- GIGABRÉKING // a csakfoci szerint Hidi télen a Vasashoz igazolhat!
- ezzel meg is nyitjuk // a téli játékoskeringős posztunkat.
- 382 nap // vagyis több, mint egy év után debütált újra akadémista a Honvédban. Ferinél az első.
- ez a 382 nap // egyébként a második leghosszabb kihagyás: Vólent és Czár között 577 nap telt el.
- érdekesség // ha nem sérült volna meg Craiován Levkovich (plusz Horváth Andris bármikor) és nem kerül be a kapuba Berla, akkor Cipf és Buna között 564 nap telt volna el.
- Szűcs Tamás // az 52. játékos, aki kispesti akadémistaként mutatkozhatott be a Honvédban. (A többiek, illetve a más csapatokban debütálók listáját itt találjátok.)
- 6153 naposan // Szűcs a negyedik legfiatalabb a listán. Az első három sorrendje: Keresztes (5893), Vólent (6061), Bobál Geri (6093).
- Bozsik // az új Bozsikban Szűcs az első saját debütáló. A régi Bozsikban Cipf volt az utolsó.
- érdekesség // hogy Baráth Boti 7411 naposan játszott először, amivel az eddigi 52 játékosból a 48. legidősebb lett.
- további érdekesség // hogy a legutóbbi négy bemutatkozó annyira fiatal, hogy mind a lista első hat helyén található: Németh Dániel (5.), Kerezsi (6.), Keresztes (1.), Szűcs (4.).
- meccsembere @ MTK // Lukic, Lovric, Nagy Dominik
- éves összetett // a szokott helyen.
? a hozzászólás // előmoderált.
? az offtopicot // az offtopicba.
Hidi Patrik az ALIBIZŐ MAGYAR FOCISTA prototipusa!
8-10 meccsenként odateszi magát rúg egy bombagólt a meccs legjobbja lesz majd a többin kizárólag hátrafele passzol egész meccsen 10 métert sem fut zérót ütközik és úgy fordul mint a csuklósbusz!
NEM FOG HIÁNYOZNI!!!
czár a felcsút KETTŐBEN tolja nyár óta, váó
Nekem Patya mint Patya hiányozna, de mint játékos… nem tudom.
Sose felejtem, mikor a bajnoki év közepe táján Rossi lenyilatkozta, hogy nem érti, Patyát miért nem vitte még el egy komolyabb olasz csapat, mikor szuper a fizikuma. Hát mondom Marco vazze, ez igaz, de az is, hogy nem tudja használni a fizikumát, mert nem teszi magát bele úgy az ütközésekbe, ahogy az elvárható lenne…
Én régóta azt gondolom, hogy Patyát ki kellett volna próbálni egy másik szerepkörben, ezzel a bal lábbal én kipróbáltam volna egy Knezevic-féle szerepben, szerintem benne lett volna évi 8-10 gól és jó pár gólpassz, mert egyáltalán nem buta a támadójátékhoz, sőt… Nálunk viszont valamiért örökre el lett könyvelve védekező középpályásnak, és persze ezt is kellett játszania az utóbbi években, mert a szinte mindig sérült Gerin kívül egyszer sem volt rajtuk kívül olyan játékos a keretben, aki ezen a poszton értékelhető teljesítményt tudott volna nyújtani.
Nem tudom, mennyi a fizuja, ha jelentős (gondolom korábbi csapatkapitányként azért kapott rendes fizetést), és csak VKP szerepben gondolkodunk vele kapcsolatban, akkor el kell engedni, és kell keresni egy olyan VKP-t, aki keményebb és van némi érzéke a helyezkedéshez, hogy ne Pantelicset kelljen néznem hétről-hétre eszetlenül össze-vissza rohangálni a pályán… De egy ilyen VKP persze csak vágyálmom már 2-3 éve, mint egy épkézláb jobbhátvéd…
Ne sajnáld,ha menni akar menjen.A mi célunk elvileg a dobogó,ahhoz meg küzdő,hajtó játékosok kellenek.Meg egy jó edző!
Hidi, Vasas ? Nekem ha jól rémlik, már a 2017-es bajnokság után is azt hiszem arról volt szó hogy ha nem tud külföldre menni akkor a Vasashoz ír alá. Aztán az utolsó pillanatokba beugrott neki az Oviedo.
Nem értettem sosem a többekből kicsapódó Hidi gyűlöletet. Valóban voltak gyenge, talán alibizős meccsei, de nálam ő egyike a jobb képességű játékosoknak. Lehet, hogy néha puha, fejben lassú, de az a bal láb nagyon jó lövésekre, indításokra képes! A mostani szezon első meccsén, a Debrecen ellen, a kiállításig a csapat egyik legjobbja volt. Nem tudom mi tört el benne, de ha az ő szemszögéből nézzük, akkor
– Ferinél nem játszik rendszeresen
– valószínűleg nem azon a poszton játszik, ahol a legjobb teljesítményt tudná nyújtani
– elvesztette a csapatkapitányi szalagot – nem tudom ez hogy zajlott le az öltözőben..
Ezek mindegyike külön-külön is váltásra ösztönző, de ha már így összejött, akkor sajnos nem is annyira meglepő a hír..
Én mindenesetre őt és Nagy Gerit is sajnálnám ha elmenne, de Feri mellett mindketten távozásra vannak ítélve a játéklehetőség hiánya miatt. Banót sem tudom meddig lesz türelmes. Legalább kapna 10-20 perceket és látnánk, hogy jogosan nem kap lehetőséget.
Én pont Horváth miatt viszont még kivárnék a helyükben, mert ha lesz télen váltás, akkor egy új edzővel rendeződhetnének a gondok.
Remelem ezzel Bocskaynak csinaljuk a helyet :)!
Bocskayt nyàrig még hagynám Topolyán. Eddig lejátszható 1440 bajnoki percből játszott 240-et. Nem túl meggyőző. Erősödjön még.
Nekem meg Hidi olyan, mintha Wishről megrendeltük volna Gazdit, csak őt küldték helyette.
Menjen csak nyugodtan ! A lusta magyar játékos prototipusa volt, van és lesz ! Még a bajnoki évben is minden meccsen üvöltöztünk be neki hogy ” PAtrik, keményebben ! Lépj oda neki ! Menj az emberrel !,” stb.
Gondolkodásban lassú, bárgyú. Futásban nem robbanékony és lassan fordul. Képtelen a mai megkövetelt tempót felvenni. Kevésszer ér a kapu elé.
A Vasasba mennek azok a játékosok akik képtelenek voltak küzdeni, szintet lépni ahogy nőtt évről évre az elvárás az NB1-ben.
Ezek az egykori sztárocskák ellébecolnak jó pénzért a Vasaban és már nem kell mindeféle futóteljesítménnyel, küzdenitzudással fárasztani magukat.
Nem Patrikra vagyok pipa, hanem sokkal inkább Bobál Gertrúdra és ezekre a lébecoló senkiháziakra akik lehettek volna valakik, felvirágoztathatták volna amagyar futballt de kurvák voltak és lusták : Litauszki, Otigba, Pátkai, Berecz, Vida, Márkvárt, Szatmári, Pekár, Radó, Balajti, Feczesin. Mind befuthatott volna karriert akár külföldön is de mentálisan gyengék voltak…
Mehet!
Fájó szívvel elbúcsúzom tőle, ha megy.
Igaz kicsit tényleg fájó szívvel, főleg mert a bajnoki év egyik játékosa volt.
Aztán már csak reméljük, hogy a Moldova féle „sosem jön valami jobb utána” most nem igazolódik be.
Hidi érdekes egy fazon. Sose volt nagy kedvencem, de nem is utáltam, amolyan semleges arc és mégis a Honvédhoz kötődik a fejemben (leszámítva a 2017 végén inkább külföldre való erőtartalékolását, amit amikor a Kopasz is megunt akkor Geri mentette meg szűrőként beszállva a középpályát az utolsó 5 meccsen, így nekem ő sokkal inkább bajnok). Vissza Hidire, viszont ő mindig is amolyan Gabi-fazon volt nekem, Atletico hasonlatot használva, bár Gabi jóval felelősségteljesebb és elkötelezettebb , pláne karizmatikusabb cséká volt, de a poszt stimmel. Na most, rövid légióskodások után mindig ide érkezett vissza a jó Patrik, nyilván elsősorban a jó körülmények és nem a fenenagy klubszeretet miatt, de akkor is. És akkor most elmegy (eladják a NER monopolyban) a Vasashoz? Hát, szerintem hülyeséget csinál, de az is tény, nem a hiánya miatt fogunk földbe állni. Én a helyében csöndben maradtam volna itt nyugdíjig, hálát adva a sorsnak és ennek a szánalom magyarfoci rendszernek, hogy milliomos lehetek ezzel a középszer teljesítménnyel a nevelőegyesületemnél is. De hát ezek a mai focista agyak egészen máshogy működnek.
Nem tudhatod, hogy mennyire marasztalják
ez igaz.
Nekem speciel Guti jutott eszembe (csak Guti ugye tudott focizni Hidihez képest), de Gabi is szép példa. :D
Hidi amilyen jó volt a bajnokságot nyert évünkben, olyan csalódás lett, amikor visszajött Spanyolországból. Most hogy „csak” az volt a baj, hogy az aktuális edzője nem tudta belőle kihozni a maximumot, ahogy Rossi, vagy éppen tényleg a hozzáállásával volt gond, azt nem tudom..de gyanítom ez sosem fog már eldölni, ha tényleg a Vasashoz igazol.
A bajnoki döntőn nem játszott vidáman sétálgatott a tribünön…
Ezert irtam h utso 5 meccsen Geri potolta. „Potolta”… mutatott peldat hajtasbol!
Csányi bácsinál valószínű nagyobb milliomos lehet.Nincs klubhűség,vagy csakazértis megmutatom,hogy jó vagyok…
Hidi megy a Vasasba?
Zsótért vigyék inkább…
Minkettőt vihetik, a Vasas se normális, de ez az egész magyarfoci sem…
nb2 ben mind a kettő erősités
A Vasasnak a jelenlegi keretével is simán fel kellene jutnia. Ha meg úgy nézed, hogy feljutnak, akkor már nekik télen a következő nb1-es szezonra kellene erősíteni. Így nézve nekem teljesen érthetetlennek tűnik egy 31 éves Hidi leigazolása. Én olyat is hallottam, hogy Patrik csodálkozott nyáron, hogy nem küldtük el.
A Vasas mondjuk NB1-re tekint, ezért nem értem ezt a belterjes keringőt
pénzmosoda, mi más
?
Erre sosem gondoltam volna!!!!
örülök, hogy segíthettem :D
neeeeeeeeee. egy világ omlott össze bennem :(
már csak az kéne, hogy kiderüljön, a föld mégsem lapos
miért nem az? PINA
Örülök a fiataloknak, jól szálltak be, lendületesen, szétfutották a megfáradt mtk védelmet. Legközelebb 15-20 percet simán adnék nekik.
Lukic nagyon jó formában, óriás igazolás. Újra van egy csatárunk, aki üzembiztos, remélem kitart az egész szezonra. Lehet, hogy van rajta némi felesleg, de milyen lenne anélkül? :O Egyébként lehet, hogy egy keményebb diéta kivenne belőle, nem pedig hozzáadna.
Nekem optikailag soványabbnak tűnt már az mtk meccsen. Lehet hogy már dolgoznak rajta.
Tv-ben nézted? :))) Nekem nem tűnik egyébként daginak élőben. Olyan Kenő féle tömör, mokány gyerek.
Lukic??? olyan úszógumija van oldalt, + a 190 es bekkek legyorsulják, nocomment.
A többivel egyetértek, inkább itt legyen, mint máshol mert a kaput azt nagyon érzi
Amíg rugdossa a gólokat, addig felőlem lehet akkora is, mint Israel Kamakawiwo’ole.
a tévé kövérít :-)
majd mondom, az asszonynak, hogy: tv-n keresztül nez, amikor megjegyzest tesz a felszaladt kilokra ; )
??
Szintén zenész
Nekem Debrecenben kövérkének tűnt.
Csak Debrecenben?