Mastodon

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

Valaki mindenképp negyedik lesz

Szám bácsiIlyen is régen nem volt. Illetve olyan volt, amikor számolgatni kényszerültünk egy-egy bajnokság végéhez közeledve, de akkor az úgy szólt, hogy mennyi és hány pont kell még a bennmaradáshoz. Helyezésről, pláne nemzetközi kupás helyről mifelénk régen nincs szó, korábban meg nem számolgattunk, mert csak az volt a kérdés, hogy hány pontot verünk a másodikra.

A helyzet új, de megbírkózunk vele. 1995 után újra élcsapatnak számítanánk, ha valaki ránéz a tabellára, és mondjuk a szeme nem járja végig a teljes sort, hogy kiderüljön, az élcsapat ebben az értelmezésben nem más, mint a legszerencsésebb középcsapat.

Fontos ez a negyedik hely egyáltalán? Igen! Egy klubnak, különösen egy Kispestnek nem lehet soha más a célja, mint a dobogóért harcolni, vagy legalább annyi csapatot megelőzni, amennyit csak tud.

Megérdemelnénk a negyedik helyet? Igen! A bajnoki rendszerű tornáknak az a lényege, hogy a résztvevők gyűjtögetik sorra a pontokat, majd év végén ezeket a pontokat összeadják, és akinek több van, az nyert. Ebből következik, hogy ha legalább annyi, vagy több pontot gyűjtöttünk, mint más csapatok, akkor érdemeink elismerése mellett valahányadikak leszünk. Például negyedikek.

De az utolsó négy fordulóban csak egy döntetlenünk van, háromszor kikaptunk. És? Előtte meg 25 fordulóból behúztunk 12-őt, döntetlenre adtunk hatot, vagyis csak hétszer kaptunk ki. Ráadásul ezekre a fordulókra (bajnoki hajrá) a többi közvetlen vetélytárs sem lehet büszke, ha ez számítana bármit is. A Paks ötöt kapott Szombathelyen, a Kecsó kikapott Pápán, a Diósgyőr pedig a sírból hoza vissza a sanszát épp ellenünk.

Szóval számolhatunk nyugodtan.

Negyedik a Honvéd, amennyiben:

győz. Mivel egy pont előnyünk van a többiekkel szemben, igy ez nem is lehet kérdéses. Mind közül a legtisztább helyzet, messzemenőkig szurkolóbarát, nem kell figyelni a más pályákat, meccs helyett a livescore oldalait frissítgetni mobilon.

döntetlenezik, és

  • a Kecskemét is legfeljebb döntetlent játszik Siófokon, valamint a Paks otthon a Fradi ellen.
  • A Diósgyőr ebben az esetben mindegy.

kikap, és

  • a Paks legfeljebb döntetlent játszik a Fradival, a Kecskemét és a Diósgyőr pedig nem nyer.
  • Ha a Kecskemét egy pontot szerez, akkor ugyanannyi győztes meccse lesz, tehát a gólkülönbség számítana. Jelenleg mi +7-en állunk, a Kecsó +8-on, ami csökkenni fog kettővel, mert egy fegyelmi határozat értelmében a Fradi elleni 2-1-es vereségét 3-0-ra módosították. Mivel jelen verzióban a Honvéd kikapott,a +7 legalább +6-ra csökken, ami megegyezik a Kecskemét mutatójával. (Ha kettővel, vagy többel kapunk ki Pécsett, akkor nincs miről beszélni, a Kecskemét pontszerzése esetén.)
  • Amennyiben a Honvéd és a Kecskemét is +6-os gólkülönbségen ragad, akkor a több lőtt gól fog számítani (ha jól tudjuk), vagyis nekünk úgy kell kikapnunk eggyel, hogy az legalább 4-3-as végeredményt jelentsen, valamint többet lőve, ha Siófokon nem 0-0 a döntetlen.
  • Az egymás elleni eredmények a Kecskemétnek kedveznek, és gondoljuk ez fog dönteni, ha minden mutatónk megegyezik.
  • Ha kikapunk, és a Diósgyőr nyer otthon a Vasas ellen, akkor azonos pontszám mellett, de több győzelemmel mindenképp megelőz minket.

Nézzük a realitásokat. A Diósgyőr nyilván nyer a harmatos Vasas ellen, tehát minimum egy pontot el kell hoznunk Pécsről. Ha ez megvan, hatodiknál rosszabbak már nem lehetünk. A Paks-Fradi bármi lehet, de vendégsikerre nem szívesen játszanánk józanul, tehát totós nyelven legyen 1X, azaz nekünk három, illetve egy pont kéne az üdvösséghez és a reménybeli kazahsztáni túrához. A Siófok otthon bárkire veszélyes lehet, a döntetlen pedig minimum benne van. A Kecsó hektikus, bárkitől ki tud kapni, ahogy bárkit képes lehet elverni.

A lényeg, hogy iszonyat valószínűtlennek tűnik egy egyszerre nem nyerő Kecskemét és Paks (a Diósgyőr miatt mindenképp kell a pont Pécsett), vagyis csak a győzelem jó nekünk, ha komolyan gondoljuk a negyedik helyet.

Szombaton tehát lehet szurkolni a helyszínen (nem lesz tévéközvetítés!):

  • 15h Pécs – Honvéd
  • 15h Paks – Fradi
  • 15h Siófok – Kecskemét
  • 15h Diósgyőr – Vasas

tabella

Vajon kiket utoljára otthon?

Valaki biztosan búcsúzni fog, a kérdés inkább az, minket ez a várható tényszerűség mennyire vág majd földhöz? Ki lesz az, akiért sírni fogunk, ki az akiért nem, és ki az, akiről majd utólag fedezzük fel, mekkora értékünk is volt. Valamint Bozsó.

Hazai idényzáró következik, hogy még egyszer együtt lássuk őket, sőt, a taps is kijár, hiszen az elmúlt másfél évtized legjobb bajnoki helyezése lóg a levegőben.

Behari a Balaton mellől.

Szép az idő, a víz még hüsi, Sorin pedig Botis tanár úr. BL-döntő Földváron, én mégis az öreg szamuráj miatt izgulok. Harmadik csapata vagyunk Magyarországon, eddig mindenhol három évet játszott, és nálunk most ért el ehhez a határhoz. Pedzegeti már egy ideje, hogy menne haza, most lehet, tényleg megteszi. Vagy elküldi Hemibá. Mindkettő benne van a pakliban, a lényeg, hogy a maradása necces. Hogy a posztjával, valamint a Kemenes – Botis – Debi – Gege – Délczeg fémjelezte kvázitengelyünkkel mi lesz, az most nem tartozik jelen behari témájához. Szóval ő az egyik vélhetően búcsúzó.

A másik talán Lovric. Ez ugyebár máris egy keményebb szint. Ivan messze-messze a tavalyi formájától, talán az sem túlzás ha azt mondjuk, egy igen gyenge éven van túl. Kispesten pedig az a szokás, hogy az ilyen évek után jön a kötelező viszlát. Remélem csak rémeket vizionálunk a klubház folyosóira, ezért róla jó lenne valami biztosat hallani. Ha másért nem, ő tudna pótolni egy esetlegesen távozó Botist.

Harmadik tippünk Délczeg, a szerethető csatár, akinek a leigazolása szinte terített betli. Három gól iszonyat kevés nagyjából húsz meccs alatt, a kaputól való permanens elfordulásai pedig ezen is túlmutatnak. Délnek nagyon kéne valamicske önbizalom, amit a Bozsikban talán sosem szerezhet meg. Esetleg máshol.

Ott van aztán a cséká, Hajdú érdekes helyzete. Szélen nem játszatjuk, balbunkóban viszont előtte van Vidó és Novák is. Ha jól emlékszem, Norbi egri, az Eger pedig feljutásra áll, hogy ősszel megkezdhesse a húszévente gyakorolt villámlátogatását az élvonalban. Vajon egy hazatérés szóba jöhet, ha Kispesten senki sem garantálja számára a kezdőt?

És akkor a lényeg: ki lesz az aki a kezdőket garantálja? Supimesteren néha azt érezni, töke tele az egésszel, nyűg már neki ez a klubmodell. Szerintünk a Honvédot szereti, a szurkolók mára elfogadták, az eredményeket csak ő hozta itt az elmúlt években, és mégis. Csak épp a tulaj. Nincs sportigazgató továbbra sem, nem egyértelmű Szalai Laci szerepe a hierarchiában, nem látni Supi kihez fordulhat, ha nem Don Emilióhoz. Ne szépítsük: Supit kőkeményen kifingatták Kispesten!

Sosem hittem volna, hogy a legendás nullegyes tavasz után én valaha Supka-pártivá nemesülök, és most mégis büszkén teszem mindezt. Hallani róla is csúnyákat, látjuk a hibáit is, szó se róla, de valahogy mégis működött a rendszere. Hatalmas kár lenne érte.

És akkor néhány szó a resztliről is. A Hore, Hidi, Akassou, Marshal Mufi négyesből utóbbi kettő tuti megy, előbbiek viszont teljesen súlytalanok. Tchamira tippünk sincs, nála kérdéses, hogy Supkán kívül ki játszatná egyáltalán? (Kicsit hangos a tévé, nagyon nyom a Bayern, négysajtos a pizza, a sör meg maci.)  Bozsónál reméljük nem élünk az opciónkkal, és visszaküldésével gyengítünk egy nemkicsit a jövőre potenciális vetélytárs Siófokon. Hadzic sötét ló, de ha Palásthy anno megkapta a sanszot a folyamatos sérülései mellett, akkor talán neki is megadjuk.

Az utolsó nagy kérdés egy hármas a stabil alapcsapatból. Ha Sánta nem véd, marad? Remek kapus, vétek padoztatni, de nálunk ugyebár ott van Kemenes Szabi. Akinek az idei nyár egy remek kilépési pont lehet valami jobb csapat felé. Ahogy Debinek is, és hallani bizony kósza hireket a Lokiról. Ezért a hármasért nem kicsit tudna fájni a szívünk, hiszen egyrészt talán nálunk véd az NB1 legerősebb kapuspárosa, másrészt pedig láthattuk télen, hogy három meghatározó játékos bebukása mivel jár(hat).

Hogy nem ennyire rózsás a helyzet, az a slusszpoén, mégpedig a sérüléséből felépülve sem játszó Németh Norbi, aki köré/mellé talán fel lehetne skiccelni a követkehző Honvéd tengelyét. Nála a helyzet annyiban speciális, hogy megérzésünk szerint Supi leírta őt, tehát ha az egyikük marad, akkor a másik nem.

Kemény lesz? Igen, de addig itt van még a hozzánk veretlensége tudatában érkező Debrecen megregulázása, illetve annak kísérlete. Az sem kisebb, de simán teljesíthető feladat.

A Kecsó ikszelt, a többiek velünk párhuzamosan, vagy előttünk kezdenek. Kezünk a sorsunkban, ha egyet nyerünk, kurva nagy pechvogelt kéne kilepkehálózni a madárállományból. Miért pont ne a Loki ellen? Az elmúlt fordulókban ugyan elhagytuk a pontokat, hogy végül izgulhassunk kicsit, miközben a játékunk jórész megvolt, a Dió ellen pedig már fociztunk is. Na, – merthogy nem olyan vészesen szar ez a csapat, csak valahogy nem jött ki belőle a saját tudása. Akár most is beleszaladhatna valaki abba a folyamatosan élezgetett késbe, hogy kijöjjön belőle egy jófajta hurkavacsora. (Hmm, nyamm-nyamm.)

Kezdőt nem tippelünk, legfeljebb Vécseit szeretnénk, ha igazán jól játszana, gólt lőne, mert ennek a tavasznak éppen ő a legkomolyabb hozadéka. Mondjuk ki: többen beleszerettünk, hisz végülis a saját kutyánk kölke, egy legalábbvadócz és egy talánpisont, vagy talán még több, egy Vécsei.

Búcsúzunk tehát idénre a Bozsiktól, és búcsúzunk néhány játékostól is, de nem akarunk búcsúzni az álmainktól. A negyedik helytől.

Szánalmas naphoz szánalmas meccs jár

Hosszú, zsúfolt és fura hétvégén vagyok túl, melyet megkoronázott csapatunk tegnap esti „hogyan veszítsük el a negyedik helyet” roadshow-jának ezúttal diósgyőri állomása. Amikor tegnap reggel felkeltem, úgy festett a helyzet: szarul vagyok, a hangom féli elment, van egy csomó munkahelyi meló, amit meg kéne csinálnom, de meccs is jó lenne persze, menni kéne, meg hát hívott egy régi jóbarát is, aki most épp miskolci lakosként Diósgyőrött tolja a létet kis családjával, de máig szívesen emlékszik az évi 1 Bozsik-beli látogatásaira még az egyetemi éveinkből. Ő nem Honvédos ugyan, de élvezi a meccshangulatot, és a Kispesttel miattam valahogy szimpatizál, hát most helyi lakosként már a Dióssal is, szóval hívott, hogy menjek le Miskolcra, aludjak is ott, meccseljünk együtt, s a találkozó után afféle derék sörsznobokként meglátogatjuk hazai kézműves sörfőzés egyik fellegvár-szerűségét, a Gyertyánost egy jó tökmagos seritalért, aztán házipálesz, vacsora, majd reggel haza. De akkor mikor melózok? Ekkor jött a remek ötlet: szakítva az autós hagyománnyal, legyen ez egy retro út, megyek vonattal, 2 óra az út le és reggel haza, laptopon melózás oda és vissza, és reggel úgy eshetek be a kollégák elé, hogy minden kész, aminek kész kell lenni. Közben a csapat behúzza a 3 vagy az 1 pontot, és valamelyest feledjük az elmúlt hetek gázos dolgait. (Valamelyest…). Jó forgatókönyv, nem?

Természetesen k….ra nem így történt.

Tudtomon kívül az egész tervem már szombat délután dugába dőlt, mikor Bag környékén egy tehervonat fogta magát, és kisiklott, de nem ám egyszerűen, hanem leamortizálva a fél sínpályát. Lezárások persze, terelések persze, ám vonatszakos barátom vasárnap délelőtt telefonon értesített, így rászámolva a 2 órás vonatútra +60 percet, még mindig jó lehetek egy fél 3-mas rajttal a Keletiből. Jegyvásárlásnál a péntárosnő is biztosított: 1, max másfél óra a késés: azaz  fél 5 helyett fél 6-6 fele lenn vagyok. Tamás ki elém az állomásra, autóval a stadionig, ott alázzuk a DVTK-t (vagy jó, oké, szerzünk megalázkodva 1 pontot, most már azt se bánom), majd töksör és fieszta. Király.

Ez király, igen, így leírva, ám a MÁV-féle forgalomszervezés már kevésbé. A Szolnok határában fekvő Újszászig terelődött el ugyanis utunk, majd onnan vissza Hatvanig, egy masszívan 1 vágányos pályán, ahol kb. minden menetrend szerinti és azon kívüli hajtányt el kellett engedni, mint szembeforgalmat. No e szakaszon akkora ferspétungot szedtünk össze, hogy este 7-re döcögtünk be a Tiszai pu-ra, én a magam részéről síkidegen, elfüstölt gyomorral meg idegrendszerrel, de legalább a meló kész lett. Volt rá időm…

Tamással megtalálkozás, kocsiba be, zúzás a stadionig, pont lefújják a félidőt, nagy hörgés odabenn, de nem vidám, oké, ezek szerint még jól állunk. Akkor be kéne menni. na igen… csakhogy Diósgyőrben az első félidő végére a pénztárak már zártak, jegy, á, az már nincs árusítva, a szeku nagyon szigorú, nem engedhet be, mer’ kamerázzák őt fentről. Ez MI?! Régen a félidőben bárhova bemehettél, jobb helyeken ingyen is, hát úgy látszik ez a korszak véget ért, de hogy még jegyet se adjanak ki, pedig itt nincs még szurkerkártyás szenvedés mint a zöldeknél. Óriási. Aztán a sajtóreferensünk szervál egy tiszteletjegyet, én bejutok, a jóbarát nem, mert neki már nem jut – én persze bemehetnék mint klubsajtós, ha a diósi rendezők vagy a mi oldalunkról a regisztrációért felelős arcok nem kavarták volna el a belépési listát. Marad a tiszteletjegy, szegény Tamásnak meg egy közeli akácfa, de engem bíztat hogy csak menjek, legalább legyen beszámoló a meccs egyik koszlott félidejéről, pedig ezek után kb kedvem nincs az egészhez. (Azért persze van.)

Beérek, meghúzom magam a főlelátó sarkában, 2 sorral a szotyolázó Faggyas fölött, a diósi tömeg közepén. Az eredményjelző 1:1-et mutat, na nem rossz, eddig 1 Honvédmeccsről késtem csak le életemben, 2007 őszén a DVSC ellen, ott 0:1-ről fordítottunk 3:1-re, lehet, megint szerencsét hoz ez az elcseszett beengedési mizéria? Hát nem.

Félidő indul, Tisza kilép, lő, megpattan, gól. Ezt követően diósi fölény, majd fölállunk, és jön az, amit ti a TV-ben, vagy a vendégszektorban, vagy épp Hanta linkelt videóján láthattatok: a tegnapi második szívrohamos időszakom. Vécsei, Németh Norbi, Gege, Hidi, lőtt itt mindenki, volt egy rakat helyzet, a másik oldalon igazából egy nagyon nagy, amikor a (számomra meglepően) Miskolcon igazán népszerűnek bizonyuló Seydi lőtt közelről és Kemenes bravúrozott egy hatalmasat. De nem, nincs egyenlítés, nincs katarzis a végén, ez nem az ősz, amikor Sanyi a végén bebassza a 93. percben, nem az ősz, amikor Abass csizmaszárral is beveri, ez a kérlelhetetlen, keserű, balfaszkodós tavaszunk, amikor a hosszú idő után végre lehetőséget kapó Németh Norbi elé kerül a bőr, de ő mellégurít… Hol az a tökmagos sör basszus?

A lefújás előtt már népünnepély bontakozik ki a vasgyári katlanban, „Aki nem ugrál az kispesti, hejj, hejj„, ugrál a kemény mag, ugrál a szembeszektor, és végül ugrál az egész tribün, nyugdíjas és diák, DVTK sálas családanya és DVTK-söröket felszolgáló kishosztesz, csak egy szürke dzsekis és most már szürke arcú szerencsétlen ül a lelátó sarkában egyedül, aki már arra sem figyel, hogy ezért valaki mindjárt fejbesomja, hogy hé, te nem ugrálsz, hát kispesti vagy? És ha megkérdezi, hát, igen, kispesti vagyok, de azt hiszem senkinek sem jut eszébe egy mondatot sem pazarolni rám, mert látják hogy elég büntetés ez az idei focitavasz nekem és minden Kispesternek.

Meccs lefújva, a rutinos öreg csókák szókavalkádjában („Sanyikám, szedd magad, a villamosra nem férünk fel” „Jóska bá hol van?” „A WC-n, tudod már nem megy neki gyorsan” „Miskolc az Isten” „Csak beindult ez a Tisza gyerek” „ÁléálénemérdekelmáscsakaDiósgyőr” stb) húzok kifele a stadionból, mivel nem lettünk regisztrálva így sajtótáj sincs, de most nem is bánom, Tamás kinn vár, meséli, 2 lelátószelet közt pont belátta a pályát, csak a gólt nem, de azt most már  megérti, miért sírok annyit a Honvéd helyzetkihasználásáról. Sanyarú végszó, irány a Gyertyános.

Ahol a kocsmárosnő épp zár. Tökmagos sör? Á, gyerekek, már bezártam, bekapcsoltam a riasztórendszert, ti ide nem könyörögtök vissza. Hm. Mi jön még?

Hát ami még jött, az viszont már nem volt annyira rossz. A kolozsvári konfról hazaérkező Tamás ugyanis párjával, a szintén remek arc Julival és a csöppnyi Luca lánnyal vendégül látnak egy kiadós vacsorára, amit hasonlóan kiadós transzszilván sörszortiment-fogyasztás követ, barna és fehér Ursus-ok, Timisoaranák és marosvásárhelyi cuccok sorjáznak az asztalon az ágyas szilva mellett (amitől meg veszettül másnapos vagyok). És valahogy ez a hűvös este a diósgyőri vár tövében, ezzel a békés kis családi idillel, ezekkel a barátaimmal akikkel mindig jó eltölteni bármennyi időt, szóval ez valahogy mégis értelmet adott az egész napi szenvedéssorozatnak.

Ami viszont kevésbé boldogítja olvasóinkat, hiszen ez nem egy RobWarzycha élete blog, hanem a Kispestünk blogja. Ott meg most minden van a fókuszban csak az idill nem. Eddigi életemben rám is igaz volt a Hornbys alaptétel: ha kezd megfáradni az alaphangulat, a KLUB, a CSAPAT mindig ott van és segít. Tegnap ez fordítva történt: a recens kispestnihilizmus újabb, ezúttal diósgyőri megtestesülése után pont a személyes barátság és élmények jelentették a kapaszkodót – ami egyfelől tök jó, de a Honvédosság nézőpontjából inkább annak az indikátora: megintcsak szürke hónapokat élünk át és attól félek azok elé is nézünk.

Lassan pedig követelek Hantától egy lélek-helyrebillentő optimizmusfröccs-posztot, mert a tegnapi nap után az most nem tőlem fog jönni.

Címkép: hvg.hu

A kiürült villamos

Nem tudom mi van velem, megszállta a lelkem egy-egy Sinkovics- illetve Malonyai orcát formázó cherub, vagy nem is értem, de merengő hangulat telepedett rám, és a merengő hangulat sokszor posztot szül. Nézzétek el.

 

Paksra autóztunk vagy Paksról jöttünk hazafele, már nem is tudom, de akkor vetődött fel köztünk az Ady Endre úti játszóterek, dühöngők problematikája. Hogy míg 10-20 éve (inkább 20) ha jött (a jellemzően) szombati meccsnap, hát nekünk családilag a legközelebbi, Corvin körúti megálló helyett sokszor a Határ útig kellet zarándokolni, hogy egyáltalán felférjünk, és bizony az Adyn végigzötykölődve a kopott UV-ken, hát csak a kiürült betonplaccokat láttuk, a kézilabdakapuk szomorúan sóhajtoztak, mert nem volt közönségük ezekben az órákban… minden kispesti panelsrác, wekerlei arc vagy kertvárosi labdaművész igyekezett a Bozsik felé, a Legnagyobb Királyt, a Cs-betűs védelmet, Bélát, a Pilukat (Vincze, Hamar) meg Durcit nézni. Később Pirit, Barit meg a lengyelt. A villamoson levegőt alig lehetett kapni, pedig jó időben a korhadt keretű ablakok üvegei is letekerésre kerültek. Én meg szorongattam Fater kezét, nehogy elsodródjak a tömeggel leszálláskor.

Olcsó zsurnaliszta fogás lenne most mindezzel szembeállítani a mai helyzetet, amikor már ez exHattyú-strandnál, a mostani lakópark mellett is felszállhatnék nyugodtan, nem fenyegetne a lemaradás. De a hangsúly most nem is ezen van, inkább azon, hogy manapság, ha végigvillamosozunk meccselőtti időben a Kispest tengelyét képező Ady Endre úton, hát a dühöngők is tele vannak (már ha tele vannak és nem a számítógép és a lakás hűse vonzza a megváltozott ifjúságot), mert ma már kit érdekel egy darabos Bozsó, egy primadonna Ceolin vagy éppen egy pitbullkodó Hore. Sőt, méginkább tegyük ide a hangsúlyt. Mert még a mai nihilisztikusabb években, amikor már csak egy kupadöntő mozgat meg nálunk 6-7000 embert, akkor is kijöhetnek olyan őszök/tavaszok, amikor 2-3000-res alapszámmal bőven vállalható hangulatban mennek le a meccseink – valljuk meg őszintén, ez az alapszám azért régen is jellemző volt, még a ’90-es évekbeli nagycsapati létünk során is, az átlagos meccseken…

Szóval ha ez össze tud jönni, ha a Győr elleni 2009-es sikerkor megállapítottuk büszkén hogy na azért csak megvannak az alvó drukkerek, ha a legutóbbi őszünkön -bármennyire is rangadók sorát hozta heteken belül a sorsolás szeszélye, de akkor is- megvolt a stabil is közepes nézettség, akkor is lengedezett valami focihangulat az Adyt szegélyező fák, a Templom téri krimók és a wekerlei platánok  felett… akkor miért kell ezt el**szni?

Mert itt valami nagyon el lett tolva. A téli záráskor a szurkolók részéről rég látott gesztusként egy handmade óriásplakáttal megajándékozott, régi idolját visszanyert csapat, egy CSAPAT járt le edzésekre a Bozsikba, már meg van egy láthatóan morálisan is szédelgő társaság a „játékoskeret” címszó alatt. Határozott koncepciójú edző ősszel, aki tavasszal vergődik a körülmények szorításában – és aki csak reménykedhetünk hogy nem hagyja el nyáron a süllyedő hajót. Focihangulat helyett pedig gyanúsítgatás a drukkerek részéről, szerencsétlen nyilatkozatok sorát kiadni képes tulajunktól egy mélyütés a mindig kitartó arcok felé, kongó és hangulattalan stadion. Megint eljutottunk ide.

Pedig nem kéne sok. Az őszi keret sem volt világverő 11, még értékében is jóval a Vid-Debrecen-Győr hármas alatt lehetett valahol.  Csupán volt egy sikerorientált edzőnk, egy erős csapatgerinc, két, a drukkeri önazonosulást segítő ex visszahozatala – és ennyi kellett, nem több. Boldog volt a kispesti közeg, lehetett hét közben tervezgetni a Bozsikbeli vagy vidéki túrákat, a kezdőtizenegyről tanakodni, hogy Dél mikor nő fel Sanyi és Dani mellé, hogy Gege vagy Zeli jobb alternatíva középen… Nem kellett sok, de ebben a magyar bajnokságban kis befektetés is sok mindenre elég – lásd a Paksot tavaly. De mi nem akartunk új Paks lenni, láttuk a téli szünetet. Miért nem?

A pénzügyi oldal érthető, ne verjük más faxgépével a csalánt, OKÉ. Hemynek ennyi van, nem mi tesszük bele ezt az összeget… de a szurkoló azért is van hogy véleményt mondjon- és a vélemény az az, hogy ennyiből is lehetett volna valami értelmesebb keretet összehozni/megtartani tavaszra talán… Oké, Danilo menjen, oké, Sanyit nem tudjuk megtartani, de pl. ész nélkül miért kell karmesterteleníteni (ez edzői felelősséget is felvet), és x db tucatlégiós (Navarrete, Porcari???) helyett talán egy használható csatár kellett volna, de ezeket már ezerszer átrágtuk. Rossz súgókra hallgat az Öreg (talján menedzser? évekkel ezelőtt a legendás rossz súgók, akikről sose derült ki, hogy léteztek-e egyáltalán?)…?  Vagy tényleg az MTK modelljét követi…? És nagy kérés lenne az árnyalattal értelmesebb kommunikáció a szurkolók felé? Sokat akar a szarka?

* * *

Szóval a villamosok kiürültek az évek alatt, gyakorlatilag és képletesen is. Egyre csökken a kedv, a még kijáró szurkolók száma, az amúgy anblokk presztízsét vesztő magyarfocidrukkerséget tekintve ami nem is csoda, de ennek ellenére nem szívderítő. A legutóbbi meccs után most kivételesen villamossal mentem hazafele -erre régen volt már példa-, és hát ültünk rajta vagy hárman. Persze mindez kissé demagóg megállapítás, hiszen én az interjúk miatt általában jó fél/háromnegyed órával a többi szurker után megyek haza, de akkor is, a stadion körüli csend, a kihalt utcák és a (most már ugyan hannoveri, de ugyanúgy) töküres villamos még a maradék optimizmusom is szublimáltatta.

És most nagyon nem tudom, hogy valaha megtelnek -e még egyszer ezek a szerelvények…

Fotóforrás: veke.hu

A szurkolók és a szurkolói oldalak jogairól

A hajtás után minden különösebb kommentár nélkül eredetiben közöljük az MLSZ és a Szurkolói Iroda között május 3-án létrejött megállapodást. A blog működésére nézve a 7-9. pontok lehetnek érdekesek, amelyek megerősítik az MLSZ márciusban bevezetett sajtórendjének azon látens/látható szándékát, hogy a labdarúgás népszerűsítésére, a labdarúgó eseményekről való tudósításra nem csak a hivatalos médiumok képviselői, hanem az általuk amatőrnek nevezett egyéb fórumok (szurkolói oldalak, blogok) is jogosultak. (Természetesen a klubok önkényes megoldásai továbbra is élhetnek, de talán pont egy ilyen megállapodás kell(ett) ahhoz, hogy felszínre kerüljenek az egyes helyeken még jelenlévő visszásságok.)

Nagyobb mérethez kattints a dokumentum alatti szürke sávban a Scribd felirat melletti első gombra.

Laphelyzet az utolsó fordulókra

Fagyi egy felesleges és egy szükséges taktikai faulttal begyűjtött kétsárgás pirosa miatt kihagyja a vasárnapi diósgyőri derbit. Dél állítólag sérült, Tchami büntetést kap a mestertől (meccskihagyás?), Hadzic úgy tűnik körön kívül, Bobál pedig szintén és állítólag begyűjtött egy sérülést a Rákóczi ellen. Vidovic már most sem játszott (sérülés), Czár meccshiányos, Vernes visszatért a második kerethez, szóval brutálisan beszűkült az amúgy sem bő keret. Ezért tartjuk fontosnak kicsit ránézni a laphelyzetre, hiszen hamár szegényember, akkor az ág is húzzon.

A sematikus ábrán azt láthatjuk, hogy ki mennyinél tart éppen. Az NBI-ben öt sárga után jön az automatikus eltiltás, vagyis Botis, Dél, Lovric és Tchami a határon mozog, ráadásul Lovricnak ez már a második lenne a bajnokságban. Vidovic, Debi, Marshal és Hajdú talán kihúzza év végéig. Ahhoz, hogy a Pécs elleni utolsó fordulót adminisztratíve kötelező büntiből mellőzzék, a Diósgyőr és a Loki ellen is be kellene gyűjteni egy-egy sárgát. Náluk nincs tehát jelentősebb para.

Azonban ha a másik négyesből egy is kiesik, igen. Lovric helyére ott van Moga vagy Baráth – ahogy a szurkolók szeretnék, illetve Hore, ahogy Supka szereti. Botis alternatívája Lovric, esetleg középről Marshal Muflon és akkor Hore kezd szűrőben. Végszükségben ott van a tarcsiból Bjelkanovic, aki az elmúlt évben még a kispadra is csak alig-alig fért oda. Tchami helyére jöhet Czár, esetleg a Pakson tesztelt Hore (úgy látszik a jó Adrián szinte bármelyik posztra elképzelhető, mondhatni univerzális játékos), netán Faggyas, akit addigra már nem érint a most még aktuális eltiltása. Délczeg viszont probléma. Nem mintha Dél annyira hozta volna az atombiztos csatárjátékot, de nagyon cseréje sincs (legfeljebb Hore ugyebár). Hadzic helyzete kérdéses, Bobál még fiatal és egyelőre kevés teljes meccsekre, Porcari nem megoldás, vagyis maradt Faggyas és Bozovic, vagyis a rémálom. (Hirtelen most nem tudjuk, Erdélyi a nagycsapattal készül, vagy a fakóval?)

Jelenleg így állunk, vagyis nem elég a szűk keret, a sérülések, az eltiltás, mindezek mellett még ott lebeg egy sneciző damilon lógó páncéltőkés zongora is a fejünk felett, bármikor leesésre készen. Fasza kis kilátások.

A miértek és a hanemlátomelsemhiszem meccse

Ilyen meccset ha egyszer látni egy életben, vagy legalábbis nagyon-nagyon kevésszer. Csaknem nyolcvan perc emberelőny (mínusz Faggyas), két kihagyott büntető, a második félidőben ötven-hatban métereket előretörő Debreceni, és csőd, totális csőd, úgy a pályán, ahogy a pálya mellett is. Mert …

… kedveljem bármennyire is Supimestert, ezt a tegnapot nem fogja tudni kimagyarázni nekem sehogy. Az alapprobléma egyértelműen Tchami lehozatala volt. Ügyes próbálkozás, és valahol el is fogadom a mindenféle megposszanás-elméleteket a jó Tchamiról, de ettől még fenntartom, maradnia kellett volna. (Bakker srácok és lányok, most tényleg egy Tchamiért sírok?) Tchami gyors, a Kaposvár emberhátrányban, szétfutni, szétfutni és szétfutni őket a délutáni hőségben. De megposszant, vagyis a sárgája utána attól féltek, benne lehet a piros. Legyen. De akkor …

… miért a Bobál-gyereket kellett behozni a helyére? Vécsei ki szélre, támadóban Bobál és Délczeg, Gege pedig előrébb jöhetett egy sorral. Az addig még a fülével is jó passzokat adó Vécsei hirtelen kikerült a játékból, légüres térbe navigálta az edzői ukáz. Egész meccsen megfigyelhető volt, hogy a széleket alig-alig használtuk, de erről majd később, mert itt is bőven van téma. Szóval Bobál be, Tchami le, váltás a korábbi 4-2-3-1-ről 4-1-3-2-re. Stimmt, fogadjuk el, hazai pályán, emberelőnyben, a Kaposvár ellen, miért ne? Hogy miért ne? Mert az alapjátékunk jó volt ehhez a meccshez, felesleges volt beletúrni. Sőt …

… úgy tűnt, erre Supimester is rájött, mert a Délczeg-Faggyas cserét nem tudjuk másra vélni (hacsak le nem sérült Dél, ami mellett szól, hogy valóban volt egy pillanat, amikor erősen húzta a lábát, de ellene, hogy a cseréje előtt még ő végezte volna el a második büntetőt). Szóval Délczeg le, Faggyas be a szélre, Vécsei középre, vissza az egész, amit alig 20 perce próbáltunk – teljesen haszontalanul. Amúgy ebben a pillanatban lehetett volna megfogni a meccset …

… de ahogy jó szokásunk, kihagytunk még egy büntetőt. Kész. Az elsőn még túltettük magunkat, játék nélkül is uraltuk a meccset, mert az ellenfél halovány volt, mindössze egy kószanégert hagytak csak elől a felvágott labdákkal kezdeni valamit, amiből pedig nem volt túl sok. Nem is maga a kihagyás ténye fáj igazán, az benne van a játékban, akár kétszer is egy meccsen, sokkal inkább az, hogy az ilyen – és hasonló – apróbb hibák tömkelegének köszönhetően állunk ott, ahol. Mert …

… lehet, hogy objektíve szarok vagyunk, de a mezőnyhöz képest semmiképp. Az elmúlt négy fordulóban úgy szereztünk négy pontot, hogy abban simán benne volt a 12 is. De a 10 mindenképp. Érdemes ránézni a tabellára, hol lennénk, ha nem magunkat akarnánk megverni? (Esküszöm, kitalálok rá valami módszertant, és bebizonyítom, hogy a Honvédot elverő Kispest önmagában is dobogós lenne, képzeljük el, mire mennének, ha egyszer nem egymás ellen játszanának?)

(Most tartunk félidőnél.)

A másodikban az volt a szép, hogy az érthetetlenséget, a magunk elverését szándékoló momentumokat a végletekig fokoztuk. Szinte az utolsó pillanatig bennünk volt a klasszikus tavaszi Kispest-faktor, hogy egyszer hagyjuk az ellenfelet 2-a-2-ben támadni, majd gólt kapunk belőle. Most megúsztuk valahogy, miközben …

… elől konzekvensen nem voltunk hajlandók használni a széleket. A jobbon Iván néha-néha kapott labdát, de a beadásai szánalmasra sikeredtek, és vagya az első emberhez érkeztek térdmagasságban, vagy jöttek a szokott hosszú és magasak az átellenes oldal – mögé. Fagyi inkább összekötőben kereste a helyét, hátha lőni tud, a szélen alig-alig tűnt fel. A másikon egy hirtelen ötlettől vezérelve Hajdú és Czár helyet cserélt, hogy majd (a küzdés és az alibizés között ingázó) Norbi megoldja a gólpassz témakörét.  Egetverő …

… butaság volt ez. Amint visszacsinálták, Czár máris kapott három labdát (vajon miért csak ennyit, és miért csak ekkor?), majd csinált belőle két helyzetet, hogy …

… két perccel később Bozsóra cserélje Supimester. Miért, Attila, miért? Igaz, hogy Czár picsafos volt az első félidőben, és igaz, hogy Norbi mögött sem lett jobb, de pont ebben a tíz percben kvázi a hátán vitte a csapatot. Bozsóval amúgy …

… visszaváltottunk a kétcsatáros játékra, bízva abban, hogy majd erőből megoldja. Távolról persze ez nem buta gondolat, hiszen addig mindent középen erőltettünk, Bozsó meg nagydarab, de ha jobban ránézünk máris két apró ellenérvet találunk: adegy, épp a behozatala előtti percekben kezdtünk éledezni a széleken; adkettő, Bozsó nagydarab, de/és nem virtuóz, aki 5-6 kaposvári védő között majd megoldja a lehetetlent. Szóval maradt a …

… nyomás, az erőlködés, és a végén a teljes kilátástalanság.

Ilyen meccs márpedig nincs, vagy ha van, akkor tuti, hogy azon nekünk kell lennünk a szenvedő félnek.

Egy biztos, Lantos Peti ezt a szülinapját sosem feledi. Gratulálnánk innen is, és még sok kispesti meccset, túrát, címeket kívánunk neki! (Ajjaj, mi lesz velünk, hiszen Peti – alig láthatóan – máris hetven, Jani ötven, és mi is elmúltunk már harminc.)

Mementó:

Interjú Supka Attilával a meccs után: