, Szőllősi, Szíjjártó, Mendelényi és Bozó. Zavartuk a képet, amelyben Puskás felcsúti, a Fradi a kiemelt, kitömött mintacsapat és olyan csapatok, mint Fehérvár, a führer kedvence, vagy a 300 szurkolós Kisvárda (Seszták), Mezőkövesd (Tállai), Felcsút (Mészáros) fontosabb, mint a
HONVÉD-Puskás-Bozsik-Grosics-Czibor-Budai II.- Kocsis-Tichy-Sipos-Kozma-Kocsis Lajos-Pintér Sanyi- Garaba-NagyAnti-Gyimesi-Sikesdi-Détári-Bodonyi-Esterházy-KovácsKálmi.
Nerb1? Elég volt!
Basszátok meg az anyátokat!
Tökéletesen összefoglaltad. Már 3 éve elég világos, mi történik, a kérdés maximum az volt, hogy ez tavaly, idén vagy esetleg jövőre eredményez kiesést. Nem mondom, hogy a végkifejletet, mert ki tudja, mi lesz még a vége. Ami a Honvéddal történt, a része és tükörképe annak, ami az országban történik.
Az utolsó bekezdéssel teljesen egyetértek.
Talán egy lényegtelen dolog, de Sannino szerintem nagyon jó edző volt, a magyar viszonylatban főleg.
Én megtettem a magamét. Facen mától a meg nem adott kezezés a profilképem… https://uploads.disquscdn.com/images/63705a6910edb1ef13c0fa73cc25a79281254d8cbe8aecdc061f22b5f4fc8fe9.png
https://uploads.disquscdn.com/images/9d172865d7eb6f3bd997d22efad6eb2f00298c5768d7c538debaa8ea20629655.jpg
Nekem meg ez a kommented arra a felvetésemre, hogy nem kellett volna elszórakozni a debreceni meccset. Gondolom még mindig ennyire mókásnak tartod, és továbbra is hülye vagyok, amiért megemlítettem.
Grat 👍👏
2 meccs, 0 pont.
Pillanatig nem hittem, hogy ez megtörténhet. Nem a kiesés!, a nullázás…
Remélem nagy elégtétel ez számodra! Ja? Kiestünk. Ülj le fiam EGYES!
Meglehetősen furcsa egy bocsánatkérés, de tőled nem is vártam mást. :)
Meglehetősen furcsa egy bocsánatkérés, de tőled nem is vártam mást. :)
És akkor még Klafu lenyilatkozza, hogy szívesen maradna a fiatalok végett. Takarodjon az is a büdös picsába. Jöjjön Mátyus vagy Csertői.
Valami jobb ötlet nincs? :( Mátyus semmiképp. Egy szint alá ne menjünk már. Csertői – ha nincs jobb.
Egy nagyon kicsit felmentenêm a játékosokat a vezetőség kárára…
Az ő szempontunkból kapnak egy jó megélhetést 20onévesen (egyikük sem filozófus professzor), követelmények évek óta nincsenek…a főnök (tulajok) telibeszarja mit csinálnak évek óta, célok nincsenek, az edzők random változnak a legértékesebb játékosokat random teszik ki be a keretbe (Batik/Zsótér/Szappanos/Eppel ect)
Én nem is tudnék ilyen munkahelyet elképzelni …a „cég túlélése” a tét…a főnök ki tudja merre a legtapasztaltabb munkatársak ki tudja merre…de itt van 5 gyakornok az érettségi után két héttel majd ők megoldjàk
Az lett volna a csoda ha ilyen közegben pozitív csapategység épül….
Persze csalodás a fiúk is…sok ember tud tisztességesen teljesíteni a helyén hasonló inkompetens közegben