Szerző: vh
Osztályozókönyv – 1. forduló
Ahogy ígértük, idéntől lehet majd osztályozni a csapatot, hogy kiderüljön, a szurkolók milyennek látták. A Honvéd – Dunaújváros 3-0 osztályozókönyve kitölthető itt, az eredményeket pedig hétfőn tesszük közzé.
Itt a Nagy Közös Kezdőcsapat
Néhány óra alatt befutott 200+ szavazat, és mivel az első 100 után lényegében nem változott a sorrend, valamint holnap már Dunaferr Dunaújváros, így már most publikáljuk az eredményeket.
A Nagy Közös Kezdőcsapat (kérdőív)
Még két nap a rajtig, így nem ártana letesztelni a kérdőív-rendszerünket, amivel majd osztályozni fogjuk a meccseken nyújtott teljesítményeket.
Azonban most nem erre vagyunk kíváncsiak, hanem arra, hogy kiket látnátok szívesen a szombati kezdőcsapatban? Az ívet itt lehet kitölteni.
Iszonyat bréking: az MTK-Honvéd nem a Bozsikban lesz!
Imént jelentette be az MTK.
Azt írják valamelyik modern stadionban, ami a környéken ugyebár az Üllői utat vagy Felcsútot jelenti. Vége tehát a tippeldének, hogy majd az emtékások lesznek szemben, mi meg a helyünkön, vagy fordítva, mert mindketten vendégbe megyünk.
Egy napja azon hüledezem, hogy Mancika hatvan percen át középcsatárt játszott, és
bár már ez önmagában van annyira abszurd, mint Széles Gábor félelme a gravitáció kikapcsolásától, de még azt is meg kell jegyeznem, volt két szép mozdulata.
Persze ettől még az egész jelenség elképesztő. Tényleg hihetetlen volt. Ott álltunk, és két harmadon át (hatvan perc) néztük. Vakuljak meg ha még egyszer, de komolyan. Sőt, kérek mindenkit, ha még egyszer ilyen lesz, lőjjön hasba, szenvedjek sokáig és fájdalmasan, de haljak meg valahogy, a bíróság úgyis felmenti, elég csak annyit mondani: „Mancika”.
„Egy napja azon hüledezem, hogy Mancika hatvan percen át középcsatárt játszott, és” bővebben
Olvasói igényfelmérés a 2014/15-ös szezonra
Az van srácok, lányok, hogy hamarosan kezdődik a következő szezon, mi pedig még csak nem is gondolkodtunk azon, hogy mi legyen az eddig bevált rituálék mellett.
Mármint nyilván lesznek posztok, amik a fő produktummal, a meccsekkel foglalkoznak, meg írunk majd továbbra is olyat, amiben a véleményünk van, netán reagálunk hírekre, de ez a dolog mókuskerék része. Azonban mondjuk azt, hogy legyen egy ilyen igényfelmérés, hogy ti mit szeretnétek, és akkor meglátjuk, mi hozható abból össze.
Próbálok tippelni egy kezdőt szombatra
Vierchowod mester egész pontosan 29 játékost próbált ki a négy felkészülési meccs során hosszabb-rövidebb időre, viszont arra kínosan figyelt, hogy támpontot ne nagyon nyújtson az egyszeri szurkolónak, ha az mondjuk arra lenne kíváncsi, hogy mégis milyen csapattal futunk ki a Dunaújváros elleni szezonrajtra.
Krémer kontra Vérhód
Valahogy az az érzésem, hogy keretünk már van, csapatunk még nincs.
Emlékeztek erre a csapatra? Horváth (Vezér) – Medgyesi, Nagy, Plókai, Farkas (Csepregi) – Moses (Csőke), Major (Tarlue), Bárányos – Jovanovics (Kovács B.), Balog Zs. (Kovács K.), Cipf (Kabát)
A Gázszer elleni mérkőzés félidejében lemondó Krémer Károly nagyjából ezzel a kerettel vágott neki az 1997/98-as bajnokságnak. Utoljára akkor voltam ennyire hasonló hangulatban egy idény előtt. (De tényleg. Sisa és Pölő csapatait is valahogy többre tartottam, igaz, mindig számított a mihez képest, vagyis az előző idény.)
Komoly kiárusítás Kispesten
Czuczi – Botka, Lovric, Polyák – Diarra, Csábi, Lőrinczy, Zivanovic – Daru, Bonazzoli, Lupoli
csere: Kovács János, Délczeg, Vólent(dőlt betűvel azok, akik csak próbajátékon vannak valahol; félkövérrel a végleg távozók)
Itt tartunk az átigazolási szezon nagyjából felénél. Összefoglalom a lényeget.
