Szerző: vh

Hosszú és fárasztó nap volt ez, ki is kaptunk és a torkom is megfájdult estére. Mégis, ez a túra valahogy a jó emlékek közé masírozik be majd a privát Honvéd-annaleseimben, ugyanis végigröhögtünk egy oda- és egy hazautat, betoltuk a Hanta által már reggel vizionált gasztronómiai védjegyet (kicsit túldimenzionálták benne a sót és az erőspistát, de összességében korrekt volt), és az ország leghangulatosabb megye II-es stadionjának speckó hangulatát is kiélvezhettük a tyúkszaros ülésektől kezdve a tényleg minden tekintetben szolgálatkész és riszpektes helyi rendezők hozzáállásáig. Már csak három pont kellett volna… az viszont nem jött meg. Nyilván túl kerek lett volna vele a nap…

KEMENES: Az első félidőben egy veszélyes paksi lövés jött mindössze a kapunk felé, az be is surrant a jobb alsóba. Szabi ezt talán bravúrral foghatta volna, talán nem, messze ültem a korrekt ítélethozatalhoz. A második félidőben megint 2 kisebb és egy hatalmas bravúrt szállított le. Ma sem rajta múlt a vereség, lassan rátalál a tavaly ősszel még meglévő fonálra. Ami nagyon jól is van. 6.

LOVRICS: Jól kezdett, látszott, jót tett neki a Sió elleni második félidő, a gól, s az ott látott jó játék. Aztán a paksi gól után a csapattal együtt besült, a második félidőre pedig hullámzó (gyenge vs. átlagos) teljesítménnyel rukkolt elő. A Kapos ellen ezért legalább egy fejesgólt kérek jóvátételként! 4.5.
DEBRECENI: Szokásos teljesítmény jött tőle az első félidőben, a jobb verziók közül. A másodikban a gólnál megint bolygó hollandit játszott, majd a záró paksi kontráknál is inkább csak nyomozta az ellent, s a labdát. Hát, hát… 4.5.
BOTIS: A meccs háromnegyedében biztosak voltak Debivel hátul, de inkább a tavaszi jobb teljesítmény-változatokat értve ezen a biztosságon, semmint a tavaly őszi nyugodt hátsó betonozást. A második félidőben ő is bizonytalankodott nem egyszer. 4.5.
HAJDÚ: Úgy fest, amikor esélyt kap, hogy kiszorítsa aktuális posztellenfelét, valahogy sose megy neki a nagy villantás, de ezt valahol meg is értem: nem lehet jó érzés úgy játszani, ha nem érzed az edző bizalmát. Norbi ma is szétgörcsölte magát, és a játék amúgy se ment neki, de a nagy baj az, hogy ezzel nem is nagyon lógott ki az egész védelemből. 4.5.

FAGGYAS: Milánról bebizonyosodott hogy vállalható cserejátékos, de kezdőnek még kevés. Bár a tiszántúli gyalogkakukkról legalább elmondható: néha lövésre is vállalkozott. Összjátékba bevonhatósága ma nagyon gyenge volt, viszont ami utána jött, az még őt is felértékelte. 4.5. Cseréje, Vernes Ricsi ugyanis szokás szerint hozta azt a se íze se bűze, akaratgyenge előadást, amit a Vasas ellen ősszel és tavasszal is már láthattunk tőle. Noha technikailag az egyik legizgalmasabbnak tűnő akadémistánk, egyszerűen a felnőtteknél úgy szerepel, mint egy elkényeztetett kiscsávó, akinek ha nem jönnek be az első húzásai, inkább megsértődik és leáll. Cseréje, bár megalázó volt, ami egy fiatallal szemben nem mindig kifizetődő, sajnos teljesen jogosnak mondható. Kár. 3.5. Bozsovics váltotta őt tehát a végén 5 percre, és hozott mindent, ami kell a Bozsó show-hoz: kemény kapura fejelés helyett erőtlen bólintást, labdaátvétel helyett összeesést, lusta poroszkálást. Nyáron adjuk ki az útlevelét, ne is lássuk többet (-).
IVANCSICS: Gege küzdött, hajtott, de lassúsága ma még szembetűnőbb volt mint a közelmúltbeli meccseken. A második félidőre el is készült az erejével, Supka le is kapta őt a pályáról. Némethért könyörögnék a posztján, ám Norbit még nem érzi formában a Mester. Bár ennyi talán neki is menne, megkockáztatom – igaz nem én látom őt edzéseken. Gegének tehát 4.5, cseréje, Hadzics pedig kapott egy jó 20 percet, és két, a felkészülési periódus biztató elemeit idéző kiküzdött labdaszerzésén kívül nem sok vizet tudott zavarni elöl. Továbbra is talány, de ha nem tud bizonyítani a hátralevő meccseken, akkor nem irigylem a nyári keretátalakítás előtt… 4.5.
MARSHAL: Egy nagyobb hibája volt az első félidőben, különben korrektül hozta a z alapjátékát. Ebbeli örömömben egy alkalommal odáig merészkedtem, hogy vastapsot csalt elő belőlem a lelátóról, ám a kedvemet némileg rontotta a csapat körül mostanság ólálkodó (újabban épp  Bobálék kiközvetítésében jeleskedő), alattunk folydogáló olasz koleszterinmenedzser reakciója, aki szintén üvöltve éltette játékosát. A második félidőben egy fontos mentést mutatott be rögtön az egyenlítő gólunk után, majd kicsit elszürkült a  gárda egészével együtt – hogy a végén majdnem egyenlítsen. Ha kicsit hosszabbra hagyja irokéz punk taraját, most 2:2 a vége… 5.
VÉCSEI: Bálint szimpatikusan játszott ma is, igaz, egy fokkal gyengébben, mint az utóbbi hetekben megszokhattuk. Vernes pályatársával szemben azonban végig csatázta a meccset, felvállalta a párharcokat, és egy szép indítást most is prezentált. Persze ennél több kell, de nehogy már tőle várjuk el a húzóemberséget – épp elég baj, hogy sokszor  ő emelkedik ki magasan a csapatból. 5.
HORVÁTH ADRIÁN: Küzdős, rakkolós játékát most is hozta, az pedig nem az ő hibája, hogy támadójobbszélsőként erőltetjük, amihez nem elég labdaügyes – mindezt tizenhatos-környéki totojázásaival bizonyította is. Aztán olyan történt a második félidőben, ami valószínűleg valamilyen az univerzumban bekövetkező error eredménye: csukafejelt egy egyenlítő gólt. A mislényi terrier tehát feltette a koronát a mai teljesítményére – aztán bár a csapat szintjére szürkült vissza, ma a jobbak közé tartozott így is. Ez persze senkit sem dicsér. 5.

DÉLCZEG: A Sió elleni második félidőben mutatott teljesítményét dicsérte Supka és dicsértük mi is, tényleg úgy tűnt: elkezd előre játszani, ahogy egy csatárnak kell. Az első félidőben ma ehhez képest nyomott egy sztornót, és minden ment tovább a régi mederben: a ’98-’99-es Borgulyát idéző tökölészések, állandóan kapunak háttali játék, illetve a szögletzászlóhoz levezetett, majd elvesztett labdák… A második félidőben a gól előtti jó helyezkedést leszámítva ugyanezt hozta, első kapura lövése 10 perccel a lefújás előtt jött. Mondanám, hogyha a Kapos ellen felpörögne, még minden kijavítható, de hetek óta ezt ismételgetjük, és szinte sehol semmi. Sajnálom… 4.

* * *

Nyerhető, de legalábbis ikszes meccsen játszottuk el a szebb eredmény esélyét, úgy, mintha a csapat nem is nagyon hitt volna magában. Nagy kár. És ami még zavaróbb, az az: nem tudom azt mondani, hogy e teljesítmény mellett a vereség nem volt jogos.

Addig ne is várjunk hosszabb távon változást, amíg:

• beszarian játszunk, noha ez korántsem volt egy világverő Paks;
• a gerincét vesztő csapatunkban a kvázigerincet alkotó játékosok képtelenek huzamosabb ideig az erősebbik arcukat mutatni – ez a szinuszgörbe (itthon oké, idegenben besülés) kezd kicsit unalmas lenni;
• a minden valamire való oktatóvideón is alapkellék MITNEMSZABAD szitukból a védelem üzembiztosan lehoz megint kettőt (egy jó célzókával bíró Böde ne lőjön szabadon… egy beívelésnél miért van tök üresen az ügyeletes paksi cserególvágó?)…

Kár ezért a meccsért. Ha a presztízs-negyedik pozíciót tartani akarjuk (állítólag akarjuk) akkor a nyakunkon lihegő Paks leszakítása defaultból kellett volna megtörténjen. Nem tettük meg. Jön a Kaposvár, amit verni kell, aztán még 2 nehéz és kiszámíthatatlan túra, meg érkezik hozzánk a Debrecen. A kínálkozó esélyt ezeken sem lesz könnyebb megragadni. Pedig ha minél előrébb szándékszunk végezni, most már ezeket kell.

Nem lesz sétagalopp.

Fotó: Lovi – 1909foto.hu.

Pénteken volt a meccs, hagytuk kicsit ülepedni. Mondjuk nem nagyon volt mit, mert láttunk már ennél jobb focit, vagy élvezetesebb stadionhangulatot, de talán még a sör is hidegebb volt régen. Most azonban csak a formában lévő Siófok jött, és kivételesen nem a szokott null-nullt, esetleg null-egyet szenvedtük ki magunkból, hanem picsáztunk – igaz, amolyan honvédos módra. És nyertünk – de valójában nem csak egy meccset.

Mert valóban, mit is nyertünk a Siófok ellen?

1. Tartást

Hogy képesek vagyunk. Az első félidőt nagyjából ott folytattuk, ahol Újpesten abbahagytuk. Mentünk előre, akartunk, de semmi sem jött össze. Helyzetünk, momentumunk sem nagyon volt, a Siófok kapufát is lőtt, mi – nézők – pedig bosszankodtunk, de megedződtünk annyira az elmúlt hetekben, hogy ne nagyon akadékoskodjunk a látottak miatt.

Aztán jött a második félidő, a védelmünk összehozott egy parádés gólt (Botis – Vidovic – Lovric, fontos: ezúttal az ellenfél kapuja előtt!), ami talán kissé feledtette, Botis és Lovric is rettenet formán kívül, utóbbi ráadásul hetek-hónapok óta. Szeretem Ivánt, de lassan eljutunk oda, hogy feltesszük magunknak a kérdést: miért? A válasz pedig nem lesz más, mint az elkeserítő: dehát tavaly tavasszal jó volt, sőt házigólkirály. Ennyi? Ennyi. Miközben sokkal, de sokkal több van benne.

Vezetünk, de a Siófok nem adja fel, nekik van játékuk, amit  valamiért játszani is akarnak, de úgy, hogy 90 percen át ragaszkodnak hozzá. Jogos, ennyi van bennük, ezt tudják, bármi másból gond lehetne. (Élő példa: Mezeyt kérdezték a 0-6-nál, hogy félidőben miért nem változtatott? A válasz ugyanaz volt, mint a siói: ezt tudjuk.) Szóval kontrázgat a Siófok, helyzetei vannak, Szabinak bravúrral kell védenie, és akkor, valamit teljesen váratlan történik. Hore passzát Gege vágja be a bal alsóba, úgy, ahogy az tőle elvárható lenne. És ez az a pillanat, amiért a sportot, és azon belül a labdarúgást szeretni tudjuk. Ahogy Gegében valami felszabadul, ahogy rohan a kispad felé, ahogy mindenki a nyakában … és ahogy a szurkolók egy pillanat alatt elfeledik a múltheti bakit, az első félidős betlit, a fordulók óta mutatott kilátástalan játékot. Szép pillanat volt, na.

Közben Szabi véd egy újabb hatalmasat, hogy bevezethessük vele az utolsó gólunkhoz kapcsolódó bekezdést. Vécsei. Tudtuk, hogy van a srác, és tudtuk, Supimester – ha lehet – csak végszükség esetén játszatna minden előzmény nélkül egy fiatalt teljes meccseken, de most, hogy a körülmények rákényszerítették, és Németh Norbi hiányában, valamint Gege gyenge formája miatt, gyorsan kellett egy instant bevethető, előrejátékban használható belső középpályást. Sikerült, és valljuk be, az elmúlt fordulók alapján: parádésan. Bálint a tavalyi bajnokságban került fel egyáltalán az U17-ből az U19-be, és ezzel párhuzamosan az NBII-es csapatba, hogy ősszel már ott legyen viszonylag stabil alapember. Szinte Thomas Müller-i pályaív – kicsiben. Ha valakiről hisszük, hogy megragadhat, az talán ő (és a látottak közül Czár Ricsi), mert a fizikuma, tehetsége megvan hozzá, és ha ráérez az élvonal tempójára, hangulatára, akkor semmi gond nem lehet.

(Persze épp az apropóját hagytam ki az előző bekezdésnek.) Vécsei olyan labdákat szór már hetek óta a társaknak, amiket viszonylag ritkán látni a Bozsikban, de talán még az NBI-ben is, vagy ha nagyon klubsovén akarnák lenni, idebiggyeszthetnék egy Elbától keletre alapmodorosságot is. Amit Délczeg elé tálalt a védők között, az olyan volt, hogy előbb torkomon akadt a serital, majd, mint az a rajzfilmekben is történni szokott, sűrű permetként hagyta el a felpüffedt pofazacskómat. (Én így szoktam ilyen szituációkban elképedni.) Kár, hogy Délczeg elől felszedte Rybansky, vagyis a fene tudja, mert jött Faggyas, és brutálisan felvágta a ficakba a kipattanót. WTF? A bajnokság kezdetekor még a miért? kategória középmezőnyébe sorolt Faggyas második gólját szerzi, biztatóan játszik, és ha a labdáit elsőre képes lenne megjátszani, nem pedig valamit bénázni, majd a visszaszerzettből (becsületére váljék) megindulni, akkor még több lehetne benne.

Tehát tartást hozott nekünk a Siófok elleni győzelem. Csináltuk tovább azt  – még ha némi kényszerű módosításokkal is -, amit elterveztünk a tavaszra, hoztuk az újabb fontos pontokat, győztünk, miközben ebben a meccsben – kis pechvogellal- még az is benne lehetett volna, hogy kapunk egy hármast.

Érdemes megnézni a lefújáskor a pályán lévő csapat összetételét: Kemenes, Lovric, Botis, Debreceni, Vidovic stimmt, velük számolunk, ennél jelenleg nincs jobb és több a keretben. Előttük viszont Marshal, Hidi (10 perc, Gege helyén), Hore (jobbszélsőként!), Faggyas, Vécsei és Délczeg. Gondoltuk volna? Gondoltuk volna, hogy ezzel a csapattal is stabilan tartjuk a negyedik helyet?

2. Újraértelmezést

Kezdjük a (majdnem) sajnos résszel. Délczeg az egyik kedvencem a csapatban. Vagyis az egyik, akibe beleláttam nyáron mindent, ami kedvenccé tehet valakit egy csapatban, kiváltképp a Honvédban. Szeptemberig tartotta magát az álláspontom, szimpatikus volt a küzdése, ahogy a saját ötösünkön szabadít fel, szimpatikus volt az alázata, ahogy elfogadja, néha bizony a jobbszélen kell majd játszania, és szimpatikus volt a bizonyítani akarása, ahogy testi épségét sem kímélve odatette magát. Csak épp az a nyamvadék gól hiányzott belőle, amitől csatár lesz valaki. Szeptember végére még csak kínos volt, Torghelinho érkeztével – és padra szorultával – időlegesen befagyott a státusz, de tavaszra már kellemetlen lett.

A Pápa előtti meccs előttre tettem le róla végleg. Én. De, hogy mekkorát tévedtem, azt épp az elmúlt három meccsen bizonyította: talán várnom kellene még egy kicsit. Mostanság ha labdát kap előre fordul, ha mást nem, faultot próbál kiharcolni, továbbra sem kíméli magát, és néhanapján még helyzetbe is kerül – saját jogon. Tőlem kap újra néhány meccset, mondjuk az idény végéig. Délben benne van/lenne a potenciál, csak valamiért nagyon nem akaródzik kijönni.

Második delikvensünk Hadzic, akitől nem keveset vártam a tavasz elején. Az állandó sérülései (a műfüves felkészülés utóhatása?) és a töketlensége, – amit együtt mutatott a csapat többi tagjával -, kőkeményen kikezdte a vele kapcsolatos szurkolói elvárásokat (is). Mostani visszatértéig simán képes voltam védeni akár egy-egy korzótól a hátsó mosdóig tartó sétán oda-vissza, esetleg a büfé előtti sorban állva röptében, de a Sió elleni első félidő után talán a maradék hitelüket is elvesztették kósza mondataim. Egyelőre fogadjuk el Supka érvelését, hogy sérülésből tért vissza, játszania kellett volna a második csapatban, és majd utána jó lesz – és hagyjuk egyelőre az Esados, Arsenijevices és hasonló hasonlítgatásokat, sőt, azt külön kérném, Bozsóhoz végképp ne. Vagyis Hadzic, ahogy Délczeg is, megkapja tőlem az idény végéig hátralévő meccseket.

Muflon viszont nem! Mufi, akiről én magam írtam le az őszi kaposvári döntetlen után, hogy Honvéd-mezben ennyire szerencsétlen rossz futballistát még nem láttam, és már azt tippelgettem (mondjuk tartom, hogy jogosan), hogy Supimester csak azért játszatta, mert átnyúltak a feje felett és játszatnia kellett. Szóval ez a Muflon (Marshal Johnson, de mi középső neve – Mfon – után Muflonnak hívjuk) lassan az egyik kedvencemmé növi ki magát! Így, felkiáltójellel a mondat végén, és igazat adva RW-nek, valóban szeretnék egy piros-feketébe öltöztetett muflon-plüssállatot.

Az első félidőben egy Vidofic-féle okos bedobásra (hihetetlen, hogy ezt külön ki kell emelni, de ha egy játékos körülnéz a támadóharmadban a taccs előtt, és az üresbe futó embernek dobja, akkor azt bizony ki kell emelni – szánalom, de itt tart a magyar futball) úgy érkezett, hogy kapcsiból-dropból lőve alig ment el a jobb felső mellett, pedig már vágódott lefelé. Később volt még két gyengébb próbálkozása, néhány indítása, labdaszerzése, vagyis hozta azt, amit ezen a poszton minimum kell, miközben mind Horénál, mind Hidinél és mind Akassounál tud előrébb játszani, nem tapad rá a felezővonalra, ha támadásba lendül a csapat. Jó lesz ez Mufi, lassan sajnálni kezdem, hogy csak kölcsönben vagy nálunk.

És végül Faggyas(ról röviden). Tavasz elején úgy képzeltük, hogy lesz egy Ceolin-Tchami szélsőpáros, nekünk meg csupa jóság. Ceó azóta a keret közelében sincs, Tchami pedig hol a jobb, hol a balszélen tűnik fel, mert univerzális, vagy legalábbis neki és nekünk mindegy. Lement néhány forduló, és megjelent a Faggyas néven futballozó jelenség, a csatárból lett szükségszélső (vagy valami hasonló), és ettől valami jobb, de legalább más lett. Milán többet van labdával, a barátságuk nem csak a “nagynehezen leveszem, majd futok vele a vonalig és meglátjuk mi lesz, dehafelvágnaktizi”-féle megoldásokra korlátozódik. Benne van a csel, a váratlan, és furamód a gól is. Három és fél évre írtunk vele alá, és most jutottunk el arra szintre: kezdünk kíváncsiak lenni, valójában mit tud?

3. Lehetőséget

A Siófok elleni győzelemnek bizony a lehetőség maga is egy hozadéka. A lehetőség a negyedik helyre. Lassan 20 éve a közelében sem voltunk a dobogónak, de még a felsőháznak sem, most pedig itt a lehetőség.

4. … és az ehhez kapcsolódó értetlenségemet

Az elmúlt években talán egyszer sem szidták annyira a csapatot a szurkolók, mint mostanság, talán soha nem maradtak annyian és tüntetőleg távol, mint mostanság, pedig most a negyedik hely a cél – és nem az évek óta megszokott 10-12.

Rendben, a tulaj egyre inkább kezdi elvetni azt a bizonyos sulykot, amit nem illik ilyen pozícióban, és rendben, ezzel párhuzamosan a csapat játéka is közelről súrolja a kiábrándító határát, de ettől még a Honvéd éri el az eredményt. Amikor majd valamikor visszagondolunk erre az idényre, nem fog érdekelni a tulaj, nem fogunk emlékezni a mutatott játékra, Marek Kostolani vagy Harmony Ikande csak egy rossz emlék lesz (ha lesz), viszont a negyedik hely megmarad, az kőkemény statisztika, az eredmény. Körökkel verünk mindenkit, aki számít. Hol a Fradi, az Újpest, a Vasas? A sokszoros költségvetéssel működő Videoton mennyivel van (csak) előttünk?

Kifutott idény? Az! De kit érdekel? Hadd örüljek végre a sikereknek úgy, hogy ahhoz helyezés is társul, és hadd ne kelljen szégyellnem magam a negyedik helyen, és hadd ne legyek attól nagyobb honvédos, hogy a stadion közelébe sem megyek, csak mert valami nem tetszik, amikor épp pont valami tetszik.

Tudjuk, sok dolog kell ahhoz, hogy valaki kitartson. Fontos a tulaj, fontos a hangulat, fontos a létesítmény, fontos a csapat játéka, fontos a csapat játékosaihoz való kötődés, fontos az eredmény, fontos a táblázaton elfoglalt helyezés, fontosak a barátok, fontos még annyi minden. Tudom, ebből talán csak a helyezés van meg jelenleg, de aljas módon nem említettem a mérlegen lévő súlyok legnagyobbikát: a honvédosságot, a kispestességet. Az már rég rossz, ha a szurkolói lét alapkelléke kopik meg!

Én ezért fogok kitartani a csapat (klub!) mellett. Ha a tribün oldaláról elnézek a vasgyár mellett kissé jobbra, akkor a távolban, három utcára a stadiontól meglátom azokat a jegenyéket, amik annak a háznak a kertvégében nőnek, ahol az egész gyerekkoromat töltöttem, ahonnan napi program volt kijárni a Bozsikba, nézni a fakót a hátsó füvesen, vagy csak Gyimesiék edzéseit. És igen, ha egy-egy meccs el is tud bizonytalanítani, sörtől mámoros tekintettel még mindig oda tudok nézni a vasgyár mellé (kissé jobbra), és megnyugszom. Amíg azok a kurva jegenyék ott lesznek, addig én is!

Bár az újpesti játék okozta csúf kelés még nem száradt le egészen a kispesti fizimiskáról, azért Supka mester és a csapat végül egy nagy fehér flastrommal azért elfedte a csúf heget, kb így összegezhetjük a tegnapi este történéseit. Ahogy vártuk, sajnos kevés néző előtt, viszont remek időben feszült egymásnak a két csapat és részünkről egy borzalmas első félidőt -mely után magam biztos voltam a szokásos, utóbbi évekbeli Sió elleni 0:1-ek, 1:2-k folytatásában, végül nem ez történt, hanem szerencsére a csapat mutatott egy kicsit a tavaly tavaszi hazai biztos menetelés-féleségből – a retrohangulatot fokozandó a 3 gólból kettőt a tavalyi áprilisi hősök, Lovrics és Ivancsics szállítottak. 3:1 tehát ide, de lehetett volna több is, így némileg megenyhült szívvel osztályozhat a szűk egy hete még gyehennáért kiáltó RW. Nézzük!

KEMENES: Szabi szerencsére ma nem a KirályGáborKapusSuli DVD-ről ellesett kijöveteleivel riogatott, inkább tolt 2-3 kisebb védést és egy nagy bravúrt a második félidőben. Némely szögletnél volt, hogy bizonytalanabbnak tetszett, de öklözései ekkor is bejöttek, szóval nem volt gond. Így kellene mindig. 6.

LOVRICS: Lovresz az első félidőben kriminális volt: labdakezelési hibák, fölösleges kezezés, rossz passzok. Mire azonban felapplikáltuk volna a korzókorlátra a “Mogát a kezdőbe, Supi” molinónkat, a második félidőre a horvát torony megposszant, nyomott egy trademarkos fejest, ezt követően egy extatikus gólörömöt, majd ettől megnyugodva elkezdte a tavaly tavaszi felfutásait ismételni a jobbszélen. Na ezt az Ivant kedveljük mi nagyon. 5.

DEBRECENI: Három olyan labdába éréssel kezdte a meccset, hogy azt hittük, ma ő lesz a betliBotis, de aztán összeszedte magát és az utóbbi hetek kockázatmentes sztenderdjét hozta le, ezért az 5-ös ma is kijár.

BOTIS: Visszafogott volt és kevesebbet vállalt, látszott, megviselte az utóbbi hetek formahanyatlása. Szívesen javasolnám, hogy 1-2 fordulót pihenjen, majd újult erővel térjen vissza, de nincs alternatívája. Ami még nagyobb baj: mostani gyengébb formája ellenére jövőre úgy fog hiányozni, ha megy, mint egy falat kenyér, mondhat bárki bármit… 5.

VIDOVICS: Végre eredeti posztján játszott és nyújtotta az utóbbi hetekben megszokott játékát, ami már-már az ősz eleji Novák Alexiszt közelíti. Igen, csupán már-már, mivel felfutásai, bár lendületesek, rendre benne van a hibapotenciál, ami sokszor be is következik, ezekből nem egyszer tegnap is majdnem baj lett. Ágyúzása gólt ért volna a végén, erre abból is gólt kaptunk. Hasznos tagja egy magyar középcsapatnak de nagyratörőbb célokra kevésbé megoldás – igaz, minket nem is fenyeget a “nagyratörőbb célok” jelenléte sajnos. 5.

TCHAMI: Kopírozhatom be az elmúlt hetek értékeléseit: gyors, rosszul passzol, gyengén lő, mégis fontos láncszem, bla-bla bla. Mindez tegnap este is igaz volt, ám meglepő módon az értelmesebb passzokból kiszállása után több lett – és ez nem azért meglepő, mert ő szállt ki (egy 5-össel, mondjuk), hanem mert Horváth Adri érkezett a helyére. Bizony, a mislényi bulldog ma jobbik arcát mutatta, és hiba gyalázta őt mellettem permanensen egy korzós hang-imperátor, hogy “NBIII-mas szint“, szerintem kullancskodásban már abszolút vállalható a Hore, és tegnap is mutatott összjáték-kompatibilis elemeket. Nekem ez tetszett. 5.5. (Az még inkább, amikor a korzó már felállva tapsolt cseréjekor, ugyanis az egész stadionban csak a derék Adri nem vette észre, hogy Hidi mezét erőlteti magára percek óta nagy erőkkel. EPIC.)

IVANCSICS: Gege megosztó játékos és személyiség, itt a blogfórumon is. Magam pont középúton vagyok: emberileg nincs vele nagy gondom, mint a többségnek, de nem is ájulok el tőle játékosként. Elismerem képességeit, ám már lemondtam arról, hogy Piroska vagy Németh Norbi után ő lesz a következő középen is jó, a feladathoz felnövő ballábas arc. Ehhez kevés. Supka tegnap erőltette, hogy bizonyíthasson, s ha nincs a gól, ami szerintem az egy értékelhető momentuma volt, akkor ez bizony nyögvenyelősködésbe fulladt volna… nem volt jó indítása, és lassú is sajnos. A lába persze még ász, ezt a góllal bizonyította is. Szóval, azt mondom emberileg járt neki a taps a cserekor (látszott, hogy bizonyítani akar), a játékért  viszont  még nem annyira. 5-ösét csak a sorsdöntő találat miatt adom meg egy 4-es helyett. Cseréje, Hidi nyomhatott egy-két sprintet, meg tett egy-két ezúttal jó labdát. Talán neki is jót tett a pihenés, lassan megnézhetjük őt egy egész meccsen is (-).

MARSHAL: De csak lassan, mert Muflon barátunk bebetonozta magát a kezdőbe! És jogosan! Még nagy kritikusa, Hanta kollega is elismerően hömmögött a Borsodijába a korlátnál, sőt, az egyik Marshal-bombát követően már egy plüssmuflon beszerzését vizionálta magának, amire majd varr egy Honvéd-mezt. Lelke rajta! Mindenesetre afro szűrőnk tegnap is megoldotta feladatát, egyre magabiztosabb, és állandó hátrapasszai mellett többször is jól tört előre, s ha még gyakorolja is a lövéseket, ebben jobb lehet, mint Akassou. Kár, hogy kölcsönben van csak itt ő is, ha minden igaz…6.

VÉCSEI: Az első, hosszabb távon beválni látszó akadémista, ezt most már kijelenthetjük. Mi lett a tavaly ilyenkor Győrben daraboskodó kis arcból, csak pislogok. Odateszi magát, nem “verneskedik”, ha ütközni kell, és ma megint volt egy remek és egy egyenesen zelenkai labdája, amit mondjuk Gegétől várt volna év elején a szurkolósereg, de most Bálint hozza ezeket. Ha még tovább érik és még többet vállal majd, akkor hosszú idő után lehet egy örömteli juniorunk. Hajrá! Meg kell adnom a 6-ost ezúttal is, nincs mese!

DÉLCZEG: Supka az interjúban dicsérte őt a második félidő miatt és tényleg, akkor egész ügyesen került helyzetbe kétszer is, kár , hogy egy alkalommal gyáva megoldást választott, egyszer pedig Ribánszki védett bravúrral. Lassan tehát látok esélyt Dél bepörgésére, a következő fordulókban azért lesznek verhető ellenfeleink (Paks, igen, Kapos, sőt, Pécs!), ha most még szerezne némi önbizalmat néhány góllal, mindenképp megtartanám őt jövőre is… 5.

HADZICS: Sérülésből tért vissza és szenvedett egy félidőt: tegnapi játékunkhoz lassú volt, most típusilag nem illett a csapatba. Diósgyőrben, vagy itthon a DVSC ellen jobban kijöhet majd erőszakossága – ha addig le nem sérül újból. 4.  Cseréje, Faggyas, nekem eddig nem volt a szívem csücske, kicsit korai Dobos Attilára hajaz, aki pörög, pattog, csak néha a labdában bukik fel, akkora a fordulatszám. A gólt viszont szépen beheggesztette, és bizony ez előtt és után volt több jó kényszerítő-részvétele is. Gyorsnak meg gyors. Nem tudom…talán lehet még belőle valaki nálunk, bár még szkeptikus vagyok, ma azért az 5 kijár.

* * *

A korzó létszáma és hangulata, “teljesítménye” a csapat tavaszi formájához igazodóan visszafogott volt. Mosolyra csak akkor húzódott a szánk, mikor megláttuk, hogy az egyik (amúgy rendszeresen Puhlbérencező) törzstag a korlátra támaszkodó Puhllal eszmecserél kedélyesen az első félidő derekán, illetve amikor a Kispesten is méltán népszerű őszapó partjelző kapta meg a Pápa ellen kezdőrúgó korzólegendától a Bujtor-féle Csöpi filmekbeli Székhelyi József monológokat idéző “Mit csinálsz, te… te… teeeeee… te…mit cs…te…mit…te…mit…te…te….ö…. K***A ANYÁD.”-szentenciát, ami azért szoftos derültséget okozott. A Kapos ellen reméljük, még többet és meg jóízűbben tudunk nevetni – és örülni.

Címképforrás: noticiasdelsol.freeblog.hu