Mastodon

Kijött a Honvéd FC Kft. 2022-es éves beszámolója

Elérhető a Honvéd honlapjáról itt.

Mivel az ilyen könyvelési izékhez egyáltalán nem értünk, a szokott módon, az érdekesebb tételeket kigyűjtöttük egy idősoros táblázatba, amit itt böngészhetnek az arra fogékonyak.

Néhány apróságot azért kiemelnénk.

A rezsidémon

A mellékletben található két szám:

20212022
525. Létesítménnyel kapcsolatos igénybe vett szolgáltatások321.929 eFt489.597 eFt
megjegyzés: Dél-pesti UP Centrum, Boszik (sic! mindkét évben!) Aréna üzemeltetési, fenntartási költségei

Vagyis ha jól értjük, a rezsi nem az öt vagy tízszeresére, hanem mindössze a másfélszeresére ugrott meg 2021-hez képest.


Nevezzük bérköltségnek

2022-ben tovább növekedtek a személyi jellegű ráfordítások és kétmillió forint híján elérték a hárommilliárd forintot. Ez 2021-hez képest 130 millió, 2020-hoz képest 800 millió forint növekedés.


Források összesen

Könnyen leolvasható a grafikonról, hogy mikor volt a tulajdonosváltás

Idézném a Wikipediát, mert ennél én sem vagyok okosabb:

A számvitelben a forrás, régiesen passzíva szóval jelölik a vállalkozás rendelkezésére álló erőforrásokat, vagyis az eszközök származását.

A változás szembetűnő a 2019-es átmeneti évhez (1,732 milliárd Ft) képest: 2020-ban 4,714 milliárd Ft, 2021-ben 5,311 milliárd Ft és 2022-ben 7,505 milliárd Ft.


Ami viszont érdekesebb talán az a

Üzemi tevékenység eredménye

Ez áll az árbevételből (1,489 milliárd Ft) és az egyéb bevételekből (2,467 milliárd Ft), és az összegükből kivonják az anyagjellegű ráfordításokat (1,734 milliárd Ft), a személyi jellegű ráfordításokat (2,998 milliárd Ft), valamint az értékcsökkenési leírást (0,363 milliárd Ft) és az egyéb ráfordításokat (0,129 milliárd Ft), majd az egyenleg végén megkapjuk az eredményt, ami esetünkben:

-1,267 milliárd Ft.

Mindezt úgy, hogy a saját árbevételünk (1,489 milliárd Ft) alig valamivel több, mint az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kiemelt Akadémiák részére folyósított támogatása, ami esetünkben 1,401 milliárd Ft. Az, hogy mi lehet a többi egyéb bevételünk, nem tudom.

Esetünkben az adózott eredmény nagyságrendileg megegyezik az üzleti tevékenység eredményével: -1,273 milliárd Ft, ami nem kevés zuhanás a tavalyi 0,007 milliárd Ft-hoz képest. (2020-ban -0,445 milliárd Ft volt a Honvéd FC Kft. adózott eredménye.)


További érdekességek

A mellékletben van egy ilyen rész: (kifotózom, mert nem értem teljesen, hátha valaki elmagyarázza)

Most itt arról van szó, hogy valaki kénytelen volt betenni egy nagyobb összeget a cégbe, mert akkora volt a córesz?


A másik érdekesség a korábbi beszámolókban nem szereplő 4. sz. melléklet, ami a Honvéd FC Kft. kapcsolt vállalkozásaival kötött szerződéseket részletezi.

Például innen derül ki, hogy

  • a Metalcom Sport Kft. másfél évre 190 millió (+ÁFA) forintot fizet azért, hogy a Honvéd mezén megjelenjen a Metalcom felirat.
  • szintén a Metalcom Sport Kft. öt évre 700 millió (+ÁFA) plusz legalább 50 millió (+ÁFA) per év összeget fizet a Bozsik Aréna kereskedelmi felületeinek használati jogáért.
  • aztán előkerül egy Corridor Agency Kft., amelynek az ügyvezetője az a dr. Makra Zsolt, akinek a neve több, a Honvéd tulajdonosi szerkezetében jelen lévő cégnél is feltűnik. A Corridor Agency a beszámoló melléklete szerint televíziós műsor gyártására, webshop üzemeltetésére és termék forgalmazásra szerződött a Honvéddal összesen mintegy 40 millió forint értékben.

Ha találtok valamit, vagy értetek az ilyen beszámolókhoz, akkor

semmiképp se tartsátok magatokban.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||