Baszki, ezt tényleg nem gondoltam volna. Egy hobbinak indult, aztán mi lett belőle.
Ezt a posztot például még tegnap írjuk mert így fér bele a heti tervbe. A születésnap hétfőn van, azonban ott a vezető anyag nyilván a Honvéd–Szeged utáni osztályozókönyves poszt kell legyen, viszont arra nincs kapacitás, hogy ugyanakkor még egy szülinapit is összekaparjunk. Tehát most vasárnap reggel kilenc magassága van. Nyolckor ment ki a Szeged elleni beharangozó, amit még szombaton írtunk, mert oda belefért a legújabb Hétvégi Kötekedő podcast adásnaplója mellé. A péntek a csütörtöki Paks volt.
Viszont azzal, hogy tegnap írjuk ezt a posztot, egy valódi terminátori pillanatot okoz, mert az olvasó már tudja, hogy sikerült a megírás, vagy sem. Konkrétan most (szombat reggel) egyetlen gondolatunk sincs arra, mi legyen akár a következő bekezdésben. Egyetlen dolog tuti, a korábbi szülinapi posztokat még a hét közben összegyűjtöttük egy listába, és azt beszúrjuk ide, a végére. Illetve beszúrtuk, mert ez tegnap történik.
Ez lenne tehát az a bekezdés a tizennegyedik születésnapi posztban, amiről az imént még nem tudtuk, hogy mit fog tartalmazni. Eddig mondjuk semmit, vagyis remekül belesimul az oldal tizennégy éves történetébe. Öncélú, és nem szól semmiről.
_ars 0
Az egyik kedvenc podcastemben, a Gombapresszóban az egyik, nevezzük műsorvezetőnek, mert fogalmam sincs, hogy a podcasteknél hogyan nevezik az állandó szereplőket, szóval ez a figura, név szerint Tomi arról beszél a legutóbbi adás végén egy olvasói levélre válaszolva, hogy egy nagyon személyes műsor, ahol a műsor eleve nem lenne értelmezhető a szereplők konkrét személye nélkül, ott bizony előfordulhat néha megfáradás, lehetnek jobb korszakok, azonban az öncélúság, a semmiről szólónak tűnő hosszú vekengések valójában maga a műsor, és nem valamiféle pótcselekvés Az öncélúság is lehet primer tartalom, ha jól csinálják. Tomi külön kiemeli, hogy mindig is ilyen adást szeretett volna csinálni, és ha más nem, ennyi sikerült. Évek óta hallgatom őket (amúgy a 22. évadnál tartanak!), és aláírom: sikerült.
_ars 1
Amikor ezt az oldalt elkezdtük írni, napra tizennégy éve, valamint már előtte, még a Labdabiztos-korszakban, anélkül, hogy akkoriban ismertem volna a Gombapresszót, esküszöm előttem is végig valami nagyon hasonló lebegett. Egy öncélú, sokszor saját farkába harapó, néha értelmetlen, néha dühös, néha simogató, néha ittas, néha, néha, a lényeg, hogy olyan, amilyen a szerzője. Hogy a poszt maga a szerző legyen, a szerző kapcsolata a Kispesttel/Honvéddal, a közeggel, a szerző és a világ.
Simán meg akarok sértődni kommentelőre, simán meg akarok sértődni egyet nem értésre, és simán szarok ugyanezekre. Pár éve bevezettük az előmoderálást, azonban azóta összesen nem utasítottunk el száznál több kommentet. Viszont a beeső mennyiség kezelhetővé vált, a posztokhoz értelmes, vagy annak tűnni próbáló hozzászólások érkeznek. A törzskommentelők amúgy is fel vannak oldva, feltéve ha van fiókjuk, és rájuk eleve nem vonatkoznak a szabályok. Megy ki szinte minden, akár tetszik nekünk, akár nem. Aztán majd utólag sértődök be rá, és válaszolok esetleg valamit.
És közben tényleg nem érdekel az egész, mert ilyenkor sem lépünk ki a szerepből. Van, hogy napi tízezer egyedi esik be, tízezer ember olvassa a hülyeségeinket. Nem lehet mindenkit kedvelni – és nem lehet mindenki utálni. Ahogy nem kell túl sokra gondolni a néhány, „jajj, de kurvajók vagytok” dícséretből, és nem kell az „amit csináltok, az felesleges és amúgy is szar”, és hasonlókat se túlgondolni.
Magunknak kell mindent csinálni, mert csak így maradhatunk hitelesek magunk felé. És ha magunk felé kívül-belül hitelesek vagyunk, akkor odaállhatunk az emberek elé is.
Simán lehetsz gyenge, szar alak. Miért ne? Nem kötelező kitalálni egy képet, egy valódi Supermant a blogszférában, akit csak annyi különböztet meg a valódi énjétől, hogy szövegben leveszi a szemüvegét. Én is hemüveges vagyok, aztán mégsem. Bár közelre pont nem kell, szóval most sincs rajtam. (Szombat reggel.)
_furcsaságok
Képzeljétek, volt olyan az elmúlt tizennégy évben, hogy írtunk valamit, kitartottunk mellette, csak mert dühösek voltunk, személyünkben sértettek, és ebből nem csináltunk problémát, meg sem próbáltuk tagadni. A hülye klubnál meg komolyan vették, mert – írástudás, és egyéb készségek hiányában – képtelenek voltak helyesen értelmezni a posztokat.
A témára már nem emlékszem pontosan, a lényeg, hogy a klubtól dühös visszajelzések érkeztek mindenféle csatornákon keresztül. Na, akkor volt talán először, hogy akár úgy is hihettük volna, valódi hatással vagyunk. Hatással ugyan voltunk, azonban pont a lényegi információ nem ment át, vagy a fogadó fél, vagy a közlő (tehát a mi, nevezzük nevén: írástudatlanság) hibájából, vagy a csatorna volt zajos. A lényeg, hogy sértődés lett belőle.
Egy másik, hasonló eset, és szerintem már meséltük, amikor 2013-ban, Szombathelyről hazafelé a bábolnai Mekinél ismét összefutottunk a frissen bronzot nyert csapattal. Én Lacival a kútra mentem sört venni, amikor rohant hozzánk valaki, hogy gyere azonnal, Vernes éppen számon kéri valami posztodat. Fizettem, kibontottam a sört (talán Kőbányai volt, miután ihletet kaptunk az előttünk az alsópolcot tálcaszám kipakoló Kemenes Szabitól), és odasétáltam.
Rikárdó valami plusz/mínuszos statisztikánkra akadt ki. (#TODO: ezt igazán kikereshetném a poszt élesítése előtt, és linkelhetném!) Akkoriban az ilyesmi még új volt a magyar fociban. A lényege, hogy számoltuk, és azóta is számoljuk, hogy egy játékos, ha a pályán van, akkor mennyi gólt lövünk, és mennyit kapunk. Hosszú távon talán mutat valamit. (Amúgy mutat.) Rikárdó pár órával korábban gólt lőtt a Halinak, pont ennyi kellett a bronzhoz, az alkalom is adott volt, hiszen egy térben tartózkodtunk, szóval itt a lehetőség: szóvá tette.
Most mesélhetném úgy, hogy a szellemi fölényemet csillogtatva elmagyaráztam neki, a fogalmatlan pöcsnek, mégis mit jelentenek a számok, és hogyan kell olvasni. Ehelyett viszont az történt, hogy egy doboz sörrel ott álltam kissé ittasan vele szemben, és utólag fogalmam sincs, miről beszélgettünk. Magamat ismerve, valószínűleg robotpilótába kapcsoltam, és elkezdtem magyarázni a mutató mögött megbújó matematikai összefüggéseket, azonban olyan unalmasan, hogy a hallgatóság fokozatosan elkezdte feladni a beszélgetést.
2013-ban már olvastak minket a játékosok. Igaz, akkor még voltak olvasni tudó játékosaink. 2013-ban a lakosság egy része még internetezett, és nem csak facebookozott meg instagramozott. 2013-ban még nem kizárólag a Facebook jelentette az internetet. (A magyar lakosság digitális írástudatlanságáról elég sokat cikkeztünk az elmúlt évtizedben, most nem nyitnám ki újra ezt a topikot.)
_hatás, ellenhatás, ráhatás, odahatás
„Szabad és kell politizálnia a sportújságírónak.”
Szöllősi György Tusványoson (via telex, 444)
Jó, az Orbánt tényleg rühellem. Az egész orbáni politikát, amit az országgal, az emberek fejével művelt. Ez a figura egy rettentő káros fasz, aki birkanéppé akarja silányítani a lakosságot, és közben a haverjaival szétlopni mindent, de tényleg mindent.
Néha az ilyesmi is belefért. Mert miért ne? A magyar focira ki van a legnagyobb hatással, ha nem 0rbán? (Az egyik kedvenc alakom, amikor nullát írunk az O helyett a nevébe. Gyurcsótány!) Hogyan beszéljünk a magyar fociról 0rbán említése nélkül? Nyilván nem ezt a férget hívta fel Iványi Felcsútról, hogy döntsön, a Videoton essen ki, vagy a Honvéd, mert ilyen szinten nem szólnak bele játékba. Ennél ő jobban tiszteli a labdarúgást. Viszont a lehetőségek megteremtésével és az ellenőrzés teljes hiányával igenis keményen belenyúl a bajnokságba. Neki köszönhetjük a Metalcomot – és neki köszönhetjük a Metalcom maradását, pusztítását is. Mondjuk ki: Orbán egy geci.
Viszont amikor mi politizálunk, mert kurvára nem tartjuk cikinek a politizálást, akkor az nem az országos főfaszomok szintjén megy, mert azokat egytől egyig gyűlöljük. Ugyan nem tartozik rátok, de én sok-sok választás óta érvénytelenül szavazok, mert erre a jelenlegi politikai osztályra egyszerűen nem vagyok hajlandó.
A lényeg, hogy a mi politikánk a Kispest/Honvéd. Ha kell, simán beleállunk bármelyik részterületbe, különösen ha azt látjuk, hogy az a részterület árt nekünk, és itt a nekünk alatt a Kispest/Honvédot tessék érteni. Az általunk elképzelt és elvárt Kispest/Honvéd-képet, amihez képest bármi képesek vagyunk mérni.
A sajtóosztályt ezért is pécéztük ki az elmúlt hetekben, mert azzal, hogy kibasztak mindenkit, majd odaültettek egy páfrányt🪴, aki se írni, se olvasni nem tud, és ami a legrosszabb, a labdarúgás alapvető dolgairól se tud semmit, viszont legalább női foci, édesfaszom. Ez, ez az idióta kommunikált kifelé a klubról, és amiatt, hogy szabadon engedték, egy ország röhögött rajtunk. Egy fogalmatlan, és nyilvánvalóan alkalmatlan ember miatt még rosszabb lett minden.
A helyzet láthatóan tarthatatlan volt az első perctől, szóval rögtön bele kellett állni, mert különben kurva nagy lesz a baj. Lett is. Nagy baj. A klub reagálni kényszerült, a helyzet valamivel jobb lett, azonban még mindig vállalhatatlan. Az információk össze-vissza jelennek meg, még mindig nincs idei csapatkép, a keretet máig nem sikerült feltölteni, a meccsekről készült fotók sehol sem jelennek meg, a cikkek döntő többsége értelmetlen, fogyaszthatatlan, és fogalmunk sincs, hogy mit akar képviselni kifelé ez a klub.
Ha nincs igazság, szar a világ, tök a tromf.
_visszaélés
A politizálás esetünkben nagyon sokszor a visszaélésben merül ki. Valódi hatalmunk nyilván nincs, a kutya se választott minket, azonban a klasszikus hatalmi ágak kontrollját kicsiben próbáljuk meg eljátszani, azzal, hogy médiásat játszunk. A mi terepünk a Honvéd, mint klub, és a mi felhatalmazásunk az olvasók, illetve a klub által elképzelt olvasóbázisunk, illetve a szétterjedésünk a hagyományos médiában, és az onnan a klubhoz érkező visszajelzések.
Azt pontosan tudjuk, hogy a posztok nagy részét szinte az összes magyar sportoldal szerzői követik, és ezzel egyes posztoknál ők teszik ki az olvasók relatív többségét. Tudjuk, mert sokszor viszontlátjuk a gondolatainkat, számainkat, látásmódunkat, és ilyenkor örülünk, kicsit kedves nekünk, kiváltképp, ha egy számunkra valamiért fontos témára fekszik rá a Valódi Média.
Igazából ennyi év alatt sikerült nagyjából kiismerni, hogy mire fognak ugrani. (Bocs, ha épp olvasod, de tényleg. Ha te nem is, mert átugrasz egy-egy témán, a szerkesztőd lehet, kérni fog tőled nemsokára valamit. Elég nekünk egy, azaz egy darab szerkesztő, aki megírja, mert ha az megvan, akkor a többieknek úgyis át kell venni. Az okos szerkesztő inkább maga kéri, hogy nála jelenjen meg először.)
És miért visszaélés? Mert a számunkra fontos problémáknál, ha érezzük benne a lehetőséget, akkor úgy hajlítjuk a posztokat, hogy az felkeltse a figyelmét a Valódi Médiának, és legyen belőle ott is anyag. Úgy hajlítani pedig egyáltalán nem bonyolult, például sokszor elég összekötni össze nem tartozó dolgokat, ahol az egyik téma simán futhat, viszont hozzácsapva a számunkra fontos dolog is bekerülhet így a fősodorba.
_aljasság
Aljas? Az. Nem fogom tagadni. Sőt, egyenesen büszke vagyok rá.
Pont minap volt abból hőbörgés, hogy miért mennek el olyan gyorsan az összes vendégjegyek? Mert biztos a csókosok vásárolják fel mind – volt az egyik igen népszerű válasz. Erre mondta P., hogy „bárkiből lehet csókos, elég hozzá 20-30 év folyamatos meccsre járás”. És mennyire igaza van.
Fordítsuk le az aljaskodásunkra: tizennégy év vajon felhatalmaz arra, hogy visszaéljünk a lehetőségeinkkel? Az, hogy az elmúlt években figyeltek ránk, mind a klubnál, mind szurkolói körökben, mind más klubok szurkolói, vagy akár a szélesebb közvélemény a klasszikus médián keresztül, ez így együtt vajon mire jogosít fel? Gondolhatjuk azt, hogy elértünk valamit, kibaszott orákulumok lettünk a klaviatúránk fölött, és Istent játszva beleszólhatunk bármibe?
Nyilván nem. És igényünk sincs rá.
Viszont van bennünk egy Kispest/Honvéd, amit szeretnénk megélni. Nem mellesleg ez a kép nyilvánvalóan mindenkiben más. A miénk ugyanúgy egyedi, ahogy a tiéd, az övé, a bárkié. Néha persze egymást metszik keresztbe az egyes összetevők, azonban ez így normális.
Ahogy neked, úgy nekünk is lehetőségünk van hatni. Ki gyengébben, ki erősebben. Mi beletettük a melót azért, hogy idővel esetleg komolyan vegyenek. Illetve pontosítanék, mert egyáltalán nem a komolyan vételért csináltuk, hanem leginkább magunk miatt, a többi csak jött magától. Egyszerűen mert ennyire kicsi a magyar piac. Ha mi egy Liverpool lennénk, akkor lehet, ez az oldal nem lenne benne az első száz fogyasztható rajongói termékben, mert kiderülne, fos, szar a többihez képest. A Kispesttel/Honvéddal viszont más nem foglalkozik, amit iszonyatosan sajnálunk. Azzal, hogy mi tartalmat gyártunk, egyedül mi nem tudunk tartalmat fogyasztani, hiszen más hiányában csak saját magunkat tudjuk. (Ezért is imádom, amikor RW posztol, mert én már élesítés előtt olvashatom őket a rendszerben.) A minap egy fiatal srác küldött egy írást. Word file, látszik, hogy nem sűrűn ír hasonló témákban, azonban érezni benne a dühöt, a tehetetlenséget. Nekem ez a tartalom, ez, amikor átszűrődnek a mondatokon a szerző pillanatnyi érzelmei.
Vontam volna vissza posztot? Számtalant. Nem fogok példákat hozni, de tényleg nagyon sokat. Nem feltétlen azért, mert benéztem, azt megoldom egy helyreigazítással a kérdéses poszt elején, hanem mert utólag derült ki, amikor én azt hittem, a fejemben élő klub érdekeit képviselem, akkor valójában pont szembe mentem vele, és ragaszkodtam egy rettentő nagy faszsághoz. Az ugye egyértelmű, hogy a klubházat és a klubot szétválasztottuk itt, és a klub az, amit mi elképzelünk, a Kispest/Honvéd, amit meg szeretnénk élni, és a klubház az, ahol a döntések születnek a Bp. Honvédról. A klubház nem a klubot képviseli. Szinte soha nem tette, és soha nem fogja, egyszerűen mert nem ez a feladata. Illetve lehetne, azonban ezen a szinten a részvételi/közösségi modellek ismeretlenek Magyarországon.
_helyzetjelentés
14677 karakterrel ezelőtt még nem tudtam, hogy miről fog szólni a poszt, hogy mi lesz a következő bekezdésben. Aztán írtam két órát, amit a rendszer számításai szerint 12 perc elolvasni.
Baszki, ezt tényleg nem gondoltam volna. Egy hobbinak indult, aztán mi lett belőle. (Valójában tulajdonképpen semmi, azonban néha mintha azt éreznénk, itt-ott sikerült valamiféle hatást gyakorolni.)
Pár napja, amikor terveztük a hetet, és feltettük a rendszerbe a szülinapi poszt alapját, akkor ez az egyetlen bekezdés volt meg. Tegnap délelőtt aztán írni kezdtem, majd pihenésképp visszaolvastam, hogy kicsit szerkesszek rajta, és akkor kihúztam a második, a zárójeles mondatot.
_köszönet
Amit nem lehet kihagyni egy születésnapi posztból, az a köszönetnyilvánítás. Mert bár nem kifejezetten az olvasóknak írunk, azért valahol mégis. Köszönjük a sok visszajelzést, azt is, ha jó, amit csinálunk, és azt is, ha szar. Köszönjük, hogy fel tudunk vetni témákat, amiken aztán vitatkoztok, akár kommentekben, akár élőszóban, akár baráti csetekben. Köszönjük az anyagi támogatásokat is, mert bár valahogy léteznénk nélkülük, azonban így sokkal könnyebb. Köszönjük, hogy ennyien komolyan vesztek minket, hogy valamennyire hiteles forrásnak tekintetek minket a Kispest/Honvéd dolgaiban. Sok mindent köszönünk.
És nem lehet elmenni amellett sem szó nélkül, a személyes életünkben mennyit köszönhetünk annak, hogy az életünk egy részét a nyilvánosság előtt éljük. Hogy itt vagyunk gyengék, esendőek, aljasak, számítóak, bámifélék, és ezt mennyien vagytok képesek helyén kezelni.
Tizennégy éve ott ácsorogtunk, hol a korzó korlátját támasztva, hol és ki a pálya mellett, és emlékszem, mennyire megható volt, amikor először hallottuk, ahogy a büfé előtti sorban egy posztunkról vitatkozik két ember, akiket nem is ismertünk.
Köszönünk egy csomó új barátságot, ismeretséget, vagy akár az ismeretlenül is nyújtott segítségeket.
Ötleteink természetesen vannak, és lesznek is a jövőben. A podcast egy ilyen irány, amit szeretnénk valahogy meghonosítani a kispesti közegben, azonban addig még nagyon hosszú az út. A technika hiánya csak egy a megugrandó feladatok sorában (nem kicsi, mert egy alap is legalább félmillió, ha nem több, mert ugye kellene egy legalább négycsatornás keverő [USB-s, hogy gépre lehessen kötni], három vállalható mikrofon, és három vállalható füles, esetleg egy külső hangkártya), ahhoz, hogy a műsorfolyam értékelhető legyen, bizony koncepció, és olyan vendégek kellenek, akik közül hétről-hétre el tudnánk hívni valakit. A Hétvégi Kötekedőnél, ami egy mellékes projekt, szerintem látjátok, hogy még mindig a tipegős-totyogós korszakunknál járunk, bár a visszajelzések, és a saját tapasztalataink alapján is folyamatosan javulnak az adások, és vállnak egyre inkább hallgathatóvá. Nekem, nekünk teljesen új és más a műfaj, mint posztot írni lendületből. 17380 karakter eddig, mert ezt a fajta lendületet ismerjük, itt magabiztosak vagyunk. Összehasonlításképp, a Debreceni Egyetem Politikatudományi tanszékén egy szakdolgozatnál legalább 50000 karakter az elvárás. A 17380 karakter ennek a 35 százaléka. Együltömben, igaz, szóközökkel, és a poszt végére betoldott, a korábbi szülinapi posztjainkra mutató linkekkel.
_itt most
abba is hagyom.
Ismét egy se füle, se farka, öncélú, de legalább hosszú, erősen öntömjénező, és az öntömjénezést kontextusba helyezni próbáló poszt lett ebből.
Pont amilyen szinte az összes.
Még címet kell adni neki, mert az egyelőre nincs, felképzeni, szerkeszteni is illenék, bár erre nem sok időm lesz tegnap délelőtt, mert közben mindjárt dél, ebéd, és lassan indulni kell a Gurigába, találkozni az ötös meccs előtt.
Korábbi szülinapi posztjaink //
- CSAK egy év… [RW, 11.03.]
- Ma van a szülinapunk, igazán lehetne egy győri győzelemmel ünnepelni [hanta]
- Háromévesek lettünk [hanta]
- Négy év [RW]
- Öt éve csakblog%%555%%% [hanta]
- Hát akkor innen kívánnék magunknak és minden kedves olvasónknak boldog hatodik születésnapot [hanta]
- Egyszer leírtam Felcsút helyett, hogy Puskás Akadémia, de szerencsére szóltak [sámán, 11.03.]
- Ütöttük a Várdát, máris a Bundesligába látom a Holcsikát [sámán]
- Ma vagyunk kilenc évesek [hanta], Szülinap végére [RW]
- Egészen frappáns címadás következik: boldog tizedik szülinapot, Csakblog![hanta], Happy birthday, Győztesek! [RW]
- Tizenegy évesek lettünk [hanta]
- Tucat [hanta]
- Tizenhárom évesek lettünk [hanta]
címlapkép // a Kolozsvárott épülő görögkatolikus székesegyház egy kis AI-val átalakítva. Nehéz lenne kifejezőbb képet találni: reménytelenül építik, és építik, és építik, miközben a román állam viszonya a görögkatolikusokhoz, hogy finoman fogalmazzunk, nem túl kedves. Az építést, most már egy évtizede minden augusztusban ugyanarról a sarokról lefotózom, hogy lássam, mi változott menet közben.
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
