Az a helyzet, hogy erősen kettős érzelmek dolgoznak bennem a tegnapi nap kapcsán, és ez a hangulat általánosan kiterjeszthető az egész eddigi idényre. Magánvonalon mindhárom eddigi meccsünk körítése, előzményei remekül sikerültek, hangulatos, egyenesen a csúcs csakblog-éveinket megidéző túrákkal (Csákvár és tegnap) vagy meccsrákészüléssel (Kozár) – viszont maguk a mérkőzések nem épp aranyoldalainkat gyarapítják. A csákvári katartikus zárás még nagyrészt el tudta fedni a már akkor is látszó gyermekbetegségeit a keretnek, de a ’misleny ellen már teljességében kezdtek kibontakozni az ellentmondások a narratíva és a megvalósulás között. Tegnap ez a kettősség folytatódott: remek napon vagyunk túl szurkolócsapatilag, de a lendületből feljutás (egyre inkább úgy tűnik, csak magunknak mantrázott ábrándja) körül sokasodnak a kérdőjelek.
Pedig szépen indult a tegnap (is). Családi ebéd, anyukákkal, testvérrel, feleségekkel, Apuval, majd indulás ki a Határ útra, Ábel + Gyuri felszedve, Fanta posztja megvitatva („ember, ne sopánkodj, hanem a ’kécske meccs helyett irány Kolozsvár” konklúzióval, hehe), OMV-kútnál KisBabar is behúzva, és már száguldunk is a pályán az aznapi cél felé. Gyuri gasztro-felelősként balmazi éttermeket és gyorsbüféket spottol, de a kínálat szolid: van, ami csak hétfőn nyit; van, amire kegyetlenek a kritikák; van, ami csak kifliben ad gyrost, és az az olyan gluténmentes kripliknek, mint az RW, nem jó. Mi legyen? Gyurit nem riasztja el az első kör kudarca, Hajdúböszörményre ugrik tova a keresőben, és szúrja ki az Arany Oroszlán (nomen est gólem!!!!) vendéglőt, így 2 óra elteltével már a decens, 1990-ből itt maradt vendéglátó egységben üldögélünk egy még dencensebb bajszos, ősz főpincér által kiszolgálva, aki a legnemesebb, 30 évvel ezelőtti iskolát hozza, a jobbik fajtából, szívélyes, de visszafogott úra rövidújjú fehér ingben és fekete pantallóban, 25 percre ígéri az elkészítését a többiek rántott és töltött camembert-jeinek és az én gombás szűzérmémnek. Utóbbihoz házi káposztasaláta is dukál, első ránézésre hiányolom róla a több köményt, de tévedek, benne van az ízben rendesen. Az asztal el is halkul, megszűnnek a szokásos évődések, mindenki csöndben és elhivatottan fal. Remek találat volt Gyuritól az Arany Oroszlán, ráadásul olyan főétel árakkal, amiért Pesten csak egy Cézár salit (sem) kapsz. Remek indítás.
Ám, ahogy egy hete a grillezésünkről, úgy most is kiderül: ez volt a nap fénypontja. Aj-jajj.
Balmazra érkezve a 6 évvel ezelőtti emlékek toldosulnak fel előttem, mint a fiatal barátok felkérdezései Mészöly Kálmán bácsi felé a reptéren. Ugyanúgy tűzoltóságnál parkoltatás, ugyanúgy hátulról kell beosonni a balmazi sufni-stadiba, ugyanúgy minden narancs-fekete, megállt az idő. „Mi fújjuk le itt a port a székekről, egészen elképesztő, 6 éve nem volt ebben a szektorban rendes drukkerhad” fogad minket kedvesen fontoskodva Hanta, és valóban megfogja ezzel a hangulatot, ami engem is kerülget. Nekem még eszembe jut, hogy 6 éve azon a meccsen Gazdag és Lanza góljai között az unalmasabb mezőnyjáték alatt azon gondolkoztam erőteljesen és félig kétségek között a majdani kimenetelt illetően, hogy hogyan kellene elhívni egy randevúra azt a kis kolleginát, aki akkor érkezett hozzánk az akkori munkahelyemre. Az idei június 18-i posztból az olvasók láthatták, hogy azon a téren jobb éveket futottam, mint velem párhuzamosan a mendebabásított Kispest.
A kezdőnkben némi meglepetések. Lovrics végre a védelem közepén Alex mellett, K&K csak padon, ami nem is baj, lévén ez az egyetlen posztunk, ahol van mélysége (khm…) a keretnek. Nem is baj, ha rotáljuk a két „öreget” (öregek… nekik legyen mondva… az egyik 4, a másik 11 évvel fiatalabb nálam) Szabó mellett, játsszon rendesen mindkettő. Bocskay is padon ezúttal, Eördögh kezd Adorján, és ezúttal a hátrébb hozott Noel mellett. Elöl Kocka visszatért, Holman másik oldalán pedig Zalán. Remek.
Aztán jött az első félidő. 2 nagy Nyíregy helyzet, 0 kispesti és egy ivószünet. Ez még gyengébb show, mint a Kozár ellen.
A második játékrészre egy fordulatban reménykedek: jön is, csak nem úgy, ahogy várom. Fordulatszám változik inkább, de csak a Nyíregynél, a 45.-65. percek között vagy 4-5 nagy helyzetet durrantanak mellé/fölé, vagy véd bravúrral az első félidőben még néha tétovázó, mostanra azonban megint hőssé avanzsáló Dúzs. Részünkről egy, a beállása után középerős rakétával próbálkozó Bocskayt jegyezhetünk fel a teljesítmények rovatba, utána viszont nem nagyon jön újabb pozitívum. Náluk viszont Herjeczki és Nagy Dominik is veszélyes.
Negatívum már annál több van: tanácstalanok vagyunk és előrefele sajnos impotensek. Régi mantrám fújhatom megint: ha Holmannak nem megy, ha Adorján harmadjára is csak alibi, ha a húzóember kasztba beerőszakolt Kerezsi-Kocsis kettős rosszabb napot fog ki, akkor nincs, aki hozzon új lendületet. Főleg, hogy a Csákváron tapasztalt játékvezetés sem egyszeri eset: Holmant 120 méterről is láthatóan letapossák a 16-oson belül? Sárga neki! Kerezsit tendenciózusan lökik el két kézzel? Semmi. Kocsist szétrúgják szakmányban? Az őszes, de tarra nyírt gyógyegér bíró meg csípőficamosan sasszézik az esetek mellett. Szomorú.
De sajnos, ismerjük el, arról nem ő tehet, hogy nincs nagyon elképzelés nálunk, hogy ha épp Holmannak nem megy az osztogatás, akkor besül az előre játék, hogy iparilag szürkülünk, várva a csodát, hogy a meccs végén Pinezits maestro szokásosan semmitmond, minden tök jó, nekünk az első osztályban a helyünk, de minden meccs nagyon nehéz. Istenem. Akkor mondd ki, hogy 5 éven belül akarunk visszajutni, ha esetleg épp akkor elég lesz hozzá a keret.
Sajnálom a jelenlegi helyzetet, mert sok hőzöngő facebook-drukkerünkkel szemben én nem tartom a jelen fiatal-felhozatalt gyengének, sőt. Kerezsi, Kocsis, Bocskay prémiumok, Átrok az lehet, Szabó, Keresztes, Eördögh és Benczenleitner pedig simán egy Baráth/kisBobál/Geri pályaívet hordoz magában. Megérdemelnének egy jó csapat megfelelő fogaskerekeiként 3-4 jó idényt Kispesten. De egyszerűen bűn őket betolni főgerincnek egy elvileg feljutásért menő (ímmel-ámmal, de csak kimondogatták ezt hivatalosan is!) csapatba áldozati báránynak. Ki mellé épüljenek be? Ki biztatja őket, ha elfogy a levegő? Ki ad taktikai irányba állítást, ha elfogy az ötlet? Jelenleg? ŐK MAGUK MAGUKNAK. Pffff….
És nem gondolnám, hogy a tegnapi 0:0, mármint az eredmény tragikus lenne. A Nyíregy élmezőnyös keretű az NB2-ben, náluk egy iksz még okés is. A baj az, hogy egyrészt elméletben mi is az élmezőnyt céloztuk be, másrészt, hogy egy Bocskay lövést leszámítva semmi veszélyt nem jelentett a Kispestünk a piros-kék kapura, nekünk viszont szerencse és Dúzs kellett a sima 3:0 megúszásához. Azaz eddig van egy küszködve, hősiesen lehozott idegenbeli 3 pontunk a döntetlenszagú Csákvár meccsről egy várhatóan kiesőjelölt favágóalakulat ellen; egy döntetlen szagú hazai meccsen egy fájó vereség, és egy megúszott agyonverés Balmazon. Ez lett az általam remélt „3 meccs 9 pont” repülőrajtból, ami lendületet adott volna a továbbiakhoz. Lendület helyett már a rajt után ülünk a kátyúban a mi kis Merkantil Flúgos Futamunkban.
Azt azonban továbbra is tartom, érzem: a jelenlegi, célkitűzés-felvázolt történet-pályán nyújtott teljesítmény-keretmélység közti disszonanciák ellenére szükség volt a tavalyi évad undorító végkicsengésére, hogy végre levonják mások is a tanulságokat a végkicsengést megelőző még undorítóbb 4 évből. Tapogatózó, a pályán még önmagát kereső, tétova klub lettünk, ami önmagában nem egy örömteli állapot – de ha azt nézzük, hogy miből lettünk azok, akkor már léptünk előre valamennyit. Őszinteségben elég sokat például. De még mindig nem annyit, amennyi szükséges. Például a klubházból felénk tisztán lekommunikálva, mi pedig magunknak bevallva azt, hogy – hacsak nem jön, most már azt mondom, a semmiből, egy gólvágó csatár és egy, a fiataloknak is végső tartást adó agy középre – …hogy bár egy Honvédnak mindig az első osztály kell legyen a célja, srácok, ez egy pár év múlva lesz csak aktuális, bocs.
Szerdán Tiszakécske, szombaton Siófok. Szerencsére ezeket még láthatjuk, mert csak majdnem nyírt ki minket hazafele egy papucsban vezető cseh terepjárós vadfasz az autópályán, úgy előzve be minket balról a külső sávban, hogy 5 centi volt a két kocsi között, és ő jött vagy 180-nal. Szóval a két kék-sárga csapat. Megint (az eredeti forgatókönyv szerint) elméletben két „kötelező győzelem szerűség”, megint a dominancia igényével kellene fellépnünk. Rimánkodjunk, hogy Holmannak jó napja, Adorjánnak meg kedve legyen a játékhoz, Kocsis és Kerezsi pedig hullámhegyes hetet fogjon ki, mert akkor akár 6 ponttal is gyógyíthatjuk a lelkeinket. De simán benne van a pakliban két nézhetetlen iksz is. Akkor pedig esélyesen elindul majd egy-két penetráns intelem a Korzóról a pályára, sajnos, ami nem hiányzik. Érdekes hetek jönnek. A rajt-cél győzelemről halovány, megalapozatlan álmodozásaim viszont hamar véget értek, ideje kihúzni a kezem a vörös-fekete ágytálból. Utóbbi amúgy szép darab, az aljára Nenad Lukics és Lazar Csirkovics képét gravírozták. Kéri valaki?
Osztályozókönyv
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.