Ugyan édesmindegy, de azért illett négy év után frissíteni a moderálási elveinket. Jelentem megtörtént, elérhető a menüsorból is.
Szerző: vh
Tévés megjelenések hét forduló után
Ugye van az a nagy ötlet, hogy nem adunk meccseket a tévében, mert akkor majd több néző lesz a stadionokban. Hogy ez bedőlni látszik épp minapos hír, viszont az érdekes tud lenni, mégis melyik klub szurkolói lettek az új rendszer nyertesei, vagy legalább legkisebb vesztesei?
Magyar Kupa: Bonyhád
Szeptember 23-án Bonyhádra, a helyi megye egyes Bonyhád Völgység LC-hez látogatunk a Magyar Kupa legjobb következő körében. Budapesttől (Clark Ádám tér) a helyi stadion nagyjából 170 kilométer kocsival, ami pihenővel együtt nagyjából két óra.
Végre megtudtuk, hogy minek van Tolna megye, ha magyar futball: oda megyünk kupázni szeptember végén!
(És igen, ha nem szólnak, eszembe se jut, hogy Paks.)
Kupasorsolás
A nagyobb jó érdekében ezúttal a Magyar Kupa sorsolását nem adja semmilyen formában az MLSZ, mert miért is lenne érdekes a második számú hazai sorozat egy ilyen eseménye?
Osztályozókönyv vs. Békéscsaba
Végre leadta (illetve most adja) a tévé a meccset, így az eljuthatott akár széles néptömegekhez is, feltéve, hogy inkább hiszünk a statisztikai hivatal foglalkoztatottsági adatainak, mintsem a kiplakátolt kormánypropagandának. Nézni ettől még érdemes, mert most jók vagyunk, szóval még azt a kis többletszenvedést is meg kell érje, amivel okosék keresztbe próbálnak tenni nekünk, és rajtunk keresztül a futballt fogyasztani kívánó lakosságnak.
„Osztályozókönyv vs. Békéscsaba” bővebben