Két hete, a BVSC elleni edzőmeccs után vélekedtem úgy: ha hozunk két, NB2-es szinten vállalható csatárt erre a keretre, sima feljutás, nélkülük viszont bármilehet necceskedés várható idén. A tegnapi, csákvári nyitány több fronton is igazolta ezt az elméletem, bár, tegyük hozzá, ez csak az első meccs volt a 34-ből, szóval még hatalmas tanulságokat azért nem kéne levonni, bármennyire is szeretek élni az ilyen eszközökkel. Egy biztos: tegnap volt rengeteg jó és több aggodalomra okot adó élményelem is.
Hetek óta azt érzem, hogy valami, igaz még csupán kezdeti és fékezett habzású, de egyértelmű Honvéd-reneszánsz kezdődött meg bennem. Az elmúlt 3 év nagyrészt hányinger keretei után, mikor már csaknem lehetetlen volt a pályán lévő szarháziaknak és a kispadon őket vezénylő csalóknak drukkolni, az idén általam is látott 3 edzőmeccsen végre értelmezhető „öregek” és kedvelhető, hajtós fiatalok népesítették be a gyepet, igaz, az utóbbiak túlzott súlyával, ami még egy magafajta sajátnevelés-párti arcnak is néha figyelmeztetőleg hatott. De mindenesetre százszor inkább ez a formula, mint az alkesz balkániak és a hazai szélhámosok (Ugrai, Tamás Krisz, hiányoztok) mixtúrája. Szóval határozottan kezdett visszajönni a kedvem, és megmondom őszintén, azt sem bánom, hogy idén nem az unalomig ismert egyen-konzumpláza stadionokba járunk menetrendszerűen kikapni, hanem új városkák (falucskák) új és régi pályáit lehet szemrevételezni, izgalmas kirándulásokkal fűszerezve.
Ennek a Kispest körüli hangulatváltozásnak remek indikátora Öcsém is, aki igen érzékeny drukker: amint nőni kezd az egy főre jutó semmirekellőknek a száma a klubház és az öltöző környékén, akkor ő rövidesen elmarad (tavaly már ki se járt), ellenben ha van valami jele egy új fuvalltnak, rögvest visszatér – így ő is velünk tartott az idei első tétre menő kiszállásra, Csákvárra, Gyuri és KisBabar társaságában. Mi inkább a szeparált kirándulás- gasztroélvezkedés-haveri csevelyek kombinációra szavaztunk, ellentétben a tömeges sörtúrát választó Fanta és Ábel duóval, így a szokásos mag szétszakadt erre a vasárnapra, de mivel Fanta amúgy is külön utakon jár évek óta, ez annyira nem is szokatlan eset.
Csákvár felé némi tradicionális autós félrenavigálás után (beautóztuk a fél Váli-völgyet) végre megleltük a Hancuska által már megénekelt Hóman fagyizót, ahol ugyan történelmi síkon elérzékenyülő Ágoston Balázst nem, de valóban finom fagylaltokat bőven találtunk. Gyuri peckesen egy tripla pisztáciával indított, bevallva, ha van a zöldszínű fagylaltból, ő mást nem is tud enni, sehol; én maradtam a csoki-puncs ’80-as évekbeli retrovonatnál, túrórudival kiegészítve a duót. A többiek változatosabban desszerteztek, majd vissza az autóba és irány Csákvár.
Csákvár, ami első blikkre egy nagyobb uradalmi- vagy TSZ-központnak (attól függ, hova utazunk vissza időben) tűnik, eklektikus, szedett-vedett település, leharcolt és összecsapott részekkel tarkítva, ugyanakkor egy olyan templommal a falu (kisváros?) közepén, ami egy alpokaljai járásszékhelynek is büszkesége lenne. Az Esterházyak egyik ága által építtetett templom későbbi átalakításaiban nem kisebb nevek, mint Fellner Jakab, majd Ybl Miklós tervei is szerepet játszottak, nem csoda hát a grandiózus külső, amit leginkább klasszicista-közelinek tippelnék, de nem vagyok egy veszettül tévedhetetlen művtöris. A főkapu vörös márványkerete felett az Esterházyak griffek által tartott címere is ott nyomul. Belépve a szentélybe, meglepett a grandiózus külsőhöz képesti nyomott belmagasság, az alacsonyra lehozott boltozatok. Egészen érdekes élmény volt. Már hozott valamit az NB2, és még el sem kezdődött!
A jegyeket beszerezve (1500 Ft, ezt mindenki 2 db, egy-egy 1000 és 500 Ft-os kupon formájában kapja meg, tiszta Gazdálkodj okosan!…) elindulunk a központ felé inni valamit, végül nem a Városkút Ivóba, ahol mindenki tobzódik, hanem megállunk a pofonfarázós nevű PUBlot-ban, ahol összefutunk Ricsi úrral, a wekerlei rockabilly legendával [és jó évtizede az idegenbeli túrák állandó bútordarabjával (és családjával)]. A kihalt emeleten van még hely, ránézésre a tavalyi érettségi bankett óta itt áll üresen ez a terem, így nyugodtan tudunk értekezni a srácokkal az esélyekről. Én 2:0-át, Gyuri 3-mat, KisBabar és Andris 1:0, 1:0-t várnak – persze mind a mi győzelmünkre tippelünk. Én nehéz idényre számítok, na de egy Csákvárt, ha nem is sziporkázva, de le kell lépni.
Fél 7, indulni kell a meccsre. Visszasétálunk a természetvédelmi területig, amelynek érthetetlen módon a közepére somták be a „stadiont” és a parkolót is, térdig érő fűben grasszálunk a beengedő kapukig. 10 perc van kezdésig, telt ház: oldalt nem lelünk helyet, hátul, az ultraszektorban, ami egy darab földlépcsős (azaz össz-vissz kétsoros) földhányás, szintén sold-out van. Végül a legtávolabbi sarokban, a roham mentőkocsi mellett találunk 4 szűkös állóhelyet, két, megfáradt csárdást dülöngélő kollega mellett.
A meccs indítása aztán kicsit visszahozza a kedvünk ezen a meccsrendezésre alkalmatlan réten: a negyedik percben Holman szöglete után öngólt szerencsétlenkedik össze a Csákvár. Na, így kell indulni, csettintek, és elégedettségem csak nő, mikor újabb 4 perc múlva Holman forintos labdát kel Kerezsinek, akit az utolsó pillanatban billentenek csak ki az egyensúlyi lövőpozícióból így oda a helyzet. Jó lesz ez.
Nem lett az. A csapat próbálkozik, dominálgat, de nincs nagyon helyzet. Holman ügyesen próbál szervezni, de mellette Adorján megint olyan, mint edzőmeccseken: egy amolyan Pilík-Macko-Coira-Ivancsics szerű alibit látok tőle: van is irányítónk, meg nincs is. Hátul okék vagyunk: Alex biztos, mint tavaly, Kálnoki-Kis stabilitást és rutint hoz, meg félidőnként egy hajmeresztést, de őt így szeretjük; Benczenleitner és Nikolasz még felfutásokra is vállalkozik. Bocskay nagyon zorall középen, úgy aprítja a csákvári bokákat, hogy Keller fater is gratulálna. Elöl Kocsis hatalmasakat varázsol, Kerezsi meg nagy kedvenc az előretöréseivel. Aztán kisKocsist úgy földbe gyalulják az elfutásait megunó hazaiak, hogy agyrázkódás, a helyén Haragos Viktor folytatja. „Ő ki?”-kérdi Tesóm, aki nem követte le a transzferidőszak minden eseményét. „Az NB3 gólkirálya”- mondom. „A 6 NB3-mas csoport egyik gólkirálya”- javít ki Viktor, mire tesóm „Szóval a harmadosztály cézára” verdikttel összegez. Sajnos a kis cézár még nem Kocsis: meglehetősen megilletődve száll be, pedig a Csákvárnál csak jobb ellenfelek jönnek a következő hetekben. És itt jön az egyik figyelmeztető jel: nemhiába, mantráztuk sokan, hogy a padra is kéne még 1-2-3 azonnal bevethető, nem kődrága, de legalább NB2-es rutinnal bíró harcos. Most is: kiesik a fiatalon már kulcsemberré előléptetett Dominik, és nincs csereszabatos pótlás.
A félidő közepére-végére megéled a hazai gárda és egy Dúzs-bravúrra van szükség az előny megtartásához. A második 45 percben már ez sem segít: ugyanúgy a félidő elején, mint mi az elsőben, most a Csákvár lő gólt, szépen kimattolt támadás végén. Aj-jajj, ez nem hiányzott, de van még 40 perc. A kissé bekényelmesedett csapatunknak újra támadni kell. Ezt tesszük is becsülettel. Adorján valamelyest felpörög, a Fanta által szeptember végéig 30 percesnek beharagozott Holman még 50 perc után is ügyesen szervez, nyilván: 72. percbeli lecseréléséig sem tűnik úgy, mint aki teljesen elkészült az erejével, még az igénytelen csákvári leszakadó hálót is egymaga akasztja vissza a tanácstalan bíró mellett. (Előtte 10 percig leszakadva állt a háló, egy 40*10 cm-es lyukkal a tetején, ha akkor lövünk oda győztes gólt, lehet, meg sem adják VAR hiányában…). De az is látszik, hogy fáradunk. Hiába tör fel többször Kovács Nikó, vagy épp Kerezsi, utóbbit gyalulják is sokat és egyre lassabban megy a neki futás. De hát kit hozol be a padról? Ez az… Ekkor Benczenleitnert is kiütik a hazaiak, felszakad a homloka, agyrázkódás ez is? Áll a játék, mellettünk a mentőben a czukor golyhó édesdeden szendereg az anyósülésen, a táborból kezdenek neki ordítozni, hogy induljon már, végül a „Betoljuk a kocsit, öreg???” rikkantásra riad fel és kövér gázzal startol Barnáék felé. Újabb csere a vége: Lovresz apó be, így Szabó Alex megy szélre, Barna helyére meg Kovács Nikó át balra. Átrokot is bevetjük Keresztes helyén: utóbbi óriási ziccerben csúszott el, már a kapust is kicselezve, azóta valóban meg is süllyedt szegény, szóval nézzük a kis Átrokot, jó lesz, ő is van már vagy 11 éves.
És amikor már minden veszni látszik, a tuti győzelemnek besorolt meccs (ha tényleg fel akarunk jutni, ugye…) ikszbe hajlik, vagy még rosszabb, jönnek a csákvári kontrák, akkor a kis Átrok felnéz a 16-os túlsó sarkánál, és valami zseniális finomsággal átlöbböli a mi sarkunk elé, hát ott van Szabó Alex, ott van bizony, és centerez, és a már lépni alig tudó Kerezsi, hát hogy kerül oda, ott érkezik, mint anno Inzaghi, vagy Tököli, ezek a lesen született anyaszomorítók, ezért imádom Zalánkát, mindig ott bukkan fel, ahol kell, és őt nem játszatta sokáig az a kretén Tamkurcz meg a borostás féreg horvát mentáltréner. Most is jön, csúszik és beveri, extázis, elképesztő pillanatok, rég érzett eufória. Igen, az NB2-ben, igen, egy harmatos Csákvár ellen. Óriási.
A végén még kibekkeljük a 6 perc hosszabbítást, Lovrics papa rutinja aranyat ér ezekben a percekben. És vége, és pont ő, Ivan vezeti ki a sereget a kapu mögé, elénk, vastaps, örömünnep. Kegyetlen szenvedős, rossz meccs volt ez, nem ment a csapatnak, nem voltunk csúcson, de a küzdelem, az akarat, az megvolt, eddig az ígéretet tartják a srácok is és tartják a szurkolók is, akik végig hajtották a játékosokat, egy percig nem kezdve ki a csapatot. Sokszor leírtuk már és még sokszor le is fogom, ez sokat érhet. Talán aranyat is.
TALÁN. Ugyanis most Kocka off, Benczenleitner off. Átrok remekül villant, de ezt félretéve nincs cserealkatrész a padon. Amikor megszorulunk (és tegnap bizony megszorultunk), egyszerűen nem elég az, hogy 8 db 17-18 éves srác ül a padon. Ők nem fognak tudni nyugalmat, új impulzust hozni. Ők még ma kiegészítők. És az is szerintem hiú ábránd, hogy kisKocsis, Kerezsi, Bocskay, a most beteg Eördögh vagy Alex 100%-os teljesítménnyel végig biztosítják majd a rutint. Nem. Nem fogják bírni! Kellene valaki, valakik, akik ilyenkor is villannak, ha kell, akikben van évi 10-15 NB2-es gól és gólpassz. Kerezsi, Kocka kis zsenik, de fiatalok még ők is. Ha nekik jön a hullámvölgy, ki segít? Haragos? Átrok? Krajcsovics? Nagyon kedvelhető és szurkolható az idei csapat, de ha nem kamukázunk ezzel a feljutás céllal, akkor kell még valahonnan varázsolni előre két kivénhedt, és az öltözőt is karbantartó csatalovat. Futács, Eppel Bobál, vagy valami NB2-es arc? Nos? Valaki?
Nagy kérdőjelek lebegnek tehát egyelőre az idény felett, de az is biztos, hogy a többi aspektusban Csákvár hozta azt, amit várok ettől az évtől: egy botrányos szervezés ellenére hangulatos meccskörnyezetet, egy izgalmas kis céltelepülést, odafele gasztrokalandot, nagy beszélgetéseket, még nagyobb röhögéseket, és végre az émelygés elmúlását, amikor a pályára nézel: túlsúlyos délszláv tahók és szélhámos trénerek helyett KISPESTI maggal a füvön. Ha valakiknek lehet és érdemes szurkolni, ezek a srácok azok. De a feljutást se feledjük, Vezetőség. Legalább gondolják át, amit itt is felvetettünk.
Fotók: RW (templom), KW (pub), Gyuri (Holman, és posztcímkép), KisBabar (alkalmatlan stadion).