Mastodon

Amikor a Honvéd FC Kft. diktálja a tempót: eddig a nyárba belefért a családok rongyosra szopatása mellett a jövő kiárusítása is, miközben még negyven nap van szeptemberig

A jövő mellett a jelent is kiárusítják.

Bejelentésre váró pletykák:Ujváry Ferenc (2008) ➡️ ÚjpestGáspár Dávid (2007) ➡️ Újpest #játékoskeringő

csakblog (@csakblog.bsky.social) 2026-07-22T09:10:05.540Z

Az rendben, hogy a jövővel nem foglalkoznak, és a jegy- és bérletárakkal ronggyá szopatják a családokat, azonban úgy néz ki, a jelennel is képtelenek bármit kezdeni.

Nyers simán itthagyta a klubot, mert semmi perspektívát nem láttak benne, és most a tavalyi szezont szinte végigjátszó Ujváry is távozhat. Mégpedig Újpestre.

Vajon mi lehet emögött a koncepció? Amióta az Új Sportigazgatóság van, olyan értékeket buktunk el, mint Kerezsi, Átrok, Nyers és most Ujváry, kibaszták a sikeres, a csapata feljuttató edzőt, aki ráadásul közösséget is épített, pusztán mert nem jött ki a Nagyfőnökkel. Bzmg.

A jó vezető ott kezdődik, hogy nem a saját, hanem a vállalata, cége, sportklubja érdekeit nézi. És igen, néha be kell nyelni dolgokat. Viszont a gyep dőlésszögétől kezdve mindenbe, de tényleg mindenbe beleszólni (és mindenhez érteni) az minden, csak nem a Jó Vezetők ismérve.

Vajon milyen lehet bent a hangulat? Milyen figura is lehetett valójában Tamás, ha ezt a nyomasztást képes volt ellensúlyozni az öltözőben, és egy láthatóan jó kollektívát alakított ki?

Szar az egész, bzmg, de tényleg.

Majd ha esetleg jönnek az eredmények, akkor kicsit talán jobb lesz, mert a fociban az eredmények sokszor képesek elfedni, elnyomni a nyilvánvaló problémákat, azonban én most kifejezetten szarul érzem magam, gyakorlatilag öklendeznem kell, amikor a klub(ház) eszembe jut. Emberek, akik teljesen érdemtelenül vannak itt, csak mert valakinek a valakijei. És ennyi az összes hozzáadott érték, minden más csak a rombolás.

Kurvajó hangulata lesz az ankétnak.

Tavaly télen, a világ nem látott még ilyet, egy idő után a szekufőnök moderálta az ankétot, és nem a klub sajtósa, nem egy konferanszié, vagy bárki releváns, nem, a szekufőnök. A nyilvánosságra került videóból természetesen kivágták ezt a szakaszt, mert mégis, milyen képet sugározna klubról?

Ez most a Honvéd FC Kft. Így. Kft. A Kispestet soha nem fogom rájuk használni, mert még tavaly ősszel is minden lehetséges eszközzel küzdöttek a név ellen. Az ilyen nekem ne kispestezzen. Az ilyen vigye a kft-t – és legyen boldog vele.

Mindig más lesz a hibás

  • a menedzserek,
  • a választás után kialakult helyzet,
  • a szemét játékosok,
  • a szurkolók általában,
  • egyes szurkolók személy szerint,
  • a nyilvánosság,
  • az időjárás,
  • a körülmények,
  • minden és
  • mindenki

kivéve a Honvéd FC Kft. alkalmazottai, amíg nem vesznek össze, igen, vele, mert onnantól ők is hibásak. Akár utólag is. Főleg utólag. Ahogy azt láthattuk például Feczkónál.

Tényleg ott tartunk, hogy még az elnökségből (muhhahahaha), is ki lehet dobni embert, utólagos sztorit kreálva köré, csak mert – állítólag – túl sokszor mondott mást, mint az elvárás.

Így nem lehet klubot csinálni.

Párhuzamos, azonban jó döntések

  • Balázs Teóval (2008) szerződést hosszabbítottak, majd kölcsönbe került az NB II-es Videotonhoz.
  • Papp Lőrinccel (2007) szerződést hosszabbítottak, majd kölcsönbe került az NB II-es Gyirmóthoz.
  • Állítólag a Somogyi-testvérekkel távra szerződnének, a klub érdekeit is védő feltételekkel.

Frissítés

Hivatalos: mindkét játékos Újpestre igazolt. (via honvedfc.hu)

És a kommentár a Hivatalos Oldalról:

Bár játékosainknak még élő szerződése volt klubunkkal, szerettük volna megtartani őket, ezért hosszútávú szerződést és perspektívát kínáltunk nekik. A tárgyalások közben azonban egyértelművé vált, hogy a játékosok és menedzsereik is a távozást részesítik előnyben. Az Újpest FC átigazolási díj ellenében megszerezte a játékjogukat.

  • Perspektíva,
  • de a játékosok és a menedzserek ugyebár.

Játékoskeringő 2026/27 nyár


címlapkép: Ujváry gólja Budafokon

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.




Discover more from Csak a Kispest!

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

53 hozzászólás
Kicsipest
Kicsipest
1 hónapja

Az elnök úr szerint több szponzori pénzből gazdálkodunk mint az Újpest, mégis elvitték két elő szerződéssel rendelkező játékosunkat 🤔.

Kicsipest
Kicsipest
1 hónapja
Reply to  vh

Azért, ha mentek a szurkolói ankétra (már ha lesz), kérdezzetek rá, hogy is van ez?

John Doe
John Doe
1 hónapja
Reply to  Kicsipest

Nem hinnèm,hogy lesz Ankét!

Birola
1 hónapja
Reply to  vh

Ok de mikor?

John Doe
John Doe
1 hónapja
Reply to  vh

Ok,mikor lesz?Van erről vmi hír?🙂

Timby
Timby
1 hónapja
Reply to  Kicsipest

Az úr megszólítás túl hízelgő kifejezés arra a bájgúnárra!

Blaser Ferenc
Blaser Ferenc
1 hónapja
Reply to  Kicsipest

Csak a pontosság miatt, ilyet nem mondott, másrészt igen Fórizstakarodj

Blaser Ferenc
Blaser Ferenc
1 hónapja
Reply to  vh

Köszi, erre a mondatra gondoltál, amit a 444 is ír:,, lesz. A tájékoztatón elhangzott, hogy a cégnek kétszer annyi pénze van, mint az Újpestet támogató MOL-nak’’?

Last edited 1 hónapja by Blaser Ferenc
Blaser Ferenc
Blaser Ferenc
1 hónapja
Reply to  Blaser Ferenc

Mert akkor gondolom belátható, hogy nem azt mondta, hogy több pénzt fog kapni a Kispest, mint az UTE, csak azt, hogy gazdagabb, nagyobb cég a vulkán, mit a MOL
Egyébként groteszk az egész, hogy a hóhányó, tűzhányót hoz

Szf72
Szf72
1 hónapja
Reply to  Blaser Ferenc

Kétlem hogy a molnál gazdagabb lenne.Egyáltalán még szponzor vagy valóban fog gyárat építeni?

Papparam
Papparam
1 hónapja
Reply to  Blaser Ferenc

Es abban a kontextusban megis hogyan kellett volna azt ertelmezni? De tok mindegy, ugyis rogton tudta mindenki, hogy ugy kamu az egesz, ahogy van.

Bazsantics Márió
Bazsantics Márió
1 hónapja

Aki komolyan veszi Pjotr Szijjarto akar egyetlen szavat is, az csak magara vethet…

Szf72
Szf72
1 hónapja

12 ment,4 jött,azok is külföldiek mind.Vajon magyar játékost fogunk igazolni vagy jönnek a fiatalok helyett az ilyen noname (tisztelet a kivételnek) zsoldosok?Azok is majd bálabontáskor,amikor végképp semmit nem kell értük fizetni?

Péter
Péter
1 hónapja

Most olvasom az NB1-hun hogy Gáspár az NB3-as lila csapatban fog játszani és azonnal kölcsönadják a BVSC-nek…..Gáspár fiú ez a fejlődés neked?

Birola
1 hónapja
Reply to  Péter

Kb annyit is ért🤡

Gyuricza Ferenc
Gyuricza Ferenc
1 hónapja

Fórizs TAKARODJ!!!!!!!!!

robwarzycha
Editor
1 hónapja

eddig „csodálatosan” kezd beválni a kis jóslat-esszém, nagyon „örölök” ennek :((

Gegrush
Gegrush
1 hónapja

Peterung, van igazad, de ez így rettenetes, ha a fiatalok nem látnak perspektívát a klubban, nem hisznek a vezetőknek, máshol képzelik el a céljaikat.
Ha meg az lenne az elképzelés, hogy nevelőklubnak is állunk, akkor viszont egy jó nagyságrenddel több fiatalt kéne képezni minden évben.És akkor az eladásokból komoly pénzhez is jutnánk.Már mint más országokban ez szokott működni, ugye…

akinemazaki
1 hónapja
Reply to  Gegrush

Több mindent, kevesebb semmit!

Peterung
Peterung
1 hónapja

Valószínűleg én ülök háttal a moziban de mondjatok már jó meccset a Nyerstól (kivéve vasas) és Újvárytól? Kint voltam az ősszes hazai bajnokin és kupán ebben az évben de minden meccset láttam lealább steamen.
Nyers kifejezetten statikus, nem túl fifikás. Újváry gyors de ritkán hozott jó döntéseket a pályán, bennem kicsit együgyű benyomást keltett a srác. Persze a fiatal percek miatt jól jöttek volna.
Ha igazán tehetséges valaki az élőben nagyon látszik. Egyiknél sem éreztem, hogy akkorát bukunk amikor bejelentették , hogy mennek.
Szerintem lesznek ezeknél rövid időn belül jobbak akik érkeznek az akadémiáról.
Persze kispestiek és kicsit árulásnak érezzük ,hogy elmegy az egyik a lilákhoz de nem a tehetségük miatt van ilyen csalódottság.
Lehet , hogy belőlem általában az optimizmus beszél de kaptunk értük pénzt és nyithat utat egy jó igazolás felé.
Egyik sem kész játékos és nem is garantált, hogy megérkeznek.
Aki nem akar itt maradni arra rá kell adni a kabátot.
Jöjjön még két játékos minimum és senki sem fogja őket hiányolni (én már most sem).

Peterung
Peterung
1 hónapja
Reply to  vh

Én nem érzem bennük annyira az x faktort de ha olyan komolyan gondolná a klub a hosszútávot akkor megadnák neki a pénzt. Nem tudom persze, hogy az újpest mekkora fizuval csábította.
Az, hogy a vulcano több pénzzel támogatna minket mint a mol a lilákat amit itt valaki írt az meg nem komolyan vehető.
Amilyen tempóban jönnek a srácok az akadémiáról úgy nekem meggyőződésem, hogy hamarosan lesz jobb azoknák akik elmentek, bár nekik sok sikert kivánok.
Én a Szamosit egyedül jobban sajnálnám mint a többieket akik most mentek.
Én most csak a mostani csapat erejére fokuszálok mert az első 2 évet én kulcsnak fogom érezni.

Peterung
Peterung
1 hónapja
Reply to  Peterung

Viszont a Szamóra kellene még egy kis izom amit szerintem meg is fognak oldani ha itt marad. Egy irányító és még egy csatár kell és kurva jó kondi a csapatnak mert a letámadás jól áll a Kispestnek ( lásd a diók és a zte ellen).
Ha ezek valahogy megoldódnának akkor szerintem ebben a szezonunkban rossz esetben középmezőny.

Fantomas
Fantomas
1 hónapja
Reply to  Peterung

Az új csatár szerintem jó lesz, 2 lábas érzi a kaput sőt még az összjátékba is bevonható!
Ha maradnak a Somogyi testvérek akkor megvagyunk..
Nagy Soma óriási potenciál, vele meglenne az klasszikus 6-os irányítónk, ezzel a fizikummal és játékintelligenciával szerintem hamarosan A válogatott lesz..
A kicsi pedig elképesztő..
szóval jó lesz ez na…

dagiiron
dagiiron
1 hónapja
Reply to  vh

Esetleg ugyanaz a menedzserük?

Blaser Ferenc
Blaser Ferenc
1 hónapja
Reply to  Peterung

Nyers pl. Csákváron jó volt a srác, másrészt szerintem pozíciójához képest dinamikus és nem statikus játékos. A mentalitása, küzdőszelleme, pedig átlagon felüli. Ilyen fiatalon is nagyon erős, hát még 2 év múlva, amikor majd lesz rajta izom is

radnar
radnar
1 hónapja
Reply to  Peterung

Nem tudom, csak annyit látok, hogy Dárdai látott benne valamit, Te nem. Nem megbántani szeretnélek, de szerinted ki az aki ezt inkább benézte?

Peterung
Peterung
1 hónapja
Reply to  radnar

Persze! A tévedés lehetőségét fent tartom.

Birola
1 hónapja
Reply to  Peterung

Ez nem volt rossz meglátás a részedről különben is a JELLEMTELEN emberektől jobb megszabadulni

Sanzi
1 hónapja
Reply to  Peterung

Nyers: láttad te azt, ahogyan és amilyen módon megy az elveszett labdákért? Számoltad volna meg hány labdát szerzett ékként az ellenfél védekező harmadában! + ahogyan érkezik a kapu elé… Ezt tanítják, de ez a srác ösztönös. Egy potenciális válogatottat vesztettünk vele.
Újvári: ő tényleg semmi extra. Érte nem kár.
Egyébként meg, ha ők az ÚjPesten több perspektívát látnak… Sok sikert hozzá.

Last edited 1 hónapja by Sanzi
Peterung
Peterung
1 hónapja
Reply to  Sanzi

Elég jó helyről nézem a meccseket. Láttam a Nyers srácot.

Fantomas
Fantomas
1 hónapja
Reply to  Sanzi

Egyetértek!

Nyersért kár, bár az Nb2-ben sem bizonyított talán 2 jó meccse volt, de van benne potenciál!
Újvári tényleg semmi extra, sőt taktikailag nagyon gyenge, kérdés mennyit és mennyi idő alatt tud fejlődni ezen a téren, mert fizikai mutatói jók, viszont az Nb1-hez ez már kevés..

Öcsi
Öcsi
1 hónapja
Reply to  Peterung

Az Újváry Feriben Tiszakécskén csalódtam egy helyrehozhatatlant. A túloldalon meg a Hangya végig karicstolt.
A Nyers Ádiért szívesen kijár az ember. Legfeljebb egy idő után beleőszül, ha besül sokszor.

Péter
Péter
1 hónapja

Forbes szerint Leisztinger vagyona 111,8 milliárd Ft.Pénze lenne a klubra.
Újváry miért nem akar Kispesten játszani? Itt lett elismert játékos 17 évesen.

Papparam
Papparam
1 hónapja
Reply to  Péter

Igy van. Faszom, toljon bele evi 5 milliardot, mar ugyse el addig, hogy elfoggyon, ha nem?

Papparam
Papparam
1 hónapja
Reply to  Papparam

(Remelem ertheto az él.)

John Doe
John Doe
1 hónapja

Újváry dologhoz annyi infó,hogy ő kérte,hogy eligazolhasson,nem akart Kispesten játszani!

Birola
1 hónapja
Reply to  John Doe

Ha ez igaz akkor húzzon innen
Nyers kettö

radnar
radnar
1 hónapja
Reply to  John Doe

Elképesztő, hogy mennyire nem sikerül kiépíteni egy köteléket a fiatal és klubja közt, és hogy milyen könnyedén lépnek innen le fiatalok. Nem tudom, hogy így van-e értelme akadémiát csinálni, egyáltalán milyen pespektíva látszik, ha majd megint szerbek, albánok és mit is tudom még milyen országbeli emberek rohangálnak majd a csapat szerelésében… Bár ha jobban belegondolok, kb ők is ennyire fognak kötődni a klubhoz, mint ezek a fiatal srácok, aki azonnal lépnek le, amint lehetőségük van

John Doe
John Doe
1 hónapja
Reply to  vh

Nem vagyok Fórizs szószólója…sőt nagyon is rühellem!De,Újváry szemmel látható emelést kapott,a 3 éves szerződésben.Ami sztem az eddigi teljesítménye és pàlyafutása tekintetében reàlis volt! Azonban a managere es az újpest bukszája hívogatóbb volt.Most nem kevésbè a klub volt a hibás.

John Doe
John Doe
1 hónapja
Reply to  vh

Erről sztem a játèkost kell megkérdezni.

Papparam
Papparam
1 hónapja
Reply to  John Doe

Tok mindegy, ha a Kispest nem nyujtott perspektivat, akkor a klubhaz kurvaanyjat, ha az ujpest kinalt visszautasithatatlan ajanlatot (lasd pl Torghelle videoton), akkor a rendszeré, amely odairanyitotta a mol-t (embereké, politikusoké, meg a kreteneké, akik hatalmon tartottak oket), ennyi.
Sose lesz meg megkozelitoleg sem egyenloseg a magyar fociban (se), pedig a Kispestnek jot tenne (meg az orszagnak is, csak ki nem szarja le).
Persze mindegy, megyunk tovabb, lehet ugrabugralni.

Péter
Péter
1 hónapja

Korábban írtam,hogy Leisztinger a népszavát sem védte meg.Most,hogy nem előírás a futballba pénzt tenni,ő csak kivenni fog.Jó,hogy az MTK után a lilák is kezdenek lerabolni.
Nagyeszű Dárdainak van rá pénze.Kaczvinszki,Krajcsovics után jön az új kivásárlás.

photon
photon
1 hónapja

És az megvan, hogy van új idegenbeli mezünk?

KareszB
KareszB
1 hónapja
Reply to  photon

Dehát már tavasszal bemutatták. Mi ebben az újdonság?

https://honvedfc.hu/hirek/a-noi-kupa-dontojeben-debutal-uj-mezunk/2026-04-29

Last edited 1 hónapja by Balázs Károly
obviusz kapitány
obviusz kapitány
1 hónapja

Kerezsit kifelejtetted a veszteség listáról. Ő már fórizs eredménye.

szmajlimaster
szmajlimaster
1 hónapja

Van ilyen, hogy a tartalommal mélyen egyetértő, dühös de kissé szomorú, ugyanakkor utálkozó szmájli?
Ha nincs, képzeljétek fenti írás reflexiójának ezt tőlem.