Mastodon

Honvéd Divides Us, Honvéd Unites Us

Honvéd – Mosonmagyaróvár 3-1

Romokban heverő feljutási álmok és szurkolói társaság várt haza közel egy hónapos “meccs-távollétem” után, és szívemben a levantei nyárral nem is volt könnyű átállni a klasszikus októberi vasárnapi nyomasztásra tegnap. Aztán egy zsáknyi fonál, a szemfüles Kerezsi, a nagy formát futó Ábel-Gyuri-Hanta-Viktor kvartett és este az intézményesített szomorkodás ír és angol nagymesterei segítettek vágányra állni.

“Honvéd Divides Us, Honvéd Unites Us” bővebben

Jó dolog a futás, csak addig tré, míg bele nem lendülsz – mondta Ceolin Forrai Rambo Coelho, és kért egy esernyőt a fedett lelátón

Hanta kedvéért egy zsurnalizmus: “Az eső minket, mi a Tiszakécskét vertük el”. Bocsánat… (fotó: hanta)

Bár Pinezits mester a honlap beharangozóinterjújában jó szokásához mérten sietett leszögezni, hogy bár ez egy kötelező győzelemnek van kikiáltva, rohadtul nem az; azért mi egymás között valljuk be, hogy ha itt szóban mindig elejtjük azt is, hogy a Honvédnak első osztályban van a helye, az azt is jelenti, hogy fel akarunk jutni, akkor pedig, lehet ezt akárhogy ragozni, ez kötelező győzelem. Nyilván nem vagyunk vakok, és látjuk, hogy az „első osztályban a helyünk, DE…” szöveghez mindig csatolnak a klubházból egy 10 oldalas apró betűs záradékot is, amiben a sok „minekután”, „végülis”, „azonban”, „mindazonáltal” között csak annak a narratív bebiztosítása áll, hogy azért, ha lehet, ne haragudjon meg mindenki, ha mégse sikerül egyből feljutni, csak mondjuk 3/5/10/20 év múlva, már egy új futballrendszerben. Tudjuk. Ennek ellenére, ha a hivatalos sztorink „eredményes Kispest felépítése rövid és középtávon” passzusát komolyan vesszük, tegnap nyerni kellett.

“Jó dolog a futás, csak addig tré, míg bele nem lendülsz – mondta Ceolin Forrai Rambo Coelho, és kért egy esernyőt a fedett lelátón” bővebben

Elindultunk valamerre, remélem célba is érünk

Két hete, a BVSC elleni edzőmeccs után vélekedtem úgy: ha hozunk két, NB2-es szinten vállalható csatárt erre a keretre, sima feljutás, nélkülük viszont bármilehet necceskedés várható idén. A tegnapi, csákvári nyitány több fronton is igazolta ezt az elméletem, bár, tegyük hozzá, ez csak az első meccs volt a 34-ből, szóval még hatalmas tanulságokat azért nem kéne levonni, bármennyire is szeretek élni az ilyen eszközökkel. Egy biztos: tegnap volt rengeteg jó és több aggodalomra okot adó élményelem is.

“Elindultunk valamerre, remélem célba is érünk” bővebben