mert célunk csak egy van
A ma reggeli Csábi-interjús posztunk rövid, kétsoros felvezetőjében már lényegében megírtam a mostani poszt vezérgondolatát is. Tegyük hozzá: sajnos.
Mert ez a vezérgondolat az, hogy most egyszerre kegyetlenül elegem lett ebből az egészből. „Tűréshatár” bővebben
Nem bizony, hanem Józsi is. És ez így van jól, érjen már véget ez az ősz, ami nálam az 1997- és, a 2002-es, és a 2009-es mellett benne van az ÓTVAR TOP4-ben.
Amúgy Csábi megint jókat mondott, hallgassátok meg.
– ezt nem Csábi Józsi kérdezi szegény, hanem én, mert kezd lassan elképesztő lenni az utóbbi hetek fricska-sorozata. Látni, hogy mit akarunk játszani, olyan edző van a padon aki átérzi ennek a Kispest-sztorinak a lényegét, végre nem a gianlucadimarzio.com-ról, vagy a spaghettigrande.it oldalakról kell megtudni a kezdőcsapatot, stb., stb. szóval jó irányba látszanak menni a dolgok, így szép magyarosan fogalmazva.
Csak közben lassan az egyik fő kiesőjelöltek leszünk ha nem vigyázunk.
„▶ Dunaújvárosban vajon a 94. percben kapunk tizit?” bővebben
Amikor először voltam lenn Pápán, még a Brightos dugóval megnyert meccsen, nagyon bejött a lefele út hangulata, a kellemes tavaszi idő, a Pápáig vezető, lankás dombhátak között, platán allék alatt futó autóút és a mellettünk elterülő erdők vagy élénkülő zöldbe hajló legelők látványa, a Marcali völgyében egyszer csak felbukkanó templomtornyos város-látkép, és a Perutz ligetes környéke. Ráadásul győztünk is, Véber dülledt nyaki erekkel üvöltve „disszidens g..i„-te le Supkát az öltözőépületben, mi kell még egy jó szombathoz? Jó kis út volt, na.
Nos, azóta a meccseink mindig az őszi szezon végére (de legalábbis a második felére) esnek, az idő egyre kriminálisabb, tegnap a jégeralsó-duplazokni kombó ellenére is úgy koppant a fagyott prosztatám a földön 15 perc után az oldalvonal mellett, mint az előre megírt tuttomerkátówebes cikkek skiccei a talján zsírigazgató zsebéből egy-egy óvatlanabb mozdulatot követően… Persze legalább ónos ködszitálás most nem volt, mint tavaly. Viszont évről évre szopító van, vagy ha összejön véletlenül egy pont, mint tegnap, hát abban sincs sok köszönet.
Úgyhogy Szente Vajkkal ellentétben én nem tudom őszinte modorral üvölteni, hogy „Pápa, szeretlek!”. „Pápa, szeretlek!” bővebben
Négy év az négy év. És az olyan, az életében is a határozott pontokhoz, mérföldkövekhez kötődő arc, mint én, az ilyenekre mindig figyel, ragaszkodik, igazodik. Megemlékezik róla a blogon. Mert négy év az mégiscsak négy év, egy olimpiai ciklus, egy kijárt középsuli teljes ideje, egy egész VB- (vagy EB-) periódus, majdnem egy egyetemnyi idő, és több, mint egy végigküzdött főiskola, munkahelyen ennyi idő sokak szerint már sok is.
És mi ennyi deje csakblogolunk már. Erre mondaná Richard Pryor a Vaklármában Gene Wilder-nek: „bazmeg, ez kemény!„. „Négy év” bővebben
