- Csákvár 1-0 (öngóllal) -> 2-1, 3 pont
- Kozármisleny 1-0 -> 1-2, 0 pont
- Nyíregyháza 0-0, 1 pont
- Tiszakécske 1-0 -> 2-1, 3 pont
- Siófok 1-0 (öngóllal) -> 1-2, 0 pont
Öt meccsből negyedszer szereztük meg a vezetést, mégis mindössze kettőt sikerült megnyernünk. Másodikat rárúgni is csak egyszer sikerült, vagyis van baj.
Amíg az első félidőkben 5-1 a gólkülönbségünk, addig a másodikban már 1-5. Komolyabb bontásba egyelőre nem érdemes belemenni, mert hat gól kilencven percre kevés ehhez.
Viszont két grafikont azért mutatnék:
Az öt meccsen mindössze 25 percet futballoztunk hátrányban (5,5%), miközben 164-et (36%) előnyben. Megszerezni meg tudjuk, azonban megtartani már nem.
Itt vannak például a cserék: egyszerűen képtelenek vagyunk pozitívan belenyúlni a meccsekbe, mert nincs meg hozzá a minőségünk a padon. Siófokon Simon Benedek (májusban múlt 17 éves, eddig egy NB II-es meccsen kapott 5 percet), Lovric, Haragos (szeptemberben lesz 22 éves, nyáron igazoltuk, azóta két meccsen összesen 65 perc), Keresztes (szeptemberben lesz 19 éves, eddig 14 NB I-es és NB II-es meccsen 493 perc) és Átrok (decemberben lesz 18 éves, eddig 14 NB I-es és NB II-es meccsen 294 játékperc) jött be, és hoztak fejenként mínusz egyet a végén kapott gól miatt. Külön kiemelendő, hogy négyüknek se gólja, se gólpassza nincs még az első két osztályban, igaz, összesen játszottak három év alatt 857 percet, ami kevesebb, mint tíz meccsnyi idő.
Kundrák és Kerezsi szerdai sérülései miatt ennyi volt a padunk – és a kezdőnk. Esetleg még Nyitrai és Horváth Milán, azonban nagyon beljebb velük sem lettünk volna.
Konkrétan a támadásokat a két szélen Kocsis Dominikkal és Krajcsoviccsal (két napja múlt 19 éves, öt NB I-es és NB II-es meccsen összesen 55 játékperc), valamint középcsatárban az egyáltalán nem oda való Holmannal próbáltuk megoldani úgy, hogy a cseréjükként a fenti négyes jöhetett számításba. Az egyetlen középcsatárunk Siófokon a 17 éves Simon Benedek volt, ami még akkor is nevetséges és csúnyán benézett tervezés, hogy tudjuk, nincs pénz igazolgatni. (Ettől függetlenül állítólag jön a héten egy újabb középcsatár, mégpedig a méretesebb fajtából.)
Amennyiben a lehetőségekhez képest nézzük, úgy nem rossz, hogy sikerült négyszer is megszerezni a vezetést, azonban durván mutatja a határainkat, hogy képtelenek vagyunk megtartani. A keret egyes posztokon iszonyatosan rövid, miközben előfordulhat, hogy máshol minőségben nem vagyunk meg, azonban ezt a minőséget egyelőre engedjük el, mert ahol a leginkább előjön, vagyis a képzeletbeli középpályán, ott papíron amúgy rendben kéne lennünk, vagyis más kell legyen a gond. Tételesen: Adorján fix NB II-es játékosnak számít az elmúlt évek alapján, Bocskaynak fiatal korára van végigjátszott szezonja a szerb élvonalban is, Holman pár éve még válogatott volt, a szlovák bajnoknál alapember, Eördögh pedig pont Siófokon húzott le másfél szezont az NB II-ben.
Tényleg kevés volt, amit mutattunk Siófokon,
vagy úgy általában az elmúlt meccseken. Nagyon kevés. Igazából a Tiszakécskén kívül nem nagyon lehet olyan negyedórákat mutatni, amikor mi domináltunk volna, amikor egyértelműen azt éreztük volna, hogy miénk lesz a győzelem. Helyette szenvedés van, sokszor esetlegesség, ráadásul látványosan nem tudunk reagálni az ellenfelek gondolataira.
Lehet azt mondani, hogy a saját játékunkat erőltetjük, hogy nem baj, ha megzavarnak közben, ha nehézkesen megy, mert abból lehet tanulni. Lehet, azonban felesleges. Felesleges, mert hiányzik belőlünk a magabiztosság, és az önbizalom is kezd párologni, ahogy haladunk előre a meccseken, és derül ki sorra mindenkinek: nem uralkodni jöttünk ebbe a ligába.
Személy szerint még mindig nem tudom elhinni sem Pinezitsnek, sem Fehér Péternek, hogy itt építenek valamit, és csak ki kell várni, hogy összeálljon, hogy előbb döcögni, majd működni kezdjen. Közel nullkilométeres edzők, Pinezitsnek az első felnőtt csapata, mégis víziókról, koncepciókról beszélnek, és nem a mindennapi realitásokról.
Nem értek a futballhoz, azonban el tudom képzelni, hogy egy csapat egyszerre lehet eredményes és víziókövető, hogy ez a két dolog nem zárja ki egymást. Magyarul: lehet úgy is előre lépdelni, hogy közben pontokat szerzünk. Megpróbálom lerajzolni:
Elméletileg azt szeretnénk, hogy saját játékkal legyünk eredményesek (kék vonal), és ehhez ragaszkodva, erőltetünk valamit, amit saját játéknak nevezünk.
Véleményem szerint azonban a saját játékot nem előre kell elképzelni, hanem menet közben megalkotni. Lehet víziód a fociról, törekedhetsz arra, hogy abba az irányba haladj, azonban a cél nem előzheti meg a rajtot! Vagyis nem azt kell leoktatnod, megkövetelned, amit a végén látni akarsz, hanem a folyamatot kell elindítani, ami oda vezet.
A másik fontos változó, hogy jelenleg az NB II-ben játszunk, amit nem igazán szeretnénk hosszabb távon erőltetni. Ebből következik, hogy elvárás az eredményes játék, akár a víziók kárára is (l. a piros vonal). Lehet, hogy nehezebb út egy, a környezetére reagáló játékból felépíteni a sajátunkat, azonban ha az eredményesség, a feljutás legalább annyira fontos, mint az egyéb céljaink, akkor nem nagyon létezhet más út. Legfeljebb tovább járunk rajta, viszont legalább nem macskakövön, hanem patent aszfalton.
Az ábrán zöld vonallal jelölt út viszont szerintem egyszerűen nem működőképes. Azt gondolni, hogy a saját játék csírájához majd az idő előrehaladtával társulni fog az eredményesség, lehet egy szép gondolat, és akár meg is valósulhat olyan kluboknál, ahol nincsenek elvárások, azonban ez a Honvéd, ahol azért akad pár.
Itt nincs idő kivárni, hogy az eredménytelenségbe belefásuló, magukat megadó játékosok helyére újak jöjjenek, akikkel talán, és nagyon talán, valamikor majd működni fog az eltervezett koncepció. Nekünk nem fér bele még egy év másodosztály, még akkor sem, ha közben az új Barcelonát ígérik, csak győzzük kivárni.
Lehet, Kispesten pont ez a gond: meg kell felelni bizonyos elvárásoknak. Azonban pont az a nagy klubok létezésének alapja, hogy itt magasabbak az elvárások, és ha azt képes vagy megugrani, akkor valaki lettél.
Amennyiben feladnánk saját magunkat, és beletörődnénk egy másik sorsba, a mindig csak építkező, de soha el nem készülő valamibe, akkor az milyen Kispest, milyen Honvéd lenne?
Egy ilyen felfogású klub talán egy folyamatosan száguldó gépezethez hasonlítható, ahol nem csupán menet közben kell cserélni az alkatrészeket, hanem menet közben kell gőzmozdonyból űrrakétává fejleszteni. Azonban úgy nem lehet, hogy első körben kivesszük belőle a mozgásának lelkét, a gőzgépet, és beszerelünk a helyére egy precíziós műszert, amivel mondjuk az űr háttérsugárzását lehet mérni, majd azt várjuk tőle, hogy ne csak tartsa, hanem növelje is a sebességet. Egyszerűen nem arra való.
A hőbörgés persze nem maradt el
Nekem volt kellemetlen a meccs után, a kerítésnél hőbörgő és kurvagyengéző emberek látványa. Nyilván vannak felelősei a gyenge szereplésünknek, azonban talán még azokat a heteket éljük, amikor jár a türelem.
Idővel majd elhalványul a nem ti estetek ki, nem ti juttattatok ide minket szöveg, és felerősödik a most már ti vagytok a Kispest, veletek szemben vannak elvárásaink, azonban még nagyon nem tartunk itt. Öt tétmeccs, miközben tavaly Mitrovic egymaga közel harmincat, Cirkovic, Prenga, Lukic, és a többi féreg szintén legalább kéttucatnyit a pályán lehetett, mégis kevesebbet kaptak, mint ezek a srácok az ötödik meccsükön.
Kurvára ciki volt az egész. Tényleg nekem kell emberekkel ordibálni, hogy tavaly miért nem másztál fel a kerítésre, amikor sokszor ennyiből csinálták az alibit a mindenféle szarháziak? Tényleg a saját nevelést, az összesen egy óránál is kevesebb felnőtt focival rendelkező játékost kell betalálni? Tényleg eddig tartott a türelmed? Akkor mi a f*sznak jársz meccsre, ha csak a győzelmet tudod elfogadni?
Érdekes, hogy nem a tábor és a rendre jelen lévők kurvagyengéztek, hőbörögtek, rázták a kerítést, mert számukra egyelőre van egy deal a csapattal:
„Megkapjátok a bizalmat, a támogatást, de azt várjuk el, hogy lássuk, mindenki meghal a pályán Kispestért, a Honvédért, ez legyen az alap!“
Érdemes utánanézni, a tábor a hivatalos felületein sehol sem jelezte, hogy felmondta volna az ajánlatát, hogy elfogyott a türelem, hogy lejárt a várakozásra szánt idő. A meccset követő hőbörgések mind magánakciók voltak, egymást hergelték bele az emberek. Vagy ahogy egy kolléga fogalmazott:
Pedig pont így logikus, hogy a peremszurkolóktól indul a méltatlankodás, akik a mélyebb összefüggések felismerésére nem allokálnak nagy erőforrásokat, pusztán abban vannak, hogy “meg lett ígérve” a feljutás, a pályán meg ebből nem látni semmit.
Abszolúte értelmes magyarázat. Annyit tennék hozzá, hogy a peremszurkoló pont attól peremszurkoló, hogy nem vállal semmiféle felelősséget. Legfeljebb, majd nem jön meccsre egy ideig, és a részben általa is mentálisan és morálisan a mélybe taszított közeget addig szervezzék meg és rakják össze újra azok a mások, akik folyamatosan kitartanak. Rombolni baromira könnyű, és a siófoki stílus, ahogy és ami történt, az rombolás volt a javából.
Ráadásul Pinezits rutintalansága
nettó hülyeségbe torkollott, és a kerítésnél maradása, valamint a nyugodt hangú magyarázkodása csak olaj volt a tűzre.
Nem is emlékszem mikor fordult elő utoljára, hogy ennyire perememberekkel zajlott volna hasonló beszélgetés. Máté szerintem rosszul mérte fel a lehetőségeket, mert a szereplésével valójában nem érhetett el semmit, ugyanis döntően olyan emberekkel beszélgetett, akik közel nulla hatással bírnak a közösségre, viszont a maradásával, és a részben ennek is köszönhetően bedurranó szurkolói hőbörgéssel belső vitákat, feszültséget indukált a kerítés ezen oldalán, ahol a tábor álláspontja továbbra is változatlan: megkapják a bizalmat.
Miközben mindenki látta, hogy ez a teljesítmény nagyon kevés (l. kurvagyenge), arra semmi szükség nem volt, hogy ezt a teljesítményt ugyanúgy kevésnek tartó emberek a kurvagyengézőket csitítgassák. Ebből lesznek ugyanis sokszor a teljesen felesleges belső feszültségek, hiszen nagyon könnyen elhangozhat például indaltos hanglejtéssel egy olyan mondat, hogy: „te minek véded őket?”, pedig közel sem egy ilyen szintű leegyszerűsítésről van szó, csupán máshogy, megfontoltabban fejezi ki magát. Ennyi szikra simán elég lehet a siófokihoz hasonló szélsőséges helyzetben, és máris beindul a lökdösődés.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy Máté leállt meghallgatni az utca emberének hőbörgését, majd ebből lett valamiféle torz hírérték az interneteken, miközben az egésznek semmi gyakorlati jelentősége sincs. Egy kommunikációs csapdahelyzet volt, amibe Máté tapasztalatlanul belesétált.
Bőven van még mit tanulnia.
Osztályozókönyv
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
