Kategória: Archiv.népsport

…és eljött végre a nap, amiért annyit siránkoztunk. És meg kell hagyni, a Természet most visszaadott valamit abból, amit 3 hónapig kőkeményen megvont tőlünk, hisz pénteken verőfényes napsütés, március elejéhez képest abszolút vállalható hőmérséklet, budapesti kisrangadó, amiért még utazni sem kell fél napokat át az országon, és hát a Vasas az ellenfél, ahol szokásos bohócliger káosz volt az úr az uborkaszezonban, lecserélt kerettel/edzővel, új befektetővel aki jön, na de mégsem, na de mégis – minden adott volt tehát egy remek tavaszi focirajthoz, mind feelingben, mind eredményben.

Szubjektív visszatekintőnkben most kevesebb lesz a szakmázás (sajna a meccsteljesítményünk nézve nagyon nem is lehet szakmázni), és annál több a zsigeri benyomás, érzés és hangulat – ez most egy ilyen hétvége volt, és mi ezzel a poszttal ünnepeljük a tavaszt.

Péntek, tavaszi szezon, nyitónap. A meló ilyenkor nehezen megy, nehezebben mint egy átlagos forduló előtt. Kiéheztünk, na. És hiába vesztette el csapatunk a gerincének a játszósabb futballért felelős felét, az igazi arcainak egy részét, akkor is ott a kellemes várakozási kín a fejekben, amint telik az idő, és már csak 8, már csak 6, már csak 4 óra van a rajtig. A szokott brancsom nincs az irodában, így egy fiatalabb kollegával megyek ki kajálni ebédidőben, aki udvariasan megkérdezi, hogy mikor indul a szezon és ki ellen kezdünk, mert a melóhelyen persze mindenki tudja, hogy Honvédos vagyok, igazából én vagyok „A_KISPESTES” (csak 1 kolleganőm élt abban a tudatban, hogy ugye én a „Kőbányának” szurkolok),  de nem az átlagos arc, hanem a makkantabb verzió. Hát, szegény srác, kár volt kérdeznie, kap  is egy fél órás gyorstalpaló előadást, az ebéd végére már azt is vágja, hogy mi az a Híd Akvizíciós Zrt. és miért megy Abass Vietnamba (nem mondom hogy e tudásra szomjazott reggel óta, de hát ő kereste a bajt a kérdezősködésével…). A szobatársam az más tészta, ő már egész héten látta rajtam hogy jön a rajt, mire visszaérek az ebédből, vigyorogva el is nyomja nekem a youtube-ról a Hemy-féle indulónkat, „remek” alapozás a délutánra, mit ne mondjak.

3 óra, indulás, most nem viccelünk, nincs beragadás a melóba, a megmaradó munkát inkább hazaviszem, de nem késhetünk. Át a városon, a tavasz kezdőhullámai mindenhol ott zsonganak, még az Alagút is valahogy vidámabban tátja a száját a Krisztina tér felé, a Lánchídon áthaladva a Duna kétszeres erővel veri vissza a koramárciusi napfényt, a Deák tér már szinte a kezdőtizenegyünket suttogja. Budapest fölött ott lebeg a tavasz, a bajnoki rajt, a Kispest-érzés. Imádom ezt az időszakot, minden percét ki kell élvezni…

Az újlipótvárosi kocsma már most tele van, pedig Öcsémék még meg sem érkeztek. Kirendelem az első sört, remek dolog a vendégcsap intézménye, a 3 sztenderd csapolt cucc mellett minden héten más a 4. csapra vert hordó, most például egy igazi tavaszköszöntő mézes sör, de nem a belga túlédesített iskola, hanem a komlóba decensen belesimuló mézízzel dolgozó cseh. Csodálatos. Mire végzek, befut Öccs és a Doktor úr is, meg egy negyedik arc, s bár a meccsre majd csak a testvérrel megyünk tovább, azért a hátralevő 1 órában csak a foci a téma. Jöhet a második kör, hisz a többiek hamar behoznak, úgy isszák a sört, olyan lendülettel, mint ahogy egy jó Diego húzott kapura nálunk annak idején. Másodikra jöhet egy jó pincesör, igazi érett illatú műremek, a legjobb ivósör Pesten. Méltó lezárása a kocsmai intermezzónak, búcsú a többiektől, Lehel térre csapatunk ki, villamos, Fáy utca. A viszonylatról leszállva fotós kollegánk már csorog is ki az Éva presszó hatalmas AranyÁszok logója alól, jattolás, aztán gyerünk befelé. A gyülekező Kispest- majd Vasas szurkerek tömegén, illetve a biztonsági őrök szigorú arckifejezéseket próbálgató gyűrűjén át benn is vagyunk, ni, pont azon a kapun, ahol hétfőnként kocsival suhanunk át a heti focinkra igyekezve, most azonban nem kihalt a sporttelep, most tömeg van, most tavaszi focirajt van, vibrál a levegő, még ez a kicsit kisebb kicsit sárgább kicsit savanyúbb focink is ezt tudja adni, imádom a tavaszt.

A pálya füve igazi, télutói sárgászöld, a naplementével az éterben az uralmat átvevő alkony fényeinél az ilyen fűszínnek mindig olyan sejtelmes a hangulata, remek díszlet a meccshez. Az első félidő csupa élvezet – focihangulat van, fociérzés van, fociszag van. Igen, a tavasznak ez a friss illata, amikor keveredik a mezek, az izomlazító krém, a szotyola, a tökmag, a lassan kieresztő talaj illatával – a lelátón ha nem is direktben, de valahogy mégis érzi az ember. És hozzá a tétmeccs varázsa, igen, ezek már nem a hagymaszagú edzőmeccsek, itt élesebben csattannak a stoplik a sípcsontokon, délcegen dalol a vendégtáborunk, és a Vasas-függők is próbálják tartani a Kanyarunkkal a lépést, több-kevesebb sikerrel. Gege közben 2 tizit értékesít, váratlanul nyugodt hát ez első félidő vége.

A második aztán felejtős. Nekünk nem szabad elmenni 2:0-ra, ez már lassan evidencia. A csapat ilyenkor leül, besül, megáll, Supka sem találja az ellenszerét ennek, nem értem. A második 45 percben igazából csak a Vasas van a pályán, még jó, hogy Sánta extázisban véd, még jó, hogy velünk van a kapufa, és jó, hogy Szabó csak a 85. percben szépít. Meleggé tesszük a végét, az utolsó percek görcsösek, megint jön a Kispest-para, ezt bírom, kijövök pihenni, kikapcsolni a meló stresszéből, de ez sokszor rosszabb mint az, itt a tavasz, itt a stressz, remek, no de végre sípszó, lefújják, vége.

…vége. Behúztuk amit be kellett húzni, igazából Honvéd-helyzet nélkül. Kettősek az érzések belül. Riasztó a tudat, hogy a csapat egy épkézláb támadást nem hozott le, riasztó a kapkodó középpálya. De a tény, hogy így is sikerült nyerni, hogy a győzelmet nem kell magyarázni – azt tényleg sose… hogy a kötelező győzelmek a legnehezebbek de mi behúztuk, hogy jó csapatnak van szerencséje stb., és még sorolhatnánk a lózungokat. Most mégis ebbe kell kapaszkodni, vagy a pesszimista verzió mellett törve lándzsát marad a keserű szájízű várakozás, hogy még egyszer nem lesz ekkora szerencsénk. Jómagam alapjáraton az utóbbi lelkiállapot felé szoktam hajlani, most viszont szeretnék a másik felé fordulni. Mikor máskor bízzak abban, hogy a győzelem okozta pozitív töltet segít a csapatnak átlendülni a kezdeti nehézségeken és (bármilyen utópisztikusan hangzik is ez, de) tovább pörgetjük a jó idényünket? Magam se hiszem annyira, de ettől még próbálom – mikor ha nem most, amikor itt a tavasz?

Hazafele keretes szerkezettel zárnánk, vissza a Lehelre, beugrunk hát a sörözőbe, beugornánk, de már minden talpalatnyi hely foglalt, nem csoda, szomjazik az értő pesti nép a jó sörre, úgyhogy Combino, Rákóczi tér, igaz ez kerülő hazafelé, de hát ott a másik törzshelyecske, két pardubicky Porter kirendel, nagy mocskos guiness-es súlyosság, már maga a potrohos korsó is ezt sugallja, a fekete sör benne pedig csak mosolyog decensen. Mosolygunk mi is, ahogy leöblítjük, hisz itt a tavasz, itt a Bohócliga, itt a Kispest. Megjöttek.

Már nagyon vártuk.

Fotók: Lovi – 1909.hu

A győzelemnek örüljünk, a többit felejtsük el – szólhat a sommásnak tűnő, ám inkább realista ítélet. Ha a tabellára néztünk a meccs előtt, azt kell mondani 2:1-es sikerünkre: hoztuk a kötelezőt. Azonban tudjuk, a téli történések következtében játékerőben és esélyekben jóval közelebb került egymáshoz a két együttes az őszvégi szituációhoz képest, így szoros győzelmünket a találkozó előtt többen simán aláírtuk volna. Nos, a szoros győzelem meglett, a 3 pontot behúztuk, Gege pedig biztosan értékesített két büntetőt is. A pozitívumok sora ezzel véget is ért, az őszi, legalább bizonyos meccsperiódusokban nézhető játékunkat ugyanis hiába kerestük – kvázi helyzet nélkül hozta le a csapat a fővárosi rangadót, rengeteg volt a pontatlan passz, és a siker ellenére kiemelkedő teljesítményt csupán Sántánál regisztrálhattunk. Osztályzunk.

SÁNTA: A Kemenest végül csak kiszorító kapust kedvelem, de aki olvassa írásainkat azt is tudja: egyértelműen Szabi szerepeltetése mellett törtem lándzsát a szezonkezdés előtt. Ehhez képest meg kell süvegelni az erdélyi hálóőrt: 3 hatalmas védést is bemutatott, melyek bizony bravúrkategóriások. Hogy mégsem 8-as vagy 7-es a kalkulus, azért kriminális kijövetelei okolhatók: több szögletnél, illetve a Barikapufás szabadrúgásnál is borzalmas ütemben futott ki/torpant meg, és a szépítő gól előtt is hiába védett óriásit, ha a helyzet maga abból lett, hogy megint megállt félúton a kifutáskor. Supka feladta magának a leckét: Sánta bravúrokat hozott, de majdnem elment rajta a meccs, mint a Hali ellen – mégis nehezen lenne indokolható a váltás mindössze 1 meccs után, bravúrok után…(ráadásul valszeg Szabinak is kéne belelendülési idő, mint tavaly…) Nem irigylem az edzőt. 6.

LOVRICS: Szerencsére a Vasas nem az a csapat amelyik szénné forgatja horvát IFÁ-nkat, így tegnap inkább erényeit csillogtathatta: a nem fáradó jobb bekket, aki küzd, brusztol, jól szerel és a gólvonalról ment hosszú lábaival lehetetlen helyzetben. Így még epic kapura lövését is megbocsátjuk, ami a Vasas hálója helyett 100 fokkal arrébb, egy bedobásban végződött volna, ha nem ér bele valaki. 6.
BOTIS: Az öreg szamuráj irányította a védelmet, ahogy kell, melynek 1-2 kisebb megingását tegnap szerencsére nem használta ki a pubertás Vasas. Csékái mivolta Ceolin lefegyelmezésénél is kijött, amikor az önjáróvá váló brazilt terelte el Gege 2. tizenegyese előtt a labdától, hogy az előre kijelölt arc végezhesse el a tizit. Ma is megadom neki a 6-ost.
DEBRECENI: Több jó keresztezése, fejese és mentése is volt a tegnapi találkozón, amivel hozzájárult kapunk gólmentesítéséhez. Kevesebb volt a szokásos megfáradt megoldás is, méltó teljesítmény volt ez a privát centenáriumhoz. 6.
VIDOVICS: Nem kókler a gyerek, de annyira azt sem értettem, hogy mitől jobb mint Hajdú. Egy becsületes, ám fékezett habzású balhátvédjátékot hozott le, néhány bizonytalansággal. Mondjuk soha rosszabbat, ez is igaz. 5.

TCHAMI: Jobbik arcát mutatta ma a kis oktalan futógép (értsd: nem volt hajmeresztő ön- vagy labdaseggberúgás), de elöl a passzjátékba való bevonása vagy értelmes beadás még mindig utópia. 5. Cseréje, Czár beállása örvendetes tény volt, ami akár előbb is jöhetett volna, igaz, a srác elég megszeppent volt harmadik NB1-es meccsén. Viszont azt mondom: nyomni kell őt úgy, mint tavaly Nagy Gerit, mert a mozgásán látszik, hogy értékünk lehet (-).
HIDI: Patya szépen, lassan, fokozatosan fejlődik. Sose lesz egy Vadi, de Pintér Zoli még bőven benne van. Egyre erőszakosabb, egyre nehezebb elnyomni, védekezésében már tűnőben van a lámerkedés – Bárányost követő pitbullkodására néha elismerően bólintottam. Már csak előrejátékban kéne sutba dobnia konstans paráját és kihasználni nem gyenge lövőtechnikáját és passzkésségét. 5.5.
IVANCSICS: Két gól, meccseldöntő találatok, normál esetben ez egy 7-es. Csak ahhoz az osztályzathoz mezőnyben is szeretnék látni egy irányítótól (a poszt mai létezését tagadó Hanta és néhány kommentelőnk kedvéért középső középpályástól) értelmes megoldásokat, 4-5 zseniális passzt, védelem mögé löbbölt indítást, középpályás labdaszerzés utáni fineszes labdaelosztást. Ezekből alig ha valamicske rémlett fel tegnap, s Gege a második félidőben némely megoldásakor fáradtabbnak tetszett egy a 60. percben járó, a kánikulában megfáradó Zelenkánál is. Elszórt labdák, buta megoldások… Ezt nem értem. Remélem idényeleji a forma, és később beleszokik az irányítással járó felelősségbe, mint Piroska 2001 őszén, de picit szkeptikus vagyok. Kövezzetek meg, de ez ma csak 5.
CEOLIN: Jól mozog az ifjú brazil, ez már a felkészülésiken is lejött. A szertelenségi faktort tekintve viszont a tegnapi nyitányon meglepő módon felzárkózott Abass nyomdokaiba. Több meglódulási lehetőség bánta hosszú önszöktetéseit, vagy a lábáról elpattanó zsugákat. Több van benne, látszik, játékba kell lendülnie a győri padozást követően. 5. Cseréje, Vernes beállását üdvözöltem, mint minden saját nevelését. Sajnos a pedánsan belőtt sérót leszámítva Ricsinél nem sok minden más emlékeztetett a manapság biztatóan debütáló bohócliger fiatalokra: hihetetlenül félénk produkcióval rukkolt elő, a párharcokat rendre elvesztve, helyezkedésileg is keveset vállalva. Ez így csalódás volt, ennél több kell. 4.

DÉLCZEG: Mit is mondhatnék: copy paste bármelyik őszi osztályzókönyvünk vonatkozó része. Hajtásban, küzdelemben remek, fáradhatatlan, igazi lelkes arc, emberileg az egyik kedvencem a keretből. Csak az a kurva gól nem akar összejönni… a meccs eleji ziccerluftja sajna tegnap is megadta neki az önbizalmi alaphangot, amely selfmade gödörből ki sem kecmergett a meccs végéig. Tavasszal jó ideig kezdő lehet ennek ellenére, ami kell is neki, de még inkább egy gól kellene (vagy kettő), ami átszakítja a gátat. Szurkolok neki. 5.
HADZICS: Ha Dani és Sanyi marad, Szekulicsot pedig becseréljük Hadzicra, az NB1 egyik legütősebb támadószekciója lett volna a miénk tavasszal. Így maradt a már Hanta által is megénekelt két igazi 3. számú csatár a kezdőben – közülük ma Hadzics, a Szuribá által csak kellemetlen kis fickónak aposztrofált harcos kaphatja a nagyobb kalapemelést. Úgy fest, a cseh karmester távoztával a fazonrangsorban helyét átveheti majd a bosnyák spíler. Letűrt zoknijával, jellegzetes mozgásával, mindenhol feltűnő kullancskodásával és bírófelkérdező méltatlankodásaival igazi arcnak tűnik! Persze mindez mit sem érne, ha a játéka tré, de szerencsére ez nem ilyen volt: két butább lövést leszámítva jó pozícionálás, összjátékba való remek bevonhatóság és helyzetfelismerés jellemezte, az első tizi az ő érdeme. Jó igazolásnak érezzük. 6.  Cseréje, Horváth Adri trademarkos meccsvégi supkacsereként kapott 6 percet, hogy szokja a tavaszi ligalégkört. (-).

* * *

A Zete ellen a jövő héten összességében egy nagyságrenddel jobb támadójátékra lesz szükség, annyi bizonyos. Reméljük a győzelem, amely tudjuk, a legjobb csapatépítő, összerázza a társaságot, és ha lassan is, de rátalálnak a srácok a tudatos támadásépítés szépségeire, hogy igen jól sikerült őszünk után legalább egy vállalható tavaszt azért odakanyarítsunk! Hajrá!

Fotó: Lovi – 1909foto.hu